Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Az ember nem az adott körülmények,
hanem az általa választott hozzáállás folytán boldog”

Hugh Downs

A magány

Önismeret és önbizalom nélkül nem megy

A magány - Önismeret és önbizalom nélkül nem megyÜnnepek és év vége közeledvén, amikor is az ország a Nagy Ünnepi Hajszoltság fáradalmait piheni ki, újra reflektorfénybe kerül a magány, a magányosság kérdése. Lesz két hét az év végén, amikor kizökkenünk a megszokott hétköznapokból, amikor lelassul a „ki tudja hova rohanó” világunk, hideg az idő, és barátságtalan hosszasan a természetben tartózkodni. Magunkra csukjuk az otthonunk ajtaját, és ilyenkor sokan élik meg a magányosság keserű heteit.

A magány manapság azt jelenti, hogy társ nélküli életet élünk, levertek, rosszkedvűek, elhagyatottak vagyunk, és félünk, hogy ez nem is lesz soha már másképpen. Nehéz érzés, amikor minden estét egyedül töltünk a televízió előtt, vagy azért túlórázunk szívesen, mert akkor csak aludni térünk haza a néma lakásunkba.

Meghittségre vágyunk, arra, hogy csörögjön végre a telefonunk, és a vonal végén valaki olyan szólaljon meg, akit érdekel a személyünk. Meghittségre vágyunk, miközben félünk a visszautasítástól. A magány a szégyenérzet forrása, a szégyené, mert úgy gondoljuk, hogy unalmasak vagyunk, és egy csődtömegnek látjuk magunkat, aki nem tud kapcsolatot teremteni. Népszerűtlennek, selejtesnek érezzük magunkat, mert senkinek sem kellünk.

Az ártó magány okai

Az ártó magány okaiMagányosnak lenni sohasem vidám dolog. Kínzó érzés, amikor szeretnél valakivel egy intim, szeretetteljes kapcsolatot, de nem találsz ilyent, vagy ha találsz is, rövid idő alatt vége lesz.

Számtalan oka lehet a magányosságnak. Kereshetjük az okokat a külső körülményekben, hiszen hányan ingáznak, vagy töltik külföldön a munkás éveiket. Kénytelenek a családtól, a szeretteiktől elszakítva dolgozni, megkeresni a család fenntartásához szükséges pénzt. Vannak, akiknek a házassága csődbe ment, szétköltöztek, vagy el is váltak már, és vannak, akik a párjuk halála miatt magányosak. A magány forrása a megöregedés is, amikor ritkul a család, és ritkulnak a bizalmas baráti kapcsolatok is.

A magányosság oka a külső körülményekben keresendő?

A magányosság oka a külső körülményekben keresendő?Sok embernek nincs lehetősége baráti vagy egyéb társas kapcsolatok kialakítására. Ilyenek, akik egyedül végzik a munkájukat, vagy akik vezető beosztásban dolgoznak, és úgy érzik, a munka rovására menne, ha a beosztottak közül választanának barátokat. A kisvállalkozások tulajdonosai gyakran válnak önnön rabszolgáikká, és sajnálják az időt a kapcsolatok építgetésére. De gyakran magányosak azok is, akik a megszokottól eltérő munkaidőben dolgoznak, például állandó éjszakásak.

Magányossá tehetnek a különböző kötelékek is. Akinek a családjában egészen kicsi gyermek van, vagy ápolásra szoruló beteg. Őket nem lehet betenni a kocsiba, de egyedül sem lehet hagyni. Ezeket a gondokat tovább súlyosbítja a pénz hiánya. Az egyedülálló szülők különösen nehéz helyzetben vannak, talán ők a legkiszolgáltatottabbak.

A magányosság oka a személyiségben keresendő?

