Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„A félés rettentő betegség, nem fáj semmim, de remegek”

(9 éves kislány írásából)

Szociális fóbia

Pánik és szorongás

Szociális fóbia

A szociális fóbiában szenvedő beteg szorong mások társaságában, retteg mindenféle nyilvános szerepléstől és elkerüli a számára félelmet jelentő helyzeteket.

A szociális fóbiának két megjelenési formáját különítjük el:

  1. Generalizált szociális fóbia

    A szorongás és elkerülő viselkedés gyakorlatilag minden emberi kapcsolatot, szociális helyzetet érint;

  2. Körülírt (nem generalizált) szociális fóbia

    A szorongás és az elkerülő viselkedés csak egyes helyzetekre korlátozódik. A felnőttkorban kezdődő szociális fóbia inkább ebbe a csoportba tartozik, s a kezdetét gyakran előzik meg stresszt okozó életesemények.

A szociális fóbia tünetei

A szociális fóbiások a leggyakrabban a következő helyzetektől félnek:

  • bemutatkozás,
  • telefonálás,
  • látogatók fogadása,
  • mások előtt enni (enyhébb esetben csak éttermekre és más nyilvános helyekre vonatkozik, súlyosabb esetben a saját otthonukban, családjuk körében sem képesek enni),
  • mások előtt írni (ami egyes esetekben olyan súlyos lehet, hogy a beteg nem képes egy szerződést vagy egy átvételi elismervényt aláírni),
  • előadást, beszédet tartani,
  • felelni, vizsgázni.

A szociális fóbia tüneteiA szociális fóbiások félnek minden társas helyzettől, beszélgetéstől, ami súlyosabb lehet, ha a másik nemhez tartozó a beszélgető partner. Régóta ismert az elpirulástól való félelem (erythrophobia). Az is a gyakori félelmek közé tartozik hogy mások kigúnyolják, élcelődnek a páciensen. A látszólag indokolatlan iskolai hiányzások mögött gyakran a gyerek szociális fóbiája húzódik meg. A 4-es, 5-ös dolgozatokat író, de igen gyenge szóbeli feleleteket felmutató gyerekeknél is gondoljunk szociális fóbiára.

A szociális fóbiás egyénben a szociális helyzetek súlyos szorongást váltanak ki, mely a leggyakrabban a következő tünetekkel jár:

  • szívdobogás,
  • remegés,
  • izzadás,
  • az izmok feszülése,
  • gyomortáji fájdalmak,
  • szájszárazság,
  • hideg vagy meleg hullámok,
  • elpirulás és nyomás érzése a fejben vagy fejfájás.

Ágnes kiváló háziasszony, de sohasem megy bevásárolni. Ugyanis utálja a boltokat és a piacot. Ha mégis rákényszerül, hogy elmenjen a bevásárlóközpontba, úgy érzi, mindenki őt figyeli, még a mennyezetre szerelt tükrökből is árgus szemekkel nézik. Ettől mindig ideges lesz, hiszen bármilyen kis ügyetlenség miatt kinevethetik.

Nagyon vigyáz tehát minden mozdulatára, nehogy valamilyen bakit kövessen el, és nevetségessé váljon. Aztán ott van a pénztár… Előre megfogalmazza, hogy mit fog mondani… Igyekszik magabiztosan mosolyogni, de a hangja halk, erőtlen. Ettől még jobban szorong, elpirul, torka kiszárad. Ráadásul még otthon is sokáig azon rágódik, mennyire nevetséges volt a viselkedése.

Hasonló példákat hosszan sorolhatnánk: az egyszerű telefonálástól a vendéglői étkezésig számtalan olyan helyzet van, ahol mások előtt kell valamit csinálnunk. A szociális fóbiában szenvedő egyén ilyenkor erős szorongást érez, ennek minden velejárójával (izzadás, remegés, szájszárazság, szívdobogás, elpirulás). Azt gondolja, hogy mindenki csak őt nézi, és kritikusan figyeli, hogy mikor követ el valamilyen hibát, amit kinevethetnek. Társas helyzetben sohasem tud ellazulni, természetesen és könnyedén viselkedni, mintha minden ilyen helyzet megmérettetés lenne. Ezért aztán legtöbbször igyekszik elkerülni ezeket a szituációkat, és akkor érzi magát igazán jól, ha otthon van, és senki sem zavarja. Ugyanakkor tudatában van annak, hogy valójában messze eltúlozza ezeknek a dolgoknak a jelentőségét, és tulajdonképpen senki sem törődik azzal, hogy mennyire „kétbalkezes”, senki sem figyeli, hogy mikor botlik meg vagy borítja ki a bevásárlókosarat. Magának sem tudja megmagyarázni, miért viselkedik ennyire „gyerekesen”, hiszen valójában nem akarják megszégyeníteni vagy megalázni.

