Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Pszichoszomatika és a bőrbetegségek

Bőrbetegségekről - a lélek nyelvén

Pszichoszomatika és a bőrbetegségekA pszichoszomatika - azaz a testi tünetek lelki hátterével foglalkozó tudomány - szerint bőrünk, mint érzékszerveink egyike, nem csupán a külvilág információit hivatott közvetíteni számunkra. Lelki problémáink, tudatalattink üzeneteit is kommunikálja a külvilág felé, különféle bőrtünetek, -betegségek formájában.

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni betegségeinkre, mint valami betolakodókra, amelyek akaratunktól függetlenül megtámadják testünket. Ilyenkor az orvos, annak rendje és módja szerint, felírja nekünk a betegség elleni gyógyszereket, vagy rosszabb esetben a szike segítségével teremt rendet egyensúlyából kibillent szervezetünkben.

Ebben az esetben a beteg a gyógyulás passzív résztvevője. Egészen más ábra tárul elénk azonban, ha megtanulunk olvasni testünk szimbolikájában. Első hallásra meglepő talán ha azt állítjuk, hogy betegségeink kialakulásában mi magunk is szerepet játszunk, még ha tudattalanul is. Ha kialakulásukban szerepünk van, ugyanúgy tehetünk gyógyulásunk érdekében is. Ezt a feltételezést az idők folyamán számos rangos orvos és pszichológus felkarolta, és rendkívül eredményesen alkalmazta praxisában. Azok, akik mélyebbre hatoltak a test-lélek kapcsolatában, rájöttek, hogy betegségeink távolról sem véletlenszerűen alakulnak ki. Kutatásaik igazolták, hogy bizonyos személyiségvonások szisztematikusan bizonyosfajta megbetegedésekre hajlamosítanak. Az orvoslásnak ez a fajtája pszichoszomatika néven vált ismertté (psziché = lélek, szóma = test), és olyan nevek fűződnek hozzá, mint Franz Alexander, Carl Gustav Jung, vagy Sigmund Freud.

Önmagunk ellen?

Amennyiben tudatosan meg tudjuk fogalmazni problémáinkat és nevet tudunk adni szükségleteinknek, nagyvonalakban állíthatjuk, hogy fel tudunk lépni a saját érdekünkben. Ilyenkor a test és a lélek jóbarátként működik együtt, vagyis egészségesek vagyunk. Gyakran előfordul azonban, hogy józanabbik eszünkre hallgatva úgy cselekszünk, ahogyan valójában nem szeretnénk: hol a barátok/partner nyomásának, hol a szülői autoritásnak engedünk, néha pedig egyszerűen el akarjuk kerülni a konfliktust, így ahelyett, hogy megvédenénk álláspontunkat vagy kiállnánk saját érdekeink mellett, nagylelkűen engedünk. Engedünk, sajnos, önmagunk rovására: engedünk az igazunkból, engedünk a nyomásnak, és feláldozzuk saját magunkat - hogy másnak jó legyen. Ilyenkor a testünk lázad: helyettünk. Figyelmeztető jeleket küld nekünk, az üzenetek pedig tünetek formáját öltik. Ha tudatosan és magunktól nem vállaljuk szükségleteinket, a testünk megteszi helyettünk és hajszálpontosan jelzi, életünk mely területén léptük át a határt, hol és hogyan árultuk el önmagunkat. Elmondhatjuk tehát, hogy a betegség gyakran esély arra, hogy rájöjjünk, életünk és lelki világunk mely területén vesztettük el a kapcsolatot igaz önvalónkkal, vagyis hol és hogy tagadjuk meg vágyainkat, céljainkat, szükségleteinket.

A bőr határterületet képez belsőnk és a rajtunk kívülálló, ám tőlünk nem független világ között. A kettő kapcsolatában keletkezett nehézségek megmutatkoznak a bőrfelületen.

Korral járó bőrtünetek

  • Gyermekkor

    Gyermekkorban leggyakrabban horzsolások, hegek formájában jelentkeznek a bőrtünetek, amik az élethez, illetve a pillanatnyi helyzethez való alkalmazkodással kapcsolatos nehézségeket szimbolizálják. A sérülések megmutatják, meddig mehetünk el a világban, hol vannak azok a határok, amiket nem szabad átlépnünk. Az, hogy a gyerek a különböző erősségű sérülésekre, milyen intenzitással reagál, jelzi a belső érzékenységét is.

