Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Párkapcsolati problémák

A hűség is változik

Párkapcsolati problémák: A hűség is változikNapjainkban szinte beborítanak és elsodornak a követhetetlen a változások az élet minden területén. Így van ez a párkapcsolatokkal és a hűséggel is. A neveltetésünk, a keresztény vallás előírja a monogámiát, amely szexuális kizárólagosságot ír elő férfinek és nőnek egyaránt. A férfiak – tisztelet a kivételnek – sohasem tartották be, és egy idő óta már a nőkre sem jellemző a „megszentelt” hűség.

Létezik a hűség?

Mióta létezik a házasság, azóta létezik a házasságtörés is, a hozzá tartozó titkokkal, gyanakvással, hazugságokkal, és persze a lebukásokkal. Amikor egy párkapcsolatban felmerül a más partner igénye, addigra sok-sok próbálkozáson, visszautasításon, játszmák garmadáján, kielégületlen hónapokon, sokszor éveken van túl a páros.

Létezik a hűség?A párkapcsolatban kezdetben természetes a kizárólagosság, a hűség, Aztán a szeretkezések „házastársi kötelezettséggé” válnak, megjelennek a kifogások, ürügyek, amelyekkel el lehet kerülni, vagy legalábbis csökkenteni az együttlétek számát. A szeretkezések, együttlétek elkerülése manapság már nem csak a nők „privilégiuma”, egyre több férfi hivatkozik a klasszikus „fejfájásra”, vagy a „fáradt vagyok, ma nincs kedvem” kezdetű mondatokkal kerüli a szexuális együttlétet.

Ugyanakkor alig lehet olyan párkapcsolatot találni, ahol egyik vagy másik fél ne hűtlenkedne. Bár a szabad kapcsolatépítést kizárja a párkapcsolatban, házasságban élés, de titokban gyakran megtörténik az, amit hűtlenségnek hívunk.

Van, aki olyan szerelmi partnert talál, akivel hosszabb-rövidebb ideig rendszeresen, ám titokban találkozik. Mások olyan szexuális partnert találnak, akihez érzelmek nem fűzik, mert érzelmileg a hivatalos párjához kötődik, de a szexuális hiányérzetet megszünteti az ilyen partner. S vannak, akik fizetős lányokhoz, fiúkhoz fordulnak alkalmi szexuális szolgáltatásokért.

Mi a hűség valódi lényege?

Mi a hűség valódi lényege?Ha autonóm és egyenrangú partnerek házasodnak össze, akkor tudják, hogy nem tulajdonosai egymásnak, nem sajátíthatják ki egymást, és komolyan veszik egymás szabadságát. A páros önmaga határozza meg, hogy mi számít hűségnek és hűtlenségnek a kapcsolatban, ugyanis arra, hogy mi a hűség lényege, nincs érvényes jogi meghatározás. Vannak párok, ahol egy „hosszan rajtafelejtett pillantás” is gond, mások a csóktól számítják a megcsalást, vannak, akik számára az érzelmi kapcsolat a legfájóbb megcsalás, és vannak azok is, akik a szexuális aktust tartják hűtlenségnek. Kevesen gondolnak arra, hogy egy kapcsolat szexuális kizárólagossága önmagában nem garantálja az egymás iránti hűséget.

Sokféle hűség létezik. Ismerjük a hazához, valláshoz, eszméhez vállalkozáshoz, párthoz, rokonsághoz, márkához való hűséget, és mindegyiknek az a lényege, hogy kitartunk amellett, akit vagy amit jónak és fontosnak tartunk, nagyra becsülünk. A hűség tehát lelki beállítódás, elköteleződés, szolidaritás valaki vagy valami iránt. Feltételezi a lelki stabilitást, a megbízhatóságot, de az elköteleződésnek nem feltétlenül velejárója a kizárólagosság.

Mi a hűség valódi lényege?A szerelem elmúltával a párkapcsolat a barátság egy speciális formája, gyakran halljuk is, hogy a párom a legjobb barátom. Sok-sok olyan kapcsolatot ismerünk, ami baráti érzelmekkel indult, és amikor megjelent a szexuális vágy, akkor szerelemmé alakult át. A szerelem elmúltával a házasság inkább bajtársi, harcostársi kapcsolat.

Szilágyi Vilmos saját kutatási eredményei alapján ezt fogalmazta meg: „Vegyük figyelembe, hogy a szerelem elmúltával a párkapcsolat is a barátság egy sajátos formája, amelynek megőrzése és ápolása akkor is megvalósítható, ha nem kizárólagos. két házastársunk ugyan egyszerre nem lehet, de a házastársunk vagy élettársunk mellett egy vagy több barátunk miért ne lehetne? Pontosan egyforma elkötelezettséget ugyan nem vállalhatunk az élettárs mellett egy szerelmi vagy szexuális partnerrel, de olyan emberi és baráti kapcsolatot igen, amely nem sérti az élettárs és a család érdekeit. Ahogy arról korábban már szó volt, nem igaz, hogy „nem lehet kettőt szeretni” – ha nem is egészen egyformán, de lehetséges.”

Bármennyire tiltakozunk is a hűtlenség ellen, és nem akarunk szembenézni azzal, hogy hogy a hűség a gyakorlatban csak elvétve létezik, attól ez még tény. Kutatási eredmények igazolják, hogy nagyon rövidnek kell lenni annak a párkapcsolatnak, amelyben az egyik fél sem lép félre. A hosszú párkapcsolatok 99,9%-ában legalább az egyik fél időről időre hűtlenkedik.

Miért nem működik a hűség?

Miért nem működik a hűség?Lélektani törvényszerűség, hogy az érzelmeket, a szeretetet, a nemi vágyat nem lehet kikényszeríteni, sem megparancsolni. A nőt lehet testi odaadásra kényszeríteni, de ezt megerőszakolásnak hívjuk. Sajnos nagyon sok házasságban találkozunk erőszakkal, amely szexuális zavarokat idéz elő.

A hűség hagyományos felfogása mára tarthatatlanná vélt. A hűség olyan norma, amit elméletben vagy gyakorlatban, de rendszeresen megsértünk, s ami ezáltal irreális normává válik. A hűség sosem funkcionált jól, mert mesterkélt és kierőszakolt viselkedés volt.

A hagyományos házasságban a hűség lényege a kizárólagos elkötelezettség, az egyetlen partnerre leszűkített változatlanság. Régen a férfi birtokolta a nőt, a gyermekeket, a vagyont. Ma már sem a szerelem, sem a házasság vagy az élettársi kapcsolat nem jelenti egymás kölcsönös és kizárólagos birtoklását. Ma a kölcsönös választáson van a hangsúly, és nap mint nap tenni kell egy kapcsolatért.

A párkapcsolati hűség reális értelmezése nagyon sokat segít azoknak a pároknak, ahol az egyik fél megsértette a szexuális kizárólagosság parancsát, bűntudata van, s ha kiderült a félrelépés, akkor alázatosan esedezik bűnbocsánatért.

Miért nem működik a hűség?A hűséget nem tudjuk abszolutizálni, és nem érdemes misztifikálni. Sokan úgy vélik, hogy a jó házasság minden igényünket kielégíti. Ez a feltételezés azonban sajnálatos tévedés, és aki ebben reménykedik, egészen biztos, hogy csalódni fog. A kapcsolat kezdetén persze a szerelmesek azt hiszik, hogy egymás számára „mindent” jelentenek, később azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egyik, vagy mindkét személy esetében maradnak kielégítetlen igények. Ezekről vagy le kell mondani, vagy másutt, mások részvételével kell kielégíteni.

A legtöbben azt feltételezik, hogy a „szerető” egy kapcsolatban elsősorban szexuális igényeket elégít ki. Természetesen azt is, de nagyon sok olyan férfival és nővel találkoztam már a praxisomban, akik az érzelmi, az intellektuális igényeik miatt tartottak fenn akár évtizedeken keresztül külső kapcsolatot. Gyakran van egy közös hobby, üzleti vagy társasági tevékenység, amit nagyon jól csinálnak együtt. Az a tapasztalat, hogy minél fejlettebbek a társas szükségleteink, annál kevésbé valószínű, hogy egyetlen szoros kapcsolatban kielégíthetőek. A fejlett személyiség sokféle kapcsolódási pontot igényel, ás aligha akad két olyan ember, aki minden ponton harmonikusan össze tudna kapcsolódni.

A hűség és a konnektorok

A hűség és a konnektorokAz O’Neill házaspár érdekes módon ábrázolja az emberi kapcsolatokat, kapcsolódásokat. Képzeljük el, hogy mindenki testén sok-sok kisebb-nagyobb konnektor és sok kisebb-nagyobb vezeték helyezkedik el. A kapcsolatteremtés pedig úgy történik, ha a vezetékek a megfelelő méretű konnektorokkal találkoznak. Minthogy mindannyian egyedi példányok vagyunk, hiába a teljes összekapcsolódás szándéka, mindig marad összekapcsolatlan, üres konnektorunk vagy vezetékünk.

A párban élők egyikének több, a másiknak kevesebb üres konnektora maradna,s az utóbbi kielégítőbbnek érezné a kapcsolatot, bár a kapcsolat akkor is működne, ha nincs minden konnektor üzemben. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy amelyik konnektort nem használjuk, az berozsdásodik.

Az ember pszichés szerkezete olyan, hogy minél több lelki konnektorral kapcsolódik, annál több a kielégített kapcsolati igénye. A parlagon heverő konnektorok és vezetékek berozsdásodnak, majd elsorvadnak. Társas lények vagyunk, és minél kevesebb élményt osztunk meg másokkal, annál jobban csökken a képességünk az intimitásra és a gyengédségre.

A szomszéd hűsége mindig zöldebb

A szomszéd hűsége mindig zöldebbEgy hagyományos, zárt házasságban minden, ami „kívül” van, tilos. Amit tiltanak, ami nekünk nincs, ami a másé, az mindig kívánatosabb. „A szomszéd kertje mindig zöldebb” – tartja a mondás. A kapcsolati tilalom nagymértékben megnövelheti a külső partner vonzerejét. Ezért az okos feleségek és férjek kivárják, míg a párjuk elkóborol, majd visszatalál hozzájuk.

Tény, hogy minden szabadság kockázat, hiszen nem mindenki tud élni megfelelően a saját szabadságával. Ám az a tapasztalat, hogy ahol szabad választáson alapul a kapcsolat, azt kevesebb veszély fenyegeti, mint ahol birtokláson és féltékenységen alapul a túl szoros, de érzelmileg ingatag kötelék.

Ha elköteleződtünk, párt választottunk, ne tekintsük a tulajdonunknak. Tiszteljük a szabadságát, és érjük el, hogy ő is tisztelje a miénket. Szabad akaratunkból maradjunk együtt, mert a kizsarolt, vagy nyomás alatt született döntések szenvedő és boldogtalan együttélést eredményeznek.

Párkapcsolati problémák: A hűség is változik

Cselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez!

A párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések

  • Mi az alapvető különbség a férfiak és a nők között?
  • Kinek a viselkedése okozza a konfliktusokat, és hogyan lehet másképpen viselkedni?
  • Mi a szóbeli bántalmazás, és hogyan lehet védekezni ellene?
  • Hogyan vedd rá a párodat arra, hogy másképpen viselkedjen?
  • Miként lehet eldönteni, hogy egy kapcsolat még megmenthető, vagy nem érdemes több energiát pazarolni rá?
  • Megelőzhetők-e a párkapcsolati válságok?
  • Mit, miért és meddig érdemes eltűrni a kapcsolatodban?
  • Mit adj a párodnak, hogy elégedett legyen, és mit várj el a másiktól?
  • Ha már nem lángol a szerelem, hogyan tartsd meg a kapcsolat egyensúlyát?
  • Hogyan szerezd vissza az elkóborolt párodat?
  • Mit tegyél, ha a szíved máshoz húz, de az eszed a párod mellett tart?
  • Hogyan viselkedj, ha válságba jutott a párkapcsolatod?
  • Mit tegyél, ha bántalmaz a párod, és te mégis ragaszkodsz hozzá?
  • Miért fontos a szex a párkapcsolatban, és mit tegyél, ha nem működik?
  • Hogyan tudtok egyensúlyt tartani, ha eltérők az igényeitek?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni.

Vívjak vagy vívódjak
Jelentkezz párkapcsolati válságkezelő tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Ismerkedő interjú időpont egyeztetése érdekében!

Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről »

Párkapcsolat, párkapcsolat válsága cikkgyűjtemény

Párkapcsolat és párkapcsolati válságok

A párkapcsolat öt szakasza
A szerelemnek nincsenek szakaszai, vagy szeretünk, vagy nem. Ha már beköszöntött életünkbe a szerelem, akkor nincs más, csak ez a mély, bódító érzés. A szeretett emberhez fűződő kapcsolatnak azonban vannak szakaszai. Sokszor látunk olyan kapcsolatokat, amelyekben rosszul bánik az egyik fél a másikkal, még az sem ritka, hogy ver valakit a párja, ő mégis szereti és tűri a rossz bánásmódot. Ebből is látszik, hogy a szerelem akkor is képes élni, ha a párunk nem bánik jól velünk.

A párkapcsolat öt szakasza »


Hozzád illő párt választottál?
Örökké szeretni fogsz? Mindörökké együtt maradunk? Míg a halál el nem választ? – kérdezik egymástól a szerelmesek. S amikor tombol a szerelem, akkor mindhárom kérdésre határozott igen a válasz. Aztán múlnak az évek, a rózsaszín köd felszáll. A házasságot, a párkapcsolatot újabb és újabb próbatételek elé állítja az élet. Betegségek, szülői intrikák, barátok, munkatársak apró kritikai megjegyzései, gyermekek születése, anyagi gondok, karriertervek összehangolása, szürke hétköznapok, összeveszések, kibékülések, megcsalás vagy megcsalatás, lakásgondok, hitelfizetések, életciklusok krízisei, és ki tudná mind felsorolni, mennyi veszély leselkedik a lelki egyensúlyunkra.

Az összeillőség vizsgálat segítséget nyújt a pároknak, hogy számolni tudjanak a kockázatokkal és kihívásokkal, amelyeket az együttélés tartogat. A kérdéssor, valamint a tesztek kitöltése és elemzése objektív képet ad a párnak, hogy lássa a kapcsolat jövőjét, az erősségeket, a konfliktusterületeket, s azt is, hogy mit tehetnének a kapcsolat javítása és megőrzése érdekében.

Hozzád illő párt választottál? »


Társfüggőség – Mi is az kodependencia?
Társfüggőség – Mi is az kodependencia? - Párkapcsolati problémák: A legtöbb ember azt gondolja, hogy a kapcsolat akkor borul, amikor szétválik a páros. Pedig a szétválás már csak a kapcsolat lezárása. A kapcsolat akkor borul, amikor valamelyik fél hosszabb ideje nem érzi jól magát, másra vágyódik. Más partnerre, más programokra, más témájú beszélgetésekre, más szabályokra, más hangulatra.

Társfüggőség – Mi is az kodependencia? »


Társfüggő vagy? – Mi a társfüggés?
Társfüggő vagy? – Mi a társfüggés? - Ha változni akarsz, mert ki akarsz kerülni a társfüggőség csapdájából, akkor gyere a Társfüggő Tréningünkre, ahol 12 lépésben elvezetünk a szabadabb, jobb élet felé.

Társfüggő vagy? – Mi a társfüggés? »


Társfüggőség teszt
Társfüggőség teszt: A társfüggőség vagy kodependencia a másik embernek, a másik véleményének való kóros alárendeltség, mely lehetetlenné teszi az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok létesítését. Lássuk, téged mennyire érint!

