Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Apává válni

Az apakép

Lelki Titkaink Hírlevél

Apává válniSzülővé, Anyává vagy Apává válni, fogadni a Gyermeket, az egyik legfelkavaróbb, legizgalmasabb, leggyönyörűbb, legnehezebb, legkülönlegesebb feladat. Szembesülünk önmagunkkal, a múltunkkal, az őseink múltjával.

Minden nő és férfi egyedi módon lesz szülővé, olyan belső átalakulás révén, amely a jelen és a múlt összefogásából, valamint a jövő előrevetítésének összekapcsolódásából jön létre.

Apává válni azt jelenti, hogy minden megváltozik

A férfiak évszázadokon keresztül be sem tehették a lábukat a szülőszobába, így a szülésből semmit sem láthattak. Kezdetben csak a szülészorvosok, később az apák jelenléte is megengedetté vált a szülő nő mellett. Ma már megszokottá vált, hogy „apás szülések” zajlanak, de 25-30 évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen volt Magyarországon is.

Apává válni azt jelenti, hogy minden megváltozikSokan nem is gondolják, hogy a férfi számára sem egyszerű, hogy a párja szülésénél segédkezzen. Sok férfi szorong a különös helyzettől, amikor haszontalannak érzi magát, hiszen sem a párja fájdalmait nem tudja enyhíteni, sem a születendő gyermeknek nem tud segíteni. Nyugtalaníthatja, hogy milyen lesz, amikor a gyermek kibújik a párja nemi szervéből. Ez a látvány sok férfi szexuális életét tönkre tette már, ezért inkább tanácsos a születés pillanataiban az ágy fejénél állva a párját szavakkal támogatni, karját nyújtva engedni, hogy a nő belé kapaszkodhasson, vagy együtt lélegezzenek.

Az első igazán nagy apai feladat, elvágni a köldökzsinórt. Ezzel a cselekedettel az apa elindítja a gyermekét az önálló élet felé vezető úton, tulajdonképpen szétválaszt, de nem a gyermeket az anyától, hanem a méhlepényt a gyermektől.

Az anya életet, az apa nevet ad a gyermeknek

Az anya életet, az apa nevet ad a gyermeknekKezdetben van a pár, aki a gyermek születésével családdá válik. Minden párkapcsolatban a felek hozzák magukkal a származási családjuk viselkedési mintáit, amit egymással megosztanak. Ezek a minták alapul szolgálnak az új család szokásainak kialakulásában, s ezen szokások egyike a gyermek származásának „bizonyítéka”, az apától, az apa családjától kapott vezetékneve. Sok családban a keresztnevek is „öröklődnek”.

A szülés egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ki a gyermek anyja, az apának ezzel szemben el kell ismernie a gyermekét azzal, hogy a nevét adja neki.

Az apaság nem korlátozódik csupán a gyermeknemzésre és a névadásra. Az apa latinul „pater”, ami azt jelenti: tiszteletre méltó ember, ős. Évszázadokon keresztül az apa számára a törvény biztosította a mindenhatóságot a gyermeke felett, az apa élet, halál ura volt, és addig nem is volt ezzel baj, amíg az apa megfelelt a „tiszteletre méltó ember” erkölcsi feltételeinek.

Az apai mindenhatóság trónfosztása 1889-ben kezdődött, amikor törvényt hoztak a bántalmazott és elhagyott gyermekek védelméről. Az apai hatalom azóta is folyamatosan gyengül, az apa és anya szerepe „egyenrangúsodik”.

Az apakép

Az apaképA mai apák kettős kihívással találják szembe magukat: biztonságot, védelmet, anyagi hátteret várnak el tőlük, de részt kell vállalniuk a gyermek gondozásában, a gyermeknevelésben, a játékokban, kirándulásokban, óvodai, iskolai programokban is, és elvárt, hogy érzelmi síkon is jelen legyenek a gyermek életében.

Miközben az elvárások nőttek, nagyot fordult a világ: válás, újraházasodás, életvitel szerűen külön élő, földrajzilag távol dolgozó apák, nem beszélve a munkamániás, alkoholfüggő, vagy bűnöző apák jelenlétéről a gyermek életében. A távol lévő apa képét az anya közvetíti a gyermek felé, miközben az apának a saját felelőssége, hogy mennyire távolodik el a gyermekétől. Az anya és az apa kapcsolatától függ, hogy az anya mit mesél a gyermeknek a távollévő apjáról. Megteheti, hogy aljasnak, nemtörődömnek, idealizáltnak, vagy közömbösnek állítja be, a saját érzései szerint.

A gyermek felé elkötelezett apának, még ha távol van is, nagyok sok lehetősége van arra, hogy a modern eszközök használatával jelen legyen a gyermeke életében.

Tudjuk, hogy általában az apák többet követelnek, és szigorúbbak is a gyermekkel, de játékosak, és többnyire nyitottabbak a világra, így sok mindent tudnak közvetíteni a külvilágból.

Az apák is segítségre szorulhatnak, hiszen új, szokatlan szerepekbe kényszerülnek, olyan viselkedést várnak el tőlük, amelyekre esetleg nincs megfelelő mintájuk. Akik szeretnének jó apák lenni, de mégis megőrizni a férfiasságukat, gyakran kerülnek dilemma elé, azon töprengve, hogy mikor tesznek jól, jót. Ezeket a viselkedési mintákat segítünk kialakítani már a várandósság idején, vagy a gyermek születése után az apákban is.

Apává válni - Az apakép

Jöjj el, bátran! Nagy örömmel, tiszta szívvel és sok szeretettel segítek.

Problémám van, segíts!
(Pszichológiai és életvezetési tanácsadás)

Egyéni tréning: alkalmanként 50 perc
Részvételi díj: 12 000 Ft/alkalmanként
További információ: info@lelkititkaink.hu » Telefon: 06-20-353-7262 Skype: lelkititok »
KÓDHELYSZÍNIDŐPONT
V2451036 Budapest,
3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.
térkép »
Folyamatos, online jelentkezést követően telefonos időpont egyeztetés szerint.

Miben segít a pszichológus? »

Problémám van, segíts!
Időpontot kérek!





Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az időpont egyeztetése érdekében!

Lelki titkaink Mentálhigiénés Stúdió Hírlevelek

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »

Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »

Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »

Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »

Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »

A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »

Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »

A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »

Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »

Százhalombatta, 2015. március 26.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka pszichológus

Csehák Hajnalka pszichológus

és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata

info@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.