Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Nemzetközi Nőnap

Lelki Titkaink Hírlevél

Nemzetközi NőnapSzeretettel köszöntjük nő olvasóinkat a Nemzetközi Nőnap Alkalmából!

Átmeneti időszakban élünk, és minden átmenet válsággal és kereséssel jár. 150 évvel ezelőtt a nőknek megengedett szerepek ezek voltak: anya, feleség, szerető. Manapság a nők a saját identitásukat keresik. Ebből ered a nők modern önmegvalósítási törekvése.

A mai, átmeneti korban nagy bizonytalanság van az emberi kapcsolatokban is. Mind a férfiak, mind a nők keresik a helyüket a társadalomban, az otthon falai között, és a nemi szerepeikben is. A nők azért bizonytalanok, mert történelmileg visszakapták a szabadságukat (amit a matriarchátusban birtokoltak), ezzel a szabadsággal pedig sokkal több felelősség is jár. Amíg a nőknek sok izgalmas lehetősége van az új női szerepük kialakítására, az érettebb szerepvállalásra, addig a férfiak alatt leomlik a trón, amelyen sok ezer évig ültek, és olyan feladatok végzésére kényszerülnek, amely nem túlságosan vonzó a számukra. A férfiak elsősorban társadalmi elismerésre vágynak, és a „házi munkás” szerep nem elégíti ki őket.

Elindult a nemek harca, ami családonként és egyénenként különböző módon van jelen az életünkben. Csak remélhetjük, hogy ez a válságos időszak lehetőséget ad az új, érettebb nemi szerepekre, és arra, hogy végre megszülethessen az egyenrangúság a férfi és a nő között, és egyenrangú, harmonikus párkapcsolatban élhessenek.

Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot?

Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot?Mi nők, csakúgy mint a férfiak, sokfélék vagyunk.

Vannak köztünk nagyon magabiztosak, akik betörhetetlenek. Erőteljesen törekszenek a szabadságra, a függetlenségre. Mások másképpen magabiztosak, okos és hűvös stratégaként szervezik az életüket. Célirányosan gondolkodnak, jó terveket készítenek, és a rendelkezésre álló lehetőségeiket ésszerűen használják. Vannak ellentmondásos érzésekkel élő nőtársaink. Ők azok, akik a házastárs nélkül nem érzik magukat teljesnek. Mindent megtesznek azért, hogy jó partit csináljanak, ők azok, akik egy sikeres férfi mögött állnak, ellátják a családot, biztosítják a hátteret, reprezentálnak, ezzel is elősegítve férjük karrierjét. Az elmúlt évszázadok női eszményképét testesítik meg, és a mai kor legnehezebb feladatát próbálják megoldani: megteremteni a harmonikus családi életet.

Bármilyen típusba tartozunk is, mindannyian szeretnénk az életünket jól élni, viták és veszekedések helyett megteremteni a nyugalmat, megkapni a tiszteletet, megbecsülést.

Az asszertív viselkedés arra tanít:

  • Hogyan birkózzunk meg a sorsunk eseményeivel.
  • Hogyan legyünk jobbak, mint most vagyunk.
  • Hogyan birkózz meg a nehéz helyzetekkel.
  • Hogyan legyél elegánsan magabiztos.
  • Hogyan mutass nyugodt viselkedést akkor is, amikor konfliktus helyzetben vagy. S a következő lépcsőfok: hogyan maradj valóban nyugodt a nehéz, fájó helyzetekben is.
  • Ha te vagy az agresszor, hogyan szelidítsd meg a saját agressziódat, hiszen valójában nem akarsz bántó lenni.
  • Hogyan változtass a félénk, bizonytalan, esetenként meghunyászkodó viselkedéseden.

Az egyenrangú emberi kapcsolatok mindenkinek segítenek abban, hogy ne kelljen egyedül éreznie magát, miközben semmire sem vágyódik jobban, mint harmonikus családi, baráti és munkahelyi légkörre.

Ha te is egyenrangú kapcsolatokat és harmóniát szeretnél teremteni magad körül, akkor várunk március 19-21-án az Asszertív viselkedés, asszertív kommunikáció tréningen.

Asszertivitás, asszertív magatartás és kommunikáció tréning: További információ és jelentkezés »

Asszertivitás kommunikáció tréning
Jelentkezz asszertív kommunikáció tréningre!



Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!


A könyvespolcra ajánljuk

Konrad Lorenz: Az agresszió

Konrad Lorenz: Az agresszió„Konrad Lorenz ezzel a könyvével robbant be a viselkedéstudományok harcias világába az ötvenes években. Témája az agresszió, az állatok legfontosabb viselkedés-szabályozó mechanizmusa, melynek működése révén az állatcsoportokban kialakul a rangsor, és lehetővé válik az erőforrások biológiailag optimális elosztását különösebb harcok nélkül. Ezt a biológusok számára könnyen érthető viselkedést járja körbe Lorenz a legkülönbözőbb fajok: halak, madarak, emlősök vizsgálatával, sőt az utolsó oldalakon szó esik arról az emberről, mint az állatfajok egyikéről, akiben szintén működik ez a szabályozó mechanizmus, bár a kultúra korlátai között. Ezt a felismerést nehezen emésztették meg a társadalomtudományok; Lorenz ironikusan meg is jegyezte, hogy a könyvével kapcsolatos reakciók is szépen bizonyítják az emberi agresszió létét és kíméletlenségét.”

