Változó korban - az életközepi krízis

Segít-e az önismereti, személyiségfejlesztő tréning?

Nem, most nem a hormonális változásról, nem a nőiesség – férfiasság tüzének hamvadásáról, nem a test „már nem olyan, mint rég” panaszáról lesz szó.

Az életközepi krízis jelentkezése

Középkorú emberektől gyakran hallhatjuk:

• Már nem laknak velünk a gyerekeink. Kiüresedett a ház. Nincs kiről gondoskodnom. Nem találom a helyem.
• Festeni kezdtem újra … nagyon élvezem! Munka után nem sietek haza - ráérek. Ha ahhoz van kedvem, beülünk egy moziba, tornára járok, masszíroztatok … Jó dolgom van, tudom én - de nem érzem jól magam. Megvan mindenem, mégis nyugtalan vagyok. Nagyon hiányzik valami …
• Tavaly őszig minden idegszálammal azon voltam, hogy megkapjam ezt az állást. Hogy állandósítsanak. Sikerült! Pár hétig olyan boldogok voltunk! Aztán kezdett bizseregni a lelkem, hogy akkor most mi következik? Mire törekedjek, hogyan tovább, mi a célom tulajdonképpen? Megvan mindenem, valami mégis nagyon hiányzik …
• Végignézem az életem: munka, hobbi, család, lakás, anyagiak, gyerek- ezek megteremtése idáig tartott. Amit akartunk, elértük, most élvezhetjük munkánk gyümölcsét. Szégyellem kimondani … de én még ilyen boldogtalan nem voltam …

Ha boldogtalan vagy - hát adj hálát az égnek.

Kétszeresen is: mert elég jó körülmények közepette élsz, hisz nem a mindennapi élet megteremtése, fönntartása emészti az erődet- az életed, úgymond, rendben van. És adj hálát azért a hiányérzetért, ami nem és nem akar múlni... Ha fáj, az jó; ha lehetetlen, az jó; ha nem ezt akartad - az is jó.

Amit most érzel, annak nagyon is így kell lennie.

Lássuk csak: életünk derekán mi történik velünk? Fordulóponthoz érkezünk. Az élet első felében minden törekvésünk az, hogy kijelöljük, megtaláljuk a helyünket a világban, és e helyünket biztonságossá tegyük. Ahogy kinövünk anyánk öléből, apránként építgetjük a világban helytálló magunk: egyéniségünket, erőnket, képességeinket, lehetőségeinket, kapcsolatokat, hivatást, munkát, családot, lakást, a mieink boldogulását.

Minden törekvésünk kifelé: a világ, a javak és mások felé irányul. Ez eddig rendben is van, nem is lehet másként. És amint a világban megtettük a magunkét - a dolognak ez a fele megvolna, elvégeztetett. Ám ami elvégeztetett, azzal tovább már nincs dolog- van viszont valami mással. A kifelé munkálkodást befelé-figyelésnek kell követnie.

Mi most a feladatunk?

Az embernek élete második felében meg kellene ismernie belső világát. Kezdjünk számot vetni arról, hogyan is alakult az életünk. Keressük igazi hajtóerőnket, lássuk, mi az, amit másképp szerettünk volna, amit nem tudtunk kiheverni, amire sóvárgunk, de valami utunkba áll, amivel elégedetlenek vagyunk, amit elmulasztottunk, amit röstellünk, amibe beletört a bicskánk… Persze, magunkat kívülről látnunk nehéz.

Hű tükörképet mutat rólunk a környezetünk. Milyen a kapcsolatunk a hozzánk tartozókkal, barátainkkal, ismerőseinkkel? Milyen a szeretetünk? Elégedettek-e, kiteljesedettek-e a ránk bízottak? Keresik-e a társaságunkat? Számíthatnak-e ránk? Megbízhatók vagyunk?

Mit végeztünk, hová jutottunk?

Hasonlóképp érdemes megvizsgálni, mit végeztünk, hová is jutottunk? És ne nyugodjunk addig, míg a legfőbb problémáinkat meg nem találtuk. Az őszinteség önmagunkhoz: öntudatunk kívánatos szintje. A lélek halála ugyanis az öntudatlanság. Problémáink elől bujdokolni: a lélek halála szintúgy. Az életközépben ezért, ennek érdekében kapjuk az ürességet. Hogy betölthessük. Hogy meglássuk, mi dolgunk van még, immár magunkkal; meglássuk mindabban, amint és ahogyan eddig éltünk. Mintha az életünk lenyomata, olvasata volna a még ránk váró lelki feladatainknak.

Hisz mindannyian egy életterv megvalósításának feladatával születtünk e világra. Fejlődésünk, tisztulásunk, gyarapodásunk lehetőségével. Az élet második felében meg kell ismernünk belső világunkat.

A keresés fontos - mert kérdésessé teszünk dolgokat, mert nyitottá tesz. „A ma igazsága a holnap tévedése” - mondja Thorvald Detlefssen - jól értsd: a haladás meghaladás; minden tanulási folyamat a tudat tágításával jár, ami másfelől lehetővé is teszi a probléma megoldását.

Azért születtünk, hogy fejlődjünk, és képességeink szerint szolgáljuk a világot. Aki tudatosan ezt teszi, megtalálja a békéjét.

Mindannyian álltunk már embert próbáló élethelyzetek előtt, mindannyian tudjuk, milyen a csalódottság, a veszteség, a megtorpanás. És amint felnőttünk hozzá, túléltük, megértettük, megoldottuk; erősebbé, értőbbé váltunk. Fejlődés egyenlő tanulási folyamat egyenlő problémamegoldás.

Az életed célja, hogy a problémáidat váltsd meg problémás voltuktól.

Innen nézve tehát: köszönet minden krízisért …

Ha úgy érzed, hogy ez egyedül nem megy, hogy neked is sikerüljön,

kattints ide, és jelentkezz most

önismereti, személyiségfejlesztő csoportunkba!

Belőlem csak egy van: További információ, jelentkezés »

Személyiségfejlesztés, önismeret növelés: További információ a levelező rendszerű személyiségfejlesztő tréningekről »