Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Pánik – az ésszerűtlen félelem?

Ne pánikolj! Gyógyulj meg!

Hírlevél a szorongás és pánik tünetegyüttesről

Pánik – az ésszerűtlen félelem?Már a szó is fenyegető, mert a pánik valami rossz eseményhez, történéshez kapcsolódó érzés. Akik pedig átéltek már pánikrohamot, vagy pániktüneteket, megtapasztalták, hogy mennyire elveszettnek, kiszolgáltatottnak, akár életveszélyben lévőnek érzi magát az, akit váratlanul megtámad a pánik.

Rendszeresen felmerül a kérdés, hogy a pánik az betegség, vagy bizonyos körülményekhez kötődő félelmi viselkedés? A DSM szerint betegség. Ezért mindenkinek el kell fogadni, hogy betegség. Hiszen, ha nem fogadjuk el, akkor az az ember, aki nem mer a félelmei miatt kimenni az utcára, nem fog táppénzt kapni, amikor képtelen eljutni a munkahelyére. Tehát a pánik betegség, de azért mégsem teljesen úgy betegség, mint például a szívinfarktus.

Paget így fogalmazta meg a pánik lényegét: „Azt mondják, nem képesek, úgy tűnik, nem akarják, valójában nem képesek akarni.”

A pániknál ugyanúgy, mint más lelki eredetű tünetnél, abba a problémába ütközünk, hogy a tünetet mi magunk hozzuk létre, a saját lelki folyamataink, megélésünk következménye, de vagy nem tudunk róla, mert nem ismerjük fel a keletkezés okát, vagy az eddig tanult gondolkodási sémáinkkal, viselkedési szokásainkkal nem tudjuk megakadályozni.

A pánikosok azért nem gyógyulnak meg a gyógyszerektől, mert az emberi viselkedést nem lehet gyógyszerekkel meggyógyítani.

A pánik tulajdonképpen az emberi viselkedés paradoxona.A pánik tulajdonképpen az emberi viselkedés paradoxona. Mit jelent a paradoxon? „A paradoxon állítások egy olyan halmaza, amelyek ellentmondásra vezetnek, vagy a józan észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük.” Wikipedia

Nézzünk egy konkrét példát: egy személy nem tud dolgozni menni, vagy bevásárolni, mert nagyon erősen szorong, fél elhagyni az otthonát. Csak az otthonában érzi biztonságban magát, ezért nem megy ki az utcára, mert rossz érzés a félelem. Itt felmerül a szabad akarat kérdése. El tudna-e menni bevásárolni, ha nagyon akarna? Ő azt mondja, hogy nem, mert nem tudja elhagyni az otthonát. Mi azonban tudjuk, hogy igen, el tudja hagyni az otthonát, hiszen, ha rágyújtanák a házat, kimenekülne, tehát elhagyná az otthonát.

Ez esetben jól nyomon követhető, hogy a pánik egy megtanult gondolkodási séma következménye, tanult viselkedés, amely az egyén és a társadalom megítélése szerint nem jó. Mivel furcsa viselkedés tüneteket produkál a pánikban szenvedő, ezért rásütik a bélyeget, hogy beteg.

Mi a teendő tehát a gyógyszerek bekapkodása helyett?

  • Meg kell keresni azokat a gondolkodási folyamatokat, amelyek hibásan működnek, és meg kell változtatni azokat.
  • Ki kell alakítani a „pozitív” viselkedési szokásokat.
  • Fel kell tárni a betegségelőnyt.

Pánik. Mi a teendő tehát a gyógyszerek bekapkodása helyett?Mindezek a lehetőségek bárki számára adottak, aki hajlandó végig csinálni a folyamatot, aki hajlandó komoly erőfeszítéseket megtenni önmaga „gyógyulásáért”. Aki hajlandó átlépni a saját komfort zónáját, és kemény, nehéz és fáradságos munkával vissza akarja szerezni az egészséges működési módját.

Ha te is szenvedsz a pániktól, ha valóban jól akarod érezni magad a bőrödben, és hajlandó vagy érte keményen dolgozni, akkor gyere, segítünk, mutatjuk, hogyan csináld.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy téged érint-e a pánik, vezesd a legalább két héten át a Pánik naplót.