A beteg a szorongásától nehezen tud odafigyelni arra, hogy mit mondanak neki. Sokan attól félnek, hogy elpirulnak, elájulnak, nem tudnak a helyzetnek megfelelően viselkedni, nem tudnak az elvárásoknak megfelelni. A félelem kiterjedhet az orvossal való találkozásra, ill. az orvosi rendelő felkeresése kapcsán elviselendő másokkal való találkozásokra is (pl. portás, nővér, többi beteg), ami komoly akadálya annak, hogy a beteg segítséget kérjen.

A nem szövődményes szociális fóbiában szenvedőknek csak kb. 6 %-a fordult pszichiátriai segítségért, míg a szövődményektől is szenvedőknek a fele.

A kezeletlen szociális fóbia igen sok és súlyos szövődménnyel jár. A szociális fóbiásoknak eddig csekély volt az esélye arra, hogy betegségüket felismerjék és kezeljék. S mivel a szociális fóbia gyermek- és serdülőkorban kezdődik, a betegség progressziója és a szövődmények kialakulása gyakran elválaszthatatlan a személyiségfejlődéstől. Kezelés nélkül a betegség általában krónikus, az egész életen át tart.

Mivel viszonylag keveset hallani erről a betegségről, a legtöbb szociális fóbiában szenvedő beteg úgy gondolja, hogy csak neki vannak ilyen rettenetes problémái, mások ezt meg sem értenék, és ha el is mondaná valakinek, egyszerűen kinevetnék. Saját magát is meggyőzi arról, hogy a hiba benne van, a saját szégyenletes gyengeségéről van szó, és nem is fordul segítségért, hanem tovább szenved nap mint nap.

Szociális fóbia

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Pedig a szociális fóbia sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, vagy gondoltuk korábban. Előfordulása tíz százalék körüli, és a harmadik leggyakoribb pszichiátriai betegség. Világszerte tehát milliók szenvednek miatta. Legtöbbször már 18 éves kor előtt kezdődik, nőknél valamivel gyakrabban fordul elő. Az orvosi meghatározás szerint a szociális fóbia jelentős és állandó félelem olyan társas helyzetektől, ahol a személy mások figyelmének, esetleg megítélésének lehet kitéve. Lényegében attól fél, hogy kínosan zavaró vagy megalázó helyzetbe kerülhet. Ilyenkor majdnem mindig azonnali szorongás lép fel, ezért az egyén igyekszik elkerülni a szóban forgó helyzeteket. Az esetek egy részében a társas szituációk többségére kiterjed a félelem, másoknál csak bizonyos helyzetekben lép fel (például bemutatkozásnál, ha a figyelem központjába kerül, ha mások nézik, miközben valamit tesz, fontos személyekkel való találkozásnál, idegenekkel való találkozás esetén stb.).

A betegek jelentős része ma még semmiféle kezelésben nem részesül, mivel panaszaival nem fordul szakemberhez. Sokszor a beteg maga próbál gyógymódot találni betegségére, legtöbbször alkohollal próbálja oldani a szorongását. Ezért aztán a szociális fóbia nagyon gyakran társul alkoholizmussal vagy drogfüggőséggel, továbbá depresszióval és pánikbetegséggel.

A szociális fóbia egy gyógyítható betegség. A kezelés lehet gyógyszeres (depresszió elleni szerekkel és szorongáscsökkentőkkel) és pszichoterápiás (leginkább a magatartásterápiás módszerek váltak be).

Nem szükséges tehát együtt élni a szorongással, ha az említett tünetek fennállnak, mielőbb szakember segítségét kell kérni.

