Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Párkapcsolati problémák

Mitől olyan nehéz túllépni a szakításon?

Párkapcsolati problémák: Ha elhagyott a szerelmed - Mitől olyan nehéz túllépni a szakításon?Amikor szerelmesek vagyunk, sugárzunk. Vágyakozunk, reménykedünk, gyötrődünk. Szerelmünket látni, hallani, érinteni, de legfőképpen szeretni akarjuk. És persze azt akarjuk, hogy ő viszontszeressen. A szerelem a természet lestimulálóbb kémiai folyamata, energiáink megsokszorozója, ösztönkésztetés, szükséglet és akarat.

Elhagyott szerelemfüggők

A szerelem eufórikus állapot, amennyiben viszonozzák, függőségi állapottá válik, amíg tart, és ha elhagy a szerelmünk, rettenetes fájdalomban fixálódunk. A szerelmi szenvedély nehezen kontrollálható, torzítja a valóságot, megváltoztatja a személyiséget, az önkontroll elvesztéséhez vezet.

Elhagyott szerelemfüggőkA szerelem egy bizonyos agyi pályát érint, a dopamin által aktivált mezolimbikus jutalmazó rendszert. Andreas Bartels és Semir Zeki összehasonlították a szerelmes kísérleti alanyok agyfelvételeit olyan emberekével, akik kokaint vagy ópiumot fogyasztottak, és azt találták, hogy mindkét csoportnál részben ugyanazok az agyterületek váltak aktívvá.

A megbabonázott szerelmes a függőség mindhárom tünetét hordozza: a hozzászokást, a megvonást és a visszaesést. Kezdetben a szerelmes megelégszik azzal, ha csak néha látja a szerelme tárgyát. Ám egyre többet kíván a másikból, és észrevétlenül kialakul a függőség. Ahogy telik az idő, egyre erősebben érzi a „nem tudok betelni veled” érzését, mígnem elérkezik a „nem tudok élni nélküled” állapot. Ha néhány órát külön kell tölteni, máris kapcsolatot keresnek egymással.

Elhagyott szerelemfüggőkHa pedig az egyik fél megszakítja a kapcsolatot, a másiknál a drogmegvonás összes tünete jelentkezik. Az elhagyott szerelmes depresszióssá válik, sírógörcsei vannak, szorong, alvászavarai vannak, csökken az étvágya, vagy éppen kontrollálatlanul eszik, ingerlékeny és oldhatatlan magányérzete van. Hajlandó megalázni magát, vagy veszélyes dolgokat tenni, csakhogy visszaszerezze a szerelmét.

A szerelmesek gyakran visszaesnek. A szakítás után hosszú idővel is elegendő egy dal, amit együtt hallgattak, egy helyszín, amit együtt fedeztek fel, és újra fellobban a vágy, újra keresik a mámort. de hogyan sikerülhet megszabadulni az érzelmeinktől, ha a szerelmünket visszautasították?

Elengedés az elhagyás után

Elengedés az elhagyás utánA legtöbb író és költő arról ír, hogy a szerelmi szenvedélyen nem lehet uralkodni. Pedig ezt a függőséget is le lehet győzni, csak egy döntés, akaraterő és idő kérdése.

Először is el kell tüntetni minden tárgyat, ami a kedvesünkre emlékeztet. Dobjunk ki minden tárgyat, ami a kapcsolatra emlékeztet. Ha nincs erőnk kidobni, dobozoljuk be, és szorosan kössük át szalaggal, és ragasszuk is le, hogy ne legyen könnyen hozzáférhető. Ne telefonáljunk neki és semmiképpen ne vegyük fel a telefont, ha hív. Ha megpillantjuk valahol, azonnal fordítsunk hátat és „szégyen a futás, de hasznos”, hagyjuk el a terepet. Ugyanis a legrövidebb kontaktus is újra feltüzeli a szerelmi érzéseket.

