Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Akarsz professzionális segítő lenni?

Gyásztanácsadó Képzés

Lelki Titkaink Hírlevél

Ám akarjuk vagy sem, egyszer csak mindenkinek szembesülni kell, mert vagy a családjában, vagy a környezetében meghal valaki.Aki az élettel foglalkozik, óhatatlanul foglalkoznia kell a halállal is. De brrrr… a halállal foglalkozni olyan szomorú, nyomasztó, lehangoló, depressziót okozó dolog. „Mi élni akarunk, és az élettel akarunk foglalkozni” – mondják sokan, és igazuk is van.

Ám akarjuk vagy sem, egyszer csak mindenkinek szembesülni kell, mert vagy a családjában, vagy a környezetében meghal valaki.

Te segítőkész vagy?

Azt mondják, hogy a jó ember egyben segítőkész is. Segíti a gyengébbeket, a rászorulókat. S ki lehet gyengébb, rászorulóbb a gyászoló embertársunknál, vagy akár a gyászoló önmagunknál? Segíteni lehet laikus módon is, amikor arról szólnak a szavak, hogy „együtt érzek veled”, hogy „az idő majd mindent megold”, vagy „tedd túl magad rajta”, vagy „élni kell tovább”. Igaz szavak, de nem elegendők, mert nem oldják a fájdalmat, nem töltik ki az ürességet, nem teremtenek jövőképet.

Oly sok embertől hallottam már: „valami olyasmivel szeretnék foglalkozni, amivel segíthetek másoknak”. De bankár/informatikus/könyvelő/kereskedő/stb. vagyok, ehhez értek és ezzel keresem a család kenyerét.

Akarsz professzionális segítő lenni?

Akarsz professzionális segítő lenni?Nagyon tisztelem a jó szándékú, segítőkész embereket. Ugyanakkor ismerem a közmondást is: „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”. Azt gondolom, hogy te is tudod, hogy a professzionális segítő munka mennyire más, mint a laikus segítség. Most azt is megtanulhatod, hogy miben más. Módszereket, gyakorlatokat tanulhatsz, amelyek jótékonyan segítenek a veszteség elviselésében.

A szakszerű segítség nem áll meg az együttérzésnél. A gyász nem betegség, de gyengébbé és tehetetlenebbé tehet, mint a legsúlyosabb megbetegedés. És hiába írnak fel rá orvosságot, a gyász fájdalmát csak egy másik ember lelki támogatása oldja igazán.

Azt mondom: ha csinálod, csináld jól! Tudj meghallgatni, ne csak hallgatni! Tudj teljes figyelmeddel a másik emberre figyelni! Tanuld meg, hogyan lehet hozzásegíteni a súlyos veszteséget elszenvedett embert ahhoz, hogy az életét könnyebben folytathassa.

Gyásztanácsadóként extra profitit is kaphatsz: megélheted önmagad jobbá, elfogadóbbá válását, a szeretetre való még mélyebb képességet.

Ha gyásztanácsadó vagy, felbecsülhetetlen értékű segítséget tudsz nyújtaniHa gyásztanácsadó vagy, felbecsülhetetlen értékű segítséget tudsz nyújtani, hiszen az lehet gyásztanácsadó, aki képes törődő, megértő, támogató lenni, aki kívül tud maradni a gyász fájdalmán, miközben segíti a gyászolót abban, hogy kifejezze és megértse önmagát, a választási lehetőségeit és céljait. Gyásztanácsadóként segíthetsz perspektívákat találni, befejezni a gyászolást és helyreállítani a gyászban lévő életét.

Segíteni tudsz abban, hogy a gyászoló szégyenkezés nélkül ki tudja mondani a bűntudatát, a csalódottságát, a haragját, a kétségbe esettségét, segíthetsz világra segíteni a bent rekedt fájdalmat, s ezzel a gyászoló megkönnyebbül.

Ha elvégzed a gyásztanácsadó tanfolyamot, professzionális segítő munkát tudsz végezni. Hogy megóvjunk a kiégéstől, biztosítjuk neked, hogy havi egy alkalommal szupervízióban vehess részt. Bárhol dolgozol is az országban, mint gyásztanácsadó, mindig a Lelki Titkaink csapatához tartozol, fontos vagy nekünk, és segítünk, hogy a te lelki egészséged is megmaradjon.

Gyásztanácsadó képzés

Kinek ajánljuk a gyásztanácsadó képzést?

Azoknak,

  • akik segíteni szeretnének a gyászoló, veszteséget megélt embertársaiknak,
  • akik pedagógusként vagy szociális munkásként kapcsolatba kerülnek gyászoló gyermekekkel,
  • akik pszichológusként mélyíteni szeretnék a gyászról eddig megszerzett ismereteiket,
  • akik idősek otthonában dolgozva gyakrabban kerülnek kapcsolatba a halál és a gyász mélységeivel,
  • végül azoknak, akik másokon segítve a saját gyászukat vagy veszteségeiket szeretnék feldolgozni.

Ha a fentiek közük bármelyik csoportba tartozol, vagy bármilyen más okból érdekel a professzionális gyász- és veszteség feldolgozás folyamata, akkor jelentkezz a Gyásztanácsadó képzésünkre!

A képzés indulási időpontja: 2014. május 18.

A képzés helyszíne: Budapest.

A képzés tanúsítványt ad, minden résztvevővel képzési szerződést kötünk.

A képzés előfeltétele: érettségi bizonyítvány.

A képzés időtartama: 180 óra, melyből 26 óra előadás, 39 óra szeminárium, és 115 óra gyakorlat.

A képzés díja: 240 000 Ft. mely négy részletben fizetendő. A képzés díja az ÁFA-t tartalmazza. Az első részletet a jelentkezés alkalmával kérjük utalni, a jelentkezés csak az utalás beérkezésétől érvényes.

A vizsgadíj 25 000 Ft, mely a vizsgára jelentkezéskor fizetendő.

Gyásztanácsadó képzés

Gyásztanácsadó képzés »

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!

Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!

Lelki titkaink Mentálhigiénés Stúdió Hírlevelek

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? » Talpraesetten válaszolni »

Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? »

Miért élsz párkapcsolatban? Hogy szeress, vagy, hogy szenvedj? » Miért nehéz túllépni a szakításon? »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival » Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 2. »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 3. » Asperger szindrómás nő » Pánikbetegség előzményei »

A hűség is változik » Asperger-szindrómás felnőtt a családban »

Azt csinálom, amit sokan mások is, hiába rossz nekem » Miért fontos a kamaszkorban az önismeret? »

Sikerült elrontanod egy házasságot! » Párkapcsolatod értékes » Önismeret, énkép »

Kamasz asszertív tréning » Lelki Titkaink Klub »

Százhalombatta, 2014. április 11.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka pszichológus

Csehák Hajnalka pszichológus

és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.