Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Párkapcsolati problémák

A párkapcsolatod értékes, akkor is, ha most bajban van…

Párkapcsolati problémák: A párkapcsolatod értékes, akkor is, ha most bajban van…Ha úgy érzed, hogy a párkapcsolatod bajban van, ne habozz, láss hozzá a rendbehozatalához. Azt mondod, hogy ehhez túl sok erő kell? Azt mondod, hogy a párodnak kellene megváltozni?

Talán olyan párkapcsolatban élsz, amelyre most a káosz, a zavarodottság vagy az üresség a jellemző. Talán az ésszerűség, a családi béke érdekében feladtad a saját méltóságodat, a normáidat, a reményeidet, az önbecsülésedet, és beéred a tompa fájdalommal. Okolod a körülményeket, a megváltozott partneredet, pedig talán nem is volt olyan nagyon rég, amikor még hittél a kapcsolatodban, tele voltál reménnyel. És akár hiszed, akár nem, újra elérheted a boldogságot, ha megtalálod a párkapcsolatod értékeit.

Barátság a párkapcsolaton belül

Barátság a párkapcsolaton belülOly sok történet kezdődik így: egy baráti, haveri körbe tartoztunk. Aztán egyszer csak valami megváltozott kettőnk között. Többet éreztünk egymás iránt, s egy szép napon rájöttünk, hogy egymásba szerettünk.

Abban minden elmélet megegyezik, hogy a férfi-nő barátság nem létező dolog, mert az egyik vagy esetleg mindkét fél többet akar, a háttérben ott a szexualitás. Ami persze nem jelenti azt, hogy engedünk is a vágyainknak, hiszen a szexualitásunkat a tabuk és tiltások tömkelege szabályozza, ám attól a vonzódás még érezhetően megvan két ember között.

A szerelem és a barátság közötti határ könnyen elmosódik, hiszen az őszinteségre, a megbízhatóságra, a kiszámíthatóságra, az érzelmi elköteleződésre, a barátságban és a szerelemben is szükségünk van. Jól érezzük magunkat együtt, és nem is mindig tudjuk, hogy mit akarunk, vannak, akik közös munkát is végeznek együtt, számíthatnak egymásra jóban-rosszban, és barátságként élik meg a kapcsolatukat, annak ellenére, hogy néha feltámad bennük az egymás iránti szexuális vágy, amit gondosan elnyomnak.

Miért ne használnánk a barátságot a párkapcsolatunk rendbe hozására? No nem úgy, hogy féltékennyé tesszük a párunkat egy „baráttal”, hanem úgy, hogy amikor a házasságunk ellaposodik és bajba kerül, akkor visszanyúlunk a párunk iránti baráti érzelmekhez.

Hogyan hozd rendbe a bajba jutott párkapcsolatodat?

Hogyan hozd rendbe a bajba jutott párkapcsolatodat?Ha most a párkapcsolatod a problémás korszakát éli, kérlek ne rohanj el lecserélni a párodat egy szebbre, fiatalabbra, szelídebbre, vagy gazdagabbra. Gondolkodj el azon, hogy ha a párod nem a párod, hanem a barátod volna, akkor hogyan beszélnél vele, mit és hogyan tennél szóvá neki?

Vizsgáld meg, hogy milyen beszélgetésekre és milyen érzelmek kimutatására szánjátok most az időt a pároddal, és valószínűleg azt fogod találni, hogy a beszélgetések a problémákról, a hiányokról és a negatív viselkedésről szólnak. Tudom, ezeket azért hozzátok fel újra és újra, mert azt gondoljátok, hogy ha többet beszéltek a gondokról, akkor hamarabb találtok megoldást rájuk. A szándék nagyon jó, hiszen az a kitűzött cél, hogy jobbá tegyétek a közös életeteket.