Jelentkezz Te is Pánik tréningre!

  • Váratlanul rád törő rosszullétektől szenvedsz?
  • Rossz a közérzeted?
  • Megmagyarázhatatlan szorongás gyötör?
  • Halálfélelmet éltél át, mert azt hitted, infarktusod van?
  • Az orvosod azt mondja: nincs szervi bajod, lelki eredetű testi tüneteid vannak…

Környezetedben azt mondják: ne nyavalyogj, az orvos is megmondta, hogy egészséges vagy, nincs semmi bajod. Bántó szavak hangzanak el, megvádolnak azzal, hogy hisztériás vagy, ki akarod húzni magad a feladatok alól, okot keresel a lustaságra, vagy álrosszullétekkel akarod kierőszakolni, hogy jobban figyeljen rád a párod.

Hogyan történik a pánikbeteg gyógyulása?

Hogyan történik a pánikbeteg gyógyulása?A pszichológussal vagy a pszichiáterrel történő egyéni vagy csoportos beszélgetések során a személy megtanulja a pánikrohamot megérteni és feldolgozni. A pánik leküzdéséhez elengedhetetlen a kiváltó okok megkeresése, a belső működési mechanizmusok felismerése és megértése, hiszen tisztában kell lenni azzal, hogy milyen tényezők okozzák illetve súlyosbítják a pánikrohamokat. Ez a terápia kognitív, megértő része.

A terápia második része a viselkedési rész, ahol a páciens megtanulja, hogyan kell átvészelni a pánikrohamot. Átértékeli a pánikot megelőző helyzetet, megtanulja kezelni a szorongását, kialakít egy olyan védelmi mechanizmust, amellyel a korai stádiumban leállíthatja a kezdődő rosszullétet.

A szenvedő ember számára mindig óriási dilemma, hogy gyógyszeres vagy gyógyszer nélküli utat válasszon? Természetesen jobb, ha minél kevesebb mérgező anyag kerül a szervezetünkbe, ezért, ha nem feltétlenül szükséges, ne szedjünk gyógyszereket.

Vannak azonban helyzetek, amikor olyan nagy a szenvedés nyomás, hogy érdemes elkezdeni a gyógyszeres kezelést annak érdekében, hogy a szenvedő ember szorongása enyhüljön, és képes legyen egyáltalán elkezdeni azt a pszichoterápiás kezelés sorozatot, amelynek bizonyos pontján biztonsággal le lehet állítani a gyógyszereket.

Meg kell érteni, hogy a pánikroham nem valamilyen betegség jele, hanem maga a betegség.

A pánikbetegség kezelése általában hosszan tartó, de hatékony munka. Jók a gyógyulás esélyei, lassan, de vissza tud térni a pánikbeteg a normális napi tevékenységekhez.

Munkánkat pszichológus és pszichiáter együttműködésével végezzük.

A pánikbetegség nagy mértékben rontja az életminőséget, ezért kérj mielőbb segítséget.

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!

Pánik, szorongás
Jelentkezz pánik kezelő tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!


Pánik, szorongás - További információ a Pánik tünetekkel, pánik rohamokkal küzdők egyéni tréningekről »

Pánik, szorongás cikkgyűjtemény

Pánik tünetek

A pánikroham a szorongással járó pszichés zavarok közé tartozik. Lényege az időről időre előtörő, kiszámíthatatlan és elemi erejű intenzív félelem, mely testi tüneteket produkál.

Pánik tünetek »

Ne pánikolj, gyógyulj meg!

A pánikbetegség kezelése általában hosszan tartó, de hatékony munka. Jók a gyógyulás esélyei, lassan, de vissza tud térni a pánikbeteg a normális napi tevékenységekhez, és jobb minőségű életet tud élni, amint kilép a betegség árnyékából. Hogyan történik a pánikbeteg gyógyulása?

Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Spontán pánik, szorongásos pánik

A pániktünetekkel, a pánikbetegséggel folyamatosan foglalkoznak a kutatók, mert egyre több ember életét keseríti meg ez az alattomosan támadó, kiszámíthatatlanul érkező, félelmetes állapot. A kutatások a kialakulás okai szerint kétfajta pánik keletkezését különböztetik meg: a spontán kialakuló és a szorongásos pánikot.