Társfüggőség teszt »


A párkapcsolat
Az a fajta kapcsolat, amelyről a lányregények írnak, s amelyeken sokan felnövünk, és meseszerű álmokat szövünk a jövőnkről - nem létezik. Illetve az csak az álmainkban, vágyainkban létezik. A tökéletes kapcsolat. De be kell látnunk, hogy amint nincs tökéletes ember, úgy nem lehet tökéletes kapcsolat sem. Teljes kapcsolat, amely minden álmunkat megvalósítja, nincs. Valami mindig hibádzik. Mégsem elégszünk meg kevesebbel, mint a mindenséggel, párunkat a tökéletes partnernek érezzük.

A párkapcsolatról - a kezdetektől a párkapcsolati válságig »


Egyedül élni nehéz
Ahhoz, hogy az ember egyedül élhessen, állatnak vagy istennek kell lennie.Az egyedül szó jelentése más nyelveken:
  • Görög eredet jelentése: magányos, egyedül élő.
  • Latin eredet jelentése: intő, figyelmeztető, tanító
  • Karthágói-pun eredet jelentése: istennő.
Arisztotelész azt mondja: „Ahhoz, hogy az ember egyedül élhessen, állatnak vagy istennek kell lennie.” Ha van valódi önbizalmad, és megbízhatóan szereted önmagad, akkor rajtad múlik, a te döntésed, hogy a görög, a latin, vagy a karthágói eredet szerint gondolkodsz-e magadról, amikor éppen egyedül éled az életedet.

Párkapcsolati problémák: Egyedül élni nehéz »


Párkapcsolati problémák: Az elfogadás
Párkapcsolati problémák: Az elfogadásA belső béke az elfogadás következtében teremtődik meg bennünk. A valóság elfogadása, az életünkkel, a pillanatnyi helyzetünkkel, a kapcsolataink minőségével való szembenézés szükséges ahhoz, hogy ne hazudjunk önmagunknak. Ha szembesülünk a valóságunkkal, meg tudunk birkózni a nehézségeinkkel. Mondani azonban sokkal könnyebb ezt, mint megcselekedni.

Az elfogadás nem belenyugvás, inkább békekötés önmagunkkal. Az elfogadási folyamat első lépéseinél darabjainkra hullunk, hogy a végére újra megtaláljuk az emberi méltóságunkat.

Párkapcsolati problémák: Az elfogadás »


Pár(bajok)
Amikor szerelmesek leszünk, csodálatosan érezzük magunkat. Örökké szeretni fogjuk egymást - hisszük. Hogy a szerelem elmúlik? Másnál igen, no de nálunk? Velünk ilyen nem fordulhat elő, a mi szerelmünk örökké tart majd - gondoljuk és hirdetjük. Látjuk szüleink, barátaink, ismerőseink problémáját, de a mi szerelmünk nem olyan. A mi szerelmünk fölötte áll mindeneknek. Majd mi megmutatjuk, hogy a mi szerelmünk sosem múlik el, a mi boldogságunk örökké tart, és nálunk minden másképpen lesz, mint másoknál. Úgy érezzük, hogy ez a csodálatos érzés csak a miénk, boldogok vagyunk, hisszük, hogy a mi szerelmünk, a mi kapcsolatunk különleges, elszakíthatatlan kötelék.

Pár(baj)ok »


Párkapcsolati problémák
Kisírt szemekkel, kétségbeesetten, világvége hangulatban keseregve kérnek segítséget a klienseink, amikor azzal keresnek föl, hogy el akarja őket a hagyni a partnerük, válságba került a kapcsolatuk, s mindez teljesen váratlanul érte őket.

Valójában ez azt jelenti, hogy a már egy ideje fennálló problémákról nem veszünk tudomást, ha tudjuk, nem beszélünk róla, próbáljuk hárítani, a másiktól várjuk a megoldást.

Olyan hibákat követünk el, amelyek felhalmozódva, gyakran már orvosolhatatlan szakadékot képeznek a kapcsolatban.

