Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail

Hírlevél az uralkodásról és a mentális erőszakról

Az erőszak és a mentális energia

Mentális energiaTe tudod, miért használnak az emberek annyi erőszakot egymás ellen? Az erőszak abból a késztetésből ered, hogy az emberek irányítani akarják egymást, és uralkodni akarnak egymás fölött. De vajon miért akarja az egyik ember irányítani a másikat? Milyen belső késztetések, milyen tudattalan folyamatok irányítják az uralkodni vágyást?

Amikor két ember találkozik, és beszélgetnek egymással, a beszélgetés végén vagy erősnek, vagy gyengének fogja érezni magát az ember, attól függően, miként zajlott a beszélgetés. Minden embernek az a célja, hogy függetlenül a témától, pszichológiailag győztesen kerüljön ki a beszélgetésből, azaz jó közérzettel, „nyertes vagyok” érzéssel záruljon a beszélgetés. Minden ember vezető szerepre törekszik, azt szeretné, ha felülkerekedhetne a másikon. Uralkodni vágyunk, hiszen megtanultuk már, hogy minden kislány hercegnőnek, minden kisfiú hercegnek születik, természetes hát, hogy az uralkodói státuszt keressük végig az egész életünkben.

Azért van annyi ésszerűtlen, irracionális konfliktus az emberek között, mert két ember között azonnal kialakul a hierarchia, minden pillanatban az egyik vezet, a másik engedelmeskedik, s mi szeretnénk minél többször és minél hosszabb ideig a hatalmi pozícióban lenni. Mert az irányítást a kezünkben tartani azt is jelenti, hogy jók, ügyesek, okosak vagyunk, s nagyobbnak, okosabbnak, hatalmasabbnak lenni valakinél, pszichológiai élvezetet okoz.

Szóbeli bántalmazás

Szóbeli bántalmazás, szóbeli erőszakEzért a jó érzésért tudattalanul (kevesen tudatosan) manipulálni kezdjük egymást. A manipuláció szélsőségesebb formája: a szóbeli bántalmazás, a másik embernek a lelki nyomás alatt tartása, a pszichológiai erőszak.

Sajnálatos tény, hogy aki fölött gyermekkorában uralkodtak, az valószínűleg felnőtt korára erőszakos, másokat kíméletlenül letaposó, uralkodó viselkedésű lesz, különösen a védtelen, kiszolgáltatott emberekkel, például a gyerekekkel szemben. A szülőktől elszenvedett traumákon keresztül „öröklődik” a lelki erőszak nemzedékről nemzedékre.

Ha uralkodunk a másikon, akkor erősnek érezzük magunkat, mert elvonjuk tőle az energiáit. Mennyiszer érzetük már egy-egy vesztes vita után, hogy halálosan kifáradtunk, enerváltakká váltunk, fizikailag is tehetetlennek éreztük magunkat. Erőtlenséget éltünk át, míg nyertes vitázóként jókedvűen, megerősödve, önbizalommal telve, tettre kész állapotban vagyunk.

Ha uralmunk alatt tartunk egy embert, elnyerjük tőle az energiáját. Nem véletlen, hogy oly sok az energiavesztett, depressziós, erőtlen ember a házasságokban. Hiszen aki a „kalapot viseli”, rendszerint elszívja az energiát a párjától, aki több-kevesebb harc után fejet hajt a másik akarata előtt. Talán mindenki érezte már azt az érzést, amikor egy vita végén ott áll kimerülten, az energiái lecsapolva, összezavarodottan.

A szóbeli bántalmazó partnertől azért olyan nehéz megválni, mert először barátságos, szeretetteljes, aztán valami hibát fedez fel bennünk, és a „hibáink” felemlegetésével aláássa az önbizalmunkat. Végül önbizalmunk híján elkezdünk vele azonosulni, és ugyanolyan rossznak látjuk magunkat, mint amilyen rossznak a szóbeli bántalmazó lát minket. Azonosulunk a látásmódjával. Aki fölött uralkodnak, az gyakran a saját józan eszét is megkérdőjelezi.

Eközben a szóbeli bántalmazó valószínűleg félig sincs tisztában azzal, mit tesz. Szentül hiszi, hogy joga van az irányításhoz, hiszen rég megtanulta, hogy ha ezt a bizonyos viselkedés mintát követi, akkor sikerrel jár a hatalom megszerzésében. A szóbeli bántalmazó nem tudatosan bánt, csak azt teszi, amitől erősnek érzi magát. A jó közérzetét a környezetével fizetteti meg. A mentális erőszak emberi tulajdonság, minden kultúrában ismert jelenség.

További cikkeink a mentális erőszak témájában:

Lelki terror » Miért bántasz » Szóbeli bántalmazás » Szóbeli erőszak »

Mentális erőszak

Ha megértjük a mentális erőszak jellegét, akkor képesek leszünk változtatni ezen: nem egymás ellen küzdve, harcból szerezzük az energiánkat, hanem más forrásból szerezzük be azt.

A szerelemben a szerelmes önként odaadja azt az életenergiát, amitől a másik szépnek, nagynak, okosnak, különlegesnek, erősnek érzi magát. Aki volt már szerelmes, az tudja, milyen energiadús állapot a szerelem, sosem képzelt teljesítmények elérésére tesz képessé. Az életkedvünk hatalmas, az életerőnk töretlen. Ezért is olyan vágyott állapot szeretni és szeretve lenni.

Ha szeretnél az életedben egyensúlyt teremteni, és azt hosszasan megőrizni, ebben segít téged az Ego building tréning.

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolájaAz Ego building 150 órás önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája, hiszen a tegnapi megoldások egyre kevésbé alkalmazhatók a mai helyzetekben.

Bármilyen munkát végzünk is, legyen az értékesítés, ügyfélszolgálat, közszereplés, oktatás, vagy bármi más, a sikeres munkavégzés elképzelhetetlen a mondanivalónk és a személyünk elfogadtatása nélkül. Általánosságban azonban elmondható, hogy senki nem születik optimális kommunikátornak. A kommunikáció ugyanis olyan készség, amely ugyan rendkívül szorosan kapcsolódik a személyiségünkhöz, temperamentumunkhoz, pszichés tempónkhoz, mégis bizonyos gyakorlatokkal igen hatékonyan fejleszthető. Ezért az Ego-building tréning fontos alkotóeleme az önérvényesítő (asszertív) kommunikáció.

A közös munka során a résztvevők megtanulják, hogyan korrigálhatják a rossz hangulataikat, téves hiedelmeiket, gondolataikat. Alapfeltevés, hogy a gondolat megelőzi az érzelmet, ezért a tréning során megtanuljuk, hogyan helyettesíthetők a negatív gondolatok egészséges gondolatokkal. A lelki egészség megszerzése és megtartása azt eredményezi, hogy a hangulatunk, a viselkedésünk, a fizikai állapotunk (az immunrendszerünk), az önértékelésünk javul, sikerességünk az élet minden területén nő.

A 15 alkalmas csoportfoglalkozások során megtanuljuk, hogyan kell azonosítani a diszfunkcionális gondolatokat, érvényességüket tesztelni, majd olyan új készségeket elsajátítani, amelyek oldják a szorongásainkat, kordában tartják az indulatainkat, oldják az érzelmi elakadásainkat, lelki konfliktusainkat.

Személyiségfejlesztés - Ego building: Személyes eredményesség tréning


Ego building
Jelentkezz 150 órás önismereti csoportba!







Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Személyiségfejlesztés, önismeret - További információ az ego building tréningekről »

Lelki Titkaink Hírlevél

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata

Lelki Titkaink Hírlevél

Területi vezetőket keresünk!

Ha szeretnél a részese lenni egy dinamikusan fejlődő vállalkozás sikereinek, akkor most jelentkezz!

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréningek szervezésére számlaképes területi vezetőket keres! Előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik a megyeszékhelyeken, nagy városokban, illetve azok közelében laknak, és szervezési gyakorlattal rendelkeznek.

Bérezés jutalékos rendszerben történik.
Szeretettel várjuk a jelentkezésedet!

További információ: info@lelkititkaink.hu

Telefon: 06-20-353-7262

Lelki Titkaink Hírlevél

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Te is gyakran pánikolsz? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyél magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyél magabiztos? » Gyásztanácsadó képzés »

Jó szex »

Százhalombatta, 2010. június 14.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra