Kezdőlap » Párkapcsolati válságok kezelése levelező rendszerű tréning
„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi leszek. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Karinthy Frigyes
Vele vagy nélküle?Párkapcsolati Válságok Levelező TréningAzoknak, akiknek a földrajzi távolság miatt eddig nem tudtunk segíteni.
Párkapcsolatban szeretsz élni, mert ez az ember legősibb vágya. Mégis hihetetlenül sok az ostoba magatartás, amellyel mi emberek elszúrjuk a magunk és mások boldogságát. Talán a Te életedben is vannak szépséghibás, szomorú elemek, amelyek ártanak a párkapcsolatodnak. Talán nem voltak hozzád őszinték és hűségesek, és talán Te sem voltál mindig őszinte és hűséges. Érzed, hogy a titkok lebénítják az embert, szenvedsz a bűntudattól és a szégyenérzettől.
Lehet, hogy egyedül vagy a problémáiddal, félelmeiddel, lehet, hogy magányossá váltál, és úgy érzed, most jött el az idő, amikor tenned kell valamit, mert meg akarod javítani a kapcsolatodat. Ehhez határozott és hatékony cselekedetekre van szükséged.
Speciális tréningünkkel ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy megértsd, milyen törvényszerűségek működnek a kapcsolatodban, és milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabban, harmonikusabban élhess. Fejlődik az önismereted és az emberismereted. Javul a kapcsolatod a pároddal, a gyermekeiddel, a szüleiddel, rokonaiddal.
A párkapcsolatok mindig a társas emberi létezés fontos alapját képezték és természetüknél fogva mindig magukban hordozták két személyiség összecsiszolódásának problémáját is. Ahogy a személyiség és a társadalom is egyre összetettebbé vált, úgy tette próbára az egyént és párkapcsolatait az alkalmazkodás, az igényeknek való megfelelés.
Bármilyen párkapcsolati életciklusban is tartasz most, biztosan kíváncsi vagy a Téged és leendő vagy meglévő párodat tudat alatt irányító mozgatórugókra, melyek a személyiségelemzés segítségével könnyen megismerhetők, ezáltal azok megérthetők és szükség esetén megváltoztathatók.
A leggyakrabban kért és vizsgált személyiségjegyek és életterületek:
- milyen vagyok én és milyen a párom
- hogyan tudjuk kettőnk személyiségét összehangolni, elfogadni a másik viselkedését
- hogyan tudom a párkapcsolatomban is megőrizni, fejleszteni önmagamat
- miből adódnak konfliktusaink és hogyan kezeljük ezeket
- erős egyéniségek együttélése
Amennyiben most keresel párt, segítünk meghatározni:
- milyen típusú pár illik hozzád
- melyek azok a tulajdonságaid, amik segítenek a párkeresésben és melyek gátolnak
- min kell változtatnod ahhoz, hogy a Te számodra ideális partnert meg tudd találni és meg is tudd tartani
A párkapcsolati tanácsadás segít Neked és párodnak jobban megérteni egymást, könnyebben, harmónikusabban létezni a párkapcsolatban.
Párkapcsolati válságok levelező tréning során védett környezetben tanulhatod meg az egyértelmű kommunikációt, a konfliktusok eredményes kezelését, a felelősségvállalást önmagadért. Tapasztalatokat gyűjthetsz arról, hogyan viselkedj a különböző helyzetekben, hogyan változz az eredményes párkapcsolatod érdekében.
Partnereink igényeit figyelembe véve alakítottuk ki a Párkapcsolati Válságok Levelező Tréningjeinket.
A tréningek során a trénereddel a kapcsolattartás rendszeres e-mail váltás során történik meg. A tréneredtől e-mailben kapod meg a személyedre szabott útmutatásokat, és Neked is e-mailben kell számot adnod az általad elvégzettekről, a haladásod mértékéről.
A tréning ütemét Te szabályozod, és nem jelent gondot, ha a világ valamely olyan pontján élsz, ahol nincs más lehetőséged, vagy nem kívánsz más lehetőséggel élni a párkapcsolati válságod megoldása érdekében.
