Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Terror a munkahelyen

Megszoksz vagy megszöksz?

Terror a munkahelyen - megszoksz vagy megszöksz?Az álommunkahelyből könnyen rémálom lehet: ha valaki képtelen beilleszkedni, vagy hiába próbál megfelelni a régi kollégák elvárásainak, akkor nagyon könnyen „kicsinálhatják” a többiek. A légkör azonban akkor válhat visszavonhatatlanul pokolivá, ha az új dolgozó nem veszi fel a kesztyűt. A maradandó károsodásokért viszont beperelhetjük a céget.

A mobbing, azaz a munkahelyi pszichoterror nem csak azt jelenti, hogy a főnök kipécéz magának egy beosztottat, és állandóan kritizálja, kirúgással fenyegeti. Akkor is erről beszélünk, ha a közvetlen kollégák látványosan kirekesztenek valakit, üldözik. Ez az Európai Unió tagállamaiban a munkahelyek 2-15 százalékánál fordul elő. Magyarországon – a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adatai alapján – a dolgozók 3-4 százalékát érinti.

Pszichoterrorról akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább fél éven át, hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei bántó magatartását. Emiatt állandóan feszült, szorong, vérnyomás- és alvásproblémákkal küzd, folyton beteg, végül vagy munkaképtelenné válik, vagy betelik a pohár és felmond. Ilyen dilemma előtt áll például a Munkahelyi pszichoterror blog egyik levélírója is: a jelenlegi kollektívában már fél éve terrorizálják, nem fejlődik szakmailag, ám csak jóval alacsonyabb fizetésért tudna elmenni egy másik helyre dolgozni, ezért nyugtatót szed és tűr.

Tönkremennek a munkahelyi kapcsolatok, sérül a szervezet működésének hatékonysága és romlik a munkamorál is emiatt. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy van egy vezető, a követői – akiknek a lelkiismerete gyakran tiltakozik a mobbing ellen, ám a vezér mellé állnak önös érdekeik vagy a félelmük miatt –, illetve a kívülállónak is nevezett áldozat. Nem mindig a személyes konfliktus a kiváltó ok: az válhat könnyebben a pszichoterror áldozatává, akinek alacsony stressztűrő képessége, sértődékenyebb, érzékenyebb az átlagnál, illetve visszavonulásra, alárendelődésre, beletörődésre és pesszimizmusra hajlamos. Az önbizalomhiány, a rossz helyzetfelismerő képesség, de a saját érdekek háttérbe szorítása miatt is a kollégák céltáblájává válhat valaki.

Mikor kell mobbingra „gyanakodnunk”?

  • Amikor egy munkatárs belép az irodába, mindenki elnémul.
  • Azt veszi észre, hogy kollégái vagy a főnökei a teljesítményét folyton kritizálják.
  • Visszahallotta, hogy pletykákat, valótlanságokat terjesztenek róla, esetleg a háta mögött megbízhatatlannak bélyegzik a kollégái.
  • Előfordul, hogy íróasztalát a többiekétől távol jelölik ki.
  • Gúnyolódnak valakin, a megjelenésén vagy viselkedésedén élcelőnek a munkatársai.
  • A nemi hovatartozás, a családi állapot vagy éppen faji, etnikai, nemzetiségi csoport miatt folytonosan megalázzák.
  • Rendszeresen bírálják politikai, vallási nézeteit a munkahelyen.
  • Kétségbe vonják a szakmai képességeit, és csak a képesítésénél alacsonyabb szintű munkákat bízzák rá.

Megszökünk, visszavágunk vagy tűrünk?

Kiutat jelenthet egy ilyen helyzetből egy új munkahely keresése, vagy a szembefordulás a pszichoterror vezérével. Ehhez azonban jókora önbizalom szükséges. A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió a mobbing esetére is kínál tréningeket: ezekkel az önismeret és az önbecsülés fejleszthető. A szakemberek azt tanácsolják, hogy olyan hobbit, sportot válasszunk, amelyben sikeresnek érezzük magunkat, pozitív emberi kapcsolatokat próbálunk építeni a munkahelyen kívül – hogy legyen hol feltöltődnünk.

A határozott fellépést is el kell sajátítani, hiszen azok, akik terrorizálnak, érzik az áldozat félénkségét, behódoló viselkedését, vagy éppen sértődékenységét és annál intenzívebben lendülnek támadásba. A magabiztos viselkedés megtanulása mellett az érzelmek megfelelő kifejezése is kulcsfontosságú. Emellett tudni kell nemet mondani, és elviselni a jogos kritikát.

Ha viszont nem teszünk semmit, csak őrlődünk, az maradandó károsodásokat okozhat. A stressz minden harmadik embernél a munkaképesség csökkenését okozza, 18 százalékuknál pedig már kimondottan súlyos problémát, magas vérnyomást, hajhullást, elhízást, pszichés betegségeket eredményez. Az EU-ban a munkavállalók 35 százaléka érzi munkája révén veszélyben egészségét, több mint negyedük pedig egyértelműen a munkájára vezeti vissza betegségét. A munkaköri megbetegedések azonban nemcsak fizikai hatások – például a munkavégzés során használt vegyszerek – miatt, hanem a munkahelyi légkörből adódóan is kialakulhatnak.

Perelhetünk is miatta

Nagy-Britanniában a dolgozók a stressz okaként a növekvő terhelést, az elbocsátásokat, a hosszú munkaidőt és a munkahelyi torzsalkodásokat jelölték meg egy felmérésben – írja a HRGlobe. A szigetországban épp ezért nemrég létrehoztak egy nemzeti stratégiát, amely a mentális panaszok és a munkahely közötti összefüggések csökkentésére koncentrál.

A magyar munkajog immár több mint két éve elismeri, hogy egy dolgozó valamilyen mentális, pszichoszomatikus betegséget „szedhet össze” a munkahelyén.

Foglalkozási megbetegedésnek a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben (vagy utána) bekövetkezett maradandó egészségkárosodást nevezzük, amely a munkavégzés során előforduló fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális és/vagy ergonómiai tényezőkre vezethető vissza. Ide soroljuk azt az esetet is, ha például a túlmunka miatt betegedett meg a munkavállaló – áll a munkavédelemről szóló törvényünkben.

A pszichoszociális kockázat fogalmát is meghatározza. Ezek azok a negatív hatások, amelyek a dolgozót a munkahelyen érik – például konfliktusok vagy a foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága. Ezek miatt kialakulhatnak fizikai jellegű munkabalesetek is, de stressz okozta betegségek, illetve pszichoszomatikus, lelki eredetű szervi megbetegedések is.

Az fn.hu megkereste a Munkaügyi Bíróságot is, hogy vajon hány munkavállaló indított pert a munkahelyén szerzett mentális betegség miatt, és hányan kaptak emiatt kártérítést. Cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz.

Forrás: fn.hu »

Érvényesítsd magad! Asszertív magatartás és viselkedés technikák

Az Asszertív tréning során közelebb jutsz az önmegvalósításhoz, megnő az önbizalmad, a birtokodba kerül egy elegáns konfliktuskezelési módszer, eléred, hogy mások jobban tiszteljenek, megtanulsz nemet mondani a számodra kellemetlen kérésekre, az egész személyiséged kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, határozottabb, boldogabb lesz.

Rendezvénynaptár:

Hogy neked is sikerüljön,

kattints ide, és jelentkezz most

Asszertivitás, asszertív kommunikáció tréningünkre!

Asszertivitás, asszertív magatartás tréning: További információ és jelentkezés »

Önérvényesítő magatartás
Jelentkezz asszertivitás tréningünkre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Kihelyezett tréningek

Igény esetén kihelyezett (vállalati, zárt) tréninget is tartunk.

Milyen előnyökkel jár egy kihelyezett tréning?

A trénerek helybe mennek Önökhöz. A résztvevők által elsajátított ismeret nem lesz kevesebb, a gyakorlatok ugyan olyan hatékonyak lesznek, mint a hagyományos tréningek esetében. Ezzel szemben megspórolható a kollégák úti költsége, valamint a szállás díja.

A cég több munkatársa egyszerre vehet részt a tréningen, egy időben szerezhetnek azonos tudást. Önök spórolnak, hiszen kedvezőbb áron tudjuk kínálni a kihelyezett tréningeket, mint ha a munkatársai egyénileg vesznek részt a tréningen.

Ha az Önök cégének területén kerül megrendezésre a tréning, akkor a résztvevők alapvetően a munkahelyükön tartózkodnak, így a tréning órák előtt, vagy után el tudják látni a legfontosabb teendőiket, vagy váratlan problémák felmerülésekor segíteni tudnak.

Mivel a résztvevők egyazon cég munkatársai, a felmerülő konkrét problémákra könnyebben születnek konszenzuson alapuló megoldások. A tréning javítja a munkatársak közötti kommunikációt, az együttműködési készséget, a résztvevők megértik és megismerik a kollégáik motivációit, szempontjait, és könnyebben el tudják helyezni magukat a kollektív munkában.

További előny, hogy a tréninget az Önök által meghatározott időpontban tartjuk, így akkorra szervezhetik, amikor a sok éves tapasztalat alapján a munkában nyugalmasabb időszak várható, és nem kell alkalmazkodniuk senkihez.

A kihelyezett tréninghez nem kell más, mint:

  • Megfelelő helyiség (székekkel berendezve)
  • Legalább 10 résztvevő

Javasolt témák:

Amennyiben esetleg még nem világos számodra mit is jelent az asszertív magatartás, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne egy asszertivitás tréning hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdez tőlünk!



Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Csehák Hajnalka pszichológus, asszertivitás, asszertív magatartás kommunikációs tréningekCsehák Hajnalka vagyok. Mint pszichológus dolgozom különböző csoportokkal. Munkám és képzéseim során a legfontosabb tapasztalat, amit felismertem, hogy az új készségek elsajátítása, megtanulása az egyik leghatékonyabb eszköz a kezünkben, mely lehetőséget biztosít arra, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben. Nem is hinnéd, hogy mennyire saját gondolataink, és viselkedésünk határozza meg lelkiállapotunkat és ezáltal a másokban rólunk kialakult képet. Hogy ismereteimet átadhassam magam is többek között csoportanalitikus, autogén tréning (relaxáció), asszertív tréning és NLP (Neuro Lingvisztikus Programozás) csoportokban és tanfolyamokon vettem részt, majd pszichológus lettem.

Vallom, hogy jó pap holtig tanul. Ennek jegyében invitállak tréningünkre, mert hiszem, hogy soha nem késő és csak egy kis nyitottság és elszántság kell ahhoz, hogy belevágj egy izgalmas kalandba, melyben az emberi viselkedés és kommunikáció, a hatékonyabb önérvényesítés, valamint a magabiztos fellépés témájában szerezhetsz bővebb tapasztalatokat és sajátíthatsz el készségeket.

Tar Eszter vagyok, tréner, hipnotizőr, tanácsadó, pszichológiai asszisztens.Tar Eszter vagyok, tréner, hipnotizőr, tanácsadó, pszichológiai asszisztens.

Gyermekkoromtól kezdve érdeklődöm az emberi lélek és a sikeres emberi viselkedés rejtelmei iránt. Tanulmányaim folyamán megtanultam, a munkában töltött közel egy évtized alatt pedig tovább fejlesztettem azokat a módszereket, amelyek lehetővé tették, hogy eredményesen segítsek a nehézségeket okozó élethelyzetek megoldásában. Három fő területre specializálódtam a munkámban. Az önismeret-személyiségfejlesztésre, az asszertív kommunikációra, és a holisztikus szemléletű táplálkozási zavarokra.

Az ember bonyolult és törékeny lény. Önismeret nélkül más embereket sem tudunk jól megismerni, s ez sok-sok csalódást jelent az emberi kapcsolatokban. Személyiségünk fejlesztése nélkül pedig nehezen birkózunk meg az életünkben rendszeresen megjelenő akadályokkal. Az asszertív kommunikáció elengedhetetlen ahhoz, hogy az életben érvényesülni tudjunk, s az elkerülhetetlen konfliktusainkat okosan és stressz-mentesen oldjuk meg.

Testbeszéd - Gesztus szótár

Beszélgetés, udvarlás, munka vagy üzleti tárgyalás közben az emberek nem mindig azt mondják, amit gondolnak, vagy éreznek. Ha a szavakon kívül megfigyeljük azt is, hogy közben mit mond a beszélgető partnerünk teste, akkor nem fordulhat elő, hogy félreértünk valamit.

A testbeszéd megértésével olvashatunk embertársaink gondolataiban, mi több: titkaiban. Aki érti a testbeszédet, az nehezebben csapható be. Vannak emberek, akiknek jók a megérzéseik, ők könnyen értik a testbeszédet. Az intuitív alkatú emberek öntudatlanul is fogják a testbeszéd jeleit, azonban annak sem kell elkeseredni, aki nem rendelkezik ezzel az adottsággal. A testbeszéd jelei ugyanis megtanulhatók.

Testbeszéd című DVD sorozatunk első része egy Gesztus szótár. Amikor idegen nyelvet kezdünk tanulni, először szükségünk van egy minimális szókincsre, hogy összefüggő mondatokat tudjunk alkotni. A testbeszédnek ezt az alap „szókincsét” tartalmazza a Gesztus szótár.

A Testbeszéd - Gesztus szótár DVD nem kerül a könyvesboltok ellátási rendszerébe. Kizárólagos forgalmazója: Mentalkomm Kft. 2440 Százhalombatta, Hóvirág u. 9.

Testbeszéd - Gesztus szótár

Testbeszéd - Gesztus szótár DVD
Testbeszéd - Gesztus szótár DVD megrendelése


Szállítási cím


Számlázási cím




Fizetés módja: átutalás. 1 DVD megrendelése esetén - Ár: 4 500 Ft , amely a DVD árát, a postaköltséget és az ÁFÁ-t tartalmazza. Megrendelésedről visszaigazolást küldünk, melyben a postára adás időpontját feltüntetjük.

Adalékok az asszertivitás és asszertív magatartás témaköréhez

Asszertivítás - Önmagunk és környezetünk elfogadása
Asszertivitás - Önmagunk és környezetünk elfogadásaA magyar önérvényesítés és az angol assertivity kifejezés valamiféle rámenősséget sugall. Annyiban valóban rámenősségről van szó, hogy az egyén érdekeit érvényesíti. Ez azonban csak akkor valódi érdekérvényesítés, ha megfelelő önbizalom birtokában, mások és azok érdekeinek elfogadásán és tiszta kommunikáción alapszik. Nem önérvényesítés az, ha érdekeinket erőszakosan, mások feletti hatalmunk által vagy mások kijátszásával, manipulálásával érvényesítjük, mert ezek a viselkedések félelmen alapszanak. A saját képességeikben bizonytalanok nem merik nyíltan felvállalni érdekeik ütköztetését, csak felülről vagy hátulról támadva mernek érdekeikért fellépni.

Asszertivítás - Önmagunk és környezetünk elfogadása »

Magatartás és viselkedés: Az asszertív magatartás alapjai
Magatartás és viselkedés: Az asszertív magatartás alapjaiAz emberek mindennapi viselkedésének sokféle mozgatórugója lehet. Vannak ezek között olyanok, amelyek a személyiség mélyéből erednek, és vannak olyanok, amelyeket a divat szül.

A magatartás az embert általánosan jellemzi, a személyiségjegyeket és a helyzethez való tudatos és ösztönös alkalmazkodást együtt jelenti. Bázisa a személyiség, megnyilvánulási formáit gyerekkorunk óta tanuljuk. Konkrét, helyzethez kapcsolódó megnyilvánulásait, eseményeit viselkedésnek nevezzük. A viselkedés szintjén jelenik meg a stílus.

Magatartás és viselkedés: Az asszertív magatartás alapjai »

Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció
Változtass, légy asszertív!Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció: Minden ember vágya, hogy harmóniában éljen önmagával és másokkal. Mindannyian szeretjük, ha odafigyelnek ránk, ha vonzónak tartanak minket, ha a munkahelyünkön korrekt munkatársnak tartanak, a személyes életünkben becsületes embernek neveznek, ha az a közvélekedés, hogy van valami személyes varázsunk. Mindannyian arra törekszünk, hogy a rólunk kialakult kép pozitív legyen, mert akkor tudjuk elfogadni önmagunkat és mások is akkor fogadnak el minket.

Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Asszertív kommunikáció, avagy hogyan reagálunk a különböző szituációkban?
Asszertív kommunikáció, avagy hogyan reagálunk a különböző szituációkban?Az asszertív kommunikáció tanult kommunikációs forma, mely magában foglalja a verbális és a non-verbális jelentések hiteles alkalmazását. És talán itt a kulcsszó: alkalmazás. Nem elég eljönni egy tréningre, meghallgatni, megérteni és két napig gyakorolni az asszertív kommunikációt. Törekedni kell arra, hogy minél többet alkalmazzuk, így ez a résztvevők számára óriási haszonnal jár majd. Gyere, és tanuld meg! Minél szabadabban tudsz kommunikálni, annál kevésbé kell félned a főnöködtől, vagy az erőszakos, kritikus ismerőseidtől.

Asszertív kommunikáció, avagy hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Asszertív kommunikáció - A kritika
Asszertív kommunikáció - A kritikaA kommunikációban a kritika kinyilvánítása az egyik fő konfliktusforrás. Mi is pontosan a kritika? A kritika egy értékelő vélemény, ítélet, bírálat.

Miért is annyira szubjektív? Mert a saját véleményünket saját, egyéni gondolkodásunk, saját értékeink alapján határozzuk meg. A saját érzelmeink szövik át, melyek különböző torzításokat okozhatnak abban, hogy egy helyzetet, vagy egy embert milyen módon ítélünk meg.

Asszertív kommunikáció - A kritika »

Védd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák
Védd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikákA nem tárgyilagos, piszkálódó kritizálás és gúnyolódás verbális agresszió. Fogas kérdés lehet, hogy a sértegetést „tedd zsebre” és „oldalogj el vert hadseregként” vagy válaszolj te is hasonlóan bántó stílusban. Nos, ha nem akarsz sem az „örök vesztes” lenni ilyen helyzetekben, de azt sem szeretnéd, ha a másikkal való viszonyod elmérgesedne, akkor fontold meg az alábbi lépéseket!

Védd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák »

Érvényesítsd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák
Érvényesítsd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikákHangzatos kifejezés, de nem lehet egyetlen szóval kifejezni, mit is jelent az asszertivitás. Röviden egy olyan kommunikációs módszer, amely ötvözi az önérvényesítést és mások érdekeinek figyelembe vételét. A szándékok és célok nyílt, egyenes kifejezése, amely során nem „nyertes-vesztes” meccseket játszunk a konfliktusokban, hanem közös megoldást keresünk. Ez a fajta magatartás és kommunikáció pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyünk a munkánkban és a magánéletünkben.

Érvényesítsd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét?
Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? Asszertív magatartás és viselkedés technikákA mobbing, vagy magyarul munkahelyi pszichoterror olyan konfliktus sorozatot jelent, mely folyamatban egyes munkatársakat gyakori támadások, bírálatok, piszkálódás ér kollégái, és/vagy vezetői részéről. Pszichoterrorról szoros értelemben akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább féléven keresztül és hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei felé irányuló bántó magatartását. Az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, szorong, vérnyomás és alvásproblémákkal küzd, majd sorozatos megbetegedéseken esik át, végső esetben munkaképtelenné válik, vagy felmond és munkahelyet vált. További veszélyei az egyénre nézve, hogy az idő múlásával csoportban egyre kevésbé mernek megszólalni, társaságkerülőkké, az emberekkel általában véve is bizalmatlanná válnak, kritikával szemben túlérzékenyek, sértődékenyek vagy agresszívak lehetnek.

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? »

Terror a munkahelyen - megszoksz vagy megszöksz?
Terror a munkahelyen - megszoksz vagy megszöksz?Az álommunkahelyből könnyen rémálom lehet: ha valaki képtelen beilleszkedni, vagy hiába próbál megfelelni a régi kollégák elvárásainak, akkor nagyon könnyen „kicsinálhatják” a többiek. A légkör azonban akkor válhat visszavonhatatlanul pokolivá, ha az új dolgozó nem veszi fel a kesztyűt. A maradandó károsodásokért viszont beperelhetjük a céget.

Terror a munkahelyen - megszoksz vagy megszöksz? »

Asszertív üzleti kommunikáció
Asszertív üzleti kommunikációAz asszertíven kommunikáló ember önmagát és a környezetében lévőket egyaránt tiszteletben tartja. Magabiztos, de nem nagyképű, nincs szüksége arra, hogy másokat hibáztasson, és nem kell másokat leszólnia ahhoz, hogy értékesnek érezze magát. Olyan megoldásokra törekszik, amely megoldások mindkét tárgyaló fél érdekeit figyelembe veszik, tud küzdeni, de tudja azt is, mikor kell kompromisszumokat kötni.

Asszertív üzleti kommunikáció »

Asszertivitás: agresszió és passzivitás helyett
Asszertivitás: agresszió és passzivitás helyettAz asszertív viselkedés az őszinte és nyílt kommunikáció alapja. Sok ember számára nagy nehézséget jelent e viselkedés – mely félúton helyezkedik el az agresszivitás és a passzivitás között – elsajátítása. Nem elég azonban azt részletezni, hogy mit is értünk pontosan asszertivitás alatt, de szükséges a nem asszertív viselkedésformák megismerése.

Asszertivitás: agresszió és passzivitás helyett »

Támad az agresszió!
Támad az agresszió!Az agresszív viselkedés kommunikációs megjelenési formái, és a védekezés módjai: Az emberré válás folyamatában rengeteg agresszióra volt szükségünk az életben maradáshoz. Ennek az agressziónak a nagy része azonban mára feleslegessé, és egyben nehezen kezelhetővé vált. Jó volna, ha nem rúgnánk fel az erőszakmentes emberi kommunikáció szabályait, ha nem dobnánk oda a szerelmeket, barátságokat. Emberek vagyunk, vigyázzunk egymásra!

Támad az agresszió! »

Törvényszerű a munkahelyi konfliktus?
A státusokért folyó hatalmi harcok közepette előbb-utóbb törvényszerű a munkahelyi konfliktus. A helyzetet csak nehezíti, hogy a hatalom természetes velejárója a félelem, amely könnyen életünk részévé válhat.

Törvényszerű a munkahelyi konfliktus? »



A munkahelyi konfliktusok kezelése
A felmérések tanulsága szerint a munkavállalók kb. 3,5% tapasztalja munkahelyén, hogy azonos szinten álló kollégák által, ill. a munkahelyi vezetői részéről tudatos, szisztematikus, gyakori, hosszabb ideig tartó támadásoknak van kitéve. Mindannyian átéltünk már furcsa beszólásokat, arcátlan kéréseket, „ballábbalkelős” hangulatokat. Ezeket mindennapi kommunikációnkban, érzékenységünknek megfelelően kezeljük le és tudjuk viszonylag gyorsan magunk mögött. Amikor az amúgy is stresszes munkahelyi életben ezek a támadások megszaporodnak, és akár egyetlen munkatárs is azokat kirekesztésként és diszkriminációként éli meg, akkor már mobbingról beszélhetünk.

A munkahelyi konfliktusok kezelése »


Munkahelyi terror
Nagyon sok munkahelyen tapasztalható, hogy rossz a munkahelyi légkör. Sokan betegállományba menekülnek, és nagy a munkahelyi fluktuáció. Gyakran a munkahelyi vezetők nem is gondolnak arra, hogy mennyibe is kerül mindez a munkavállalónak és a munkaadónak egyaránt.

Munkahelyi terror »


A könyvespolcra ajánljuk

Konrad Lorenz: Az agresszió

Konrad Lorenz: Az agresszió„Konrad Lorenz ezzel a könyvével robbant be a viselkedéstudományok harcias világába az ötvenes években. Témája az agresszió, az állatok legfontosabb viselkedés-szabályozó mechanizmusa, melynek működése révén az állatcsoportokban kialakul a rangsor, és lehetővé válik az erőforrások biológiailag optimális elosztását különösebb harcok nélkül. Ezt a biológusok számára könnyen érthető viselkedést járja körbe Lorenz a legkülönbözőbb fajok: halak, madarak, emlősök vizsgálatával, sőt az utolsó oldalakon szó esik arról az emberről, mint az állatfajok egyikéről, akiben szintén működik ez a szabályozó mechanizmus, bár a kultúra korlátai között. Ezt a felismerést nehezen emésztették meg a társadalomtudományok; Lorenz ironikusan meg is jegyezte, hogy a könyvével kapcsolatos reakciók is szépen bizonyítják az emberi agresszió létét és kíméletlenségét.”

(Csányi Vilmos)

Konrad Lorenz: Az agresszió »

Mohás Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberről

Mohás Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberrőlAz ismert pszichológus szerint az agresszivitás Isten adta tulajdonságunk, mint az étvágyunk vagy a vérmérsékletünk. Önmagában se nem jó, se nem rossz, attól függően, milyen motivációból, milyen céllal és milyen módon használjuk. Az életerő és az agresszió voltaképp ugyanaz: energia, véli a szerző - jól kellene használni ezt az energiakészletet. A könyv beszél az agressziót kiváltó okokról, hangsúlyozza az önismeretet, az önnevelést és öngyógyítást.

A könyv második része néhány ismert sikeremberről szól, Mike Tyson ökölvívóról, Lady Diana hercegnőről és Avilai Terézről, a szent apácáról.

Mohás Lívia: Az agresszióról és a sikerkereső emberről »

Sue Hadfield - Gill Hasson: Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?

Sue Hadfield - Gill Hasson: Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?Unod már az olyan önfejlesztő könyveket, amelyek tele vannak érthetetlen szakkifejezésekkel, és a gyakorlatban tulajdonképpen használhatatlanok? A Scolar Kiadó új könyvsorozatának első kötetében csak egyetlen idegen szót kell megismerned: Asszertivitás. Ez az érdekeid érvényesítését jelenti oly módon, hogy mások igényeit is figyelembe veszed. A több évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerzőpáros nagy sikerű könyvében közérthetően fejti ki a témát, és konkrét élethelyzeteket mutat be, melyek segítségével Te is megtanulhatsz asszertív lenni önmagad, valamint családod, barátaid, szűkebb és tágabb környezeted érdekében.

Sue Hadfield - Gill Hasson: Asszertivitás »

Sue Bishop: Asszertivitás

Sue Bishop: Asszertivitás„Miért tesszük fel a kérdést annyiszor: hogyan kommunikáljunk? Miért szeretnénk rajta változtatni? Hiszen ha csendben maradunk, nem mondjuk ki a véleményünket, az kényelmes és mentes minden felelősségtől. Miért és hogyan legyünk asszertívek, ha többnyire agresszív viselkedéssel is elérhetjük, amit akarunk? A szerző, Sue Bishop választ ad a fenti kérdésekre. Egyben arra biztat bennünket, ismerjük meg önmagunkat: erősségeinket és gyengeségeinket. Egyszerű technikákat ajánl, hétköznapi helyzeteket ír le. A könyv gyakorlatait és feladatait elvégezve, a dialógusokat gyakorolva képesek leszünk elérni céljainkat, növelni önbecsülésünket. Ha szükségét érezzük, merjünk kérni, vagy nemet mondani. Így még a nehéz emberekkel is szót érhetünk, és a nehéz helyzetekben sem sérülünk, miközben javulnak az emberi kapcsolataink, és győztes - győztes helyzeteket hozhatunk létre.”

Miatovics Márta - coach, senior tréner

Sue Bishop: Asszertivitás »

A könyvespolcra ajánljuk

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.