Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Bébi testbeszéd

Non-verbális kommunikáció kisgyermekkorban

Bébi testbeszédA togyogó kisgyerek még nem beszél sokat, de számos módon képes tudatni, hogyan érez. Ha a szülő gondosan odafigyelve gyermekére rájön, mit jelent a kicsi testbeszéde, megindulhat a párbeszéd. Aki játszott már valaha Amerikából jöttünk játékot vagy az oly népszerű Activity-t, az tudja, milyen nehéz valamit másokkal közölni, ha nem használhat szavakat.

A kisgyermek, bár beszédkészsége jelentősen fejlődik a második és a harmadik életévében, továbbá fokozatosan kedvenc kommunikációs eszközévé válik a beszéd, először erőteljesen a testbeszédre támaszkodik, hogy kifejezze érzéseit és közlendőit.

Mindkét kommunikációs forma fej fej mellett halad. Például a gyermek kifejezheti érzéseit arckifejezésével, légzésének erősségével, testtartásával, kéz- és lábmozgásával. A szülő minél inkább megérti a kicsi testbeszédét ebben a szakaszban, annál erősebbé válik érzelmi kapcsolata gyermekével. Amikor összhangba kerül kisgyermeke nem verbális kommunikációjával, módját ejtheti, hogy sokféleképpen ösztönözze rá: használja a testbeszédet hatékonyabban.

A testbeszéd legfőbb jellemvonásai kisgyermekkorban

A sírás

Ez marad még ekkor is a gyermek legtermészetesebb eszköze arra, hogy kifejezze elégedetlenségét. Nem kell egy szót sem kiejtenie, az elkeseredett könnyek jelzik, hogy rosszul érzi magát, sértődött vagy mérges.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Az arckifejezés

A gyermek az érzelmek széles skáláját felvonultathatja egyszerűen az arckifejezése megváltoztatásával. Ha szülője csak egy pillantást vet a kicsire, azonnal láthatja rajta, hogy boldog, elégedett, szomorú, mikor fél, fáj valamije vagy dühös.

Kézfej- és karmozgás

Amikor a kisgyerek kipihent és elégedett, a kezét valószínűleg a teste mellett tartja leengedve, az ujjait széttárja. Ugyanakkor az ökölbe szorított kis kéz jelzi például, hogy a gyerek feszült vagy bosszantja valami.

Lábfej- és lábmozgás

Ha a gyerek egy széken ülve kalimpál a lábával, jelentheti azt, hogy jól érzi magát, de azt is, hogy unatkozik, és mást akar csinálni.

Testtartás

Amikor a kisgyermek roskadt vállakkal, lógó fejjel ül, valószínűleg valami baja van, még akkor is, ha egy szót sem szólt arról, hogy mi nyugtalanítja. Az egyenesen tartott váll, a felszegett fej elégedettségről, önbizalomról tanúskodik.

Fizikai kapcsolat

Ha a gyermek szorosan szülőjéhez bújik egy ölelésre, azt jelzi, hogy elégedett, jól érzi magát a felnőtt társaságában. Viszont az ellenkezőjét fejezi ki, ha mérgesen ki akar törni az ölelésből.

Légzés

A kicsi lélegzésének változásai további kulcsát jelentik annak, hogy mi megy végbe a fejecskéjében. A gyors légzés például azt jelentheti, hogy aggódik valami miatt, mialatt a lassú, erőteljes légzéssel kifejezheti, hogy pillanatnyilag elégedett.

A szülő reakciója

Fontos, hogy a szülő válaszoljon kisgyermeke testbeszédére. A nem szavakkal történő kommunikáció általában úgy megy végbe, hogy nincs mögötte mélyebb gondolati tartalom, ezért alapvetőbb érzéseket fejezhet ki, mint a verbális közlés. Amikor a szülő úgy érzi, hogy jól értelmezte gyermeke testbeszédét, és megfelelően reagált rá, növeli elégedettségét azzal a képességével, hogy ki tudja elégíteni az igényeit, tud válaszolni a kéréseire. Egyúttal a gyermek bizalmát is fokozza, mint óvó, féltő, szerető szülőben.

Amint a gyermek nagyobb lesz…

Számos okból a kicsi testbeszéde változatosabbá válik a második és a harmadik életévében. Először is, mert a kéz-szem koordinációja és mozgatási képessége pontosabb lesz, ami képessé teszi arra, hogy kidolgozott mozgások és gesztusok egész sorát hajtsa végre. Másodszor, mert érzelmei erőssége nő és változatosabbá válik, a gyermek ösztönösen érzi, hogyan fejezze ki ezt különböző módokon. Harmadszor új gesztusokat és a testbeszéd más formáit tanulja meg, azáltal, hogy nézi a környezetében élő felnőtteket, valamint hogy hasonló korú gyerekekkel érintkezik.