A magányosság oka a személyiségben keresendő?Vannak, akik a magányosságukat a velük született tartózkodó természetüknek tulajdonítják. Gátlásosnak ismerik magukat, mert gátlásosnak nevelődtek. Ők azok, akiknek a családjában nem volt szabad az érzéseknek, főleg a fájdalmas érzéseknek hangot adni, Nem volt szabad kétségbe esni, vagy sírni, mert ha az önfegyelem álarca mögül kilátszott a fájdalom, az elégedetlenség, akkor rendre utasították, hogy ne cirkuszoljon, szedje már össze magát. Az érzelemkitörés tilos volt, mert gyengeségnek számított.

Azok az emberek, akik nem bíznak senkiben, gyakran magányosak. A „maguknak való emberek” csak a szűk családban bíznak, vagy senkiben. Aztán, ha magukra maradnak, nem találnak utat a többi emberhez.

S ne feledkezzünk meg az önbizalomhiánnyal küzdőkről sem. Ők azok, akik azért nem vonzzák a többi embert, mert aki nem tartja magát valamire, azt a többi ember sem tartja valamire. Aki azt gondolja magáról, hogy csúnyácska, butácska, és nem ér annyit, mint mások, akik unalmasnak, jelentéktelennek tartják magukat, kitartó, nehéz munkával el is érik, hogy mások is ilyennek lássák őket.

Hogyan alakul ki a magány?

A magány kialakulásának három fő szakaszát különböztetjük meg.

  • A magány első szakasza

    Hogyan alakul ki a magány?Az első szakaszban az ember elveszíti a kontaktust a többiekkel. Hiába adja jelét egy másik ember tudtára, hogy szereti, kedveli, hogy fontos a számára, a másik nem reagál, tehát nem tud létre jönni a kölcsönösség. Ezért van oly nagy jelentősége az apró intimitásoknak, vagy a vallomásoknak. Ha ezek nem kölcsönösek, ha valakinek az életéből hiányzik a gyengédség, ha úgy érzi, hogy nem tartozik senkihez, akkor kialakul a magány első szakasza.

  • A magány második szakasza

    A második stádium: az első szakasz nem okoz azonnal nagy károkat, hiszen, ha nincs, akire a szeretetünket rátehetnénk, aki viszonozná a gyengédségünket, ez egy bizonyos ideig elviselhető. Könnyebb a helyzet, ha tudjuk, hogy ez az állapot csak egy bizonyos ideig fog tartani.

    Ha nem gyakorolhatjuk a befogadást, az elfogadást, ha nem adhatunk szeretetet egy másik embernek, vagy nem kaphatunk tőle, akkor elfelejtünk mosolyogni, mások pedig nem fognak mosolyogni ránk. Félszeggé válik a viselkedés, esetlenné a kézfogás, hiszen a magányos ember nincs hozzászokva az érintéshez. Változik a beszédritmus, a hangszín, az öltözködés, miközben folyamatosan csökken a bizalom. Elveszik a hite abban a magányos embernek, hogy egyáltalán képes volna kapcsolatot teremteni. Akár mást, akár magát okolja valaki, mindenképpen elszigetelődik a többi embertől.

  • A magány hamadik szakasza

    A magány harmadik szakaszában a kapcsolatteremtő és a befogadó képesség annyira megsérül, hogy nem hozható helyre. A magányos ember közömbössé, érzelemre képtelenné válik. Megpróbálja felülvizsgálni az eddigi életét, és komolyan szembenézni a valósággal. Ekkor úgy érzi, hogy igazán senkinek sem számít, minden mindegy, és ez az állapot életveszélyessé válhat. Bekövetkezhet az öngyilkosság.

    A befelé forduló, zárkózottabb embereken könnyebben eluralkodik a magány.

