„Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást amikor mind a kettő mást akar; a férfi a nőt, a nő a férfit.”Karinthy Frigyes
A válás lélektani tényezőiA párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése
Tény, hogy majdnem minden második házasság válással végződik, és sokan boldogtalan házasságban élnek. Megígérjük, hogy „jóban-rosszban, holtomiglan-holtomiglan” kitartunk párunk mellett, és többnyire így is gondoljuk, de sokunk valahogy mégsem bírja tartani magát ehhez az eskühöz.
A válás
A válás a házastársi kapcsolatok megszűnésének egyszerre több szinten zajló folyamata. A válási folyamat fontosabb szintjei:
- Az érzelmi leválás, a másik „elengedése”
- A válás jogi aktusa
- A szülő-gyermek kapcsolat új szerepeinek kialakítása
- A vagyonmegosztás
- A korábbi társas kapcsolatok átrendeződése
A válási folyamat kezdete
A válás nem egyszeri esemény, hanem egy folyamat, amely látszólag a szándék megjelenésétől a válás utáni új életvitel kialakulásáig és megszilárdulásáig tart. Lélektani szempontból azonban korábban kezdődik a válás folyamata. A legkorábbi döntés még nem a válás mellett, hanem a „házasság ellen” szól. Amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy már nem tud több energiát fektetni ennek a kapcsolatba, már „nem éri meg” számára az erőfeszítés, amit a kapcsolati problémák megoldásához kell. Úgy látja, hogy a másik nem partner abban, hogy közösen rendezzék a konfliktusaikat. Ez a döntés a korábbi kudarcokból következik. Nyilván sok sikertelen próbálkozáson túl vannak már, és nem látja a módját, hogy mit és hogyan lehetne még tenni. A házasságterápiának itt még komoly esélyei lehetnének. Legtöbbször azonban a válás folyamata beindul, és nem sokkal később megfogalmazódik a válás szándéka. Ezzel kezdetét veszi a válási krízis.
Válási krízis
Ekkor a kapcsolat már válságos helyzetben van. Ez a krízis nem vezet feltétlenül a váláshoz, szerencsés esetben a krízis kreatív megoldása a kapcsolat megújulásához vezet. A válási krízis másik lehetséges kimenetele a konzervált házasság. Ennek egyik formája az „üres héj” típusú házasság, amikor fenntartják a házasság formalitásait olyan módon, hogy a konfliktusokat elkerülik. Nem beszélnek arról, amit nem tudnak megoldani, úgy tesznek, mintha nem lenne. Idővel persze egyre több dologról nem beszélnek, ami azzal jár, hogy lemondanak a bensőséges kapcsolatról, a közös örömökről, arról, amiért a párkapcsolat megszületett. A konzervált házasság másik formája az „állóháború”, amikor folyamatosan harcolnak egymás ellen, és a konfliktusok megoldása helyett csupán egymást hibáztatják és számonkérik. A fenti esetekben a házaspár nem azért marad együtt, mert házasságban akarnak élni, hanem mert elutasítják a válást.
A párkapcsolati válság meghatározója a házasság minősége
Egy házasságot pszichológiai szempontból két fontos jellemzővel írhatunk le: a minőség és a stabilitás. A házasság minőségét a házasságon belüli pozitív és negatív tényezők aránya szabja meg:
A házasság előnyös oldalai: elégedettséget nyújtó tényezők, mint a kölcsönös tisztelet, elfogadás, megértés, szeretet, szexuális örömök, stb. A házasság hátrányos tényezői: feszültségek, megoldatlan konfliktusok, csalódások, stb.
A házasság stabilitása
A párkapcsolaton kívüli tényezők határozzák meg.
A házasság fenntartását segítő külső nyomások, mint a válás esetén tapasztalható negatív környezeti reakciók, vagyis a külső elvárások, a válás utáni nehézségek, a kudarctól, magánytól való félelem, stb. Más életformák vonzásai, esetleges új párkapcsolat, szexuális kalandok lehetőségei, stb.
Mindkét jellemzőnél az 1. és 2. csoportba sorolt tényezők aránya, illetve szubjektív mérlegelése után dől el, hogy milyennek érezzük a házasságunk minőségét, illetve stabilitását.
Ezek alapján 4 lehetséges variáció áll elő:
Jó és stabil házasságElégedettség és erős kötődés jellemzi, a kapcsolati feszültségek szintje alacsony. Nincs jelentős vágy egy jobb alternatíva iránt. A válással szemben komoly akadályok (pl. erkölcsi) állnak fenn.