4 tipp a kisgyermek megértéséhez

  1. Figyeld meg, mit utánoz a gyerek! Nagy az esély rá, hogy a kisgyermeked átveszi néhány gesztusod. Érdekes megfigyelni, melyiket.
  2. Te is használd az ő mozdulatait! Lélegezzél úgy, ahogy a kicsi, vakard meg a fejed, ahogy ő szokta. Hogy hat ez rád?
  3. Értelmezd a mozdulatokat! Amikor biztos vagy benne, hogy tudod, mit akar kisgyermeked közölni a testbeszéddel, mond el neki mit gondolsz erről pontosan. Ha félreértette, ne aggódj; ha eltaláltad, a gyermeked elégedett lesz veled.
  4. Legyél kitartó! Kisgyermeked testbeszédének megértéséhez időre van szükséged. Minél több tapasztalatot szerzel, annál jobban fogsz haladni e téren.

Bébi testbeszéd

Testbeszéd - Gesztus szótár

Beszélgetés, udvarlás, munka vagy üzleti tárgyalás közben az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak, vagy éreznek. Ha a szavakon kívül megfigyeljük azt is, hogy közben mit mond a beszélgető partnerünk teste, akkor nem fordulhat elő, hogy félreértünk valamit.

A testbeszéd megértésével olvashatunk embertársaink gondolataiban, mi több: titkaiban. Aki érti a testbeszédet, az nehezebben csapható be. Vannak emberek, akiknek jók a megérzéseik, ők könnyen értik a testbeszédet. Az intuitív alkatú emberek öntudatlanul is fogják a testbeszéd jeleit, azonban annak sem kell elkeseredni, aki nem rendelkezik ezzel az adottsággal. A testbeszéd jelei ugyanis megtanulhatók.

Testbeszéd című DVD sorozatunk első része egy Gesztus szótár. Amikor idegen nyelvet kezdünk tanulni, először szükségünk van egy minimális szókincsre, hogy összefüggő mondatokat tudjunk alkotni. A testbeszédnek ezt az alap „szókincsét” tartalmazza a Gesztus szótár.

A Testbeszéd - Gesztus szótár DVD nem kerül a könyvesboltok ellátási rendszerébe. Kizárólagos forgalmazója: Csehák Hajnalka pszichológus 1036 Budapest, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.

Testbeszéd - Gesztus szótár

Testbeszéd - Gesztus szótár DVD
Testbeszéd - Gesztus szótár DVD megrendelése


Szállítási cím


Számlázási cím




Fizetés módja: átutalás. 1 DVD megrendelése esetén - Ár: 4 500 Ft , amely a DVD árát, a postaköltséget és az ÁFÁ-t tartalmazza. Megrendelésedről visszaigazolást küldünk, melyben a postára adás időpontját feltüntetjük.

Asszertivitás, asszertív magatartás tréning: További információ és jelentkezés »

Asszertív kommunikáció tréning
Jelentkezz asszertivitás tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!


Csehák Hajnalka pszichológus, asszertivitás, asszertív magatartás kommunikációs tréningekCsehák Hajnalka vagyok. Mint pszichológus dolgozom különböző csoportokkal. Munkám és képzéseim során a legfontosabb tapasztalat, amit felismertem, hogy az új készségek elsajátítása, megtanulása az egyik leghatékonyabb eszköz a kezünkben, mely lehetőséget biztosít arra, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben. Nem is hinnéd, hogy mennyire saját gondolataink, és viselkedésünk határozza meg lelkiállapotunkat és ezáltal a másokban rólunk kialakult képet. Hogy ismereteimet átadhassam magam is többek között csoportanalitikus, autogén tréning (relaxáció), asszertív tréning és NLP (Neuro Lingvisztikus Programozás) csoportokban és tanfolyamokon vettem részt, majd pszichológus lettem.

Vallom, hogy jó pap holtig tanul. Ennek jegyében invitállak tréningünkre, mert hiszem, hogy soha nem késő és csak egy kis nyitottság és elszántság kell ahhoz, hogy belevágj egy izgalmas kalandba, melyben az emberi viselkedés és kommunikáció, a hatékonyabb önérvényesítés, valamint a magabiztos fellépés témájában szerezhetsz bővebb tapasztalatokat és sajátíthatsz el készségeket.

