Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail

Hogyan szabadulj meg allergiás tüneteidtől?

Hírlevél az allergia tünetek elleni tréningről

Allergia tréning: Hogyan szabadulj meg allergiás tüneteidtől?Lelki Titkaink Mentálhigiénls Stúdió: Kövess bennünket a Facebook-on!Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb.

Allergia (Wikipédia cikk) »

Az allergia korunk népbetegsége

Az allergia korunk népbetegségeAz allergiáról azt tartják, hogy korunk népbetegsége. Nem is kételkedünk ebben, hiszen nap mint nap látjuk embertársainkon, esetleg saját tükörképünkön a jeleit, és saját bőrünkön érezzük a hatását.

Az első allergiás emlék Kr. E. 490-ből származik, amikor is Hippiász, Athén második türannosza (zsarnoki rendszer politikai vezetője) a növények közelében oly erősen tüsszögött, hogy a meglazult foga kirepült a szájából.

Ötszáz évvel ezelőtt azonban észrevették, hogy bizonyos életmódbeli szabályok betartásával az allergia testi tünetei javulni kezdenek. Azt is észrevették, hogy az allergiának pszichés okai is vannak, ezért tartjuk pszichoszomatikus megbetegedésnek. Hiszen a test és a lélek elválaszthatatlan egymástól, a testi tünetek mögött megtalálható a lelki egyensúlyvesztés.

Az allergia örökölt, vagy szerzett betegség?

Sokan úgy gondolják, hogy a genetikai hozományunk a felelős az allergiáért. Ez igaz is lehet a kisgyermekkorban jelentkező allergiák esetében. Hiszen a megbetegedés valószínűsége 50-80%, ha mindkét szülő allergiás. Ha a gyermek szülei nem allergiásak, akkor csupán 15% a gyermek esélye a megbetegedésre.

Vannak nézetek, melyek szerint az allergia autoagresszió, ahol a test saját maga ellen támad, hogy legyőzze a legfőbb ellenségét, a virágporokat.

Más nézetek szerint az allergia a fóbiás jelenségekhez áll a legközelebb: az immunrendszer pánikba esik, és a saját testében okoz károkat egy nem létező veszéllyel harcolva.

Minden felfogás egyetért azzal, hogy az immunrendszer működésének köze van a betegség kialakulásához és a súlyosság mértékéhez is.

Az immunrendszer erősíthető gyógyszerekkel, de mindannyian tudjuk, hogy az immunrendszerünk akkor működik a legjobban, amikor pszichésen jól vagyunk, rendben van a lelki egyensúlyunk, örömökkel teli időszakot élünk.

Az allergia pszichés okai

Az allergia pszichés okaiA felnőttkori allergia szinte mindig valamilyen válsághoz, krízishez köthető. Mint annak a hölgynek az esetében, aki egy úgynevezett „életközepi válságban” vergődött, a férje és a szerelme között választani kényszerült. Józan eszére hallgatva a férjét választotta, s új életet kezdeni családi házba költöztek. A férj nagy kedvvel kertészkedni kezdett, felesége pedig allergiás lett a növényekre. Közös munkánk során nyilvánvalóvá vált a számára, hogy a betegségének okozója az a döntése lett, amellyel megfosztotta magát az öröm érzéstől, a boldogságtól, s érzelmi kérdést észérvek alapján döntött el.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Tudnunk kell, hogy ha az ész és a szív nem tudnak megegyezni, akkor mindig a szív szava a győztes. S ha valaki a saját érzelmei ellenére cselekszik, s tartósan diszharmóniában él önmagával, akkor mindig megjelenik valamilyen betegség.

Sajnos a megbetegítő lélek is létezik, ha a lelkivilágunkat tartósan sanyargatjuk, vagy engedjük, hogy mások sanyargassák.

Ezek tudatában nagy a felelősségünk, hogy az egyensúlyunkat megtartva éljük az életünket, hogy kerüljük el azokat a helyzeteket, amelyek hosszú időre boldogtalanná, szomorúvá, lehangolttá tesznek.

Merjük vállalni bátran az érzéseinket, vagy ha ezt mégsem tesszük meg magunkért, akkor legalább bocsássuk meg magunknak a hibás döntéseinket.

Mi történik a Allergia önismereti tréningen?

Az első alkalommal megismerkedünk, és nagyon sok kérdést teszek fel az élettörténeteddel és a betegségeddel kapcsolatban. Megkezdjük az együtt gondolkodást. Az óra végén felmérjük az allergiás tüneteid. Szeretném, ha minél hatékonyabb és pontosan dokumentálható lenne a folyamat, hogy az allergia viselkedését pontosan nyomon követhessük.

Hetente egy alkalommal szükséges találkoznunk, a második alkalommal egy teszt segítségével belenézünk a te saját, külön Világodba. S természetesen folytatjuk az első alkalommal megkezdett ismerkedést.

A harmadik héttől a tizennegyedik hétig kemény munka következik mindkettőnk részére. Dolgozunk az önbizalmad növelésén, a szorongásaid csökkentésén.

