Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség

A pszichoszomatika jelentése

Lelki Titkaink hírlevél

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiségA pszichoszomatika jelentése: a betegség és a testi, lelki kölcsönhatások kapcsolatát vizsgáló orvoslási irányzat. A pszichoszomatika, mint orvoslási irányzat azt tanítja, hogy a test elválaszthatatlan a lélektől. Amikor egy betegség kialakul, az mindig valamilyen lelki konfliktus következménye. Ezért a gyógyulás folyamatában mindig vizsgálni és gyógytani kell a pszichés „zavarokat” is. A testben a tudat és a tudattalan információi manifesztálódnak, mindig a tudat vagy a tudattalan utasítására indulnak be a testi folyamatok. Ezért, amikor azt mondjuk, hogy a test beteg, akkor tévedünk, ugyanis a test egyedül, önmagában nem tud beteg lenni, csak az egész ember tud megbetegedni, hiszen ha egy rész beteg, az egész sem lehet teljesen egészséges.

Pszichoszomatika tudástár »

Maga a betegség egy tünet, egy információ hordozó, egy jelzés arra, hogy valami zavar van az emberben. Ezt a zavart azonban a legtöbbször nehezen találjuk, mert a szimbólumok nyelvén üzeni meg a testünk, hogy hol borult meg a harmónia.

A betegség, a tünet azt tudatja velünk, hogy szüksége van valamilyen változásra, mert valamiből hiánya vagy többlete van. Akkor vagyunk egészségesek, amikor nincs szükségünk semmire, harmóniában vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel. Ilyenkor jó a közérzetünk, energikusak és kiegyensúlyozottak vagyunk.

Az árnyékszemélyiségünkben kezdődik a betegség?

Az árnyékszemélyiségünkben kezdődik a betegség?Mindannyian megérezzük, amikor valami olyant teszünk ami nem esik jól, amikor nem vagyunk összhangban a saját belső késztetéseinkkel, igényeinkkel. Ilyenkor borul bennünk a harmónia. Ez mindenkivel előfordul, akár naponta többször is. Ekkor beindulnak a szervezetünk védekező mechanizmusai, és vagy megoldják a helyzetet, hogy helyre tudjon állni az egyensúly, vagy nem sikerül ez a folyamat, és valahova félre kell tenni a problémát, mert hiányzik az idő, az erő, lehetőség a megoldásához.

Ezekben az esetekben nem akarjuk vagy nem tudjuk beengedni a tudatunkba a problémát, ezért „félretesszük” és nem veszünk róla tudomást. Mivel eltávolítottuk a tudatunkból a megoldhatatlan vagy annak vélt problémát, az átkerül a „másik oldalra”, az árnyékba. (Carl Gusztav Jung kifejezése)

De vannak, és növekednek. Mindaddig növekednek az árnyékban, amíg egyszer csak akkorák lesznek, hogy nem lehet nem észrevenni őket, mert „átlógnak” már a másik oldalra, és ott fájnak tovább, testi betegségek formájában.

Azok a lelki tartalmaink, amelyek erős negatív érzelmi töltéssel rendelkeznek, okozzák a testi-lelki megbetegedéseinket.Amikor a pszichoszomatikus betegségeket értelmezni kezdjük, akkor nem teszünk mást, mint megvilágítjuk az árnyékban lévő, saját magunk elől is eltakart problémáinkat, érzéseinket, hiányainkat, vagy többleteinket. Azokat a problémákat tesszük be az árnyékba, amelyek nehezek és fájdalmasak, ezért az árnyékkal végzett munka gyakran kellemetlen és fájdalmas. S azért van szükség külső segítségre, mert a saját árnyékszemélyiségünket nem látjuk, pontosan előttünk marad árnyékban vagy sötétben a probléma lényege, amit azért tettük be arra a helyre, ahol nem látjuk, mert képtelenek voltunk megbirkózni vele.