Lehetséges, hogy a körülötted élő emberek nem tudnak segíteni Neked. Az is lehetséges, hogy nem akarod a környezeteddel tudatni, hogy a pároddal baj van, vagy esetleg válságos helyzetbe jutott a házasságod. Igazat adok Neked, mert mindenkivel előfordulhat, hogy valaki ma segítőkészen támogat Téged a gondjaid megoldásában, később megváltozik a viszonyotok, és esetleg visszaél azzal, amit megtudott Rólad.
Másképpen hallgat, meg és másképpen segít egy szakember, és másképpen a szomszédasszony. Szakemberrel osztani meg a gondjaidat azt jelenti, hogy a sokszor kipróbált és működő eszközöket a Te személyes gondjaidhoz igazítjuk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy biztonságban tudhasd a titkaidat, hiszen minket, segítő szakembereket köt a titoktartási kötelezettség.
Ha eldöntötted, hogy jelentkezel, szeretnélek rögtön megnyugtatni, hogy ez az a hely, ahol nem kell semmilyen elvárásnak megfelelned, lazíts, engedd el magad, ezen a helyen minden válasz jó válasz. Nem fogok ítélkezni feletted, csak megérteni szeretnélek, hogy minél hatékonyabban támogathassalak a párkapcsolati válságod megoldásában. Egyetlen kérésem van: mindig a legőszintébben írj magadról.
A levelező párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések
- Mi az alapvető különbség a férfiak és a nők között?
- Kinek a viselkedése okozza a konfliktusokat, és hogyan lehet másképpen viselkedni?
- Mi a szóbeli bántalmazás, és hogyan lehet védekezni ellene?
- Hogyan vedd rá a párodat arra, hogy másképpen viselkedjen?
- Miként lehet eldönteni, hogy egy kapcsolat még megmenthető, vagy nem érdemes több energiát pazarolni rá?
- Megelőzhetők-e a párkapcsolati válságok?
- Mit, miért és meddig érdemes eltűrni a kapcsolatodban?
- Mit adj a párodnak, hogy elégedett legyen, és mit várj el a másiktól?
- Ha már nem lángol a szerelem, hogyan tartsd meg a kapcsolat egyensúlyát?
- Hogyan szerezd vissza az elkóborolt párodat?
- Mit tegyél, ha a szíved máshoz húz, de az eszed a párod mellett tart?
- Hogyan viselkedj, ha válságba jutott a párkapcsolatod?
- Mit tegyél, ha bántalmaz a párod, és te mégis ragaszkodsz hozzá?
- Miért fontos a szex a párkapcsolatban, és mit tegyél, ha nem működik?
- Hogyan tudtok egyensúlyt tartani, ha eltérők az igényeitek?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni.

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!
kattints ide és jelentkezz most
a Párkapcsolati válság kezelő levelező rendszerű tréningünkre!
Párkapcsolat válsága: További információ párkapcsolati válságok kezelése levelező rendszerű tréningjeinkről »
Párkapcsolat, párkapcsolat válsága cikkgyűjtemény

| A párkapcsolat |
| Az a fajta kapcsolat, amelyről a lányregények írnak, s amelyeken sokan felnövünk, és meseszerű álmokat szövünk a jövőnkről - nem létezik. Illetve az csak az álmainkban, vágyainkban létezik. A tökéletes kapcsolat. De be kell látnunk, hogy amint nincs tökéletes ember, úgy nem lehet tökéletes kapcsolat sem. Teljes kapcsolat, amely minden álmunkat megvalósítja, nincs. Valami mindig hibádzik. Mégsem elégszünk meg kevesebbel, mint a mindenséggel, párunkat a tökéletes partnernek érezzük. A párkapcsolatról - a kezdetektől a párkapcsolati válságig » |
| Pár(bajok) |
| Amikor szerelmesek leszünk, csodálatosan érezzük magunkat. Örökké szeretni fogjuk egymást - hisszük. Hogy a szerelem elmúlik? Másnál igen, no de nálunk? Velünk ilyen nem fordulhat elő, a mi szerelmünk örökké tart majd - gondoljuk és hirdetjük. Látjuk szüleink, barátaink, ismerőseink problémáját, de a mi szerelmünk nem olyan. A mi szerelmünk fölötte áll mindeneknek. Majd mi megmutatjuk, hogy a mi szerelmünk sosem múlik el, a mi boldogságunk örökké tart, és nálunk minden másképpen lesz, mint másoknál. Úgy érezzük, hogy ez a csodálatos érzés csak a miénk, boldogok vagyunk, hisszük, hogy a mi szerelmünk, a mi kapcsolatunk különleges, elszakíthatatlan kötelék. Pár(baj)ok » |
| Párkapcsolati problémák |
Kisírt szemekkel, kétségbeesetten, világvége hangulatban keseregve kérnek segítséget a klienseink, amikor azzal keresnek föl, hogy el akarja őket a hagyni a partnerük, válságba került a kapcsolatuk, s mindez teljesen váratlanul érte őket.
Valójában ez azt jelenti, hogy a már egy ideje fennálló problémákról nem veszünk tudomást, ha tudjuk, nem beszélünk róla, próbáljuk hárítani, a másiktól várjuk a megoldást.
Olyan hibákat követünk el, amelyek felhalmozódva, gyakran már orvosolhatatlan szakadékot képeznek a kapcsolatban.
Mindez elkerülhető lenne, ha időben feltennénk magunknak a kérdést: Hogyan lehet saját, illetve kapcsolatunk hasznára fordítani a párkapcsolati krízist? Miért várjuk meg, hogy komoly válság alakuljon ki?Párkapcsolati problémák » |
| Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás |
| Az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája a szóbeli bántalmazó magatartás. A szóbeli bántalmazás sokkal alattomosabb bántási forma, mint a fizikai bántalmazás. Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás » |
| A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján |
Kérlek, vizsgáld meg az alábbi állításokat, hogy meg tudd határozni, előfordul-e a párkapcsolatodban a szóbeli erőszak. Jelöld meg azokat az állításokat, amelyek igazak a Te esetedben!
Ha a válaszaid arra döbbentenek rá, hogy szóbeli erőszak áldozata vagy, keress segítséget, mert a maradék önbecsülésed is felőrlődik a párkapcsolatodban!A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján » |
| Egyenes beszéd |
| Ez a nagy-nagy hallgatás számtalan korábbi kis hallgatásból hízott ekkorára. Most már hallgatnak - legalább nem bántják egymást. A nagy, kirobbanó veszekedések arról árulkodnak, hogy sok kisebb-nagyobb, fontos-kevésbé fontos beszélgetést engedtünk szabadjára korábban. Az elkeseredés heve mögött ezer kisebb megértés-rontás van. Egyenes beszéd » |
| Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak? |
A nők férfiakra vágynak
A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak, és úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak. Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak, míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.
A férfiak nőkre vágynak
A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak? » |
| Mért hazudnak a férfiak? |
| A férfi, ha meztelen nőt nézeget elakad a szava. A nőből, ha meztelen férfit nézeget, kitör a nevetés. Miért hazudnak a férfiak? » |
Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája
|
| Zsuzsa (36 éves) ezt így fogalmazta meg: Hogyan is lehetnék boldog, ha a gyermekeim csonka családban élnének? Az én szüleim elváltak, és folyton azt akarták, hogy tegyek igazságot, melyikük a jobb szülő. Versenyeztek, marták egymást, én pedig sokat szenvedtem, mert mindkettőjüket szerettem. Az én gyermekeim is nagyon szeretik az apjukat. Jó ember tulajdonképpen, csak hát, amikor iszik… és most már minden nap iszik. Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája » |
| Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája |
| Ugyanakkor a munkám során napi rendszerességgel tapasztalom, hogy a problémákkal küzdő páros egyik tagja úgy kezdi a mondatát: „a gondok akkor kezdődtek, amikor az anyósom….” „ha akkor az anyád…” És azután következnek a rémtörténetek, amelyekben legtöbbször az anyós a főszereplő. Az anyós, aki kezdetben örül, hogy gyermeke rendes, az ő igényeinek is megfelelő partnert választott. Aztán amikor kiderül, hogy a partnerből pár lesz, és az anya helyét minden területen elfoglalja a gyermek választottja, akkor jön a féltékenység, a kritizálás, a „csak azért mondom, mert jót akarok neked” kezdetű felvilágosító előadások, amelyekben kifinomult eszközökkel ültetik el a bogarat a szerelemtől boldog vakságban élő fiatal fülében. Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája » |
| Anyós viccek |
Tagadhatatlan, hogy az esetek többségében az anyós az, aki megkeseríti a fiatalok életét. Az anyós az, aki mindenkinél jobban tudja, hogyan kell…
Talán ezért születtek ezek az anyós viccek, amelyeket most közreadunk.