A módszer azonban nem szolgálja a cél elérését. Gondold át, hogyan viselkednél hasonló helyzetben a barátoddal. Együtt tennétek a mindennapi apróságokat, amelyeket persze egyedül is meg tudnál tenni, de a barátunkkal közösen jobban esik. Egyedül is el tudod vinni a gyermeket a játszótérre, de ketten jobban esik, és azért esik jobban, mert közös élménnyé válik. A pároddal mindketten nehéz munkát végeztek, és igazi művészet a gyermekek nevelése, ám akkor teszel igazán sokat a párkapcsolatodért, ha időt szakítasz arra, hogy a pároddal barátokként is együtt tudjatok lenni. Igaz, így elmarad a porszívózás, a vasalás, vagy a szekrényajtó megjavítása, de gyarapodnak a közösen átélt apró élmények. Ám az életetek a közös élményekből áll össze, a többi díszlet. S mi jelent többet neked? A díszlet, vagy az életed forgatókönyve?

Hogyan hozd rendbe a bajba jutott párkapcsolatodat?Mióta párban éltek és gyermeketek is van, már nem lógtok együtt csak úgy, az együttlét kedvéért. Nem hívogatjátok egymást napközben, nem külditek el egymásnak az asztal alatt a Fb üzenetet, hogy „a főnök megint rám szállt”, és nem találjátok egymásban azokat az apró örömöket, amelyeket a barátokban megtaláltok.

Ha barátként gondolsz a párodra, akkor támogatni fogod, és érdekelni fognak a dolgai. A barátok azzal ajándékozzák meg egymást, hogy a legjobbat feltételezik a másikról. Te mit feltételezel a párodról? Azt, hogy ha sokáig dolgozik, akkor ez egy burkolt üzenet, ami azt jelenti: utálok hazamenni és együtt lenni veled? Vagy azt üzeni, hogy nem vagy elég jó nekem, inkább mással töltöm a szabad időmet? Vagy azt üzeni, hogy hiányzol, alig várom, hogy otthon legyek, de ki kell bírnom ezeket a túlórákat? Mikor nevettetek együtt utoljára? Mikor ugrattátok egymást? Mikor beszélgettetek másról is, nem csak a gondokról?

A gondolatok és tettek erejével a párkapcsolatodért

A gondolatok és tettek erejével a párkapcsolatodértEgészen biztosra veheted, hogy ha csak a problémákkal foglalkoztok, akkor problémássá válik a párkapcsolatotok. A destruktív magatartás rendkívül nyomasztó, ezért gondolatban lépj vissza egy lépést, és kezdj el úgy viselkedni, ahogyan egy baráti kapcsolatban viselkednél. Természetes, hogy a párodnak vannak hibái, de vannak a barátaidnak is, és neked is. Tehát ne a hibákon rágódj, hanem ásd elő a párod értékeit. Tudod, aki keres, az talál, és meg fogsz lepődni, milyen sok értéket találsz a partneredben, ha azt keresed.

Lehet, hogy most frusztrál a viselkedése, de ha a pozitív tulajdonságaira koncentrálsz, akkor az emlékek segítenek téged abban, hogy újra megtaláld azokat a tulajdonságokat, amelyek úgy vonzottak téged a párodban, nem is olyan nagyon rég. Ez lehet a sármja, vagy az ereje, a kitartása, egy mozdulata, a gondolkodása vagy a viselkedése. Hiszen valamiért csak beleszerettél…

Tudom, idővel változik az ember, de ha sikerül visszaforgatni az idő kerekét, és felidézni a múltbeli kellemes érzéseket, amelyek a mostani kapcsolat kezdete voltak, akkor a fotók, videók, régi, megsárgult szerelmes levelek segítenek visszahozni a régi érzéseket.

Beszélgessetek a munkahelyi sikereitekről, nem baj, ha apróságok. Mondjatok véleményt egy filmről, pletykáról, ha lehet, néha találkozzatok ebédszünetben és ebédeljetek együtt. Menjetek el sétálni, és bánjatok egymással jutalmazó módon. Mondjátok ki: - Ez nagyon jó volt. Szeretném megismételni.

Alapszabályok a párkapcsolatban

  • Ha jó viszonyban vagy önmagaddal, akkor mások – a párod is – szeret a társaságodban lenni.

