Gyakran Ismételt Kérdések E-mail
Keresés

Párkapcsolat teszt

A boldog párkapcsolat titka

Párkapcsolat teszt: A boldog párkapcsolat titkaMi a boldog párkapcsolat titka? Ennek járt utána David Olsen, a Minnesota Egyetem pszichológus professzora. Összeállított egy tesztet, melyet szerte az USA-ban 45 ezer házassági tanácsadóban használnak sikerrel.

A szerző 25.501 párt kérdezett meg a boldog és boldogtalan kategóriából. Megállapította, hogy a boldog párok 75 százaléka igen nagy fokú kommunikációs készséggel bír, azaz jól tud egymással szót érteni. A boldogtalanoknál ez az arány 11 százalék. A szerencsés párok ugyancsak 75 százaléka a hivatásával is elégedettnek tűnt. A másik csoportban csak 20 százaléka volt elégedett a hivatali előmenetelével.

A jó kapcsolat feltételéhez még öt egyéb vonatkozás is tartozik: így a szex, a közös hobbik, a családi és baráti kör, valamint az anyagi és spirituális, hitbéli egyezés. A boldog párok tehát jól megértik egymást és szilárd testi-lelki kapcsolatot építettek ki. Megvan bennük a konfliktusok áthidalásának közös akarata.

A boldogtalanoknak ajánlatos pont annyi figyelmet fordítani a partnerre, mint megismerkedésük hajnalán. Tisztázniuk kell maguk előtt is, hogy mit akarnak ettől a kapcsolattól.

Íme tíz feltétel, amely szükséges a jó minőségű párkapcsolathoz:

  1. Meg vagyok elégedve kettőnk hangvételével.
    • nem
    • igen

  2. Kreatív vagyok, ha a problémák megoldásáért tennem kell valamit.
    • nem
    • igen

  3. Partneremmel szorosnak érzem a kapcsolatot, egy hullámhosszon vagyunk.
    • nem
    • igen

  4. Ritkán török uralmi pozícióra a partnerkapcsolatban.
    • nem
    • igen

  5. Elfogadom a társam véleményét.
    • nem
    • igen

  6. Meg vagyok elégedve irántam tanúsított érzelmeivel.
    • nem
    • igen

  7. A szabadidőnket is együtt töltjük.
    • nem
    • igen

  8. Családjaink és barátaink ritkán avatkoznak be magánügyeinkbe.
    • nem
    • igen

  9. Nincs anyagi vita köztünk.
    • nem
    • igen

  10. Erkölcsi értékrendünket is össze tudjuk egyeztetni.
    • nem
    • igen

Párkapcsolat teszt: A boldog párkapcsolat titka

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.