A magány pozitív oldala

A magány pozitív oldalaVitathatatlan, hogy az ember társas lény. Egymásra vagyunk utalva, függünk egymástól, függünk a kapcsolati hálónktól, hiszen a másokkal való viszonyítás közben válunk valakivé. Képesek vagyunk arra, hogy sok időt és figyelmet szenteljünk a kapcsolatainknak. Különbséget teszünk a kapcsolataink szerint, megkülönböztetünk idegeneket, alig ismerősöket, szoros ismeretségeket, barátságokat, rokonokat, szerelmet, szexet. Az érzelmi háztartásunk úgy alakult, hogy a kapcsolataink minősége meghatározza a lelki egyensúlyunkat. A legtöbb ember a boldogság forrásaként elsőként az egészséget említi, majd a boldog párkapcsolatot, az őt szerető családot nevezi meg. Mert az az érzés, hogy tartozzunk valakihez, olyan alapvető szükségletünk, mint az evés, ivás, alvás.

Ugyanakkor az ember reflexív lény, és az önmegvalósításhoz, az alkotáshoz, az önfelfedezéshez, az autonómiához egyedüllétre van szüksége.

„A magány a legáldáshozóbb állapot, amely az embert elérheti. A magány nem más, mint az alkotófolyamat kezdete. Mozgatóerő, mely az arctalan tömeg fölé emel, mely mássá tesz. Ez adja meg az élet savát és borsát. A kifelé forduló emberek sosem válnak igazán eme állapot részeseivé, mivel énjük, mely állandó figyelmet követel, nem engedi, hogy a magány hatalmába kerítse őket. Az életét a nyilvánosság előtt élő ember boldogtalan, ha elveszíti környezetének személye iránt tanúsított érdeklődését, kitaszítottá, reményvesztetté válik - és egyedül marad. Mégsem ismeri meg a magány felemelő érzetét. Aki befelé éli a világot, és engedi, hogy az elemek úgy borzolják végig idegeit, érzéseit és érzékeit, mint egy avatott kéz a hárfa húrjait, mindig többet lát a valóságból; képes lesz felfogni azokat az ingereket is, melyek iránt a többség érzéketlen marad, látni fog olyan dolgokat, melyek fölött a felületes szemlélő tekintete elsiklik.”

(Gabriel García Márquez: Száz év magány)

Azok a művészek, feltalálók, tudósok, azok az alkotók, akik magányosan élnek ugyan, de az alkotásaikon, a műveiken keresztül szellemi kapcsolatot tartanak fenn a társadalom tagjaival, kivételt jelentenek. Magányosak ugyan a szó hétköznapi értelmében, de a személyiségük magas fejlettségi fokon van, így ők a műveiken keresztül határozzák meg magukat, és így tartanak kapcsolatot az olvasóikkal, az őket értékelő, a műveiket ismerő emberekkel.

Csehák Hajnalka pszichológus

Ha a magány negatív hatása alatt állsz, ha nem érted, hogy miért vagy magányos, ha változtatni szeretnél az életeden, gyere el az önismereti, személyiségfejlesztő Ego building tréningünkre, mert ott megtanulod jól használni a kapcsolatteremtő képességedet.

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája

Ego building az önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolájaAz Ego building 150 órás önismeret, a kapcsolatkezelés mesteriskolája, hiszen a tegnapi megoldások egyre kevésbé alkalmazhatók a mai helyzetekben.

Bármilyen munkát végzünk is, legyen az értékesítés, ügyfélszolgálat, közszereplés, oktatás, vagy bármi más, a sikeres munkavégzés elképzelhetetlen a mondanivalónk és a személyünk elfogadtatása nélkül. Általánosságban azonban elmondható, hogy senki nem születik optimális kommunikátornak. A kommunikáció ugyanis olyan készség, amely ugyan rendkívül szorosan kapcsolódik a személyiségünkhöz, temperamentumunkhoz, pszichés tempónkhoz, mégis bizonyos gyakorlatokkal igen hatékonyan fejleszthető. Ezért az Ego-building tréning fontos alkotóeleme az önérvényesítő (asszertív) kommunikáció.

A közös munka során a résztvevők megtanulják, hogyan korrigálhatják a rossz hangulataikat, téves hiedelmeiket, gondolataikat. Alapfeltevés, hogy a gondolat megelőzi az érzelmet, ezért a tréning során megtanuljuk, hogyan helyettesíthetők a negatív gondolatok egészséges gondolatokkal. A lelki egészség megszerzése és megtartása azt eredményezi, hogy a hangulatunk, a viselkedésünk, a fizikai állapotunk (az immunrendszerünk), az önértékelésünk javul, sikerességünk az élet minden területén nő.

A 15 alkalmas csoportfoglalkozások során megtanuljuk, hogyan kell azonosítani a diszfunkcionális gondolatokat, érvényességüket tesztelni, majd olyan új készségeket elsajátítani, amelyek oldják a szorongásainkat, kordában tartják az indulatainkat, oldják az érzelmi elakadásainkat, lelki konfliktusainkat.

Ego building témakörök

AlkalomTémakörökTesztek
1.Első benyomás, bemutatkozás, testbeszéd alapelemei 
2.Gyermekkorunk, szülői hátterünkFa teszt
3.Serdülőkorunk, belépés a felnőtt világba 
4.Párkapcsolataink, önbecsülésünk 
5.Döntéseink, döntési mechanizmusaink Metamorfózis teszt
6.Szeretetnyelvek – kommunikációnk a kapcsolatainkbanSzemélyiség teszt
7.Szükséges veszteségeinkSzemélyiség teszt
8.A személyiségünk rugalmasabbá tételeSzemélyiség teszt
9.Megküzdési mechanizmusaink Személyiség teszt
10.Életszakaszaink krízisei – felkészülés a krízisek elkerüléséreSzemélyiség teszt
11.Konfliktusaink sikeres kezelése, konfliktusok megelőzése, elkerüléseSzemélyiség teszt
12.Önmarketing, öneladás, karrierSzemélyiség teszt
13.Kapcsolati hálónk megerősítése, az „Én és a fontos mások” tükrébenSzemélyiség teszt
14.Életút tervezés 
15.Személyiségtérkép, zárás, búcsú 

Ego building
Jelentkezz 150 órás önismereti csoportba!







Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Személyiségfejlesztés, önismeret - További információ a kezdő személyiségfejlesztő, önismereti tréningekről »

Adalékok az önismeret és a személyiségfejlesztés témaköréhez

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
Mindannyiunkat foglalkoztat az a kérdés, hogy mi lehet az ok, amely egyes embereket akadályoz a kibontakozásban, az önmegvalósításban? Alapvető ellentmondásról van itt szó, amely az önmegvalósítási vágy és a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás között feszül.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem: avagy Önismeret nélkül nem megy »


Személyiségfejlesztés
Amikor a személyiségfejlesztés témaköréről gondolkodunk, természetes, hogy felmerül bennünk a kérdés, mi is az a személyiség? Hétköznapi beszélgetéseinkben természetes módon használjuk a személyiség kifejezést, de vajon tudjuk-e pontosan, hogy mit is jelent a kifejezés: személyiség, vagy személyiségfejlesztés? Bizonyos tekintetben mindannyian kicsit pszichológusok (is) vagyunk, hiszen nagyon is érdekel bennünket, hogy az emberek miért olyanok, amilyenek, mi magunk - családunk, barátaink és munkatársaink - miért vagyunk olyanok, amilyenek, és hogyan változhatunk – remélhetőleg pozitív irányba.

Személyiségfejlesztés »


Önismereti csoport
A személyiségfejlesztő önismereti csoport nem csodaszer ugyan, nem képes a világ megváltására, de alkalmas arra, hogy - akár tömegesen is - örömet adjon az embereknek, megtanítsa őket autonóm lényekké válni. Speciális módszerekkel segíti őket, hogy megtalálják önmagukat és másokat az egyre jobban elidegenedett világunkban.

Önismereti csoport »


Önismeret és Énkép
A legtöbb ember a környezete, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok szerint él. Abban a ritka esetben, ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, akkor esetleg konfliktusmentesen élhet. Ellenkező esetben azonban az élet tele van konfliktusokkal, és eldöntendő kérdésekkel.

Önismeret és Énkép »


Önbecsülés
Nem is tudjuk, milyen fontos az önbecsülés, mennyire meghatározza életünk minden mozzanatát. Ki vagyok én, mi az önbecsülés, mit hisznek ehelyett tévesen az emberek: életünk jelentős kérdései.

Önbecsülés »


Önismeret: A panaszkodás pszichológiája
Ha a te környezetedben is élnek panaszkodók, esetleg te magad is panaszkodó vagy, ne felejtsd el, hogy a panaszkodás is egy emberi játszma, mert nem egy válós probléma feltárására és megoldására irányul, csak egy negatív érzelmi állapot konzerválására. Gyere, panaszkodd ki magad, és segítünk megváltoztatni a szemléletedet.

Önismeret: A panaszkodás pszichológiája »


Önismeret: Hogyan legyél pozitív?
Pozitívan gondolkodni egészséges, sokat javít a testi, lelki, szellemi egészségünkön. Elgondolkodtató, hogy a pozitív gondolkodással foglalkozó könyvek túlnyomó többsége külföldi szerzőktől származik. Miért olyan nehéz a pozitív gondolkodás? Úgy tűnik, hogy több okból is.

Ha a te környezetedben is élnek negatívan gondolkodók, esetleg te magad is az vagy, gyere, válaszd a pozitív gondolkodást, és segítünk megváltoztatni a szemléletedet.

Önismeret: Hogyan legyél pozitív? »


Belső gyermek
A belső gyermek két nagy ellensége a szégyen és a bűntudat: Bizonyára sokunknak volt része kiegyensúlyozatlan nevelésben. Mégsem hiszem, hogy bárkinek is negatív érzésekkel kellene gondolnia a szüleire. A szüleink szerettek minket, ahogy tudtak, neveltek úgy, ahogyan akkor a legjobb tudásukból telt.

Belső gyermek »


Körömrágás felnőttkorban
Milyen kérdések megválaszolására van szüksége annak, aki rágja a körmét? - Ha te is rágod a körmödet, gyere el az Ego building tréningünkre.

Körömrágás felnőttkorban »


Önismeret, önbizalom hiánya
Nagyon izgalmas korban élünk, ahol előtérbe került az önismeret. Szüleink, nagyszüleink megadott séma szerint éltek, a társadalom keskeny mezsgyébe szorította az elvárásokat, milyennek kell, illik lennie egy rendes férfinak, nőnek, férjnek, feleségnek, s milyen legyen az ő viszonyuk. Igen leegyszerűsített kapcsolatminta volt ez. Bizonyos szempontból ez nagyon kényelmes is volt, nem kellett filózni azon, hogy „ki is vagyok én valójában?”, hiszen meg volt adva, beléjük volt nevelve, hogy ilyennek kell lenni. Aki nem ezt követte, az deviáns volt, kívülálló, aki az egész társadalmi renddel szemben állt.

Mára ezek a férfi-, nő- és kapcsolatmodellek lejártak, széthullóban vannak. Ez a kor elhozta nekünk azokat a tudásokat, melyek segítenek felismerni nekünk, hogy kik is vagyunk valójában. Még nem is olyan régen, 150 éve ez csak a papoknak, és a legmagasabb szellemi szinten élőknek adatott meg.

Önismeret, önbizalom hiánya »


A magány - Önismeret és önbizalom nélkül nem megy
Ünnepek és év vége közeledvén, amikor is az ország a Nagy Ünnepi Hajszoltság fáradalmait piheni ki, újra reflektorfénybe kerül a magány, a magányosság kérdése. Lesz két hét az év végén, amikor kizökkenünk a megszokott hétköznapokból, amikor lelassul a „ki tudja hova rohanó” világunk, hideg az idő, és barátságtalan hosszasan a természetben tartózkodni. Magunkra csukjuk az otthonunk ajtaját, és ilyenkor sokan élik meg a magányosság keserű heteit.

Ha a magány negatív hatása alatt állsz, ha nem érted, hogy miért vagy magányos, ha változtatni szeretnél az életeden, gyere el az önismereti, személyiségfejlesztő Ego building tréningünkre, mert ott megtanulod jól használni a kapcsolatteremtő képességedet.

A magány - Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »


Ha elhagyott a szerelmed - Önismeret és önbizalom nélkül nem megy
Általánosságban azonban mindenkire igaz, hogy szenvedünk, ha elhagy bennünket az, akit szeretünk. Évekkel később is képesek vagyunk felidézni a szakítás részleteit, akkor is, ha azóta már boldog párkapcsolatban élünk.

Ha rugalmasabb, erősebb, magabiztosabb személyiséget szeretnél, az Ego building segít neked.

Ha elhagyott a szerlemed, a magány negatív hatása alatt állsz, ha nem érted, hogy miért vagy magányos, ha változtatni szeretnél az életeden, gyere el az önismereti, személyiségfejlesztő Ego building tréningünkre, mert ott megtanulod jól használni a kapcsolatteremtő képességedet.

Ha elhagyott a szerelmed - Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »


Vitiligo
A Vitiligo egyes betegeknél komoly lelki, hangulati problémákat okozhat. A legtöbb betegnél súlyos önbizalomhiány lép fel a betegsége kapcsán. Vannak, akik megpróbálják elrejteni a betegségük jeleit, kendőzni, próbálják a bőr elváltozását, és igyekeznek eltakarni a fehér foltokat.

Miben segít az önismereti és személyiségfejlesztő tréning: Gyógyulás, tartós tünetmentesség. A foltok számának, kiterjedésének csökkenése. Oldódó szorongás, alvászavarok megszűnése, viselkedési zavarok megszűnése.

Vitiligo »


Mi is az a lelki egészség?
A lelki egészség vagy „ki a normális” kérdését alapvetően két szempontból lehet megközelíteni a pszichoanalitikában. Az egyik szemlélet a normális alatt átlagosat ért, vagyis olyan viselkedést, amely nem lóg ki a sorból, olyan személyiséget, amelynek semmilyen vonása sem eltúlzott a többiek átlagához képest. Másfelől tekinthetjük az egészséget emberi teljesítménynek, megközelítendő ideálnak, amely csak keveseknek adatik meg illetve amit csak keveseknek sikerül elérniük.

Mi is az a lelki egészség? »


Lelki terror
Különös, fojtogató atmoszférájú dráma szereplői azok az emberek, akik a lelki terror nevű játszmákban élik hétköznapjaikat. Óvatosan lehet csak közelíteni hozzá, mert időzített bombához hasonlóan sérülékeny a felülete és hatalmasat robbanhat a hozzá nem értők kezében. Kérdések garmadáját hozza felszínre: mi is az a lelki terror, mik a kritériumai, ki és hogyan döntheti el jogosultságát, hogyan és milyen alapon szankcionálható stb.? És kételyek garmadáját is: tetten érhető-e egyáltalán, nem válhat-e egy méltatlan és hazug eszközzé abban a lélektani hadviselésben, amiben az egyik fél a másikat igyekszik lehetetlenné tenni? S egyáltalán: hol van a határ az elviselhető és az elviselhetetlen, a „csak” fájdalmas és a sérülést okozó, a kellemetlen és kriminális között?

Lelki terror »


Családon belüli erőszak
A téma mindenkiben sok érzést, egyesekben indulatot kavar. Aki elszenvedi, aki végignézi, s aki csak hallomásból ismeri. S persze, aki elköveti.

Családon belüli erőszak »


Gyermek elleni erőszak a családban
Napjainkban fontos kérdéssé vált, hogy lehet-e a verés a gyermeknevelés eszköze? Akik erre igennel válaszolnak, egyre kevésbé vállalhatják nyíltan az igenlésüket, hiszen ma már törvény védi a gyermekeket a családon belüli bántalmazástól is.

Gyermek elleni erőszak a családban »


Munkamánia
A munkamánia definíciója: olyan függőség, amelyben a munka drogként funkcionál, háttérbe szorítja az egyén magánéletét, társas kapcsolatait; az élet értelmévé, a legfontosabb tevékenységgé válik.