- Mit keresel, drágám? - Az egyik egészségügyi könyvet. - Melyiket? - Az a címe: Hogyan éljünk 120 évig? - Azt ugyan hiába keresed, bevittem a MÉH-be. - De miért? - Mert a múltkor láttam, hogy az anyád olvasgatta.Anyós viccek » |
| Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája |
| A féltékenység vírusa a személyiségben és a neveltetésben rejtőzik. Aki egykeként mindig mindent megkapott, vagy nagyobb családban nevelkedett ugyan, de mindig ki tudta magának harcolni, amit akart, vagy aki naponta látott féltékenységi jeleneteket, szinte természetes, hogy saját párkapcsolatába is átcsempészi a tapasztalatokat. Sárkány születik. Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája » |
| Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája |
| A jó házasság titka örök talány, amelyet még senkinek nem sikerült megfejtenie. A jó és rossz élmények mindig tetteink következményei, ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk életünket végigkísérő szűlői örökségünket (gyökereinket) sem, amelyek olykor nagyon sok kérdésre magyarázatként szolgálhatnak. Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » |
| A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése |
| Tény, hogy majdnem minden második házasság válással végződik, és sokan boldogtalan házasságban élnek. Megígérjük, hogy „jóban-rosszban, holtomiglan-holtomiglan” kitartunk párunk mellett, és többnyire így is gondoljuk, de sokunk valahogy mégsem bírja tartani magát ehhez az eskühöz. A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése » |
| Biegelbauer Pál: Az együttélés |
| Az együttélés kölcsönösség. Nem elég, ha csak az egyik fél akarja. Az együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a szeretetet. Az együttélésből egymás mellet élés lesz, ha… Biegelbauer Pál: Az együttélés » |
| Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban |
| Minél egzaktabb a fényszög kapcsolat a két horoszkóp között, annál valószínűbb, hogy azonos időben érinti a két egyént a bolygók átvonulása. Az egyidejű átvonulás erősebb gyógyító hatást gyakorolhat a kapcsolatra, mintha a két embert különböző időben érné. Így ez az időszak alkalmat a két embernek, hogy átmenjenek a bolygó jelképiségének megfelelő önátalakítás folyamatán és azonos irányban haladjanak a fejlődés útján. Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban » |
| Weöres Sándor: A nő |
A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; a férfié; minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
Weöres Sándor: A nő » |
| Weöres Sándor: Nő és férfi |
| A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Weöres Sándor: Nő és férfi » |
A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata
Egyéni és csoportos tréningek
- Aggódó szülők tréningje - Krízis megelőzés kamasz gyermeket nevelő szülők részére »
- Elég jó szűlő vagyok? Tanácsadás szülők részére »
- Asszertivitás és asszertív kommunikáció tréning »
- Bach virágterápia »
- Csapatépítés, csapatépítő tréningek »
- Együtt a gyászban - Halál, gyász, gyászfeldolgozás, veszteségfeldolgozás »
- Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? tréning »
- Gyermek gyász: gyermekek egyéni gyászfeldolgozása »
- Karcsú Leszek Tréning »
- Kiégés (burnout) megelőző tréning »
- Lelki Egészségmegőrzési tanácsadás »
- Migrén Nélkül Tréning »
- Pánik tünetekkel, pánik rohamokkal küzdők egyéni és csoportos tréningje »
- Párkapcsolat, párkapcsolat válsága kezelése tréningek »
- Pikkelysömör (psoriasis) ellen önismereti, személyiségfejlesztő, stresszoldás tréning »
- Személyiségfejlesztés - Kezdő önismereti, személyiségfejlesztő csoport »
- Személyiségfejlesztés - Ego building: Személyes eredményesség tréning »
- Vitiligo ellen önismereti, személyiségfejlesztő, stresszoldás tréning »
Levelező tréningek
Szeretném figyelmedbe ajánlani a LELKI TITKAINK - hírlevelet is, amelyben folyamatosan tájékoztatunk új szolgáltatásainkról. Ha esetleg még nem jelentkeztél volna, kérlek, kattints ide, és jelentkezz most! Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
|