Spontán pánik, szorongásos pánik »

Merj pánik nélkül élni! A szorongásos-kognitív pánikzavar ellenszere

Ha te is a pánik szorításában, és bizonytalan félelmében éled az életedet, gyere és tanuld meg, hogyan válj bátorrá a pánik nélküli élethez. Pánikosnak lenni nem gyávaság, de leküzdeni a pánikot, hatalmas bátorság, és óriási erőfeszítés. De megéri a befektetett időt és munkát, mert pánik nélkül élni felszabadító, boldog, egészséges állapot.

Merj pánik nélkül élni! »

Agorafóbia mint a pánikbetegség leggyakoribb tünete

Agora (aγορά) görögül teret jelent, ahol az emberek sétálva beszélgettek. A fóbia (φόβος/φοβία) pedig a valamitől való viszolygást, taszítást jelenti. Az agorafóbia szó szerint tehát a nyílt tértől való viszolygás, félelem. A ma elterjedt szóhasználat azonban többet jelent ennél. Agorafóbia az is, amikor valaki a közlekedéstől fél, vagy a boltba nem mer bemenni. A mindennapi értelmezés szerint az is agorafóbia, amit korábban még klausztrofóbia jelenségként, azaz a bezártságtól való félelemnek neveztek. Az agorafóbia tüneteiben szenved ugyanis az is, aki a közlekedéstől fél, félelmét azzal magyarázza, hogy azért nem mer felszállni egy buszra vagy vonatra, mert ott be van zárva, nem tud bármikor kiszállni, lelépni. Igen gyakori a lifttől való félelem: ebben az esetben hasonló megokolást hallunk a betegektől. Nem attól félnek, hogy a lift (repülőgép) lezuhan, hanem attól, hogy nem szállhatnak ki belőle bármikor.

Agorafóbia mint a pánikbetegség leggyakoribb tünete »

Szociális fóbia

A szociális fóbiában szenvedő beteg szorong mások társaságában, retteg mindenféle nyilvános szerepléstől és elkerüli a számára félelmet jelentő helyzeteket. A szociális fóbiások a leggyakrabban a következő helyzetektől félnek:

  • bemutatkozás,
  • telefonálás,
  • látogatók fogadása,
  • mások előtt enni (enyhébb esetben csak éttermekre és más nyilvános helyekre vonatkozik, súlyosabb esetben a saját otthonukban, családjuk körében sem képesek enni),
  • mások előtt írni (ami egyes esetekben olyan súlyos lehet, hogy a beteg nem képes egy szerződést vagy egy átvételi elismervényt aláírni),
  • előadást, beszédet tartani,
  • felelni, vizsgázni.

Szociális fóbia »

Pánikbetegség előzményei

A civilizációs betegségek között külön csoportot alkotnak a lélek, a psziché megbetegedései. A depressziós, a szorongásos és az addiktív kórképek száma - nem pusztán a pontosabb felderítésnek köszönhetően - nagyságrendekkel magasabb lett az elmúlt évtizedekben. A megnőtt esetszám felvetette a kategóriák tisztázásának szükségességét, ezért volt fontos a pánikbetegség kategóriájának megalkotására.

Pánikbetegség előzményei »

Pánik és szorongás

A szorongás mindig valamilyen inger hatására kezdődik. Ez az inger lehet kívülről jövő, vagy keletkezhet belül is. Leggyakrabban fel sem ismerjük, hogy milyen inger indítja el a pánikrohamot. Bár a pánik nem örökölhető, mégis feltételezhetjük, hogy előfordulhat genetikai érintettség, hiszen a pánikbetegek rokonai között ötször több pánikbeteget találtak. Mégis a tudomány mai állása szerint a pánik szindróma megjelenése inkább a szocializáció számlájára írható, és tanult mintának számít. Ez azért jó hír a „pánikosoknak”, mert ha megtanultunk „pánikolni”, akkor megtanulhatjuk a „nem pánikolós” létet is.

Pánik és szorongás »

A félelem megbetegít?

Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a szorongásos tünetekkel küszködő emberek száma. Még azok is, akik általában jól kezelik a szorongató helyzeteket, az életük során egyre gyakrabban kerülnek rossz mentális állapotba, melynek okaként a szorongást, félelmet jelölik meg.

A félelem megbetegít? »

Félelmeink, szorongásaink

Hogyan jön létre a szorongás, a pánik? Mitől válunk szorongóvá, és mit kezdjünk a kialakult szorongásainkkal, az alattomosan támadó félelmeinkkel, egyre több ember számára felvetődik, és egyre több ember keresi a választ.

Félelmeink, szorongásaink »

A félelem betegsége a pánik

Tulajdonképpen ennyire egyszerű és egyben ennyire bonyolult is a pánikból meggyógyulni. Sokan panaszkodnak, hogy már mindent elolvastak a pánikról, beszedtek egy nagy kosárnyi gyógyszert, és mégsem gyógyultak meg. Érthető, hiszen egyik sem a te saját, személyes életedről szól, miközben a pánik oka a saját élettörténetedben keresendő. Ezért kérj személyre szabott segítséget!

A félelem betegsége a pánik »

Mit tehetek a szorongás és a pánik ellen?

A minket körülvevő világ az elmúlt évtizedekben komoly változásokon ment keresztül. Olyan események történtek, amelyekre a legtöbben nem számítottunk. Ezek az események jelentősen megnövelték az életünkben jelenlevő stressz mennyiségét. A szorongás nagyon kellemetlen állapot, mégis, a szorongók 85-90%-a nem tesz semmit, hogy segítsen magán. Sokan az önpusztítás útjára lépnek, és ezáltal csak még betegebbek lesznek. Ha szembe nézel a félelmeiddel, ha megismered a kiváltó okait, akkor sokat tehetsz magadért.

Mit tehetek a szorongás és a pánik ellen? »

Pánik és szorongás önértékelő teszt

Az önértékelő kérdőív segít Neked abban, hogy tájékozódjál hangulati állapotodról és a további tennivalókról. Kérlek, válaszolj az alábbi kérdésekre! A válaszadáskor az utóbbi két hét tapasztalatait vedd figyelembe.

Pánik és szorongás önértékelő teszt »

A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Szendi Gábor: Pánik (Tények és Tévhitek)

Szendi Gábor: Pánik (Tények és Tévhitek)Szendi Gábor könyve megkísérli eloszlatni azokat a hiedelmeket és hamis mítoszokat, amelyeket a pszichiátria, a gyógyszeripar és a média évtizedek alatt épített fel a pánik körül. A szerző szerint a pánik fogalma az idők során elveszítette eredeti tartalmát, s ma már nem több mint ügyes marketingeszköz. Sokan szemtanúi, rosszabb esetben áldozatai vagyunk annak, hogyan fokozzák le a szenvedő embereket egyszerű fogyasztókká. A kötet bemutatja annak folyamatát is, hogy a pszichiátria mindeközben hogyan rombolta le önnön pozitív törekvéseit, és távolodott el eredeti céljaitól. Szendi Gábor megközelítésében a pánik evolúciósan jól értelmezhető, természetes életjelenség, amelyet a propaganda tett aránytalanul félelmetessé. A szerző elemzi a pánik kezelésére javasolt módszereket, bemutatja a pánik modern szemléletét, valamint a pszichoterápiás megközelítés lehetőségeit. Hogyan tanuljuk a félelmet, és hogyan győzzük le? Hogyan dagadhatnak a problémák hatalmassá, miközben megoldásukkal küszködünk? Hogyan ismerhetjük fel a pánikkal kapcsolatos tévhiteket, a pánikként félrekezelt kórképeket? Mit tehet a pániktól szenvedő ember a félelmeivel? Szendi szerint a pszichoterápia lényege egy új életszemlélet, a konfliktusok, a problémák újszerű megközelítésének elsajátítása.