  • Alapszabályok a párkapcsolatbanLegyetek lojálisak egymáshoz, és időnként hozzatok áldozatot egymásért.

  • Gyakran legyél ott a párod mellett akkor is, ha az adott pillanatban könnyebb és szórakoztatóbb lenne máshol lenni.

  • Te az legyél, aki akkor jön be az ajtón, amikor mások sietősen távoznak a párod mellől.

  • Állj ki a párodért másokkal szemben.

  • Soha ne kritizáld mások előtt.

  • Legyél inkább adakozó, mint követelő.

Ha szeretetteljes, meghitt és elkötelezett kapcsolatra vágyódsz, építsd azt úgy, ahogyan a tartós, szilárd, mély barátságaidat építed. A meghitt párkapcsolatban ott lapul egy meghitt barátság is. Persze, ha nem jó a párkapcsolatod és nincsenek barátaid sem, akkor gondolkodj el azon, hogy mit tettél meg és mit mulasztottál el megtenni a saját boldogságod érdekében.

Párkapcsolati problémák: A párkapcsolatod értékes, akkor is, ha most bajban van…

Párkapcsolati problémák kezelése tréning

További információ a párkapcsolati problémák kezelése tréningekről »

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!

A párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések

  • Mi az alapvető különbség a férfiak és a nők között?
  • Kinek a viselkedése okozza a konfliktusokat, és hogyan lehet másképpen viselkedni?
  • Mi a szóbeli bántalmazás, és hogyan lehet védekezni ellene?
  • Hogyan vedd rá a párodat arra, hogy másképpen viselkedjen?
  • Miként lehet eldönteni, hogy egy kapcsolat még megmenthető, vagy nem érdemes több energiát pazarolni rá?
  • Megelőzhetők-e a párkapcsolati válságok?
  • Mit, miért és meddig érdemes eltűrni a kapcsolatodban?
  • Mit adj a párodnak, hogy elégedett legyen, és mit várj el a másiktól?
  • Ha már nem lángol a szerelem, hogyan tartsd meg a kapcsolat egyensúlyát?
  • Hogyan szerezd vissza az elkóborolt párodat?
  • Mit tegyél, ha a szíved máshoz húz, de az eszed a párod mellett tart?
  • Hogyan viselkedj, ha válságba jutott a párkapcsolatod?
  • Mit tegyél, ha bántalmaz a párod, és te mégis ragaszkodsz hozzá?
  • Miért fontos a szex a párkapcsolatban, és mit tegyél, ha nem működik?
  • Hogyan tudtok egyensúlyt tartani, ha eltérők az igényeitek?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni.

Vívjak vagy vívódjak
Jelentkezz párkapcsolati válságkezelő tréningre!

Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről »

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? » Talpraesetten válaszolni »

Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Nem egyedül vagyok, hanem páratlanul » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? »

Miért élsz párkapcsolatban? Hogy szeress, vagy, hogy szenvedj? » Miért nehéz túllépni a szakításon? »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival » Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 2. »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 3. » Asperger szindrómás nő » Pánikbetegség előzményei »

A párkapcsolatod értékes, akkor is, ha most bajban van… » Asperger-szindrómás felnőtt a családban »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? »

Miért élsz párkapcsolatban? Hogy szeress, vagy, hogy szenvedj? » Miért nehéz túllépni a szakításon? »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival » Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 2. »

Párkapcsolat Asperger szindrómás férfival 3. » Asperger szindrómás nő » Pánikbetegség előzményei »

A hűség is változik » Asperger-szindrómás felnőtt a családban »

Azt csinálom, amit sokan mások is, hiába rossz nekem » Miért fontos a kamaszkorban az önismeret? »

Sikerült elrontanod egy házasságot! » Párkapcsolatod értékes » Önismeret, énkép »

Kamasz asszertív tréning » Lelki Titkaink Klub »

Százhalombatta, 2016. augusztus 11.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka pszichológus

Csehák Hajnalka pszichológus

és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.