Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Minden elmúlik, ugye?

Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Lelki Titkaink Hírlevél

Minden elmúlik, ugye? Halál, gyász, gyászfeldolgozásNyáron kezdődött… Ahol dolgozom, azon a folyosón még két lakás van, az idős nénivel időnként apró szívességeket teszünk egymásnak, a középkorú úrral nem sokat találkoztam, de érzékeltem, hogy egyedül él, időnként barátok látogatták. Aztán augusztusban egy napon megszólított a lépcsőházban, és elmondta, hogy beteg, nagy baja van, úgy néz ki, hogy a mája nem működik rendesen. Látszott rajta, hogy nagyon fél. Szeptemberben ismét összetalálkoztunk a liftnél, sokat fogyott, de élénk volt, kisimult.

Aztán az egyik délután, amikor mentem dolgozni, egy mentős és egy rendőr állt a folyosón, az úr lakásának az ajtaja tárva-nyitva volt. Senki nem mondott semmit, de valahogy tudtam, hogy meghalt. Talán öngyilkos lett, talán belehalt a betegségébe, nem tudható. Szinte nem is ismertem, valahogy mégis megérint a zárt ajtó mögötti csend, a férfi jelenlétének a hiánya. Mert ha elmegyünk, akkor hiányzunk valahonnan. Onnan, ahol voltunk, ahol éltünk.

A világ mindig változik, amikor valaki távozik belőle. Ha a nagy egészet nézzük, akkor észre sem vesszük egy ember hiányát. De ha a kis részletekre figyelünk, akkor feltűnik, ha nincs ott, aki eddig ott volt. És akármilyen jelentéktelen szerepe volt is az életünkben, a hiányérzet – hogy eddig volt, most meg nincs – egy kis üresség érzetet hagy maga után.

S milyen óriási az űr bennünk, ha olyan személy távozik az életünkből, akit nagyon szeretünk. Ha az, aki elment, szorosan az életünk része volt. Ha minden nap láttuk, beszéltünk vele, „öleltük, vagy ütöttük”, feladata volt az életünkben, és feladatunk volt az életében. A veszteség, a gyász fájdalma elszigetel minket az eddigi életünktől, kizökkent a megszokott biztonságunkból, nyugtalanná, szétesetté válunk, elvágyódunk az életünkből, mert fáj ott maradni. Ott, a régi környezetben, ahol minden rá emlékeztet, ahol már nem ölelhetjük, nem mutathatjuk meg, mennyire szeretjük, és ahol már nem kérhetünk bocsánatot sem.

A halál uralkodik mindannyiunk életén. Hatalmaskodó, könyörtelen, illetlen és neveletlen. Nem jelentkezik be, ha hozzánk jön látogatóba. Kopogtatás nélkül beront, és elviszi, ami a legkedvesebb. Tolvaj, a legrosszabb fajtából. Sosem adja vissza, amit elvett tőlünk, nem mondja, hogy sajnálom, és nem kárpótol semmiért.

Tudjuk, és tanítjuk, hogy a világot nem változtathatjuk meg, csak a saját hozzáállásunkat a történtekhez. Ez a változás a gyászfeldolgozás.

Marjorie Pizer a munkánk lényegét így fogalmazta meg:

„Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.”

Ha segíteni akarsz a veszteségtől szenvedőknek, akkor gyere és válj nálunk gyásztanácsadóvá!

Kinek ajánljuk a gyásztanácsadó képzést?

Azoknak,

  • akik segíteni szeretnének a gyászoló, veszteséget megélt embertársaiknak,
  • akik pedagógusként vagy szociális munkásként kapcsolatba kerülnek gyászoló gyermekekkel,
  • akik pszichológusként mélyíteni szeretnék a gyászról eddig megszerzett ismereteiket,
  • akik idősek otthonában dolgozva gyakrabban kerülnek kapcsolatba a halál és a gyász mélységeivel,
  • végül azoknak, akik másokon segítve a saját gyászukat vagy veszteségeiket szeretnék feldolgozni.

Ha a fentiek közük bármelyik csoportba tartozol, vagy bármilyen más okból érdekel a professzionális gyász- és veszteség feldolgozás folyamata, akkor jelentkezz a Gyásztanácsadó képzésünkre!

A képzés helyszíne: 1036 Budapest, 3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15. Lelki Titkaink Mentalhigiénés Stúdió.

A képzés tanúsítványt ad, minden résztvevővel képzési szerződést kötünk.

A képzés előfeltétele: érettségi bizonyítvány.

A képzés időtartama: 120 óra, melyből 10 óra előadás, 10 óra szeminárium, és 100 óra gyakorlat.

A képzésben résztvevők az előadások anyagát online formában sajátíthatják el. Az előadásokon és szemináriumokon való részvétel önkéntes, ajánlatos, de nem kötelező. A 100 óra gyakorlaton a részvétel kötelező, megengedett hiányzás: 10%.

A képzés díja: 280 00 Ft. mely kérésre maximum négy részletben fizetendő. A képzés díja az ÁFA-t tartalmazza. Az első részletet a jelentkezés alkalmával kérjük utalni, a jelentkezés csak az utalás beérkezésétől érvényes.

A vizsgadíj 40 000 Ft, mely a vizsgára jelentkezéskor fizetendő.

A képzés főbb témái

  • A halál fogalma – A halál leggyakoribb kérdései (Miért halunk meg? - Mi az élet értelme? – Van-e túlvilág, halál utáni létezés?)
  • Rítusok, halál, temetkezés a különböző kultúrákban
  • A gyász lélektani kérdései – A gyász szakaszai
  • Felnőttek „normál” gyásza - Az első év jelentősége a gyászban
  • Öngyilkosság, baleset, hirtelen halál
  • Vetélés, perinatális gyász, gyermekhalál
  • Gyermekek gyásza
  • Álmok a gyászban
  • Az egyéni gyászfeldolgozást segítő módszerek
  • Gyászfeldolgozás csoportban
  • A komplikált gyász
  • Veszteségek (válás, munkahely elvesztése, költözés, stb.)
  • A gyásztanácsadó mentálhigiénéje
  • Temetkezés, törvények
  • Elméleti (írásbeli) és gyakorlati vizsga

Után követés: szupervíziós lehetőség a gyásztanácsadók részére.

Gyásztanácsadó képzés

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!




Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!


Lelki titkaink Mentálhigiénés Stúdió kínálat: Gyásztanácsadó képzés

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »

Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »

Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »

Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »

Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »

A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »

Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »

A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »

Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »

Százhalombatta, 2013. október 29.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka pszichológus

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.