A munkamánia, vagy ahogy manapság divatosan nevezik: a munkaalkoholizmus komoly betegség. Az ebben szenvedők számára az öröm, a siker egyedüli forrása csak és kizárólag a munka, ezért - miközben családjuk, társuk (egyelőre még) van - lelkileg elmagányosodnak.

Munkamánia »


Workalcoholism (munkamánia)
Temetkezz a munkába! – így hangzik a mindig okos barátnők legbölcsebbikének tartott tanácsa, ha felejteni szeretnénk, vagy ha valami lelki bajunk van. Olykor érdemes megfogadni. Ám sokszor éppen a túlzásba vitt munka, a nagy hajtás a súlyos problémák forrása.

Workalcoholism (munkamánia) »


Szenvedélyek rabságában - Akiket a munkaláz eléget
Hogy van az, hogy folyton rohanok, és mégsem érek oda soha sehova? Aki gyakran kérdezi ezt magától, az kezdhet gyanakodni. Van ugyanis egy szenvedély, amely nemcsak hogy elfogadott, de még vállon is veregetnek érte a főnökök. Úgy hívják, munkamánia. Tönkreteheti az életet.

Az öngyilkosság egyetlen társadalmilag megengedett formája, hogy halálra dolgozod magad - tartja a mondás. Azt az állapotot, amikor valaki 12-16 órát robotol, s még hétvégére is visz haza néhány dossziét, az angol elnevezése után „munkaholizmusnak” hívják. Az áldozatok nem a söntés pultját támasztják, hanem kifogástalan öltönyben száguldoznak az irodák folyosóin vagy épp ellentmondást nem tűrő utasításokat adnak.

Szenvedélyek rabságában - Akiket a munkaláz eléget »


Nőnapi gondolatok 2005.
Nekünk, nőknek megadatott az intuíciók gazdag eszköztára, ne fosszuk hát meg magunkat a belső felismerések, a belső irányítás forrásaitól. Ne fogadjuk el azt a nézetet, hogy a fejünk uralkodik a szívünkön, inkább segítsük, hogy a fej és a szív harmonikusan együttműködjön. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy felismerjük, felvállaljuk, és tanuljuk meg célravezetően kifejezni az érzéseinket.

Mutassunk példát a gyermekeinknek, tanuljuk meg úgy élni az életünket, hogy elfogadjuk a saját érzéseinket, kicsinységünket és nagyságunkat, hogy felvállaljuk női mivoltunkat, erőnket és esendőségünket!

Nőnapi gondolatok 2005. »


Változó korban
Mindannyian álltunk már embert próbáló élethelyzetek előtt, mindannyian tudjuk, milyen a csalódottság, a veszteség, a megtorpanás. És amint felnőttünk hozzá, túléltük, megértettük, megoldottuk; erősebbé, értőbbé váltunk. Fejlődés egyenlő tanulási folyamat egyenlő problémamegoldás.

Változó korban »


Öregember nem vénember
Az öregember az vénember? Az öregség, az öregedés, viszonylagos fogalom, hibásan azonosítják a kronológiai, a naptári életkorral. Sok ember 50 évesen öreg, mások hetvenes éveik elején is fiatalok.

Öregember nem vénember »


A magány
Nincs olyan ember a földön, aki még sosem érezte, hogy ne akarna álomba merülni a gondjai, kínzó érzései, anyagi szenvedése, félelmei, megalázottsága, kiúttalansága elől. Álomba, vagy örök álomba merülni? Ez a nagy kérdés. Ha az a válaszod, hogy örök álomba, akkor elgyöngült benned az életösztön.

Amikor billeg benned az igen és a nem, a döntésben legyen benne az egész személyiséged. Az az állapotod is, amely a kételyeket, a szomorúságot, a lemondást, a depressziót, az álmatlan éjszakákat okozza, és az az állapotod is, ami a szíved szeretetére, a boldogságban eltöltött, meghitt órákra, a sikereidre, a harmóniára, a nagy nevetésekre emlékeztet.