Pánik napló »

Lelki Titkaink Hírlevél

Pánik, szorongás egyéni tréning

Ha úgy érzed, hogy pánikkal küzdesz, jelentkezz egyéni segítségért, gyere a Pánik, szorongás egyéni tréningünkre. A tréning előtt szükség van egy személyes találkozásra, az úgynevezett első interjúra, ahol megismerkedünk Veled, és felmérjük a tüneteidet. Szükség esetén pszichiáter szakorvost biztosítunk. Kérlek, hogy a kitöltött Pánik Naplót hozd magaddal az első interjúra.

Az Ismerkedő Interjú időtartama: 60 perc.

Óradíja 9 000 Ft + ÁFA = 11 430 Ft

Helyszíne: 1036 Budapest, 3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.térkép »

Jelentkezésed elfogadása után, az Ismerkedő Interjú időpontját pontosítjuk.

Biztosítunk minden Kedves Résztvevőt, hogy az egyedi igényeit az adott lehetőségeken belül messzemenően figyelembe vesszük.

Rendezvénynaptár:


Pánik, szorongás egyéni tréning
Jelentkezz pánik kezelő tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!


Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdez tőlünk!



Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Lelki Titkaink Hírlevél

Pánik, szorongás cikkgyűjtemény

Pánik tünetek

A pánikroham a szorongással járó pszichés zavarok közé tartozik. Lényege az időről időre előtörő, kiszámíthatatlan és elemi erejű intenzív félelem, mely testi tüneteket produkál.

Pánik tünetek »

Ne pánikolj, gyógyulj meg!

A pánikbetegség kezelése általában hosszan tartó, de hatékony munka. Jók a gyógyulás esélyei, lassan, de vissza tud térni a pánikbeteg a normális napi tevékenységekhez, és jobb minőségű életet tud élni, amint kilép a betegség árnyékából. Hogyan történik a pánikbeteg gyógyulása?

Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Spontán pánik, szorongásos pánik

A pániktünetekkel, a pánikbetegséggel folyamatosan foglalkoznak a kutatók, mert egyre több ember életét keseríti meg ez az alattomosan támadó, kiszámíthatatlanul érkező, félelmetes állapot. A kutatások a kialakulás okai szerint kétfajta pánik keletkezését különböztetik meg: a spontán kialakuló és a szorongásos pánikot.

Spontán pánik, szorongásos pánik »

Merj pánik nélkül élni! A szorongásos-kognitív pánikzavar ellenszere

Ha te is a pánik szorításában, és bizonytalan félelmében éled az életedet, gyere és tanuld meg, hogyan válj bátorrá a pánik nélküli élethez. Pánikosnak lenni nem gyávaság, de leküzdeni a pánikot, hatalmas bátorság, és óriási erőfeszítés. De megéri a befektetett időt és munkát, mert pánik nélkül élni felszabadító, boldog, egészséges állapot.

Merj pánik nélkül élni! »

Agorafóbia mint a pánikbetegség leggyakoribb tünete

Agora (aγορά) görögül teret jelent, ahol az emberek sétálva beszélgettek. A fóbia (φόβος/φοβία) pedig a valamitől való viszolygást, taszítást jelenti. Az agorafóbia szó szerint tehát a nyílt tértől való viszolygás, félelem. A ma elterjedt szóhasználat azonban többet jelent ennél. Agorafóbia az is, amikor valaki a közlekedéstől fél, vagy a boltba nem mer bemenni. A mindennapi értelmezés szerint az is agorafóbia, amit korábban még klausztrofóbia jelenségként, azaz a bezártságtól való félelemnek neveztek. Az agorafóbia tüneteiben szenved ugyanis az is, aki a közlekedéstől fél, félelmét azzal magyarázza, hogy azért nem mer felszállni egy buszra vagy vonatra, mert ott be van zárva, nem tud bármikor kiszállni, lelépni. Igen gyakori a lifttől való félelem: ebben az esetben hasonló megokolást hallunk a betegektől. Nem attól félnek, hogy a lift (repülőgép) lezuhan, hanem attól, hogy nem szállhatnak ki belőle bármikor.

Agorafóbia mint a pánikbetegség leggyakoribb tünete »

Szociális fóbia

A szociális fóbiában szenvedő beteg szorong mások társaságában, retteg mindenféle nyilvános szerepléstől és elkerüli a számára félelmet jelentő helyzeteket. A szociális fóbiások a leggyakrabban a következő helyzetektől félnek:

  • bemutatkozás,
  • telefonálás,
  • látogatók fogadása,
  • mások előtt enni (enyhébb esetben csak éttermekre és más nyilvános helyekre vonatkozik, súlyosabb esetben a saját otthonukban, családjuk körében sem képesek enni),
  • mások előtt írni (ami egyes esetekben olyan súlyos lehet, hogy a beteg nem képes egy szerződést vagy egy átvételi elismervényt aláírni),
  • előadást, beszédet tartani,
  • felelni, vizsgázni.

Szociális fóbia »

Pánikbetegség előzményei

A civilizációs betegségek között külön csoportot alkotnak a lélek, a psziché megbetegedései. A depressziós, a szorongásos és az addiktív kórképek száma - nem pusztán a pontosabb felderítésnek köszönhetően - nagyságrendekkel magasabb lett az elmúlt évtizedekben. A megnőtt esetszám felvetette a kategóriák tisztázásának szükségességét, ezért volt fontos a pánikbetegség kategóriájának megalkotására.

Pánikbetegség előzményei »

Pánik és szorongás

A szorongás mindig valamilyen inger hatására kezdődik. Ez az inger lehet kívülről jövő, vagy keletkezhet belül is. Leggyakrabban fel sem ismerjük, hogy milyen inger indítja el a pánikrohamot. Bár a pánik nem örökölhető, mégis feltételezhetjük, hogy előfordulhat genetikai érintettség, hiszen a pánikbetegek rokonai között ötször több pánikbeteget találtak. Mégis a tudomány mai állása szerint a pánik szindróma megjelenése inkább a szocializáció számlájára írható, és tanult mintának számít. Ez azért jó hír a „pánikosoknak”, mert ha megtanultunk „pánikolni”, akkor megtanulhatjuk a „nem pánikolós” létet is.

Pánik és szorongás »

A félelem megbetegít?

Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a szorongásos tünetekkel küszködő emberek száma. Még azok is, akik általában jól kezelik a szorongató helyzeteket, az életük során egyre gyakrabban kerülnek rossz mentális állapotba, melynek okaként a szorongást, félelmet jelölik meg.

A félelem megbetegít? »

Félelmeink, szorongásaink

Hogyan jön létre a szorongás, a pánik? Mitől válunk szorongóvá, és mit kezdjünk a kialakult szorongásainkkal, az alattomosan támadó félelmeinkkel, egyre több ember számára felvetődik, és egyre több ember keresi a választ.

Félelmeink, szorongásaink »

A félelem betegsége a pánik

Tulajdonképpen ennyire egyszerű és egyben ennyire bonyolult is a pánikból meggyógyulni. Sokan panaszkodnak, hogy már mindent elolvastak a pánikról, beszedtek egy nagy kosárnyi gyógyszert, és mégsem gyógyultak meg. Érthető, hiszen egyik sem a te saját, személyes életedről szól, miközben a pánik oka a saját élettörténetedben keresendő. Ezért kérj személyre szabott segítséget!

A félelem betegsége a pánik »

Mit tehetek a szorongás és a pánik ellen?

A minket körülvevő világ az elmúlt évtizedekben komoly változásokon ment keresztül. Olyan események történtek, amelyekre a legtöbben nem számítottunk. Ezek az események jelentősen megnövelték az életünkben jelenlevő stressz mennyiségét. A szorongás nagyon kellemetlen állapot, mégis, a szorongók 85-90%-a nem tesz semmit, hogy segítsen magán. Sokan az önpusztítás útjára lépnek, és ezáltal csak még betegebbek lesznek. Ha szembe nézel a félelmeiddel, ha megismered a kiváltó okait, akkor sokat tehetsz magadért.

Mit tehetek a szorongás és a pánik ellen? »

Pánik és szorongás önértékelő teszt

Az önértékelő kérdőív segít Neked abban, hogy tájékozódjál hangulati állapotodról és a további tennivalókról. Kérlek, válaszolj az alábbi kérdésekre! A válaszadáskor az utóbbi két hét tapasztalatait vedd figyelembe.

Pánik és szorongás önértékelő teszt »

Lelki Titkaink Hírlevél

A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Szendi Gábor: Pánik (Tények és Tévhitek)

Szendi Gábor: Pánik (Tények és Tévhitek)Szendi Gábor könyve megkísérli eloszlatni azokat a hiedelmeket és hamis mítoszokat, amelyeket a pszichiátria, a gyógyszeripar és a média évtizedek alatt épített fel a pánik körül. A szerző szerint a pánik fogalma az idők során elveszítette eredeti tartalmát, s ma már nem több mint ügyes marketingeszköz. Sokan szemtanúi, rosszabb esetben áldozatai vagyunk annak, hogyan fokozzák le a szenvedő embereket egyszerű fogyasztókká. A kötet bemutatja annak folyamatát is, hogy a pszichiátria mindeközben hogyan rombolta le önnön pozitív törekvéseit, és távolodott el eredeti céljaitól. Szendi Gábor megközelítésében a pánik evolúciósan jól értelmezhető, természetes életjelenség, amelyet a propaganda tett aránytalanul félelmetessé. A szerző elemzi a pánik kezelésére javasolt módszereket, bemutatja a pánik modern szemléletét, valamint a pszichoterápiás megközelítés lehetőségeit. Hogyan tanuljuk a félelmet, és hogyan győzzük le? Hogyan dagadhatnak a problémák hatalmassá, miközben megoldásukkal küszködünk? Hogyan ismerhetjük fel a pánikkal kapcsolatos tévhiteket, a pánikként félrekezelt kórképeket? Mit tehet a pániktól szenvedő ember a félelmeivel? Szendi szerint a pszichoterápia lényege egy új életszemlélet, a konfliktusok, a problémák újszerű megközelítésének elsajátítása.

Szendi Gábor: Pánik (Tények és Tévhitek) »

A könyvespolcra ajánljuk

Shirley Trickett: Csak semmi pánik! Hogyan birkózzunk meg pánikrohamainkkal

Shirley Trickett: Csak semmi pánik! Hogyan birkózzunk meg pánikrohamainkkalSzervezetünk vészharangot kondít: levegő után kapkodunk, mellkasunk tompán sajog, hideg verejték csorog homlokunkon, szédülünk, forog velünk a világ, ájuldozunk, halálra rémülünk – kitört a pánikroham. Kapkodva étkezünk, nehéz ételeket falunk, felületesen lélegzünk, vércukorszintünk fel-le ugrál, nem bírjuk a gyűrődést, idegeink görcsbe rándulnak – miért is ne törne ki rajtunk a pánikroham? Shirley Trickett, a pánikbetegség ismert szakembere azt tanítja könyvében: ha megfelelő ételeket fogyasztunk, elsajátítjuk a helyes légzést, sokat mozgunk, ha idegeskedés helyett megpróbáljuk megteremteni lelkünk békéjét, akkor megbirkózhatunk pánikrohamainkkal.

Shirley Trickett: Csak semmi pánik! Hogyan birkózzunk meg pánikrohamainkkal »

A könyvespolcra ajánljuk

Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen

Harriet Lerner

Harriet Lerner: Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen„Harriet Lerner imponáló őszinteséggel, számos tanulságos esettel hozza testközelbe a félelem, a szorongás és a szégyen okait és következményeit. A szerző Sigmund Freudhoz hasonló bátorsággal mer a saját szorongásairól beszélni. Nemcsak a lelki zavarokkal küzdőknek, hanem hozzátartozóiknak, a gyermekeik neveléséért aggódó szülőknek, házaspároknak és mindazoknak ajánlom a Hívatlan vendégeinket, akik szeretnék megérteni a bennük és a környezetükben zajló, ellentmondásos lelki folyamatokat.”

(Gerevich József pszichiáter, a Nők Lapja szakértője)

„Könyvem megjelenését követően többször beszéltem arról, hogy miért félek-félünk a sikertől, de egyszer sem tudtam világosan megfogalmazni. Lernernek sikerült. Általa értettem meg igazán azt is, hogy mi a különbség a félelem és a szorongás között, hogy miért rettegek minden változástól-változtatástól, és hogy mikor, miért szégyellem magam, még akkor is, amikor nem kell.„

(Albert Györgyi, a Miért pont én? című könyv szerzője)

Harriet Lerner: Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen »

A könyvespolcra ajánljuk

Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik (Mesterkurzus 27.)

Fiáth Titanilla - Heller Ágnes - Popper Péter - Réz András

Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik (Mesterkurzus 27.)Eltűnt a nyugalom az életünkből? Mégis, mikor jellemzett minket a nyugodt élet? A pogánylázadások idején? A tatárjáráskor? A török hódoltság korszakában? Akkor, amikor kurucok és labancok ölték egymást? A 48-as szabadságharc idején? A Bach-korszakban? Az I. világháborúban? A kommün alatt? A különítményesek garázdálkodásakor? A II. világháborúban? A nyilasok uralmakor? A Rákosi-diktatúra idején? Az 56-os népfelkeléskor? A forradalmat követő időszakban? Esetleg amikor a rendszerváltás volt? Mikor voltak itt olyan évek, amikor senkinek sem kellett félnie? A lényeg nem ez. Hanem az, hogy az ember ne csináljon egyéni bűnöket a társadalom bűneiből, ne szorongjon attól, hogy a világ gyorsabban változik, mint az ember jelleme, értékrendje, és ne essen pánikba, ha úgy érzi, elszáguld mellette az élet. A lényeg az, hogy egy rohanó világban az ember nyugodtan rohanjon, ne izgatottan. El lehet ezt érni? Erről ír a filozófus, a pszichológus és az esztéta. Nincs élet félelem nélkül. Vannak ugyanis igazi veszélyek, amelyektől a félelem megvéd minket. Élni segít. S vannak irreális félelmek is, amikor veszélyeztetve érezzük magunkat, holott semmi rossz nem fenyeget. Ilyenek például a fóbiák, amelyek csak nehezítik az életet. Legalább ezektől próbáljunk megszabadulni.

Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik (Mesterkurzus 27.) »

A könyvespolcra ajánljuk

Pánikológia

Hugh Aldersey-Williams - Simon Briscoe

PánikológiaMinden nap újabb és újabb életveszélyes sorscsapásra hívják fel a figyelmünket. Úgy tűnik, egyre riasztóbb méreteket öltenek már magából a létezésből fakadó kockázatok is. Mi pedig belelovalljuk magunkat a pánikba – hiszen e híresztelések a tudományos adatok és a túlzások zédítő keverékei, amelyekben a „történet” az érzelmeinkre, az „adatsor” pedig értelmünkre apellál.

Simon Briscoe statisztikus és Hugh Aldersey-Williams tudományos szakíró bemutatja a világot leginkább nyugtalanító kérdéseket és egy sor lokális jellegű problémát is, amelyeket előszeretettel felnagyítunk – és amelyek miatt szerintük nem kell aggódnunk a XXI. században. E szellemes és tanulságos könyv több mint negyven népszerű pániktörténetről hántja le a hisztéria burkát, a túlnépesedéstől a gyilkosságok elharapózásáig, a halállomány megfogyatkozásától a tömeges elhízásig. Bemutatja, hogy a félelmeinket kihasználó sajtó és a különböző érdekcsoportok rendkívüli mértékben manipulálhatják a statisztikákat.

S ami a legfontosabb, ez a könyv olyan módszereket ad a kezünkbe, amelyek segítségével eldönthetjük, mi miatt érdemes pánikba esni, és mi miatt nem. A Pánikológia szkeptikus analízist nyújtó, ám lendületesen optimista mű, amely kellőképp felvértezi az Olvasót a pánik nélküli életre – arra, hogy racionális megfontoltsággal, s talán egy csipetnyi iróniával közelíthessen a régi és mai rémtörténetekhez.

Hugh Aldersey-Williams - Simon Briscoe: Pánikológia »

A könyvespolcra ajánljuk

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata

Egyéni tréningek » Csoportos tréningek »

Kiadványok »

Online Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás

Ajándékozás 10% engedménnyel

Képzések

Vidéki tréningek (Eger) » Vidéki tréningek (Kecskemét) »

Kihelyezett tréningek

Tesztek

Lelki Titkaink Hírlevél

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »

Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »

Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »

Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »

Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »

A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »

Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »

A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »

Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »

Százhalombatta, 2014. augusztus. 22.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.