Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Segíteni szeretnél?

Hírlevél a gyásztanácsadó képzésről

Lelki Titkaink Hírlevél

Gyásztanácsadó képzésAki megszületett, az egyszer meghal. Akkor is, ha jó ember volt, akkor is, ha rossz. Akkor is, ha szerették, akkor is, ha nem. Akkor is, ha gazdag volt, akkor is, ha szegény. Vannak, akik nagy vagyont hagynak maguk után, vannak, akik különféle alkotásokat, de mindenki, aki szeretett és szeretve volt, fájdalmas ürességet hagy maga után.

100 év nem nagy idő, ha a történelmet vizsgáljuk. 100 évvel ezelőtt meghatározott szabályok szerint jártak el az emberek, ha meghalt valaki. A barátok, szomszédok, ismerősök azonnal a család segítségére siettek. Segítettek a halottat ellátni, együtt virrasztottak a családtagokkal. Mindenki tudta a dolgát, mert meghatározott szabályok szerint kellett eljárni. Amíg az egyik szomszéd mosdatott, a másik letakarta a tükröt, a harmadik öltöztetett, a negyedik fogadta a sirató asszonyokat, az ötödik lefoglalta a gyerekeket, mindenki tudta a dolgát, és egy percre sem hagyták magára a gyászoló családot.

Mi történik ma? Ha otthon hal meg valaki, a szomszédok a folyosón állva tárgyalják a történetet, s ha a gyászoló családból valaki arra jár, rajta kapottan elhallgatnak. A jó szomszéd annyit mond, hogy „részvétem, ha tudok segíteni, csak szólj”, de ez a legtöbbször úgy hangzik, mint a „hogy vagy?” kérdés, senki sem várja a folytatást. Mindenki meglepődne, ha azt a választ kapná: „köszönöm, arra lenne szükségem, hogy holnap kísérj el a temetkezési vállalathoz, vagy segíts nekem gyászruhát venni, vagy csinálj reggelit a gyerekeknek, vagy hozd el őket az iskolából”. A legtöbb ember sután hallgat, mert nem tudják, mit is mondhatnának.

De a legtöbb esetben kórházban hal meg a hozzátartozónk, és a közvetlen környezet is csak annyit lát, hogy egyszer csak feketébe öltözünk és visszük a koszorúkat. Aztán megy tovább az élet, és aki nincs jelen, azt elfelejtik. Milyen kemény és kegyetlen, de ez a mai valóság. Eltemetjük a szerettünket, egy-két napot még együtt a család, aztán menni kell a munkánkat végezni, ahol nem kíváncsiak a kisírt szemünkre, a bánatos arcunkra, a fekete ruhánkra. Ezért már nem is hordunk fekete ruhát.

Gyásztanácsadó képzés: A gyász különböző fázisaiban különböző segítségre van szükség.Pedig a gyászban egyedül maradni gyilkos dolog. Akinek nincs valódi segítsége, annak egy kicsit belehal a lelke a fájdalomba. Régen, amikor gyermek született, a bába segédkezett, ma dúlának hívják azt a személyt, aki a szülést kíséri. Régen a rítusok segítettek, ma gyásztanácsadónak hívják azt a személyt, aki gyász esetén a fájdalom megszületését kíséri. A fájdalmat meg kell élni, ezt nem kerülheti el senki. Alá kell merülni benne, és fel kell épülni belőle. Kell a segítség, hiszen könnyű beleragadni a gyászba.

Ideális helyzet lenne, ha minden településen lenne egy vagy több gyásztanácsadó. Akit baj esetén fel lehet hívni, aki segít, ha kell információval, ha kell meghallgatással, aki járatos a gyász folyamatában, és meg tudja nyugtatni a gyászolókat. Aki bábáskodik a fájdalom megszületésénél, aki segít elhordozni mások fájdalmát, aki megtartja a fájdalmában bizonytalanul botorkáló gyászolót.

A gyásztanácsadó nem csak a gyászban tud hatékony segítséget nyújtani, hanem bármilyen más veszteség esetén is. Így válás után, munkahely elvesztésekor, gyermekek kirepülése után kiüresedő párkapcsolatban, és egyéb okból megélt veszteségeknél.

Gyásztanácsadó képzés

Kinek ajánljuk a gyásztanácsadó képzést?

Azoknak,

  • akik segíteni szeretnének a gyászoló, veszteséget megélt embertársaiknak,
  • akik pedagógusként vagy szociális munkásként kapcsolatba kerülnek gyászoló gyermekekkel,
  • akik pszichológusként mélyíteni szeretnék a gyászról eddig megszerzett ismereteiket,
  • akik idősek otthonában dolgozva gyakrabban kerülnek kapcsolatba a halál és a gyász mélységeivel,
  • végül azoknak, akik másokon segítve a saját gyászukat vagy veszteségeiket szeretnék feldolgozni.

Ha a fentiek közük bármelyik csoportba tartozol, vagy bármilyen más okból érdekel a professzionális gyász- és veszteség feldolgozás folyamata, akkor jelentkezz a Gyásztanácsadó képzésünkre!

A képzés indulási időpontja: 2012. szeptember 1.

A képzés helyszíne: Budapest.

A képzés tanúsítványt ad, minden résztvevővel képzési szerződést kötünk.

A képzés előfeltétele: érettségi bizonyítvány.

A képzés időtartama: 2012. szeptember – 2013. június - 180 óra, melyből 26 óra előadás, 39 óra szeminárium, és 115 óra gyakorlat.

A képzés díja: 240 000 Ft. mely négy részletben fizetendő. A képzés díja az ÁFA-t tartalmazza. Az első részletet a jelentkezés alkalmával kérjük utalni, a jelentkezés csak az utalás beérkezésétől érvényes.

A második részlet 2012. szeptemberében (a képzés indulásakor), a harmadik részlet 2013. január 15-ig, a negyedik részlet 2013. április 15-ig esedékes.

A vizsgadíj 25 000 Ft, mely a vizsgára jelentkezéskor fizetendő.

A képzésre jelentkezni lehet: 2012. április 15-től.

Gyásztanácsadó képzés

Gyásztanácsadó képzés »

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!




Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!

Lelki titkaink Mentálhigiénés Stúdió kínálat: Gyásztanácsadó képzés

Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett képzésen, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdez tőlünk!



Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Lelki Titkaink Hírlevél

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Te is gyakran pánikolsz? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Ami mindenkinek jó »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Ami mindenkinek jó » Gyásztanácsadó képzés »

Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! » Mire vágynak a férfiak? »

Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Férfi-női asszertivitás » Hűség vagy hűtlenség? »

Százhalombatta, 2012. május. 03.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra