Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást amikor mind a kettő mást akar; a férfi a nőt, a nő a férfit.”

Karinthy Frigyes

Milyen férfira vágyik az erős nő?

Párkapcsolati problémák

A látható, felvállalt, tudatos személyiségünk mögött ott található az árnyékszemélyiségünk, amely tudattalanul működik.Jung óta tudjuk, hogy a látható, felvállalt, tudatos személyiségünk mögött ott található az „árnyékszemélyiségünk”, amely tudattalanul működik. Látszólag mi irányítjuk az életünket, de a valóságban a tudattalanunkban eltárolt programok, hitrendszerek működtetnek minket.

Férfi jogú társadalmunkban azoknak a nőknek, akik meg akarják állni a helyüket az életben, igen nehéz dolguk van. Erős akarattal kell rendelkezniük, és készen kell állniuk arra, hogy a „harcmezőn” harcoljanak. Nem babra megy a játék, az üzleti sikerek, az egzisztencia, az önmegvalósítás, a teremtés öröme, a siker érzése egyre több nőt arra ösztönöz, hogy oroszlánként küzdjön. Tudjuk, hogy a nők jobban kommunikálnak, sokkal könnyebben teremtenek üzleti és baráti kapcsolatokat, jobb az emberismeretük, és fogékonyabbak a saját megérzéseikre, azaz a tudattalanjuk üzeneteire. S amennyi előnye van ennek a munka világában, annyira akadályozhatják a magánéleti boldogságot.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

A személyes élet gyakran háttérbe szorul, de nem azért, mert az erős nők nem vágynak párkapcsolatra vagy családra, gyermekekre, sokkal inkább arról van szó, hogy nehezen találnak párt maguknak.

Valahol ezt olvastam: egy nő ne feledkezzen meg a nőiességről, legyen családja, gyermeke, szerető férje, mert a karrier nem hoz majd egy pohár vizet, és nem fogja ápolni öregségében. Elgondolkodtam: a férfinek visz majd a karrier egy pohár vizet?

Ilyen nőknek szóló pasifogó tanácsokkal találkoztam: tegyél úgy, mintha gyenge és védtelen lennél, akkor kapsz virágot, visznek moziba, étterembe. Nem kell úgy tenni, mintha gyenge lennél, mert minden erős nő „árnyékszemélyiségében” ott él a gyenge nő is. A gyenge nő, aki mélységesen vágyódik a gyengédségre, az ölelésre, az odaadásra. A vágyaitól kiszolgáltatottnak érzi magát, mégis végtelen szerelemmel tud szeretni.

Az erős nő mitől gyenge?

Az erős nő mitől gyenge?Az erős nő tudata és tudattalanja ellentétes működést mutat. A tudatos működése szerint harcol, megy előre, döntéseket hoz, kontroll alatt tartja az életét, családfői feladatokat lát el. A tudattalanja szerint türelmes, támogató, kiszolgáló, szép csendesen és önként beáll a sor végére.

Kevés olyan példát látunk magunk előtt, amikor egy nő teljes életet él, s a sikeres karrier mellett szép családi élete van. Sokkal több az olyan minta, ahol a nő lemond a saját vágyairól, beáll a párja mögé támogatónak, és ezzel egyidejűleg leértékeli magát.

Nagyon nehéz beismerni, hogy az erős nőnek is van gyenge oldala. Pedig minden erős nő tudja, érezte már, hogy nem jó mindig erősnek lenni, szeretné már végre elengedni magát, elgyengülni. Mindenkinek vannak problémái, az erős nő is felvállalhatja, hogy segítségre szorul, nem tud mindent egyedül megoldani. Minden erős nőben ott él rejtőzködve a gyengesége is.

Az erős nő és a férfi

Az erős nő és a férfiAz erős nő a nála gyengébb férfiakat vonzza, akik gyámolításra, támaszra szorulnak, és akiket közben nem tud tisztelni. Mert az erős nő gyenge oldala erős férfira vágyódik. Mégsem vonzza az erős férfiakat, amíg az a jelszava: „én is érek annyit, mint egy férfi, az életemet meg tudom oldani”.

Ha az erős nő kibékül a saját gyengeségeivel, akkor megváltozik a kisugárzása, s erre a férfiak felfigyelnek.

Freud óta már szinte mindenki tudja, hogy ösztönösen olyan férfit választunk, amilyen az apánk (volt fiatal korában). Ugyanis a legtöbb nő elborzadva gondol arra, hogy feleségként olyan férfival éljen, mint ahogyan az apja jelenleg viselkedik - a feleségével. Az erős nőknek többnyire erős apjuk van, aki nem egyszerűen erős, hanem erőszakos, agresszív, vagy elnyomó. Szinte semmiben sem hasonlít arra a hercegre, akire az erős nő vágyik.

Az erős nő „árnyékszemélyiségében” egy gyenge nő él, aki erős férfiról álmodozik. A belső kép, amit az erős nő a neki való férfiról hordoz magában, kivetítődik, és azokat a tulajdonságokat látja meg a férfiban, amelyekre egy gyenge nő „felnéz”: az önállóságot, az anyagi biztonságot, az erőt az élet kihívásaihoz. Azt a férfit látja meg, aki mellett biztonságban érezheti magát, mint hajdanában, kislány korában az apja mellett. Persze a választott férfinak más tulajdonságai is vannak, de ezeket a szerelem első szakaszában még az erős és okos nő sem érzékeli.

Az erős nő ellenáll

Ambivalens érzések keletkeznek, amelyek alaposan összezavarják az erős nő lelkivilágát, s komoly dilemmát okoznak a párkapcsolat jövőjét illetően.Az erős nő a szerelemben előre engedi a tudattalanjában élő gyenge nőt, és ezzel ellentétbe kerül a saját tudatos részével. Egész felnőtt életében kerüli a kiszolgáltatottságot, amikor szerelmes, mégis átengedi az irányítást a férfinek. Sőt várja, hogy a férfi kezdeményezzen, lepje meg, mondja meg, hogy mikor, hol és hogyan… És ha a férfi megmondja, a nő tehetetlennek, irányítottnak érzi magát.

Az erős nő egész életében azért dolgozott, hogy önálló legyen, szabad, el tudja tartani magát, férfi támogatás nélkül is minőségi életet tudjon élni, ne legyen semmilyen módon kiszolgáltatva másoknak. Ugyanakkor szeretné átadni magát a férfinek, akit szeret. Ambivalens érzések keletkeznek, amelyek alaposan összezavarják az erős nő lelkivilágát, s komoly dilemmát okoznak a párkapcsolat jövőjét illetően.

Az erős nő menekül

Az erős nő menekülAz erős nő annyira megijed a kiszolgáltatottság érzésétől, hogy harcolni kezd. Mivel a saját érzései ellen harcolni nehéz, a férfivel kezd el küzdeni. A férfi ilyenkor többféle módon reagál. Ha kihátrál a kapcsolatból, akkor vége a háborúnak, és az erős nő ismét egyedül marad, és azon kesereg, vajon miért nem talál magához illő férfit.

Ha a férfi behódol az erős nőnek, akkor a nő fog véget vetni a kapcsolatnak, hiszen a legyőzött férfire nem vágyik, mert már megtapasztalta, hogy a gyenge, támaszkereső férfiakat nem tudja tisztelni, és nem tud számítani rájuk.

Ha a férfi legyőzi az erős nőt (és a szerelmes nőt könnyű az ujja köré csavarni), akkor az erős nő úgy érzi, hogy csapdába esett, és komoly sérüléseket szenved. Nem találja önmagát, kiszolgáltatottá, erőtlenné, gyámoltalanná, irányítottá válik. Ha egyszer kikecmereg ebből a kapcsolatból, gyanakvó lesz, és nagyon nehezen szedi össze a bátorságát egy új próbálkozáshoz.

Milyen kapcsolat való az erős nőnek?

Az erős nőnek érett, egyenrangú szeretetkapcsolat való.Az erős nőnek érett, egyenrangú szeretetkapcsolat való. Az érzelmek azonban nem tervezhetők, a mámorító szerelem csak úgy jön a semmiből (tudattalanból), és a rózsaszín ködben elveszettnek érzi magát a nő. Fontos, hogy a nő legyen tisztában azzal, hogy ez az időszak el fog múlni, és ezzel együtt a kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzés is megváltozik. Az erős nő számára az egyenrangú párkapcsolat a megfelelő.

Az érett szerelem elengedhetetlen feltétele mind az erős nő, mind az erős férfi részéről a fejlett érzelmi intelligencia és a fejlett önismeret. Az a nő és férfi tud egyenrangú párkapcsolatban élni, aki rugalmas, alkalmazkodó, őszinte – elsősorban önmagához – és tiszteli saját magát és a párját is.

A nevelési kultúránknak köszönhetően nagyon sok az érzelmileg sérült ember. Félelmek között élik az életüket, az egyenrangúság helyett a támaszkodás a kapcsolatok alapja, ami könnyen társfüggéshez vezet. Az az ember tud egyenrangú kapcsolatban élni, aki egyedül is tud élni, egyedül is képes „egész lenni”.

Ha nem akarod, hogy a párkapcsolatod a kölcsönös frusztráción és a szüleitektől vett mintákon, játszmákon alapuljon, akkor ismerd meg önmagad és ismerd meg a párod, légy felnőtt, mielőtt elkötelezed magad egy olyan kapcsolatban, amiről később azt fogod mondani: „hova tettem a szemem, amikor őt választottam?”

Csehák Hajnalka pszichológus

Milyen kapcsolat való az erős nőnek?

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!

Vívjak vagy vívódjak
Jelentkezz párkapcsolati válságkezelő tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!


Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről »

Férfi és nő - falikárpit részlet

További információ
Kérdez tőlünk!



Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!


Párkapcsolat, párkapcsolat válsága cikkgyűjtemény

Párkapcsolat és párkapcsolati válságok

A párkapcsolat öt szakasza
A szerelemnek nincsenek szakaszai, vagy szeretünk, vagy nem. Ha már beköszöntött életünkbe a szerelem, akkor nincs más, csak ez a mély, bódító érzés. A szeretett emberhez fűződő kapcsolatnak azonban vannak szakaszai. Sokszor látunk olyan kapcsolatokat, amelyekben rosszul bánik az egyik fél a másikkal, még az sem ritka, hogy ver valakit a párja, ő mégis szereti és tűri a rossz bánásmódot. Ebből is látszik, hogy a szerelem akkor is képes élni, ha a párunk nem bánik jól velünk.

A párkapcsolat öt szakasza »


Hozzád illő párt választottál?
Örökké szeretni fogsz? Mindörökké együtt maradunk? Míg a halál el nem választ? – kérdezik egymástól a szerelmesek. S amikor tombol a szerelem, akkor mindhárom kérdésre határozott igen a válasz. Aztán múlnak az évek, a rózsaszín köd felszáll. A házasságot, a párkapcsolatot újabb és újabb próbatételek elé állítja az élet. Betegségek, szülői intrikák, barátok, munkatársak apró kritikai megjegyzései, gyermekek születése, anyagi gondok, karriertervek összehangolása, szürke hétköznapok, összeveszések, kibékülések, megcsalás vagy megcsalatás, lakásgondok, hitelfizetések, életciklusok krízisei, és ki tudná mind felsorolni, mennyi veszély leselkedik a lelki egyensúlyunkra.

Az összeillőség vizsgálat segítséget nyújt a pároknak, hogy számolni tudjanak a kockázatokkal és kihívásokkal, amelyeket az együttélés tartogat. A kérdéssor, valamint a tesztek kitöltése és elemzése objektív képet ad a párnak, hogy lássa a kapcsolat jövőjét, az erősségeket, a konfliktusterületeket, s azt is, hogy mit tehetnének a kapcsolat javítása és megőrzése érdekében.

Hozzád illő párt választottál? »


Társfüggőség – Mi is az kodependencia?
Társfüggőség – Mi is az kodependencia? - Párkapcsolati problémák: A legtöbb ember azt gondolja, hogy a kapcsolat akkor borul, amikor szétválik a páros. Pedig a szétválás már csak a kapcsolat lezárása. A kapcsolat akkor borul, amikor valamelyik fél hosszabb ideje nem érzi jól magát, másra vágyódik. Más partnerre, más programokra, más témájú beszélgetésekre, más szabályokra, más hangulatra.

Társfüggőség – Mi is az kodependencia? »


Társfüggőség teszt
Társfüggőség teszt: A társfüggőség vagy kodependencia a másik embernek, a másik véleményének való kóros alárendeltség, mely lehetetlenné teszi az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok létesítését. Lássuk, téged mennyire érint!

Társfüggőség teszt »


A párkapcsolat
Az a fajta kapcsolat, amelyről a lányregények írnak, s amelyeken sokan felnövünk, és meseszerű álmokat szövünk a jövőnkről - nem létezik. Illetve az csak az álmainkban, vágyainkban létezik. A tökéletes kapcsolat. De be kell látnunk, hogy amint nincs tökéletes ember, úgy nem lehet tökéletes kapcsolat sem. Teljes kapcsolat, amely minden álmunkat megvalósítja, nincs. Valami mindig hibádzik. Mégsem elégszünk meg kevesebbel, mint a mindenséggel, párunkat a tökéletes partnernek érezzük.

A párkapcsolatról - a kezdetektől a párkapcsolati válságig »


Pár(bajok)
Amikor szerelmesek leszünk, csodálatosan érezzük magunkat. Örökké szeretni fogjuk egymást - hisszük. Hogy a szerelem elmúlik? Másnál igen, no de nálunk? Velünk ilyen nem fordulhat elő, a mi szerelmünk örökké tart majd - gondoljuk és hirdetjük. Látjuk szüleink, barátaink, ismerőseink problémáját, de a mi szerelmünk nem olyan. A mi szerelmünk fölötte áll mindeneknek. Majd mi megmutatjuk, hogy a mi szerelmünk sosem múlik el, a mi boldogságunk örökké tart, és nálunk minden másképpen lesz, mint másoknál. Úgy érezzük, hogy ez a csodálatos érzés csak a miénk, boldogok vagyunk, hisszük, hogy a mi szerelmünk, a mi kapcsolatunk különleges, elszakíthatatlan kötelék.

Pár(baj)ok »


Párkapcsolati problémák
Kisírt szemekkel, kétségbeesetten, világvége hangulatban keseregve kérnek segítséget a klienseink, amikor azzal keresnek föl, hogy el akarja őket a hagyni a partnerük, válságba került a kapcsolatuk, s mindez teljesen váratlanul érte őket.

Valójában ez azt jelenti, hogy a már egy ideje fennálló problémákról nem veszünk tudomást, ha tudjuk, nem beszélünk róla, próbáljuk hárítani, a másiktól várjuk a megoldást.

Olyan hibákat követünk el, amelyek felhalmozódva, gyakran már orvosolhatatlan szakadékot képeznek a kapcsolatban.

Mindez elkerülhető lenne, ha időben feltennénk magunknak a kérdést: Hogyan lehet saját, illetve kapcsolatunk hasznára fordítani a párkapcsolati krízist? Miért várjuk meg, hogy komoly válság alakuljon ki?

Párkapcsolati problémák »


Harmonikus párkapcsolat titkai
Harmonikus párkapcsolat titkai - Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? Ha éppen szerelmes vagy, és azt tervezitek, hogy összeköltöztök, vagy házasságkötés előtt állsz, akkor ezt a lehetőséget ne hagyd ki! Házasság (összeköltözés) előtti tanácsadás. Új lehetőség, hogy jó párkapcsolatban élhess!

Harmonikus párkapcsolat titkai »


Párkapcsolati problémák: A szerelmi bánat
Párkapcsolati problémák: A szerelmi bánat feldolgozása. Vannak esetek, amikor egyedül nem megy a szerelmi bánatból való kigyógyulás. Ha ebben az állapotban vagy, kérj segítséget! Nem kell egyedül szenvedned, ha úgy érzed, hogy majd megszakad a szíved a fájdalomtól, akkor keress minket! Segítünk az önfejlődésben, a veszteség feldolgozásában, a párkapcsolati problémák megfejtésében, az új életcélok kitűzésében.

Párkapcsolati problémák: A szerelmi bánat »


Párkapcsolati problémák: Ezek a férfiak…
Párkapcsolati problémák: Ezek a férfiakPárkapcsolati problémák - Ezek a férfiak…: C. G. Jung személyiségtipológiája segít eligazodni a társadalomban, és segít látnunk, hogy a körülöttünk élő emberek hogyan működnek. Kiszámíthatóbbá teszi az emberi kapcsolatokat, és a tipizálás segít felkészülni egy-egy nehéz élethelyzetre, vagy egy személyes bejelentésre, esetleg egy konfliktus kezelésére.

Párkapcsolati problémák: Ezek a férfiak… »


Párkapcsolati problémák: Ezek a nők…
Párkapcsolati problémák: Ezek a nőkPárkapcsolati problémák - Ezek a nők…: C. G. Jung személyiségtipológiája segít eligazodni a társadalomban, és segít látnunk, hogy a körülöttünk élő emberek hogyan működnek. Kiszámíthatóbbá teszi az emberi kapcsolatokat, és a tipizálás segít felkészülni egy-egy nehéz élethelyzetre, vagy egy személyes bejelentésre, esetleg egy konfliktus kezelésére.

Párkapcsolati problémák: Ezek a nők… »


Párkapcsolat teszt
Mi a boldog párkapcsolat titka? Ennek járt utána David Olsen, a Minnesota Egyetem pszichológus professzora. Összeállított egy tesztet, melyet szerte az USA-ban 45 ezer házassági tanácsadóban használnak sikerrel.

Párkapcsolat teszt »


Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás
Az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája a szóbeli bántalmazó magatartás. A szóbeli bántalmazás sokkal alattomosabb bántási forma, mint a fizikai bántalmazás.

Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás »


A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján
Kérlek, vizsgáld meg az alábbi állításokat, hogy meg tudd határozni, előfordul-e a párkapcsolatodban a szóbeli erőszak. Jelöld meg azokat az állításokat, amelyek igazak a Te esetedben!

Ha a válaszaid arra döbbentenek rá, hogy szóbeli erőszak áldozata vagy, keress segítséget, mert a maradék önbecsülésed is felőrlődik a párkapcsolatodban!

A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján »


A szóbeli erőszak
A szóbeli erőszak definiciója:

Gyakran, amikor az erőszakra gondolunk, a fizikai erőszak jut csak eszünkbe. A szóbeli erőszak esetében az elkövető nem ütésekkel félemlíti meg a partnerét, hanem szavakkal alázza meg, rombolja le önértékelését, manipulálja, zavarja össze, kényszeríti, és így hajtja őt uralma alá. Szemben a vitával, ahol mindkét fél szabadon kifejti véleményét, és egyenlő mértékben törekszik a másik fél álláspontjának megismerésére, a szóbeli erőszak folyamán a bántalmazót nem érdekli a másik véleménye, csak a saját fölénye érvényesítése. A vitában közeledhet a felek álláspontja, vagy ha ez nem történik meg, akkor sem lehet előre tudni, kinek az akarata fog érvényesülni.

A szóbeli erőszak »


Egyenes beszéd
Ez a nagy-nagy hallgatás számtalan korábbi kis hallgatásból hízott ekkorára. Most már hallgatnak - legalább nem bántják egymást. A nagy, kirobbanó veszekedések arról árulkodnak, hogy sok kisebb-nagyobb, fontos-kevésbé fontos beszélgetést engedtünk szabadjára korábban. Az elkeseredés heve mögött ezer kisebb megértés-rontás van.

Egyenes beszéd »


Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak?
A nők férfiakra vágynak

A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak, és úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak. Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak, míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.

A férfiak nőkre vágynak

A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.

Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak? »


Milyen férfira vágyik az erős nő?
Freud óta már szinte mindenki tudja, hogy ösztönösen olyan férfit választunk, amilyen az apánk (volt fiatal korában). Ugyanis a legtöbb nő elborzadva gondol arra, hogy feleségként olyan férfival éljen, mint ahogyan az apja jelenleg viselkedik - a feleségével. Az erős nőknek többnyire erős apjuk van, aki nem egyszerűen erős, hanem erőszakos, agresszív, vagy elnyomó. Szinte semmiben sem hasonlít arra a hercegre, akire az erős nő vágyik.

Ha nem akarod, hogy a párkapcsolatod a kölcsönös frusztráción és a szüleitektől vett mintákon, játszmákon alapuljon, akkor ismerd meg önmagad és ismerd meg a párod, légy felnőtt, mielőtt elkötelezed magad egy olyan kapcsolatban, amiről később azt fogod mondani: „hova tettem a szemem, amikor őt választottam?”

Milyen férfira vágyik az erős nő? »


Mért hazudnak a férfiak?
A férfi, ha meztelen nőt nézeget elakad a szava. A nőből, ha meztelen férfit nézeget, kitör a nevetés.

Miért hazudnak a férfiak? »


Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája
Zsuzsa (36 éves) ezt így fogalmazta meg: Hogyan is lehetnék boldog, ha a gyermekeim csonka családban élnének? Az én szüleim elváltak, és folyton azt akarták, hogy tegyek igazságot, melyikük a jobb szülő. Versenyeztek, marták egymást, én pedig sokat szenvedtem, mert mindkettőjüket szerettem. Az én gyermekeim is nagyon szeretik az apjukat. Jó ember tulajdonképpen, csak hát, amikor iszik… és most már minden nap iszik.

Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája »


Az anyós és a meny viszonya
Vannak azon szerencsés kevesek, akik imádják, és van persze a többség, akik csak halkan mondják ki a nevét. Nem nehéz kitalálni, ki a toplistás fekete bárány a családokban. Aki mindent kritizál, akinek sosem jó semmi. A kezdetben mézes-mázos, majd vérszomjas anyatigrissé változó anyós. Aki így-vagy úgy, de eléri célját. Vagy mégsem?

Az anyós és a meny viszonya »


Pár(bajok): Az anyós
Az anyós-kérdés nem csak a házasság megkötése után vetődik fel. Már a párkapcsolat legelején feltérképezhetjük: házisárkány, vagy egy szeretetreméltó második édesanya lesz az ajándékunk.

Pár(bajok): Az anyós »


Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája
Ugyanakkor a munkám során napi rendszerességgel tapasztalom, hogy a problémákkal küzdő páros egyik tagja úgy kezdi a mondatát: „a gondok akkor kezdődtek, amikor az anyósom….” „ha akkor az anyád…” És azután következnek a rémtörténetek, amelyekben legtöbbször az anyós a főszereplő. Az anyós, aki kezdetben örül, hogy gyermeke rendes, az ő igényeinek is megfelelő partnert választott. Aztán amikor kiderül, hogy a partnerből pár lesz, és az anya helyét minden területen elfoglalja a gyermek választottja, akkor jön a féltékenység, a kritizálás, a „csak azért mondom, mert jót akarok neked” kezdetű felvilágosító előadások, amelyekben kifinomult eszközökkel ültetik el a bogarat a szerelemtől boldog vakságban élő fiatal fülében.

Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája »


Anyós viccek
Tagadhatatlan, hogy az esetek többségében az anyós az, aki megkeseríti a fiatalok életét. Az anyós az, aki mindenkinél jobban tudja, hogyan kell…

Talán ezért születtek ezek az anyós viccek, amelyeket most közreadunk.