  • Serdülőkor

    Serdülőkorban elsősorban pattanások formájában törnek felszínre a kikívánkozó erők, a szabadságvágy, a fékezhetetlenség. A tinédzser ki akar bújni a bőréből, amit a bőrön keletkezett kis kráterekből való kitörések szimbolizálnak. A feszültségek és az éntudat ilyen formában jutnak felszínre.

Serdülőkorban elsősorban pattanások formájában törnek felszínre a kikívánkozó erők, a szabadságvágy, a fékezhetetlenség.Serdülőkorban elsősorban pattanások formájában törnek felszínre a kikívánkozó erők, a szabadságvágy, a fékezhetetlenség.

Akne, mitesszer, serdülőkori pattanás »

Figyelem!

A bőrtünetek összességében, kortól függetlenül, általában arra hívják fel a figyelmet, hogy többet kell foglalkoznunk magunkkal, mert valami felszínre került probléma nem hagyja többé elnyomni magát. A tudatalatti gond - ami legtöbbször önmegtagadással és elfojtásokkal áll összefüggésben - láthatóvá válik, és kikényszeríti a figyelmet.

Segélykiáltás, azaz sömör

PikkelysömörA bőrtünetek jelzik, hogy az ember tudat alatt nem képes saját maga számára megfelelően kommunikálni a külső impulzusokat, kapcsolatokat. Hámlással, a bőr vedlésével járó betegségek, mint amilyen például a pszoriázis (pikkelysömör), többnyire abból adódhatnak, hogy az illető irreálisan fejlett kritikai érzékének köszönhetően nem tud megfelelni saját ideájának, saját magával szemben támasztott elvárásainak. Örökké elégedetlen.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Gyakran a bűntudat és a megbánás jelei is megmutatkozhatnak hámlásos típusú bőrproblémákban, mert az ember igyekszik megszabadulni attól, ami volt, új bőrbe akar bújni. Amennyiben a folyamat lélektanilag fájdalmas, akkor az érzet kihat a testre is. A viszketés - mint a fájdalom legalsó foka - mindig előjele a probléma súlyosbodásának. A rendkívül fájdalmas betegségek közé tartozik az övsömör, ami a lélek hangos kiáltása az illető kapcsolatainak húsba maró nehézségeiről.

Mely testrészen jelentkeznek a bőrbetegség tünetei?

Annak is van jelentősége, hogy mely testrészen jelentkeznek a bőrbetegség tünetei. A kézen például gyakori az ekcéma, ami általában sérült szülő-gyerek kapcsolatból adódóan keletkezett bűntudatot jelez.

Mely testrészen jelentkeznek a bőrbetegség tünetei?Amikor egy gyerek valamiben nem felel meg a szülő - főként az anya - tudatalatti elvárásainak, akkor az hajlamos lehet valamelyest elutasítóan viselkedni gyermekével. Ilyenkor a kézen - ami a magunkkal és a másokkal való foglalkozás elsődleges szimbóluma - megjelenhetnek a bőrtünetek.

Ha ilyen esetben a gyerek kezén jelentkezik az ekcéma, az általában a szülő elégedetlenségének - amire a gyerek érzékenyen reagál - visszatükröződésére utal. A kézen megjelenő bőrbetegség jelentheti még a tisztátalan vagy tisztátalannak vélt dolgok elutasítását, az azoktól való félelmet. A bőrbeteg kéz ugyanis valamelyest felmentést adhat a pelenkázás, mosogatás, takarítás és hasonló tevékenységek alól.

Bőrbetegség: a külvilágtól való elszigetelődés

Bőrbetegség: a külvilágtól való elszigetelődésBármilyen bőrbetegségről lett légyen is szó, az valamilyen szinten a külvilágtól való elszigetelődést szimbolizálja, miközben az illető vágyik a kapcsolatokra, amiket bizalmatlansága miatt nem mer kialakítani, illetve elmélyíteni. A betegség látványa - annak ellenére, hogy sok bőrbetegség egyáltalán nem fertőző - gyakran fizikai síkon is eltávolodást vált ki másokból.

A bőrtünetek által felépített, védelmet nyújtó páncél - pikkelyek, sebek - távolságot parancsol a kapcsolatoknak, s ebből adódóan valamennyire megóv a lelki bántódásoktól, de a cirógatásoktól is. Mindezekből adódóan a komolyabb bőrbetegségekből egészen addig nincs kiút, amíg az illető nem lépi át érzelmi, gondolati határait.