Tanuljunk meg meditálni. Ismételgessünk pozitív mantrákat, olyanokat, amelyek erősítik az önbecsülésünket, és eltereli a gondolatainkat a becsődölt kapcsolatunkról. Ha mégis folyton a gondolatainkban tolakszik a kedvesünk, írjunk egy hosszú listát a rossz tulajdonságairól, tartsuk magunknál ezt a listát és gyakran olvasgassuk. Képzeljük el, amint egy másik partnerrel, egy másik szerelmünkkel kézen fogva sétálunk, aki imád minket és ő a tökéletes társunk.

Elengedés az elhagyás utánNagyon fontos, hogy lefoglaljuk magunkat. Bár lehet, hogy még az is nehezünkre esik, hogy kimásszunk az ágyból, mégis erőt kell venni magunkon. Tereljük el a figyelmünket bármi áron. Hívjuk fel a barátainkat, látogassuk meg a szomszédainkat, a távol élő rokonainkat. Menjünk el moziba, színházba, koncertre, kiállításra, kártyázzunk, sakkozzunk, társasozzunk. Memorizáljunk verseket, vagy történelmi események évszámait. Tanuljunk rajzolni, vagy hangszeren játszani. Énekeljünk, táncoljunk, fejtsünk keresztrejtvényt. Vegyünk kutyát, macskát, madarat vagy hörcsögöt. Menjünk el nyaralni, írjunk listát a jövőbeni terveinkről. Bármilyen tevékenység hasznos lehet, ami koncentrációt igényel.

A viszonzatlan szerelem a dopamin szint lezuhanásával jár. Ha olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek elégedettséget, örömöt okoznak nekünk, a dopamin szintünk emelkedni kezd. A sport, a testmozgás különösen jót tesz az összetört szívnek. Amikor elbambulva ülünk vagy reményvesztetten fekszünk az ágyunkban, a régi kedvesünkkel kapcsolatos emlékeke megrohannak minket. a testmozgás lehetetlenné teszi ezt a bambulást. A mozgás fokozza a szerotonin termelést. Egyes pszichiáterek elismerik, hogy a mozgás hatásosabb, mint az antidepresszánsok.

Elengedés az elhagyás utánA napfény is sokat segít. Stimulálja az agyban a tobozmirigyet, amely a testi ritmusokat szabályozza, javítja a hangulatot. Legyünk sokat a szabadban. Kerüljük az édességeket és a drogokat, mert megterhelik a szervezetünket. Az optimizmus a legjobb gyógyszer. Gondoljuk végig naponta többször is, hogy mennyi minden jó történt velünk, és legyünk ezért hálásak.

Erőltessünk mosolyt az arcunkra, akkor is, ha a lelkünk sír. A mosolygó arcizmaink olyan idegpályákat aktiválnak az agyban, amelyek kiváltják az örömérzetet. Ha csak elképzeljük, hogy boldogok vagyunk, az örömöt okozó agyi aktivitások beindulnak.

Mivel a szerelemfüggés ugyanolyan függőség, mint a drogfüggés, a szakítást követő időben érdemes használni a „csak ma nem” szabályt. Ez azt jelenti, hogy valahányszor elindul a kezünk, hogy felhívjuk a volt kedvesünket, életbe lép a „ma nem hívom” parancs. Ugyanígy, ha a lábunk önkéntelenül a kedves lakása felé veszi az irányt, életbe lép a „ma nem megyek arra” szabály.

Elhagyottak szerelmi depressziója

Elhagyottak szerelmi depressziójaAz elutasított férfiak és nők gyakran mutatják a depresszió jegyeit. Mivel úgy érzik, hogy képtelenek megbirkózni a problémáikkal, sokan hangulatjavítókat kezdenek szedni. Pedig a szomorúság fizikai és pszichikai fájdalma az idő és az önsegítő technikák hatására is csökkennek. Nem azonnal, de csökkennek. Egyre kevesebb időt töltünk „vegetatív állapotban” az üres falat bámulva, javul az alvásunk, képesek leszünk reggelizni, ebédelni, vacsorázni, és hatékonyabban végezni a munkánkat.