Tar Eszter vagyok, tréner, hipnotizőr, tanácsadó, pszichológiai asszisztens.Tar Eszter vagyok, tréner, hipnotizőr, tanácsadó, pszichológiai asszisztens.

Gyermekkoromtól kezdve érdeklődöm az emberi lélek és a sikeres emberi viselkedés rejtelmei iránt. Tanulmányaim folyamán megtanultam, a munkában töltött közel egy évtized alatt pedig tovább fejlesztettem azokat a módszereket, amelyek lehetővé tették, hogy eredményesen segítsek a nehézségeket okozó élethelyzetek megoldásában. Három fő területre specializálódtam a munkámban. Az önismeret-személyiségfejlesztésre, az asszertív kommunikációra, és a holisztikus szemléletű táplálkozási zavarokra.

Az ember bonyolult és törékeny lény. Önismeret nélkül más embereket sem tudunk jól megismerni, s ez sok-sok csalódást jelent az emberi kapcsolatokban. Személyiségünk fejlesztése nélkül pedig nehezen birkózunk meg az életünkben rendszeresen megjelenő akadályokkal. Az asszertív kommunikáció elengedhetetlen ahhoz, hogy az életben érvényesülni tudjunk, s az elkerülhetetlen konfliktusainkat okosan és stressz-mentesen oldjuk meg.

Adalékok: testbeszéd és a non-verbális kommunikáció

Mi is az a testbeszéd?
A non-verbális kommunikációnak egyre nagyobb a jelentősége, hiszen a tudatalattink üzeneteinek megértését teszik lehetővé.

A kutatások szerint a kommunikáció verbális elemei a közlések 35 %-át, míg a non-verbális kommunikáció elemei a közlések 65 %-át teszik ki.

A nem szavakkal való közlés nem szándékos és nem tudatos közlésmód. A szavak az információ átadását szolgálják, a mimika, a testtartás, a gesztusok pedig a beszélő érzelmeit fejezik ki. Mivel minden ember érzelmi lény, és a döntéseit a legtöbbször érzelmi alapon hozza, ezért belátható, mennyire fontos, hogy felismerjük és értelmezni tudjuk a beszélgető partnerünk úgynevezett metakommunikációját (nem szóbeli közléseit).

Ha jól ismerjük a szavak nélküli kommunikálás eszközrendszerét, és tudatosan használjuk azt, akkor sokkal egyszerűbbé, egyértelműbbé válik a kapcsolatrendszerünk, hamarabb és pontosabban fogjuk érteni egymást. Kevesebb lesz a félre értés a kapcsolatainkban, és ez nagymértékben megkönnyíti az életünket.

Mi is az a testbeszéd? »


Gesztus (testbeszéd) szótár
Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük hanem az egész embert. Ha összhang van a szavak és a testbeszéd között, akkor az illető hitelesnek tűnik, ha nincs összhang, alakoskodónak. Gyakran nem is vagyunk tudatában annak, miért is érezzük meggyőzőnek a beszélőt. Számos testi jel kíséri a kommunikációt: izzadás, pupillamozgás, apró rezdülések és látványos mozdulatok. Ezeket mind érzékeljük és megpróbáljuk értelmezni.

Gesztus (testbeszéd) szótár »


Testbeszéd, gesztus, mimika
A magatartáskutatók csak mintegy 50-60 éve kutatják a testbeszéd szerepét a társas érintkezésben, holott köztudott, hogy az emberi kommunikáció nem csak beszédből áll. Gondoljunk csak a lovagkorban játszódó regényekre, filmekre, melyeknek tanúsága szerint például a szerelmi nyelvben szabályos koreográfiája volt annak, hogy mikor mit üzen a keszkenőt, a legyezőt, a virágot tartó kéz, de különös jelentőséggel bírt az arcmimika vagy akár az öltözködés is. A testbeszéd ismerete mindannyiunk számára fontos lehet, hiszen egymás közötti kapcsolatteremtésünkben meghatározó helyet foglalnak el a gesztusok.

Testbeszéd, gesztus, mimika »


Csecsemő testbeszéd
A legtöbb kismama nagy izgalommal, sőt szorongással gondol arra, hogy vajon képes lesz-e megérteni azokat a jelzéseket, amelyeket a kisbabája üzen neki.

Minden újszülött nagy utat tesz meg, amíg a sírástól eljut az értelmes beszédig. Talán nem is gondoljuk, hogy az éppen világra jött újszülöttnek azonnali igénye, hogy kommunikáljon velünk. Pedig a kutatások azt bizonyítják, hogy az újszülöttek rendelkeznek az érzékelés és az észlelés képességével, ezért azonnal tudnak kommunikálni a környezetükkel.