Minden élettörténet egy regény, és minden ember a saját történetének a hőse. Kérlek te se legyél áldozat, inkább legyél egy átmenetileg nehéz életszakasz igazi hőse.

A magány »


Grecsó Krisztián: Önmagunk eredete
Néhány hónappal ezelőtt leakasztottam a nagyszülői ház faláról egy festményt. Magamhoz vettem a képet, amely gyerekkorom helyszínén, a családi házban – ahol velem együtt a másfél szobában nyolc ember élt – díszítette a konyha, szoba, étkező (mikor minek használtuk) falát. Nagybátyám halála után néhány héttel hónom alá csaptam a Jézus az Olajfák hegyén-t. Hogy maradjon legalább egyetlen jel, híradás, örömhír, seb, akármi a család sokadik eredeti idejéből. A festményről azt lehet tudni, hogy úgy hatvan esztendővel ezelőtt apai nagyanyám egy gyékénypapucsot kötött a vászonra festett munkáért cserébe. De még azt a szerény lábbelit sem akarta elfogadni érte a festő, mert mikor hóna alatt a képpel elsétált a friss házaspárhoz, és a maga kezével a ház falára akasztotta legújabb munkáját, megfertőzte lelkét a magát selymesnek mutató kételkedés. Belevágta az ecsetet a nemes munkába. Hogy ez valóban így történt-e vagy sem, sejtelmem sincs, de az biztos, hogy így található a történet a családi legendáriumban, és többé-kevésbé ezekkel a szavakkal emlékeztem meg róla én is az Ahogy Csikivel mi ketten című elbeszélésemben…

Grecsó Krisztián: Önmagunk eredete »


Hamvas Béla: Virágszedés lélektana
Ahol az élet kitágul és átlép a merő földi jellegen, ott mindig virágossá válik. Így válik virágossá a természet tavasszal, amikor túllép a határon, amelyet az anyag tele vont neki. Így a halott és a menyasszony. A mezőn virágot szedni túlvilági foglalkozás, realitásfölötti és veszélyesen nyugtalan. A lélek önmagát szakítja le és megnyílik a világ felé, ahol nincs határ. Önmagát fonja koszorúba. A koszorú, a csokor pedig a korona, az aura, a nap, a megdicsőülés, a lélek visszaérkezése az elíziumi boldog mezőkre, a paradicsomba, ahol újra virággá válik.

Hamvas Béla: Virágszedés lélektana »


Burnout (kiégés) teszt
Ahhoz, hogy az alábbi rövid teszt segítségével reális képet kaphass arról, hogy milyen mértékben fenyeget a burnout (kiégés) szindróma, kérem, hogy jól átgondolt, őszinte válaszokat adj!

Burnout (kiégés) teszt »


Önismereti teszt
Tudni szeretnél valamit az önismereti szintedről? Ebben segít az alábbi önismereti teszt. Húsz kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy három kategóriából lehet választani. Kérünk, hogy gyorsan, kevés mérlegeléssel döntsél, mert az önismereti teszt kiértékelése csak ekkor lesz hatékony.

Önismereti teszt »


Sikeres vagy-e?
Tudni szeretnél valamit arról, hogy vajon sikeres vagy-e? Ebben segít az alábbi önismereti teszt. Kilenc kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy három kategóriából lehet választani. Kérünk, hogy gyorsan, kevés mérlegeléssel döntsél, mert az önismereti teszt kiértékelése csak ekkor lesz hatékony.

Sikeres vagy-e? »


Humoros önismereti teszt
Tudni szeretnél valamit az önismereti szintedről? Ebben segít az alábbi humoros önismereti teszt. Két kérdésre kell válaszolni, úgy, hogy két kategóriából lehet választani. Kérünk, hogy gyorsan, kevés mérlegeléssel döntsél, mert a humoros önismereti teszt kiértékelése csak ekkor lesz hatékony.

Humoros önismereti teszt »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.