- Mit keresel, drágám?
- Az egyik egészségügyi könyvet.
- Melyiket?
- Az a címe: Hogyan éljünk 120 évig?
- Azt ugyan hiába keresed, bevittem a MÉH-be.
- De miért?
- Mert a múltkor láttam, hogy az anyád olvasgatta.

Anyós viccek »


Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája
A féltékenység vírusa a személyiségben és a neveltetésben rejtőzik. Aki egykeként mindig mindent megkapott, vagy nagyobb családban nevelkedett ugyan, de mindig ki tudta magának harcolni, amit akart, vagy aki naponta látott féltékenységi jeleneteket, szinte természetes, hogy saját párkapcsolatába is átcsempészi a tapasztalatokat. Sárkány születik.

Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája »


Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája
A jó házasság titka örök talány, amelyet még senkinek nem sikerült megfejtenie. A jó és rossz élmények mindig tetteink következményei, ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk életünket végigkísérő szűlői örökségünket (gyökereinket) sem, amelyek olykor nagyon sok kérdésre magyarázatként szolgálhatnak.

Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája »


A válás megjósolható és megelőzhető - Párkapcsolati problémák kezelése
John M. Gottman amerikai pszichológus kutatásai alapján elmondható, hogy előre lehet tudni, hogy mely házasságok fognak váláshoz vezetni. Ehhez nem kell jóstehetség, csak jó megfigyelési készség. A párkapcsolatok hétköznapi működésmódja mutatja meg, hogy kik azok, akik nagy valószínűséggel külön utat választanak, ha a problémákat idejében nem veszik észre, és ezeket nem orvosolják. De miből is lehet észrevenni, hogy már akkora a baj? Hiszen minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, sőt a gyakori veszekedés sem ritka a többéves együttélés után.

A válás megjósolható és megelőzhető - Párkapcsolati problémák kezelése »


Ha elkerülhetetlen a válás, mit lehet tenni? - Párkapcsolati problémák kezelése
Közismert riasztó statisztikai adatok tesznek tanulságot a fiatalok családalapítási kedvéről manapság. A házasságkötés négy-öt évvel tolódott ki az elmúlt harminc évben. A nők átlagosan 27, a férfiak 31 évesen házasodnak, amit rendszerint megelőz a próbaházasságként is emlegetett együttélés. Annak ellenére, hogy az ifjú párok próbálják bebiztosítani magukat, a házasság mégis sokszor zátonyra fut, majdnem minden második esetben. Legnagyobb százalékban a házasságot követő pár évben, majd a gyermekáldás után adják be a válópert a házastársak. De vajon mi okozza a kapcsolat megromlását az egész életre tervezett házasság kezdeti időszakában?

Ha elkerülhetetlen a válás, mit lehet tenni? - Párkapcsolati problémák kezelése »


A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése
Tény, hogy majdnem minden második házasság válással végződik, és sokan boldogtalan házasságban élnek. Megígérjük, hogy „jóban-rosszban, holtomiglan-holtomiglan” kitartunk párunk mellett, és többnyire így is gondoljuk, de sokunk valahogy mégsem bírja tartani magát ehhez az eskühöz.

A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése »


Biegelbauer Pál: Az együttélés
Az együttélés kölcsönösség. Nem elég, ha csak az egyik fél akarja. Az együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a szeretetet. Az együttélésből egymás mellet élés lesz, ha…

Biegelbauer Pál: Az együttélés »


Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban
Minél egzaktabb a fényszög kapcsolat a két horoszkóp között, annál valószínűbb, hogy azonos időben érinti a két egyént a bolygók átvonulása. Az egyidejű átvonulás erősebb gyógyító hatást gyakorolhat a kapcsolatra, mintha a két embert különböző időben érné. Így ez az időszak alkalmat a két embernek, hogy átmenjenek a bolygó jelképiségének megfelelő önátalakítás folyamatán és azonos irányban haladjanak a fejlődés útján.

Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban »


Weöres Sándor: A nő
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

Weöres Sándor: A nő »


Weöres Sándor: Nő és férfi
A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Weöres Sándor: Nő és férfi »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.