Csecsemő testbeszéd »


Bébi testbeszéd
A togyogó kisgyerek még nem beszél sokat, de számos módon képes tudatni, hogyan érez. Ha a szülő gondosan odafigyelve gyermekére rájön, mit jelent a kicsi testbeszéde, megindulhat a párbeszéd. Aki játszott már valaha Amerikából jöttünk játékot vagy az oly népszerű Activity-t, az tudja, milyen nehéz valamit másokkal közölni, ha nem használhat szavakat.

Bébi testbeszéd »


Gyermek testbeszéd
Végül a legfontosabb: legyünk tisztában a saját testbeszédünkkel. Hiszen a gyermekünk utánozni fogja a viselkedésünket, ezért ne lepődjünk meg azon, ha a saját, vagy a párunk grimaszát látjuk viszont a gyermekünk arcán.

Ne használjuk a testbeszédet a negatív érzéseink kifejezésére. Soha nem mondjuk a gyermekünknek: most pont olyan (buta, bamba, idióta, stb.) képet vágsz, mint az (elvált) apád, anyád.

A testbeszédet is dicséretre, a pozitív személyiségjegyek megerősítésére használjuk. Ezzel teszünk a legjobban gyermekünk önértékelésének.

Gyermek testbeszéd »


Gyermekkori testbeszéd
Az 5-12 éves gyerekek általános testi-lelki fejlődése során jelentőségét megőrzi a non-verbális kommunikáció, a testbeszéd is. Az általános tendenciák felismerésével a szülők segítséget kapnak abban, hogy időben felismerjék az újonnan jelentkező nevelési feladatokat.

Gyermekkori testbeszéd »


Testbeszéd és párkapcsolat
A legtöbb ember félelemmel - és persze némi izgalommal - viseltetik olyan helyzetekben, amikor társas kapcsolatot kell létesíteni teljesen idegenekkel. Vagyis ritkán vesznek fel nyitott testhelyzeteket a beszélgetés elején. De ha már belemerült a beszélgetésbe, akkor észre lehet venni, ahogy egyre jobban nyit a másik felé - abban az esetben, ha az illető szimpatikus. A másik fontos dolog: minél jobban nyitott vagy te magad, annál többet várhatsz el beszélgetőpartneredtől.

Testbeszéd és párkapcsolat »


Beszédes szokásaink - A szokás, mint testbeszéd
Szokásnak azt nevezzük, amikor egy cselekvést oly sokszor ismételünk, hogy az automatizálódik. Az agykéregre ható ingerek egységbe rendeződnek, ezáltal gépiesen, tudati ellenőrzés nélkül hajtjuk végre a cselekvést.

Jó hírünk van! Nem kötelező a rossz szokásaiddal együtt élned. Ha szeretnél leszokni a rossz szokásaidról, gyere el a Szokj le róla! címet viselő villámtréningünkre! Figyelem! Az egynapos tréningen egyetlen szokásodról tudsz leszokni. Fontos, hogy amikorra a tréningre megérkezel, döntsd el, hogy melyik szokásodtól akarsz megszabadulni.

Beszédes szokásaink »


Beszédes szokásaink 3. - A szokás, mint testbeszéd
Szokás mint testbeszédA rossz szokások idegesítők, vagy egészségtelenek, mégis ragaszkodunk hozzájuk, mert amikor szorongunk, vagy dühösek vagyunk, a pillanatnyi feszültségeinket oldják. Ezért is olyan nehéz leszokni róluk, hiszen a káros viselkedéseink bármilyen kellemetlenek is, segítenek oldani a belső szorongásainkat.

Jó hírünk van! Nem kötelező a rossz szokásaiddal együtt élned. Ha szeretnél leszokni a rossz szokásaidról, gyere el a Szokj le róla! címet viselő villámtréningünkre! Figyelem! Az egynapos tréningen egyetlen szokásodról tudsz leszokni. Fontos, hogy amikorra a tréningre megérkezel, döntsd el, hogy melyik szokásodtól akarsz megszabadulni.

Beszédes szokásaink 3. »


Beszédes szokásaink 3. - A szokás, mint testbeszéd
Szokás mint testbeszédÉrdemes átgondolni, hogyan szeretnénk ízesebbé, izgalmasabbá újszerűbbé tenni az ételeinket és az életünket is. Hiszen az ételünk az életünk. Belefáradtunk, beleszürkültünk a nyugodt, eseménytelen életvitelbe? Rutinszerű a szerelmi életünk? Fűszerezzük meg, forrósítsuk fel!

Jó hírünk van! Nem kötelező a rossz szokásaiddal együtt élned. Ha szeretnél leszokni a rossz szokásaidról, gyere el a Szokj le róla! címet viselő villámtréningünkre! Figyelem! Az egynapos tréningen egyetlen szokásodról tudsz leszokni. Fontos, hogy amikorra a tréningre megérkezel, döntsd el, hogy melyik szokásodtól akarsz megszabadulni.

Beszédes szokásaink 3. »


Állásinterjú és testbeszéd
Érdemes odafigyelni az aprócska mozdulatokra, ugyanis sokszor pótcselekvésként emeljük a kezünket az arcunkhoz, vagy tesszük keresztbe a lábunkat. Az árulkodó jelek többsége pedig általában negatív dolgokat közvetít, ritkábbak a figyelmet, vagy az érdeklődést kifejező gesztusok. Az alábbiakban felsoroljuk a legfontosabb mozdulatok jelentéseit.

Állásinterjú és testbeszéd »


Non-verbális kommunikáció 1.
A non-verbális kommunikáció közlési természetét nagyon sokáig nem ismerték fel. A kommunikáció modellje a beszéd volt, a beszédnek pedig nagyon sok jellegzetessége van. Ezeknek a jellegzetességeknek köszönhetően a non-verbális kommunikációtól eltérő. A beszédhez egyezményes jelrendszer tartozik, amelyeket meg kell tanulni. Aki nem ismeri, illetve nem sajátította el ezt a jelrendszert az sem közlésre, sem ennek a megértésére nem képes. Ehhez a beszédhez tartozik egy közlési szándék, amely összefügg az emberi akarással. Ebből következik az is, hogy a beszéd érzékelése és megértése tudatos dolog.

A non-verbális kommunikációban, tehát a verbális kommunikációval ellentétben nincs egyetemes jelrendszer. Kivétel azonban van, ezek közül a siketek jelnyelve (jelbeszéde) az ami Magyarországon is ismert, és elterjedt. A jelbeszédben a szándék szerepe hasonló, mint a szóbeli beszédben. Ezzel szemben a non-verbális kommunikációból teljesen hiányzik a tudatos szándék.

Non-verbális kommunikáció 1. »


Non-verbális kommunikáció 2.
Kezdetben az emberek a szájukkal kommunikáltak. A múltat emlékeik alapján idézték fel, a történetek szájhagyomány útján terjedtek. Írni olvasni csak a tudósoknak, papoknak, s esetleg a királyi udvarban egyes embereknek kellett tudniuk. Ezt McLuhan a kommunikáció orális korszakának nevezte el. Ezt követően alakultak ki a a kommunikáció non-verbális formái, amely formáknak napjainkban egyre nagyobb jelentősége van.

Non-verbális kommunikáció 2. »


Testbeszéd - Tér és térhasználat
A tér, mint nem verbális jelzés, fontos szerepet játszik az emberi kommunikációban. Az emberi térhasználat tudományterülete a proxemika. Ha az etimológiai értelmét nézzük akkor rájöhetünk arra, hogy az alapformája a „proximus” latin eredetű szó, amely szabad értelmezésben közelebbit, közelséget jelent. A testbeszéd alkotóelemeként ez határozza meg az egyének közötti testtávolságot, amelyet kommunikációjuk során betartanak. Minden embert úgynevezett levegőbuborék vesz körül, amelyet más szóval zónatávolságokra osztott területeknek is nevezhetünk.

Testbeszéd - Tér és térhasználat »


Testbeszéd - Szemhasználat
Szemhasználat: Minden emberi kommunikációs jelzés közül a szem adja a leghívebb és legpontosabb jeladásokat, mivel központi helyet foglal el a testen, és pupillái önállóan működnek.

Testbeszéd - Szemhasználat »


Rejtett dimenziók - Tér és térhasználat
Nagy szükségünk van rá, hogy felülvizsgáljuk és kibővítsük az ember egzisztenciális helyzetéről alkotott nézeteinket; halaszthatatlanul fontos, hogy megértőbben, reálisabban szemléljük - nemcsak embertársainkat, de önmagunkat is. Olyan könnyedén kell olvasnunk a néma kommunikáció jeleit, mint az írott-beszélt nyelvet. Csak így remélhetjük, hogy megértjük a többi embert, éljenek bár határainkon innen vagy túl; csak így kerülhetünk közel hozzájuk, amire mindnyájunknak egyre fokozódó szüksége van.

Rejtett dimenziók - Tér és térhasználat »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.