Éppen ezért a bőrgyógyászati kezelések mellett nagyon fontos a lelki segítség is. (Többek közt egy megfelelő pszichoterápia elvezethet olyan felismerésekhez, melyeken keresztül sikerül feloldani lelki korlátainkat, és rendezni kapcsolatainkat.)

Figyelem!

A gyógyulás folyamata hosszú ideig eltarthat, csakúgy, mint ahogy a betegség sem egyik napról a másikra alakult ki. A bőrbetegségektől való megszabaduláshoz nagy bátorságra van szükség, mert elkerülhetetlen, hogy szembenézzünk valódi önmagunkkal, és fel kell vállalnunk annak kockázatát, hogy ezt megmutatjuk másoknak is.

Bőrbetegségek lelki háttere

  • Bőrdaganat

    Egyfajta zárlatot jelez a szervezetben, mely elszigetelődve egy önálló egységet hoz létre, és abból táplálkozik, hogy akadályozza a szervezet egészséges energiaáramlását. Mivel a daganatos blokk a központi irányítás alól kikerül, sejtjei kórosan elszaporodhatnak. A bőrdaganat a külvilágtól, a kapcsolatoktól való totális elzárkózást szimbolizálja. Akinek bőrrákja van, nem mehet a napra, tehát "árnyékban" éli az életét, mert valaki vagy valami beárnyékolja.

  • Bőrallergia

    Túlérzékenységről árulkodó jel. A bőrallergián belül a fémallergia gyakori probléma. Az illető lelki hiperérzékenységét szimbolizálja, amire a külvilág nem figyel fel, vagy nem vesz róla tudomást, ezért a szervezet fizikailag is egyértelmű jelzést ad róla. Mondanivalója: "Még egy darab fémre is reagálok, ennyire szenzitív vagyok." A fémallergia emellett utalhat a keménységtől, az élet keménységétől való félelemre is.

  • Bőrpír

    Színváltást jelent. Amikor az ember zavarban van, szeretne másnak látszani, elbújni, elrejtőzni, ezért megváltozik a színe.

  • Bőrszárazság

    Általában a sarkon, vagy a tenyéren jelentkezik, és megkeményedésre, érzéketlenebbé válásra utal, ami lelki értelemben egyfajta önvédelmi folyamat eredménye.

  • Bőrgomba

    A gombák élősködők, meggyengült területen támadnak. Jelzik, hogy vitalitásunk, életerőnk visszaesett és támadható, de arra is utal, hogy valaki, vagy valamilyen probléma élősködik az emberen.

  • Szemölcsök

    A tudat árnyékoldalaira hívják fel a figyelmet. Szemölcsök általában akkor jelentkeznek, ha az ember letért az útjáról, de sok esetben gyűlölködést is kifejezhetnek.

  • Herpesz

    Heves belső tusakodások, agresszivitás, feszültségek, konfliktusok méreganyagának kicsapódása, ami abból adódik, hogy az ember mindezt nem tudja egyértelműen kifejezni, vagy tehetetlen, és lelki konfliktusának valamilyen módon kifejezésre kell jutnia.

  • Vitiligo

    VitiligoA határvédelem sérülését, a bőrkontaktus és a gyengédség hiányát, a határok megerősítésének szükségességét szimbolizálja. Megsérült, elvékonyodott a védőpajzs, a szigetelőréteg. Az elszigetelődés következtében a lélek számára börtönné válhat. A pigmenthiányos bőr érzékenyebb, ezért az érintés, az érzékelés a tapintás szorongást kelthet, mert könnyen fájdalmat okozhat. Ezért az emberi kapcsolatok, az egymásra odafigyelés, a melegség két ember között gátolt lehet.

    Pósa Ferenc A betegség, mint pótcselekvés című könyvében azt írja, hogy a „felnőtt élet során kialakult pigmenthiány minden esetben összefüggésbe hozható egy nagyon erős lelki csalódással. Pontosabban egy olyan (testi) jellegű csalódással, amikor igen határozott elvárásai voltak egy szerelmi partnerrel kapcsolatban, és ezen elvárásokat jó ideig teljesítette, majd egy hirtelen fordulattal a közös életük más irányt vett. Ennek következtében kialakul szervezetében egy félelem, bizonyos fokú visszahúzódás… abban a tekintetben kialakult egy erős távolságtartás, színtelenség… inkább visszahúzódik, sebeit nyalogatja… valódi, sérülékeny lelkületét nem mutatja meg, nem is ezek szerint cselekszik.”