A tizenötödik héten ismét felmérjük a tüneteidet, értékeljük az eddig eltelt idő változásait. Ez alkalommal megbeszéljük, hogy meddig jutottunk és mire van szükséged a továbbiakban.

A lehetőségek:

  1. Egyedül. Ha úgy érzed, hogy egyedül is tudsz haladni a megkezdett úton, akkor elbúcsúzunk egymástól.

  2. Csoportban. Mivel az allergia kezelése hosszadalmas folyamat, előre láthatóan az várható, hogy a koncentrált egyéni munka után egy olyan csoportba foglak javasolni, ahol hozzád hasonló ütemben fejlődő társak között más módszerek újabb változásokat hoznak neked, új kapcsolati formákat tanulhatsz, tapasztalhatsz meg.

  3. Egyéniben. Ha 15 alkalom után mégis úgy érzed, hogy inkább egyéni támogatásra van szükséged, akkor természetesen a továbbiakban is készséggel állok a rendelkezésedre.

Ha úgy érzed, hogy ez egyedül nem megy, hogy neked is sikerüljön,

jelentkezz most

a Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió Allergia tréningre!


Allergia stresszoldás tréning
Jelentkezz Allergia elleni tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az első találkozó időpont egyeztetése érdekében!

Pszichoszomatika cikkgyűjtemény

Mi is az a pszichoszomatika?

A pszichoszomatika kifejezés a lélek és test egységére utal. A pszichoszomatikus orvoslás a gyógyítás olyan általános irányultságát jelenti, amely a megbetegedések keletkezésében, lefolyásában és kezelésében figyelembe veszi a testi, lelki és társadalmi kölcsönhatásokat.

Mi is az a pszichoszomatika? »

Pszichoszomatika és a bőrbetegségek

A pszichoszomatika - azaz a testi tünetek lelki hátterével foglalkozó tudomány - szerint bőrünk, mint érzékszerveink egyike, nem csupán a külvilág információit hivatott közvetíteni számunkra. Lelki problémáink, tudatalattink üzeneteit is kommunikálja a külvilág felé, különféle bőrtünetek, -betegségek formájában.

A bőr határterületet képez belsőnk és a rajtunk kívülálló, ám tőlünk nem független világ között. A kettő kapcsolatában keletkezett nehézségek megmutatkoznak a bőrfelületen.

Pszichoszomatika és a bőrbetegségek »

Pikkelysömör (psoriasis)

Az egyik leggyakoribb bőrbetegség a Pikkelysömör (psoriasis). Élesen körülhatárolt, foltszerű gyulladásos gócokban jelentkezik, a bőrt ezüstfehér pikkelyek takarják. A bőr mértéktelen szaruképzése okozza a Pikkelysömört. Egyes bőrterületek elsebesednek, berepednek, véres var keletkezik rajtuk. Ezzel azonban nő a bőrön keresztüli infekciós veszély.

Pikkelysömör (psoriasis) »

Mi is az a Pikkelysömör (psoriasis)?

A Magyarországon mintegy 200 000 embert érintő pikkelysömör - orvosi nevén psoriasis - a közhiedelemmel szemben nem fertőző betegség. A kórkép legjellegzetesebb tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek, és ez nemcsak a betegek önértékelésére hat rendkívül negatívan, de a párkapcsolatukra, sőt a munkavállalási lehetőségeikre is.

Mi is az a Pikkelysömör (psoriasis)? »

Pikkelysömör (psoriasis) és a pszichoszomatika

A Pikkelysömör (psoriasis) a külvilághoz való viszony diszharmóniáját jelzi. Aki ebben a betegségben szenved, meg van győződve róla, hogy nem képes az életét irányítani. Akármilyen sikeres is, a sikereit nem veszi tudomásul, saját értékeit alábecsüli. Értéktelennek, szerencsétlennek tartja magát, és emiatt folyton feszült, ideges és rossz a közérzete. Ellenséges a külvilággal szemben, nem tud önmagára elegendő figyelmet fordítani. Feladatai ott jönnek ki, ahol a Pikkelysömör (psoriasis): a könyökén. Túlreagálja az őt ért ingereket, és a feltöltődés hiánya miatt mindenbe belefárad.

Pikkelysömör (psoriasis) és a pszichoszomatika »

Pikkelysömör (psoriasis): bőrünk üzenete

A Pikkelysömör (psoriasis) a külvilághoz való viszony diszharmóniáját jelzi. A beteg értéktelennek, szerencsétlennek tartja magát, folyton feszült, ideges és rossz a közérzete. Ellenséges a külvilággal szemben, nem tud önmagára elegendő figyelmet fordítani.

Ezért meg kell tanulni harcolni a saját érdekeinkért. Meg kell engedni magunknak, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek nekünk fontosak. Ezt az változást vagy valami külső ok hozza meg, vagy pszichoterápia során jön létre.

Pikkelysömör (psoriasis): bőrünk üzenete »

Vitiligo

A Vitiligo egyes betegeknél komoly lelki, hangulati problémákat okozhat. Szakemberek ajánlása szerint Vitiligo esetén is segíthet az önismereti, személyiségfejlesztő, stresszoldás tréning.