(Csányi Vilmos)

Konrad Lorenz: Az agresszió »

Mohás Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberről

Mohás Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberrőlAz ismert pszichológus szerint az agresszivitás Isten adta tulajdonságunk, mint az étvágyunk vagy a vérmérsékletünk. Önmagában se nem jó, se nem rossz, attól függően, milyen motivációból, milyen céllal és milyen módon használjuk. Az életerő és az agresszió voltaképp ugyanaz: energia, véli a szerző - jól kellene használni ezt az energiakészletet. A könyv beszél az agressziót kiváltó okokról, hangsúlyozza az önismeretet, az önnevelést és öngyógyítást.

A könyv második része néhány ismert sikeremberről szól, Mike Tyson ökölvívóról, Lady Diana hercegnőről és Avilai Terézről, a szent apácáról.

Mohás Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberről »

Sue Hadfield - Gill Hasson: Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?

Sue Hadfield - Gill Hasson: Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?Unod már az olyan önfejlesztő könyveket, amelyek tele vannak érthetetlen szakkifejezésekkel, és a gyakorlatban tulajdonképpen használhatatlanok? A Scolar Kiadó új könyvsorozatának első kötetében csak egyetlen idegen szót kell megismerned: Asszertivitás. Ez az érdekeid érvényesítését jelenti oly módon, hogy mások igényeit is figyelembe veszed. A több évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerzőpáros nagy sikerű könyvében közérthetően fejti ki a témát, és konkrét élethelyzeteket mutat be, melyek segítségével Te is megtanulhatsz asszertív lenni önmagad, valamint családod, barátaid, szűkebb és tágabb környezeted érdekében.

Sue Hadfield - Gill Hasson: Asszertivitás »

Sue Bishop: Asszertivitás

Sue Bishop: Asszertivitás„Miért tesszük fel a kérdést annyiszor: hogyan kommunikáljunk? Miért szeretnénk rajta változtatni? Hiszen ha csendben maradunk, nem mondjuk ki a véleményünket, az kényelmes és mentes minden felelősségtől. Miért és hogyan legyünk asszertívek, ha többnyire agresszív viselkedéssel is elérhetjük, amit akarunk? A szerző, Sue Bishop választ ad a fenti kérdésekre. Egyben arra biztat bennünket, ismerjük meg önmagunkat: erősségeinket és gyengeségeinket. Egyszerű technikákat ajánl, hétköznapi helyzeteket ír le. A könyv gyakorlatait és feladatait elvégezve, a dialógusokat gyakorolva képesek leszünk elérni céljainkat, növelni önbecsülésünket. Ha szükségét érezzük, merjünk kérni, vagy nemet mondani. Így még a nehéz emberekkel is szót érhetünk, és a nehéz helyzetekben sem sérülünk, miközben javulnak az emberi kapcsolataink, és győztes - győztes helyzeteket hozhatunk létre.”

Miatovics Márta - coach, senior tréner

Sue Bishop: Asszertivitás »

A könyvespolcra ajánljuk

Asszertivitás, asszertív magatartás

Asszertivítás - Önmagunk és környezetünk elfogadása » Az asszertív magatartás alapjai »
Asszertív magatartás és viselkedés technikák » Asszertív magatartás és viselkedés technikák »
Érvényesítsd magad » Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? »
Terror a munkahelyen - megszoksz vagy megszöksz? » Asszertív üzleti kommunikáció »
Asszertivitás: agresszió és passzivitás helyett »

Lelki Titkaink Hírlevél

Újabb hír a Lélekpillangóról

A Lélekpillangó meséjével kapcsolatos játékunk nyertese:

Klencznerné Harmati Zsuzsa

Gratulálunk neki!

Lélekpillangó

LélekpillangóElőző hírlevelünkben megsúgtuk neked, hogy valami közünk van a Lélekpillangó meséjéhez.

Most értesítünk, hogy megjelent a Lélekpillangó különleges csomagja. Ez a csomag 22 ismert, népszerű tréner, előadó, író, tanácsadó egy-egy alkotását, művét, filmjét, előadását, könyvét tartalmazza.

A Lelki Titkaink Mentalhigiénés Stúdió munkatársai közül Csehák Hajnalka pszichológus Párkapcsolati GPS című e-bookkal járult hozzá a Lélekpillangó 2012-es Életmű Díjához.

Miről szól a Párkapcsolati GPS?

Párkapcsolati GPSAz élet talán legrögösebb útja a párkapcsolatoké. Vajon mi ad nekünk eligazítást akkor, ha nincsen térképünk sőt az út maga néha túl göröngyös, kátyúkkal tűzdelt és kaptatón vezet felfelé, így nem is látjuk a horizontot magunk előtt? Jól jönne egy olyan GPS, amely segít eligazodni akkor is, ha szerelmesek vagyunk, de akkor is, ha éppen a kapcsolat nehéz fázisába értünk. Ezt a könyvet azoknak ajánljuk, akiknek eltökélt szándéka, hogy boldog párkapcsolatban szeretnének élni. Nekik talán könnyen fog menni az újratervezés, hiszen tesztekkel is segíti a könyv az útkeresést…

Még több információért kattints ide:

Párkapcsolati GPS »

Lelki Titkaink Hírlevél

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Te is gyakran pánikolsz? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyél magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Százhalombatta, 2012. március. 08.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.