    A Vitiligot fehérfolt-betegségnek is nevezzük. Tüneti szinten a jelentése: helyenként hiányzik a szín az életből, lelki területen vak foltok találhatók, amelyek kifelé törekszenek és a test felszínén válnak láthatóvá. De jelentheti azt is: kitűntetett személy, akit megjelölnek.

Ha úgy érzed, hogy ez egyedül nem megy, hogy neked is sikerüljön,

jelentkezz most

a Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió vitiligo tréningre!


Vitiligó stresszoldás tréning
Jelentkezz Vitiligo tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!


Pszichoszomatika cikkgyűjtemény

Mi is az a pszichoszomatika?

A pszichoszomatika kifejezés a lélek és test egységére utal. A pszichoszomatikus orvoslás a gyógyítás olyan általános irányultságát jelenti, amely a megbetegedések keletkezésében, lefolyásában és kezelésében figyelembe veszi a testi, lelki és társadalmi kölcsönhatásokat.

Mi is az a pszichoszomatika? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség

Pszichológusként segítek a klienseimnek, hogy közösen feltárjuk a testi és a lelki jelentés tartalmakat, s az adott betegség szimbolikáját értelmezve a klienseim egészségét visszaállítjuk. Nem vagyok mindenható, és a módszer sem az, de közösen nagyon sokat tehetünk a megbomlott egészség visszaállításáért. Az egészség visszaállítása mindig együtt jár a kliens személyiségének, viselkedésének, gondolkodás módjának a változásával.

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség »

A ciszta pszichoszomatikája

K. Lilla: Mi volt az oka annak a cisztának?

T. Gabi: Lelki eredetű volt, ahogy a többi is, amit a testemben felfedeztek. Ahogy erre ráébredtem, dolgozni kezdtem magamon, és mire rendbe tettem a viszonyomat a nőiségemmel, és átgondoltam a szüleimmel, főleg az édesanyámmal való kapcsolatomat, nyomtalanul el is tűntek.

(Nők Lapja 2019. 11. 20. 10. oldal)

A ciszta pszichoszomatikája »

Pszichoszomatika és a bőrbetegségek

A pszichoszomatika - azaz a testi tünetek lelki hátterével foglalkozó tudomány - szerint bőrünk, mint érzékszerveink egyike, nem csupán a külvilág információit hivatott közvetíteni számunkra. Lelki problémáink, tudatalattink üzeneteit is kommunikálja a külvilág felé, különféle bőrtünetek, -betegségek formájában.

A bőr határterületet képez belsőnk és a rajtunk kívülálló, ám tőlünk nem független világ között. A kettő kapcsolatában keletkezett nehézségek megmutatkoznak a bőrfelületen.

Pszichoszomatika és a bőrbetegségek »

Pikkelysömör (psoriasis)

Az egyik leggyakoribb bőrbetegség a Pikkelysömör (psoriasis). Élesen körülhatárolt, foltszerű gyulladásos gócokban jelentkezik, a bőrt ezüstfehér pikkelyek takarják. A bőr mértéktelen szaruképzése okozza a Pikkelysömört. Egyes bőrterületek elsebesednek, berepednek, véres var keletkezik rajtuk. Ezzel azonban nő a bőrön keresztüli infekciós veszély.

Pikkelysömör (psoriasis) »

Mi is az a Pikkelysömör (psoriasis)?

A Magyarországon mintegy 200 000 embert érintő pikkelysömör - orvosi nevén psoriasis - a közhiedelemmel szemben nem fertőző betegség. A kórkép legjellegzetesebb tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek, és ez nemcsak a betegek önértékelésére hat rendkívül negatívan, de a párkapcsolatukra, sőt a munkavállalási lehetőségeikre is.

Mi is az a Pikkelysömör (psoriasis)? »

Pikkelysömör (psoriasis) és a pszichoszomatika

A Pikkelysömör (psoriasis) a külvilághoz való viszony diszharmóniáját jelzi. Aki ebben a betegségben szenved, meg van győződve róla, hogy nem képes az életét irányítani. Akármilyen sikeres is, a sikereit nem veszi tudomásul, saját értékeit alábecsüli. Értéktelennek, szerencsétlennek tartja magát, és emiatt folyton feszült, ideges és rossz a közérzete. Ellenséges a külvilággal szemben, nem tud önmagára elegendő figyelmet fordítani. Feladatai ott jönnek ki, ahol a Pikkelysömör (psoriasis): a könyökén. Túlreagálja az őt ért ingereket, és a feltöltődés hiánya miatt mindenbe belefárad.