Jó, de instabil házasságA házastársak elégedettek, de jelen vannak vonzó alternatívák is, pl. új szerelmi kapcsolat lehetősége. A válással szemben aggályok, fenntartások fogalmazódnak meg.
Rossz, de stabil házasságElégedetlenség, feszültségek, komoly megoldatlan konfliktusok jellemzi, valamint a vonzódás, érzelmek alacsony szintje. Nincs más elérhető alternatíva, vagy nem megvalósítható ez meg, pl. a válás útjában komoly akadályok vannak, pl. anyagi, erkölcsi.
Rossz és instabil házasságA kapcsolatban mindkét fél elégedetlen, a problémákat nem tudják megoldani, ugyanakkor a házasságnak komoly alternatívája is jelen van, pl. új kapcsolat, vagy az agglegény életforma lehetősége és vonzása formájában. A válás nem ütközik fenntartásokba, a tágabb család visszatartó, segítő ereje nem érvényesül. Ez az állapot igen hamar váláshoz vezet.
A párkapcsolati válságok kezelése
A kapcsolati válságok természetes részét képezik hosszú távon a házasságnak. Nagyon ritka az, hogy nincsenek időlegesen komoly problémák egy házasságban.
Segítünk Neked Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat? Tanácsot is szeretnél kapni? Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt. Kattints ide »
Természetes része a párkapcsolat dinamikájának az, hogy mélypontok vannak. A fő kérdés az, hogy milyen színvonalon tudja a házaspár megoldani azokat a konfliktusokat, amelyek a kapcsolat válságához vezettek. Ez a felek konfliktusmegoldó készségétől és konfliktustűrő képességétől is függ. Ebben egy nagyon fontos tényező a kommunikáció minősége. A leggyakoribb probléma az szokott lenni, hogy a kommunikációt érzelmek, indulatok torzítják, megnehezítve az együttműködést, a kompromisszumkötést.
A párkapcsolati válságkezelés lehetősége abban áll, hogy segít a felek tárgyalóképességének fenntartásában vagy kialakításában. Csökkenti a konfliktusokat, még akkor is, ha nem előzi meg a válást. A párkapcsolati válságkezelés nem a házasság intézményét „gyógyítja”, hanem a benne élők segítésére szolgál. Az adott helyzetben az érintettek (beleértve a gyermeket, gyerekeket is) számára legjobb megoldást segít megkeresni és megvalósítani. Ez lehet a válás is. A segítséget nyújtó szakember szerepe semleges: a folyamat serkentésével és meggyorsításával azt a megoldást segíti elő, amely felé amúgy is halad a kapcsolat. Mindez abból a tapasztalatból fakad, hogy a házasságok fenntartása nem lehetséges külső segítséggel sem akkor, ha a benne élő felek nem rendelkeznek a párkapcsolati konfliktusok jövőbeli megoldásához szükséges akarattal, kitartással, energiával, és egyéb lelki tartalékokkal. Ez esetben a párkapcsolati válságkezelés csak átmeneti megoldást hozna és csupán elodázná válást.

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!
A párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések
- Mi az alapvető különbség a férfiak és a nők között?
- Kinek a viselkedése okozza a konfliktusokat, és hogyan lehet másképpen viselkedni?
- Mi a szóbeli bántalmazás, és hogyan lehet védekezni ellene?
- Hogyan vedd rá a párodat arra, hogy másképpen viselkedjen?
- Miként lehet eldönteni, hogy egy kapcsolat még megmenthető, vagy nem érdemes több energiát pazarolni rá?
- Megelőzhetők-e a párkapcsolati válságok?
- Mit, miért és meddig érdemes eltűrni a kapcsolatodban?
- Mit adj a párodnak, hogy elégedett legyen, és mit várj el a másiktól?
- Ha már nem lángol a szerelem, hogyan tartsd meg a kapcsolat egyensúlyát?
- Hogyan szerezd vissza az elkóborolt párodat?
- Mit tegyél, ha a szíved máshoz húz, de az eszed a párod mellett tart?
- Hogyan viselkedj, ha válságba jutott a párkapcsolatod?
- Mit tegyél, ha bántalmaz a párod, és te mégis ragaszkodsz hozzá?
- Miért fontos a szex a párkapcsolatban, és mit tegyél, ha nem működik?