Lassan más gondolatok is foglalkoztatnak azon túl, hogy mi lehet az elhagyó kedvessel. A harag, a kétségbeesés, a vágy érzése egyre ritkábban szakítja félbe emelkedő hangulatunkat.

A szerelmi depresszióra a legjobb módszer, aminek nincsenek mellékhatásai, a „beszélgetésterápia”. Ha beszélünk egy szakemberrel a helyzetünkről, megváltozik a gondolkodásunk, a cselekedeteink, és a hozzáállásunk. Tanulmányok és mérések bizonyítják, hogy a szakemberrel történő segítő beszélgetések nagyrészt ugyanazokat a változásokat képesek létrehozni az agyműködésben, mint a hangulatjavítók.

Az elhagyatottságból való gyógyulás

Az elhagyott szerelmes nem felejt. Mégis, bármilyen durván utasítottak is el minket, egy idő után halványodik a fájdalom, a keserűség és a csalódottság érzése. Fel lehet gyorsítani a gyógyulást, de elhatározás, és terápia szükséges hozzá. Van, akinek ehhez néhány hétre van szüksége, a legtöbbünknek hónapok kellenek, de nem ritka az sem. hogy másfél, két év a szükséges feldolgozási idő.

Azt tudni kell, hogy minden megsebzett szív begyógyul egyszer. A heg megmarad, de a fájdalom elmúlik. A leghatékonyabb gyógymód, ha új szerelemre találunk. Az új szerelem új lehetőség a jóllétünk növelésére.

Csehák Hajnalka pszichológus

Párkapcsolati problémák: Ha elhagyott a szerelmed - Mitől olyan nehéz túllépni a szakításon?

Párkapcsolati problémák kezelése tréning

További információ a párkapcsolati problémák kezelése tréningekről »

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!

A párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések

  • Mi az alapvető különbség a férfiak és a nők között?
  • Kinek a viselkedése okozza a konfliktusokat, és hogyan lehet másképpen viselkedni?
  • Mi a szóbeli bántalmazás, és hogyan lehet védekezni ellene?
  • Hogyan vedd rá a párodat arra, hogy másképpen viselkedjen?
  • Miként lehet eldönteni, hogy egy kapcsolat még megmenthető, vagy nem érdemes több energiát pazarolni rá?
  • Megelőzhetők-e a párkapcsolati válságok?
  • Mit, miért és meddig érdemes eltűrni a kapcsolatodban?
  • Mit adj a párodnak, hogy elégedett legyen, és mit várj el a másiktól?
  • Ha már nem lángol a szerelem, hogyan tartsd meg a kapcsolat egyensúlyát?
  • Hogyan szerezd vissza az elkóborolt párodat?
  • Mit tegyél, ha a szíved máshoz húz, de az eszed a párod mellett tart?
  • Hogyan viselkedj, ha válságba jutott a párkapcsolatod?
  • Mit tegyél, ha bántalmaz a párod, és te mégis ragaszkodsz hozzá?
  • Miért fontos a szex a párkapcsolatban, és mit tegyél, ha nem működik?
  • Hogyan tudtok egyensúlyt tartani, ha eltérők az igényeitek?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni.

Vívjak vagy vívódjak
Jelentkezz párkapcsolati válságkezelő tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről »

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? » Talpraesetten válaszolni »

Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? »

Miért élsz párkapcsolatban? Hogy szeress, vagy, hogy szenvedj? » Miért nehéz túllépni a szakításon? »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival » Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 2. »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 3. » Asperger szindrómás nő » Pánikbetegség előzményei »

A hűség is változik » Asperger-szindrómás felnőtt a családban »

Azt csinálom, amit sokan mások is, hiába rossz nekem » Miért fontos a kamaszkorban az önismeret? »

Sikerült elrontanod egy házasságot! » Párkapcsolatod értékes » Önismeret, énkép »

Kamasz asszertív tréning » Lelki Titkaink Klub »

Százhalombatta, 2016. május 13.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka pszichológus

Csehák Hajnalka pszichológus

és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.