A megoldatlan belső és külső konfliktusaink, s azok a lelki gócaink, amelyek a tudatosan kialakított Én-képünkkel összeférhetetlenek, azok a lelki tartalmaink, amelyek erős negatív érzelmi töltéssel rendelkeznek, okozzák a testi-lelki megbetegedéseinket.

A pszichoszomatikus tanácsadás, tréning

A pszichoszomatikus tanácsadás, tréningA pszichoszomatikáról a pszichoszomatikus betegségekről gondolkodva láthatjuk, hogy minden betegség mögött az árnyékszemélyiségünk láthatatlan világa rejtőzik. Arra mindenki képes, hogy a saját testén rámutasson arra a helyre, ahol a fájdalmat, az elváltozást érzi. A pszichológus pedig rákérdez, s ezzel rámutat arra a képzeletbeli sebre, ami a fájdalomban manifesztálódott problémát okozza.

Peter Altenberg szerint „a betegség a sértődött lélek jajkiáltása”, ezért olyan fontos kideríteni és tudni, hogy ki vagy mi az, aki vagy ami „megsértette” a lelket. Mert a testi tünet megüzeni, hogy mi az, amin változtatni kellene, hogy a kapott sebek begyógyuljanak. Mindannyian tudjuk, hogy az emberi szervezet 190-200 év életre volna képes, mégis, alig a felét, harmadát érjük meg ennek az időnek. A fel nem dolgozott kisebb és nagyobb traumáink és sérüléseink, sebeink nyomán „kivérzünk”, az érzelmi és a biológiai immunrendszerünk legyengül, és ezek következtében megbetegszünk.

Senki válláról nem veszem le a felelősséget, mert mindenkinek vállalnia kell a saját életéért a felelősséget és a következményeket.Pszichológusként segítek a klienseimnek, hogy közösen feltárjuk a testi és a lelki jelentés tartalmakat, s az adott betegség szimbolikáját értelmezve a klienseim egészségét visszaállítjuk. Nem vagyok mindenható, és a módszer sem az, de közösen nagyon sokat tehetünk a megbomlott egészség visszaállításáért. Az egészség visszaállítása mindig együtt jár a kliens személyiségének, viselkedésének, gondolkodás módjának a változásával.

Miben segít a pszichológus? »

Senki válláról nem veszem le a felelősséget, mert mindenkinek vállalnia kell a saját életéért a felelősséget és a következményeket. De abban minden tudásommal segítek, hogy a kliensem a problémák megoldására, a fájdalmas emlékek elengedésére, a megváltoztathatatlan elfogadására törekedjen, s a betegségeket ne használja kibúvónak vagy egérútnak a problémák megoldása helyett. A betegségek megmutatják a változások irányának a szükségességét, információkkal látnak el bennünket. Üzennek, és a mi felelősségünk, hogy meghalljuk-e ezeket az üzeneteket.

A betegségek segítenek másként gondolkodni, s a feladat az, hogy a betegségeket a kliens hasznára fordítsuk, s az egészségessé válás folyamata egyben a kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életszemlélet kialakítása legyen.

Csehák Hajnalka pszichológus

Pszichoszomatikus betegségek elleni tréning
Jelentkezz Pszichoszomatika tréningre!

Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Lelki titkaink Mentálhigiénés Stúdió Hírlevelek

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? » Talpraesetten válaszolni »

Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? »

Miért élsz párkapcsolatban? Hogy szeress, vagy, hogy szenvedj? » Miért nehéz túllépni a szakításon? »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival » Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 2. »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 3. » Asperger szindrómás nő » Pánikbetegség előzményei »

A hűség is változik » Asperger-szindrómás felnőtt a családban »

Azt csinálom, amit sokan mások is, hiába rossz nekem » Miért fontos a kamaszkorban az önismeret? »

Sikerült elrontanod egy házasságot! » Párkapcsolatod értékes » Önismeret, énkép »

Kamasz asszertív tréning » Lelki Titkaink Klub »

Százhalombatta, 2015. április 17.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka pszichológus

Csehák Hajnalka pszichológus

és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata

info@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.