- Hogyan tudtok egyensúlyt tartani, ha eltérők az igényeitek?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni.
Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről »
Párkapcsolat, párkapcsolat válsága cikkgyűjtemény

| A párkapcsolat |
| Az a fajta kapcsolat, amelyről a lányregények írnak, s amelyeken sokan felnövünk, és meseszerű álmokat szövünk a jövőnkről - nem létezik. Illetve az csak az álmainkban, vágyainkban létezik. A tökéletes kapcsolat. De be kell látnunk, hogy amint nincs tökéletes ember, úgy nem lehet tökéletes kapcsolat sem. Teljes kapcsolat, amely minden álmunkat megvalósítja, nincs. Valami mindig hibádzik. Mégsem elégszünk meg kevesebbel, mint a mindenséggel, párunkat a tökéletes partnernek érezzük. A párkapcsolatról - a kezdetektől a párkapcsolati válságig » |
| Pár(bajok) |
| Amikor szerelmesek leszünk, csodálatosan érezzük magunkat. Örökké szeretni fogjuk egymást - hisszük. Hogy a szerelem elmúlik? Másnál igen, no de nálunk? Velünk ilyen nem fordulhat elő, a mi szerelmünk örökké tart majd - gondoljuk és hirdetjük. Látjuk szüleink, barátaink, ismerőseink problémáját, de a mi szerelmünk nem olyan. A mi szerelmünk fölötte áll mindeneknek. Majd mi megmutatjuk, hogy a mi szerelmünk sosem múlik el, a mi boldogságunk örökké tart, és nálunk minden másképpen lesz, mint másoknál. Úgy érezzük, hogy ez a csodálatos érzés csak a miénk, boldogok vagyunk, hisszük, hogy a mi szerelmünk, a mi kapcsolatunk különleges, elszakíthatatlan kötelék. Pár(baj)ok » |
| Párkapcsolati problémák |
Kisírt szemekkel, kétségbeesetten, világvége hangulatban keseregve kérnek segítséget a klienseink, amikor azzal keresnek föl, hogy el akarja őket a hagyni a partnerük, válságba került a kapcsolatuk, s mindez teljesen váratlanul érte őket.
Valójában ez azt jelenti, hogy a már egy ideje fennálló problémákról nem veszünk tudomást, ha tudjuk, nem beszélünk róla, próbáljuk hárítani, a másiktól várjuk a megoldást.
Olyan hibákat követünk el, amelyek felhalmozódva, gyakran már orvosolhatatlan szakadékot képeznek a kapcsolatban.
Mindez elkerülhető lenne, ha időben feltennénk magunknak a kérdést: Hogyan lehet saját, illetve kapcsolatunk hasznára fordítani a párkapcsolati krízist? Miért várjuk meg, hogy komoly válság alakuljon ki?Párkapcsolati problémák » |
| Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás |
| Az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája a szóbeli bántalmazó magatartás. A szóbeli bántalmazás sokkal alattomosabb bántási forma, mint a fizikai bántalmazás. Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás » |
| A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján |
Kérlek, vizsgáld meg az alábbi állításokat, hogy meg tudd határozni, előfordul-e a párkapcsolatodban a szóbeli erőszak. Jelöld meg azokat az állításokat, amelyek igazak a Te esetedben!
Ha a válaszaid arra döbbentenek rá, hogy szóbeli erőszak áldozata vagy, keress segítséget, mert a maradék önbecsülésed is felőrlődik a párkapcsolatodban!A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján » |
| Egyenes beszéd |
| Ez a nagy-nagy hallgatás számtalan korábbi kis hallgatásból hízott ekkorára. Most már hallgatnak - legalább nem bántják egymást. A nagy, kirobbanó veszekedések arról árulkodnak, hogy sok kisebb-nagyobb, fontos-kevésbé fontos beszélgetést engedtünk szabadjára korábban. Az elkeseredés heve mögött ezer kisebb megértés-rontás van. Egyenes beszéd » |
| Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak? |
A nők férfiakra vágynak
A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak, és úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak. Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak, míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.