Vitiligo »

Mi is az a Vitiligo?

A Vitiligo egy szerzett idiopatikus rendellenesség, melyben a szokásos pigmentációval született emberek részlegesen elveszítik a bőrük színanyagát. Az embereknek mintegy 2%-a érintett a vitiligós pigmenthiányban, Magyarországon ez körülbelül 200 000 ember.

Mi is az a Vitiligo? »

Vitiligo és a pszichoszomatika

A Vitiligo bőrbetegség, s mint ilyen, a határvédelem sérülését, a bőrkontaktus és a gyengédség hiányát, a határok megerősítésének szükségességét szimbolizálja. Megsérült, elvékonyodott a védőpajzs, a szigetelőréteg. Az elszigetelődés következtében a lélek számára börtönné válhat. A pigmenthiányos bőr érzékenyebb, ezért az érintés, az érzékelés a tapintás szorongást kelthet, mert könnyen fájdalmat okozhat. Ezért az emberi kapcsolatok, az egymásra odafigyelés, a melegség két ember között gátolt lehet.

Vitiligo és a pszichoszomatika »

Vitiligo: bőrünk üzenete

Vitiligo: bőrünk üzenete. A Vitiligo a határvédelem sérülését, a bőrkontaktus és a gyengédség hiányát, a határok megerősítésének szükségességét szimbolizálja. Az érintés, az érzékelés a tapintás szorongást kelthet, mert könnyen fájdalmat okozhat. Ezért az emberi kapcsolatok, az egymásra odafigyelés, a melegség két ember között gátolt lehet.

Ha elfogadjuk, hogy a Vitiligo kialakulásában része van a pszichés állapotnak, akkor talán elfogadható, ha a pszichés állapot javításán keresztül megkíséreljük a segítségadást a Vitiligo kezelésében.

Vitiligo: bőrünk üzenete »

Az étkezés zavarai: az elhízás

Az evési szokásokban az ember lelkiállapota és az affektív (érzelmi, indulati) szükségletei tükröződnek. Sok mindent elárul egy emberről az, hogy mit eszik, milyen ételeket kedvel és mi az, amit elutasít.

A fogyókúrák akkor válnak hatékonnyá, amikor a viselkedésváltozás hatására a kövér embernek már nem szükséglete a túlsúly. A gyakorlatban azért eredménytelenek a fogyókúrák, mert tüneteket kezelnek, de nem veszik figyelembe, az okokat és az érzelmi egyensúly megteremtését elhanyagolják.

Az étkezés zavarai: az elhízás »

A hatékony fogyókúra pszichológiája

Még a legelszántabb fogyókúrázó lendülete is könnyen megtörik, amikor eléri az ún. fogyókúrás plató szintjét, azt a szintet, amely alá egy ideig a mérleg nyelve a legszigorúbb diéta mellett sem kúszik.

A hatékony fogyókúra pszichológiája »

A migrén

A migrén heves fejfájás, mely rohamokban támad, vissza-visszatérő, lüktető, nagyfokú fájdalom jelentkezik a fej egyik oldalán. Gyakran kíséri émelygés, hányinger, hányás, látás- vagy hallászavar. Nők esetében háromszor gyakoribb az előfordulása, mint férfiaknál.

A migrén »

Epekő, epehólyag betegség és a pszichoszomatika

Epekő, epehólyag betegség: felmérjük az epekő, epehólyag betegséged tüneteid. Szeretném, ha minél hatékonyabb és pontosan dokumentálható lenne a folyamat, hogy a epekő, epehólyag rendellenesség viselkedését pontosan nyomon követhessük.

Epekő, epehólyag betegség és a pszichoszomatika »

Allergia és a pszichoszomatika

Az allergia tipikusan pszichoszomatikus betegség. Jelentkezhet a bőrön, akkor baj van a határainkkal, a kapcsolatainkkal, a gyengédség adásának, kapásának képességével. Ha a tüdő, a lélegzés működésével kapcsolatos az allergia, az szintén kapcsolati problémára, kommunikációs gondokra, a szabadságunk el nem érésére utal. Az emésztőrendszerben jelentkező allergiás tünetek a befogadással kapcsolatos hiányainkat mutatják, a világ megemészthetetlen, a szexualitás, a férfi – női szerepek nem tudnak a helyükre kerülni az életünkben.

Allergia és a pszichoszomatika »

Allergia naptár

Pollen naptár (február - október): Az allergia naptár a szezonális allergia megjelenéséről, intenzitásáról közöl információkat. Az allergia naptár nem más, mint egy pollennaptár, melynek segítségével nyomon követheti a beteg a magyarországi allergén növények virágzási periódusait.

Allergia naptár - Pollen naptár (február - október) »

Lelki Titkaink Hírlevél

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata

Lelki Titkaink Hírlevél

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Te is gyakran pánikolsz? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyél magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyél magabiztos? » Gyásztanácsadó képzés »

Jó szex »

Százhalombatta, 2011. április. 21.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra