| Gyakran Ismételt Kérdések E-mail |
Asszertivitás: agresszió és passzivitásAsszertív viselkedés alapjai
AgresszivitásAz agresszív emberek mindenáron el akarják érni a céljukat, és egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy ezért kin kell átgázolniuk. Jaj annak, aki az útjukba áll! Jellemző tulajdonságaik:
Az agresszív emberek tipikus vonásai:
Vannak az agressziónak összetéveszthetetlen megnyilvánulásai, például a verekedés vagy a dühroham, de szép számmal akadnak olyan emberek is, akik inkább passzívan agresszívak. Agreszív megnyilvánulásnak számítanak a vádaskodások is, például:
Ha lehet, kerüld az ilyen kérdéseket, mondd inkább így:
Még ha úgy is érzed, hogy a másik igenis megérdemelt egy esetleges agresszív megjegyzést, gondold végig, hogyan befolyásolja ez a kapcsolatotokat hosszú távon. Ha egy idegennel veszel össze, az keveset számít, de ha egy olyan emberrel, akivel még találkozol, az megkeserítheti a viszonyotokat. Mindenki hibázhat, így törekedj inkább arra, hogyan lehetne helyrehozni a dolgokat. Beszéljétek meg, ki mit csinált rosszul, mondd el, hogy érezted magad a viselkedése miatt, de semmiképpen se vádaskodj! A harag kimutatása csak akkor minősül asszertív viselkedésnek, ha megfelelő mértékű. Nincs abban semmi meglepő, ha dühösen reagálsz például arra, hogy a párod hűtlenkedett vagy elkártyázta a nyári utazásra félretett pénzt. Erős túlzás viszont hatalmas jelenetet rendezni csak azért, mert elfelejtett felhívni, hogy késik a vacsoráról. A bántó megjegyzések súlyos csapást jelenthetnek az önbecsülésre. Ezek lehetnek nyílt sértések vagy alattomos megjegyzések (például hangot adsz a meglepedésednek, hogy valakire rámegy egy szűk ruha vagy hogy képes volt megoldani egy problémát). A szexista vagy rasszista kijelentések – tehát mikor valakit a neme, a bőrszíne, a kulturális háttere miatt sértegetsz – szintén bántóak, de valójában a saját tudatlanságodat és faragatlanságodat teszed vele közhírré. Ha parancsolgatsz, ne várd, hogy az emberek pozitívan álljanak hozzád. Ezzel inkább csak ellenkezést váltasz ki, nem pedig arra ösztönzöd őket, hogy teljesítsék egy kérésedet. Az érzelmi zsarolás – például megfenyegeted a párodat, hogy nem állsz többé szóba vele, ha nem tesz meg valamit – gyerekes eszköz a célok eléréséhez, ráadásul eleve kudarcra van ítélve! Mindenképpen veszítesz – ha beváltod a fenyegetőzésed, azért, ha pedig nem, akkor a másik rájön, hogy nem kell téged komolyan vennie. Ezzel a megoldással tehát egyikőtök sem „nyer”. Ha asszertíven szeretnéd rendezni a vitás kérdést, mondd meg, hogy ezzel a viselkedéssel a másik nem növeli előtted a tekintélyét, vagy hogy szükségtelen ilyen modorban beszélnie veled. Passzív agresszió
PasszivitásA passzív emberek az élet minden területén igyekeznek észrevétlenek maradni, és előnyben részesítik a lehető legkönnyebb megoldásokat, amelyekkel elkerülhetik a konfliktusokat. Általában jellemző rájuk, hogy:
Ha nem kérsz valamit egyenesen, azzal nem érsz el olyan eredményt, mintha nyíltan kimondanád, hogy mit szeretnél. Elképzelhető, hogy egyáltalán nincs bátorságod akár csak utalni is arra, hogy kérni szeretnél valamit. Így viszont tényleg csak reménykedhetsz abban, hogy valaki kitalálja az óhajaidat, de erre – lássuk be – nem sok esély van. Asszertív kommunikáció a mindennapi életbenAki megtanulja az asszertív kommunikációt, az a magánéletében is sikerrel alkalmazhatja ezt a stílust, ami azt eredményezi, hogy a házastársi viták, a kamasz gyermekkel vívott küzdelmek is eredményesen, és sebek osztogatása nélkül történnek majd, ezzel javulnak a magánéleti kapcsolatok is. Az Asszertív tréning során megvalósított boldog és kiegyensúlyozott önmagad segítségével az élet élvezetnek, a megpróbáltatások és a tapasztalatok kalandoknak tűnnek majd neked, mivel csupán fel kell ismerned lelki erődet, hűnek kell lenned önmagadhoz, s minden megoldódik, ahogyan a köd is szertefoszlik, ha kisüt a nap. Rendezvénynaptár:Hogy neked is sikerüljön, Asszertivitás, asszertív magatartás tréning: További információ és jelentkezés » Asszertív kommunikáció tréning
Kihelyezett tréningek
Igény esetén kihelyezett (vállalati, zárt) tréninget is tartunk. Milyen előnyökkel jár egy kihelyezett tréning? A trénerek helybe mennek Önökhöz. A résztvevők által elsajátított ismeret nem lesz kevesebb, a gyakorlatok ugyan olyan hatékonyak lesznek, mint a hagyományos tréningek esetében. Ezzel szemben megspórolható a kollégák úti költsége, valamint a szállás díja. A cég több munkatársa egyszerre vehet részt a tréningen, egy időben szerezhetnek azonos tudást. Önök spórolnak, hiszen kedvezőbb áron tudjuk kínálni a kihelyezett tréningeket, mint ha a munkatársai egyénileg vesznek részt a tréningen. Ha az Önök cégének területén kerül megrendezésre a tréning, akkor a résztvevők alapvetően a munkahelyükön tartózkodnak, így a tréning órák előtt, vagy után el tudják látni a legfontosabb teendőiket, vagy váratlan problémák felmerülésekor segíteni tudnak. Mivel a résztvevők egyazon cég munkatársai, a felmerülő konkrét problémákra könnyebben születnek konszenzuson alapuló megoldások. A tréning javítja a munkatársak közötti kommunikációt, az együttműködési készséget, a résztvevők megértik és megismerik a kollégáik motivációit, szempontjait, és könnyebben el tudják helyezni magukat a kollektív munkában. További előny, hogy a tréninget az Önök által meghatározott időpontban tartjuk, így akkorra szervezhetik, amikor a sok éves tapasztalat alapján a munkában nyugalmasabb időszak várható, és nem kell alkalmazkodniuk senkihez. A kihelyezett tréninghez nem kell más, mint:
Javasolt témák:
Amennyiben esetleg még nem világos számodra mit is jelent az asszertív magatartás, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne egy asszertivitás tréning hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást. További információ
Adalékok az asszertivitás és asszertív magatartás témaköréhezAsszertivítás - Önmagunk és környezetünk elfogadása
A magyar önérvényesítés és az angol assertivity kifejezés valamiféle rámenősséget sugall. Annyiban valóban rámenősségről van szó, hogy az egyén érdekeit érvényesíti. Ez azonban csak akkor valódi érdekérvényesítés, ha megfelelő önbizalom birtokában, mások és azok érdekeinek elfogadásán és tiszta kommunikáción alapszik. Nem önérvényesítés az, ha érdekeinket erőszakosan, mások feletti hatalmunk által vagy mások kijátszásával, manipulálásával érvényesítjük, mert ezek a viselkedések félelmen alapszanak. A saját képességeikben bizonytalanok nem merik nyíltan felvállalni érdekeik ütköztetését, csak felülről vagy hátulról támadva mernek érdekeikért fellépni.Magatartás és viselkedés: Az asszertív magatartás alapjai
Az emberek mindennapi viselkedésének sokféle mozgatórugója lehet. Vannak ezek között olyanok, amelyek a személyiség mélyéből erednek, és vannak olyanok, amelyeket a divat szül.A magatartás az embert általánosan jellemzi, a személyiségjegyeket és a helyzethez való tudatos és ösztönös alkalmazkodást együtt jelenti. Bázisa a személyiség, megnyilvánulási formáit gyerekkorunk óta tanuljuk. Konkrét, helyzethez kapcsolódó megnyilvánulásait, eseményeit viselkedésnek nevezzük. A viselkedés szintjén jelenik meg a stílus. Asszertív magatartás és viselkedés technikák
Egy személy, és szemlélői sokszor eltérő véleménnyel vannak egymás észlelt viselkedéséről (perceived behaviour), annak hatásairól, ez konflikushoz vezethet, ami megfelelő kommunikációval elkerülhető.Védd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák
A nem tárgyilagos, piszkálódó kritizálás és gúnyolódás verbális agresszió. Fogas kérdés lehet, hogy a sértegetést „tedd zsebre” és „oldalogj el vert hadseregként” vagy válaszolj te is hasonlóan bántó stílusban. Nos, ha nem akarsz sem az „örök vesztes” lenni ilyen helyzetekben, de azt sem szeretnéd, ha a másikkal való viszonyod elmérgesedne, akkor fontold meg az alábbi lépéseket!Érvényesítsd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák
Hangzatos kifejezés, de nem lehet egyetlen szóval kifejezni, mit is jelent az asszertivitás. Röviden egy olyan kommunikációs módszer, amely ötvözi az önérvényesítést és mások érdekeinek figyelembe vételét. A szándékok és célok nyílt, egyenes kifejezése, amely során nem „nyertes-vesztes” meccseket játszunk a konfliktusokban, hanem közös megoldást keresünk. Ez a fajta magatartás és kommunikáció pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyünk a munkánkban és a magánéletünkben.Érvényesítsd magad: Asszertív magatartás és viselkedés technikák » Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét?
A mobbing, vagy magyarul munkahelyi pszichoterror olyan konfliktus sorozatot jelent, mely folyamatban egyes munkatársakat gyakori támadások, bírálatok, piszkálódás ér kollégái, és/vagy vezetői részéről. Pszichoterrorról szoros értelemben akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább féléven keresztül és hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei felé irányuló bántó magatartását. Az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, szorong, vérnyomás és alvásproblémákkal küzd, majd sorozatos megbetegedéseken esik át, végső esetben munkaképtelenné válik, vagy felmond és munkahelyet vált. További veszélyei az egyénre nézve, hogy az idő múlásával csoportban egyre kevésbé mernek megszólalni, társaságkerülőkké, az emberekkel általában véve is bizalmatlanná válnak, kritikával szemben túlérzékenyek, sértődékenyek vagy agresszívak lehetnek.Terror a munkahelyen - megszoksz vagy megszöksz?
Az álommunkahelyből könnyen rémálom lehet: ha valaki képtelen beilleszkedni, vagy hiába próbál megfelelni a régi kollégák elvárásainak, akkor nagyon könnyen „kicsinálhatják” a többiek. A légkör azonban akkor válhat visszavonhatatlanul pokolivá, ha az új dolgozó nem veszi fel a kesztyűt. A maradandó károsodásokért viszont beperelhetjük a céget.Asszertív üzleti kommunikáció
Az asszertíven kommunikáló ember önmagát és a környezetében lévőket egyaránt tiszteletben tartja. Magabiztos, de nem nagyképű, nincs szüksége arra, hogy másokat hibáztasson, és nem kell másokat leszólnia ahhoz, hogy értékesnek érezze magát. Olyan megoldásokra törekszik, amely megoldások mindkét tárgyaló fél érdekeit figyelembe veszik, tud küzdeni, de tudja azt is, mikor kell kompromisszumokat kötni.Asszertivitás: agresszió és passzivitás helyett
Az asszertív viselkedés az őszinte és nyílt kommunikáció alapja. Sok ember számára nagy nehézséget jelent e viselkedés – mely félúton helyezkedik el az agresszivitás és a passzivitás között – elsajátítása. Nem elég azonban azt részletezni, hogy mit is értünk pontosan asszertivitás alatt, de szükséges a nem asszertív viselkedésformák megismerése.A könyvespolcra ajánljuk
Sue Bishop: Asszertivitás
Miatovics Márta - coach, senior tréner
Szeretném figyelmedbe ajánlani a LELKI TITKAINK - hírlevelet is, amelyben folyamatosan tájékoztatunk új szolgáltatásainkról. Ha esetleg még nem jelentkeztél volna, kérlek, kattints ide, és jelentkezz most! Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is. |