Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Lelki Titkaink Hírlevél az összeillőségről

Hírlevél - Valentin után

Az ellentétek vonzák egymást?Valentin a szerelmesek ünnepe. Sokan már február elején repesve várják, mások jó előre rettegnek tőle, na meg attól, amelyet magával hoz. Sokakban február második felében felerősödik a kétség, hogy vajon jól választottak-e?

Hozzád illő párt választottál? »

Az összeillőség vizsgálat segítséget nyújt a pároknak, hogy számolni tudjanak a kockázatokkal és kihívásokkal, amelyeket az együttélés tartogat. A kérdéssor, valamint a tesztek kitöltése és elemzése objektív képet ad a párnak, hogy lássa a kapcsolat jövőjét, az erősségeket, a konfliktusterületeket, s azt is, hogy mit tehetnének a kapcsolat javítása és megőrzése érdekében.

Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal?

2011. február 20.-ig élő, csak Hírlevél olvasóink számára elérhető Valentin után szolgáltatásunk segít ebben. A Valentin után megrendelői az Összeillőség vizsgálat mellé megkapják a Testbeszéd - Gesztus szótár DVD-t, amely segítségével jobban megérthetik párjuk testbeszédét. A megrendelő személy lehetőséget kap egy órás személyre szóló konzultációra. A megrendelők között egy két személyre szóló ingyenes részvételi lehetőséget sorsolunk ki a tavasszal induló Ego building önismereti tréningre, amely a nyertes pár részére egymás kölcsönös - mélységekig terjedő - megismerése révén, biztos alapot nyújt a hosszú távú párkapcsolatra.

Valentin után
Jelentkezz Valentin után szolgáltatásra!


Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot a teszt időpont egyeztetése érdekében!


Hozzád illő párt választottál?

Testbeszéd - Gesztus szótár

Testbeszéd című DVD sorozatunk első része egy gesztus szótár. Amikor idegen nyelvet kezdünk tanulni, először szükségünk van egy minimális szókincsre, hogy összefüggő mondatokat tudjunk alkotni. A testbeszédnek ezt az alap „szókincsét” tartalmazza a gesztus szótár.

Testbeszéd - Gesztus szótár

Ha szeretnél belepillantani a Gesztus szótárba, itt megteheted:

A Testbeszéd - Gesztus szótár DVD nem kerül a könyvesboltok ellátási rendszerébe. Kizárólagos forgalmazója: Csehák Hajnalka pszichológus 1036 Budapest, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.

Testbeszéd - Gesztus szótár DVD
Testbeszéd - Gesztus szótár DVD megrendelése


Szállítási cím


Számlázási cím




Fizetés módja

1 CD megrendelése és átutalás esetén - Ár: 2350 Ft + 1050 Ft csomagolási és postaköltség (Összesen 3 400 Ft.). 1 CD megrendelése és utánvétel esetén - Ár: 2350 Ft + 1850 Ft csomagolási és postaköltség (Összesen 4 200 Ft.). 1 DVD megrendelése és utánvétel esetén - Ár: 2950 Ft + 1850 Ft csomagolási és postaköltség (Összesen 4 800 Ft.). Az ár az ÁFÁ-t tartalmazza. Megrendelésedről visszaigazolást küldünk, melyben a postára adás időpontját feltüntetjük.

Hasznos olvasmányok

Mi is az a testbeszéd? » Gesztus (testbeszéd) szótár » Testbeszéd, gesztus, mimika »
Csecsemő testbeszéd » Bébi testbeszéd » Gyermek testbeszéd » Gyermekkori testbeszéd »
Testbeszéd és párkapcsolat » Testbeszéd - Szemhasználat » Állásinterjú és testbeszéd »
Non-verbális kommunikáció 1. » Non-verbális kommunikáció 2. »
Testbeszéd - Tér és térhasználat » Edward T. Hall: Rejtett dimenziók (részlet) »

Lelki Titkaink Hírlevél

A könyvespolcra ajánljuk

Sue Bishop: AsszertivitásAllan Pease: Testbeszéd - Gondolatolvasás gesztusokbólAllan Pease - Barbara Pease: Testbeszéd enciklopédiája

Lelki Titkaink Hírlevél

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolájaAz Ego building 150 órás önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája, hiszen a tegnapi megoldások egyre kevésbé alkalmazhatók a mai helyzetekben.

Bármilyen munkát végzünk is, legyen az értékesítés, ügyfélszolgálat, közszereplés, oktatás, vagy bármi más, a sikeres munkavégzés elképzelhetetlen a mondanivalónk és a személyünk elfogadtatása nélkül. Általánosságban azonban elmondható, hogy senki nem születik optimális kommunikátornak. A kommunikáció ugyanis olyan készség, amely ugyan rendkívül szorosan kapcsolódik a személyiségünkhöz, temperamentumunkhoz, pszichés tempónkhoz, mégis bizonyos gyakorlatokkal igen hatékonyan fejleszthető. Ezért az Ego-building tréning fontos alkotóeleme az önérvényesítő (asszertív) kommunikáció.

A közös munka során a résztvevők megtanulják, hogyan korrigálhatják a rossz hangulataikat, téves hiedelmeiket, gondolataikat. Alapfeltevés, hogy a gondolat megelőzi az érzelmet, ezért a tréning során megtanuljuk, hogyan helyettesíthetők a negatív gondolatok egészséges gondolatokkal. A lelki egészség megszerzése és megtartása azt eredményezi, hogy a hangulatunk, a viselkedésünk, a fizikai állapotunk (az immunrendszerünk), az önértékelésünk javul, sikerességünk az élet minden területén nő.

A 15 alkalmas csoportfoglalkozások során megtanuljuk, hogyan kell azonosítani a diszfunkcionális gondolatokat, érvényességüket tesztelni, majd olyan új készségeket elsajátítani, amelyek oldják a szorongásainkat, kordában tartják az indulatainkat, oldják az érzelmi elakadásainkat, lelki konfliktusainkat.

Személyiségfejlesztés - Ego building: Személyes eredményesség tréning


Ego building
Jelentkezz 150 órás önismereti csoportba!







Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!


Személyiségfejlesztés, önismeret - További információ az ego building tréningekről »

Lelki Titkaink Hírlevél

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata

Egyéni tréningek » Csoportos tréningek »

Kiadványok »

Online Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás

Ajándékozás 10% engedménnyel

Képzések

Vidéki tréningek (Eger) » Vidéki tréningek (Kecskemét) »

Kihelyezett tréningek

Tesztek

Lelki Titkaink Hírlevél

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »

Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »

Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »

Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »

Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »

A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »

Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »

A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »

Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »

Százhalombatta, 2011. február. 10.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.