Szendi Gábor: Pánik (Tények és Tévhitek) »

A könyvespolcra ajánljuk

Shirley Trickett: Csak semmi pánik! Hogyan birkózzunk meg pánikrohamainkkal

Shirley Trickett: Csak semmi pánik! Hogyan birkózzunk meg pánikrohamainkkalSzervezetünk vészharangot kondít: levegő után kapkodunk, mellkasunk tompán sajog, hideg verejték csorog homlokunkon, szédülünk, forog velünk a világ, ájuldozunk, halálra rémülünk – kitört a pánikroham. Kapkodva étkezünk, nehéz ételeket falunk, felületesen lélegzünk, vércukorszintünk fel-le ugrál, nem bírjuk a gyűrődést, idegeink görcsbe rándulnak – miért is ne törne ki rajtunk a pánikroham? Shirley Trickett, a pánikbetegség ismert szakembere azt tanítja könyvében: ha megfelelő ételeket fogyasztunk, elsajátítjuk a helyes légzést, sokat mozgunk, ha idegeskedés helyett megpróbáljuk megteremteni lelkünk békéjét, akkor megbirkózhatunk pánikrohamainkkal.

Shirley Trickett: Csak semmi pánik! Hogyan birkózzunk meg pánikrohamainkkal »

A könyvespolcra ajánljuk

Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen

Harriet Lerner

Harriet Lerner: Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen„Harriet Lerner imponáló őszinteséggel, számos tanulságos esettel hozza testközelbe a félelem, a szorongás és a szégyen okait és következményeit. A szerző Sigmund Freudhoz hasonló bátorsággal mer a saját szorongásairól beszélni. Nemcsak a lelki zavarokkal küzdőknek, hanem hozzátartozóiknak, a gyermekeik neveléséért aggódó szülőknek, házaspároknak és mindazoknak ajánlom a Hívatlan vendégeinket, akik szeretnék megérteni a bennük és a környezetükben zajló, ellentmondásos lelki folyamatokat.”

(Gerevich József pszichiáter, a Nők Lapja szakértője)

„Könyvem megjelenését követően többször beszéltem arról, hogy miért félek-félünk a sikertől, de egyszer sem tudtam világosan megfogalmazni. Lernernek sikerült. Általa értettem meg igazán azt is, hogy mi a különbség a félelem és a szorongás között, hogy miért rettegek minden változástól-változtatástól, és hogy mikor, miért szégyellem magam, még akkor is, amikor nem kell.„

(Albert Györgyi, a Miért pont én? című könyv szerzője)

Harriet Lerner: Hívatlan vendégeink: Félelem, szorongás, szégyen »

A könyvespolcra ajánljuk

Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik (Mesterkurzus 27.)

Fiáth Titanilla - Heller Ágnes - Popper Péter - Réz András

Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik (Mesterkurzus 27.)Eltűnt a nyugalom az életünkből? Mégis, mikor jellemzett minket a nyugodt élet? A pogánylázadások idején? A tatárjáráskor? A török hódoltság korszakában? Akkor, amikor kurucok és labancok ölték egymást? A 48-as szabadságharc idején? A Bach-korszakban? Az I. világháborúban? A kommün alatt? A különítményesek garázdálkodásakor? A II. világháborúban? A nyilasok uralmakor? A Rákosi-diktatúra idején? Az 56-os népfelkeléskor? A forradalmat követő időszakban? Esetleg amikor a rendszerváltás volt? Mikor voltak itt olyan évek, amikor senkinek sem kellett félnie? A lényeg nem ez. Hanem az, hogy az ember ne csináljon egyéni bűnöket a társadalom bűneiből, ne szorongjon attól, hogy a világ gyorsabban változik, mint az ember jelleme, értékrendje, és ne essen pánikba, ha úgy érzi, elszáguld mellette az élet. A lényeg az, hogy egy rohanó világban az ember nyugodtan rohanjon, ne izgatottan. El lehet ezt érni? Erről ír a filozófus, a pszichológus és az esztéta. Nincs élet félelem nélkül. Vannak ugyanis igazi veszélyek, amelyektől a félelem megvéd minket. Élni segít. S vannak irreális félelmek is, amikor veszélyeztetve érezzük magunkat, holott semmi rossz nem fenyeget. Ilyenek például a fóbiák, amelyek csak nehezítik az életet. Legalább ezektől próbáljunk megszabadulni.

Hová tűnt a nyugalom? Félelem, szorongás, pánik (Mesterkurzus 27.) »

A könyvespolcra ajánljuk

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.