A férfiak nőkre vágynak
A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak? » |
| Mért hazudnak a férfiak? |
| A férfi, ha meztelen nőt nézeget elakad a szava. A nőből, ha meztelen férfit nézeget, kitör a nevetés. Miért hazudnak a férfiak? » |
Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája
|
| Zsuzsa (36 éves) ezt így fogalmazta meg: Hogyan is lehetnék boldog, ha a gyermekeim csonka családban élnének? Az én szüleim elváltak, és folyton azt akarták, hogy tegyek igazságot, melyikük a jobb szülő. Versenyeztek, marták egymást, én pedig sokat szenvedtem, mert mindkettőjüket szerettem. Az én gyermekeim is nagyon szeretik az apjukat. Jó ember tulajdonképpen, csak hát, amikor iszik… és most már minden nap iszik. Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája » |
| Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája |
| Ugyanakkor a munkám során napi rendszerességgel tapasztalom, hogy a problémákkal küzdő páros egyik tagja úgy kezdi a mondatát: „a gondok akkor kezdődtek, amikor az anyósom….” „ha akkor az anyád…” És azután következnek a rémtörténetek, amelyekben legtöbbször az anyós a főszereplő. Az anyós, aki kezdetben örül, hogy gyermeke rendes, az ő igényeinek is megfelelő partnert választott. Aztán amikor kiderül, hogy a partnerből pár lesz, és az anya helyét minden területen elfoglalja a gyermek választottja, akkor jön a féltékenység, a kritizálás, a „csak azért mondom, mert jót akarok neked” kezdetű felvilágosító előadások, amelyekben kifinomult eszközökkel ültetik el a bogarat a szerelemtől boldog vakságban élő fiatal fülében. Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája » |
| Anyós viccek |
Tagadhatatlan, hogy az esetek többségében az anyós az, aki megkeseríti a fiatalok életét. Az anyós az, aki mindenkinél jobban tudja, hogyan kell…
Talán ezért születtek ezek az anyós viccek, amelyeket most közreadunk.
- Mit keresel, drágám? - Az egyik egészségügyi könyvet. - Melyiket? - Az a címe: Hogyan éljünk 120 évig? - Azt ugyan hiába keresed, bevittem a MÉH-be. - De miért? - Mert a múltkor láttam, hogy az anyád olvasgatta.Anyós viccek » |
| Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája |
| A féltékenység vírusa a személyiségben és a neveltetésben rejtőzik. Aki egykeként mindig mindent megkapott, vagy nagyobb családban nevelkedett ugyan, de mindig ki tudta magának harcolni, amit akart, vagy aki naponta látott féltékenységi jeleneteket, szinte természetes, hogy saját párkapcsolatába is átcsempészi a tapasztalatokat. Sárkány születik. Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája » |
| Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája |
| A jó házasság titka örök talány, amelyet még senkinek nem sikerült megfejtenie. A jó és rossz élmények mindig tetteink következményei, ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk életünket végigkísérő szűlői örökségünket (gyökereinket) sem, amelyek olykor nagyon sok kérdésre magyarázatként szolgálhatnak. Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » |
| A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése |
| Tény, hogy majdnem minden második házasság válással végződik, és sokan boldogtalan házasságban élnek. Megígérjük, hogy „jóban-rosszban, holtomiglan-holtomiglan” kitartunk párunk mellett, és többnyire így is gondoljuk, de sokunk valahogy mégsem bírja tartani magát ehhez az eskühöz. A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése » |
| Biegelbauer Pál: Az együttélés |
| Az együttélés kölcsönösség. Nem elég, ha csak az egyik fél akarja. Az együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a szeretetet. Az együttélésből egymás mellet élés lesz, ha… Biegelbauer Pál: Az együttélés » |
| Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban |
| Minél egzaktabb a fényszög kapcsolat a két horoszkóp között, annál valószínűbb, hogy azonos időben érinti a két egyént a bolygók átvonulása. Az egyidejű átvonulás erősebb gyógyító hatást gyakorolhat a kapcsolatra, mintha a két embert különböző időben érné. Így ez az időszak alkalmat a két embernek, hogy átmenjenek a bolygó jelképiségének megfelelő önátalakítás folyamatán és azonos irányban haladjanak a fejlődés útján. Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban » |
| Weöres Sándor: A nő |
A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; a férfié; minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
Weöres Sándor: A nő » |
| Weöres Sándor: Nő és férfi |
| A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Weöres Sándor: Nő és férfi » |

Szeretném figyelmedbe ajánlani a LELKI TITKAINK - hírlevelet is, amelyben folyamatosan tájékoztatunk új szolgáltatásainkról. Ha esetleg még nem jelentkeztél volna, kérlek, kattints ide, és jelentkezz most! Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
|