Pikkelysömör (psoriasis) és a pszichoszomatika »

Pikkelysömör (psoriasis): bőrünk üzenete

A Pikkelysömör (psoriasis) a külvilághoz való viszony diszharmóniáját jelzi. A beteg értéktelennek, szerencsétlennek tartja magát, folyton feszült, ideges és rossz a közérzete. Ellenséges a külvilággal szemben, nem tud önmagára elegendő figyelmet fordítani.

Ezért meg kell tanulni harcolni a saját érdekeinkért. Meg kell engedni magunknak, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek nekünk fontosak. Ezt az változást vagy valami külső ok hozza meg, vagy pszichoterápia során jön létre.

Pikkelysömör (psoriasis): bőrünk üzenete »

Vitiligo

A Vitiligo egyes betegeknél komoly lelki, hangulati problémákat okozhat. Szakemberek ajánlása szerint Vitiligo esetén is segíthet az önismereti, személyiségfejlesztő, stresszoldás tréning.

Vitiligo »

Mi is az a Vitiligo?

A Vitiligo egy szerzett idiopatikus rendellenesség, melyben a szokásos pigmentációval született emberek részlegesen elveszítik a bőrük színanyagát. Az embereknek mintegy 2%-a érintett a vitiligós pigmenthiányban, Magyarországon ez körülbelül 200 000 ember.

Mi is az a Vitiligo? »

Vitiligo és a pszichoszomatika

A Vitiligo bőrbetegség, s mint ilyen, a határvédelem sérülését, a bőrkontaktus és a gyengédség hiányát, a határok megerősítésének szükségességét szimbolizálja. Megsérült, elvékonyodott a védőpajzs, a szigetelőréteg. Az elszigetelődés következtében a lélek számára börtönné válhat. A pigmenthiányos bőr érzékenyebb, ezért az érintés, az érzékelés a tapintás szorongást kelthet, mert könnyen fájdalmat okozhat. Ezért az emberi kapcsolatok, az egymásra odafigyelés, a melegség két ember között gátolt lehet.

Vitiligo és a pszichoszomatika »

Vitiligo: bőrünk üzenete

Vitiligo: bőrünk üzenete. A Vitiligo a határvédelem sérülését, a bőrkontaktus és a gyengédség hiányát, a határok megerősítésének szükségességét szimbolizálja. Az érintés, az érzékelés a tapintás szorongást kelthet, mert könnyen fájdalmat okozhat. Ezért az emberi kapcsolatok, az egymásra odafigyelés, a melegség két ember között gátolt lehet.

Ha elfogadjuk, hogy a Vitiligo kialakulásában része van a pszichés állapotnak, akkor talán elfogadható, ha a pszichés állapot javításán keresztül megkíséreljük a segítségadást a Vitiligo kezelésében.

Vitiligo: bőrünk üzenete »

Pszichoszomatika és a fogak

A fogak mind lelki, mind fizikai síkon nagyon fontos funkciót töltenek be, feladatuk a beviendő táplálék elsődleges darabolása, aprítása. Jól meg kell rágni a dolgainkat, mielőtt az emésztőrendszerünkbe kerülnének. A táplálékainkat ugyanúgy rágjuk meg, mint az érzelmi ingereinket.

Pszichoszomatika és a fogak »

Pszichoszomatika és a prosztata

Mivel a prosztata egyértelműen a férfiasság szerve, a férfiassággal kapcsolatban megélt frusztrációk egyenes összefüggésbe hozhatók a prosztata problémákkal. A 21. századi férfikép a sikeres, magas jövedelmű, kitartó munkaerő, a házias férj, a jó szerető, a biztos támaszt nyújtó apa képe. De a legtöbb férfi – legalábbis az élete egyes szakaszaiban - munkahelyi gondokkal küzd, magas stressz szintnek van kitéve, a családon belül elfoglalt szerepe alkalmazkodást kíván, így sok külső körülmény befolyásolja, hogy a férfi mennyire érzi magát férfinak.

Pszichoszomatika és a prosztata »

A szívinfarktus pszichoszomatikája

A szívinfarktus stressz-betegség. A szívinfarktus fizikai oka a szívizom görcse, illetve az izom elhalása. A lelki oka: a visszatartott szeretetenergia hirtelen görcsös állapotot hoz létre.

A szívproblémák gyógyulásának első lépcsőfoka az, ha megtanulunk az érzelmekkel bánni, azokat megélni és kimondani.

A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Az étkezés zavarai: az elhízás

Az evési szokásokban az ember lelkiállapota és az affektív (érzelmi, indulati) szükségletei tükröződnek. Sok mindent elárul egy emberről az, hogy mit eszik, milyen ételeket kedvel és mi az, amit elutasít.

A fogyókúrák akkor válnak hatékonnyá, amikor a viselkedésváltozás hatására a kövér embernek már nem szükséglete a túlsúly. A gyakorlatban azért eredménytelenek a fogyókúrák, mert tüneteket kezelnek, de nem veszik figyelembe, az okokat és az érzelmi egyensúly megteremtését elhanyagolják.

Az étkezés zavarai: az elhízás »

A hatékony fogyókúra pszichológiája

Még a legelszántabb fogyókúrázó lendülete is könnyen megtörik, amikor eléri az ún. fogyókúrás plató szintjét, azt a szintet, amely alá egy ideig a mérleg nyelve a legszigorúbb diéta mellett sem kúszik.

A hatékony fogyókúra pszichológiája »

A fogyókúra lelki okai

Elkerülés, félelem, külső kényszer, frusztráció vagy valaminek a kompenzálása miatt nem érdemes fogyókúrába kezdeni, hiszen ha ilyen lelkülettel állunk neki egy diétának,az biztosan kudarcra van ítélve.

Egyéni személyiségfejlesztő, vagy csoportos támogatással hihetetlen sikereket érhetünk el, rejtett belső erőforrásaink mozgósításával megtanuljuk magunkról, hogy igenis képesek vagyunk elérni céljainkat.

A fogyókúra lelki okai »

Fogyás hipnózisban

Hogyan segít a hipnózis a fogyásban? A hipnózisban a hipnotizőr javaslatot tesz az agyadnak. Például olyan javaslatot, hogy a csoki, a pizza, a kenyér vagy a csülkös pacal helyett a salátákat, gyümölcsöket fogyasztod majd nagy-nagy élvezettel. Ennek a javaslatnak a megfogalmazása azonban szakértelmet igényel, mert nem mindegy, hogy mit fogad be a jobb agyféltekéd.

Fogyás hipnózisban »

A migrén

A migrén heves fejfájás, mely rohamokban támad, vissza-visszatérő, lüktető, nagyfokú fájdalom jelentkezik a fej egyik oldalán. Gyakran kíséri émelygés, hányinger, hányás, látás- vagy hallászavar. Nők esetében háromszor gyakoribb az előfordulása, mint férfiaknál.

A migrén »

Epekő, epehólyag betegség és a pszichoszomatika

Epekő, epehólyag betegség: felmérjük az epekő, epehólyag betegséged tüneteid. Szeretném, ha minél hatékonyabb és pontosan dokumentálható lenne a folyamat, hogy a epekő, epehólyag rendellenesség viselkedését pontosan nyomon követhessük.

Epekő, epehólyag betegség és a pszichoszomatika »

Allergia és a pszichoszomatika

Az allergia tipikusan pszichoszomatikus betegség. Jelentkezhet a bőrön, akkor baj van a határainkkal, a kapcsolatainkkal, a gyengédség adásának, kapásának képességével. Ha a tüdő, a lélegzés működésével kapcsolatos az allergia, az szintén kapcsolati problémára, kommunikációs gondokra, a szabadságunk el nem érésére utal. Az emésztőrendszerben jelentkező allergiás tünetek a befogadással kapcsolatos hiányainkat mutatják, a világ megemészthetetlen, a szexualitás, a férfi – női szerepek nem tudnak a helyükre kerülni az életünkben.

Allergia és a pszichoszomatika »

Allergia naptár

Pollen naptár (február - október): Az allergia naptár a szezonális allergia megjelenéséről, intenzitásáról közöl információkat. Az allergia naptár nem más, mint egy pollennaptár, melynek segítségével nyomon követheti a beteg a magyarországi allergén növények virágzási periódusait.

Allergia naptár - Pollen naptár (február - október) »

Mi is az a Vitiligo?

Vitiligo a Wikipédia oldalain »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.