Mindez elkerülhető lenne, ha időben feltennénk magunknak a kérdést: Hogyan lehet saját, illetve kapcsolatunk hasznára fordítani a párkapcsolati krízist? Miért várjuk meg, hogy komoly válság alakuljon ki?

Párkapcsolati problémák »


Harmonikus párkapcsolat titkai
Harmonikus párkapcsolat titkai - Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? Ha éppen szerelmes vagy, és azt tervezitek, hogy összeköltöztök, vagy házasságkötés előtt állsz, akkor ezt a lehetőséget ne hagyd ki! Házasság (összeköltözés) előtti tanácsadás. Új lehetőség, hogy jó párkapcsolatban élhess!

Harmonikus párkapcsolat titkai »


Párkapcsolati problémák: A szerelmi bánat
Párkapcsolati problémák: A szerelmi bánat feldolgozása. Vannak esetek, amikor egyedül nem megy a szerelmi bánatból való kigyógyulás. Ha ebben az állapotban vagy, kérj segítséget! Nem kell egyedül szenvedned, ha úgy érzed, hogy majd megszakad a szíved a fájdalomtól, akkor keress minket! Segítünk az önfejlődésben, a veszteség feldolgozásában, a párkapcsolati problémák megfejtésében, az új életcélok kitűzésében.

Párkapcsolati problémák: A szerelmi bánat »


Párkapcsolati problémák: A hűség is változik
Párkapcsolati problémák: A hűség is változik. Ha elköteleződtünk, párt választottunk, ne tekintsük a tulajdonunknak. Tiszteljük a szabadságát, és érjük el, hogy ő is tisztelje a miénket. Szabad akaratunkból maradjunk együtt, mert a kizsarolt, vagy nyomás alatt született döntések szenvedő és boldogtalan együttélést eredményeznek.

Párkapcsolati problémák: A hűség is változik »


Párkapcsolati problémák: Meghitt kapcsolatok
Az érzelmi meghittség kommunikációja megtanulható. A meghittség igénye mindenkiben ott lapul, és nagy hatással van a családi élet minőségére.

Párkapcsolati problémák: Meghitt kapcsolatok »


Párkapcsolati problémák: Gratulálok! Sikerült elrontanod egy házasságot!
A jó hír az, hogy aki eljut eddig a felismerésig, annak nagyságrendekkel nő az esélye arra, hogy sikeresen megjavítsa, ami elromlott. Mert bármilyen hihetetlen is eleinte, a megrendült bizalom is helyreállítható, és a meggyötört kapcsolat is rendbe hozható.

Párkapcsolati problémák: Gratulálok! Sikerült elrontanod egy házasságot! »


Párkapcsolati problémák: Ha elhagyott a szerelmed
Párkapcsolati problémák: Ha elhagyott a szerelmed - Mitől olyan nehéz túllépni a szakításon? Azt tudni kell, hogy minden megsebzett szív begyógyul egyszer. A heg megmarad, de a fájdalom elmúlik. A leghatékonyabb gyógymód, ha új szerelemre találunk. Az új szerelem új lehetőség a jóllétünk növelésére.

Párkapcsolati problémák: Ha elhagyott a szerelmed »


Párkapcsolati problémák: Amit nem tanítottak meg neked a párkapcsolatról
Párkapcsolati problémák: Amit nem tanítottak meg neked a párkapcsolatról. A kockázatokat mindig fel kell mérni, és el kell ismerni, hogy vannak gondok a kapcsolatban. De újra lehet, és újra kell programozni az egymással való viselkedéseteket, és a kudarcok ismételgetése helyett el lehet kezdeni a sikeres párkapcsolat kialakítását.

Párkapcsolati problémák: Amit nem tanítottak meg neked a párkapcsolatról »


Párkapcsolati problémák: Nem tudok teherbe esni. Talán lelki okai vannak…?
A meddőség lelki okainak megtalálása sokkal bonyolultabb, mint bevenni egy tablettát, mert fel nem ismert, elfojtott, mélyen eltemetett érzelmekhez kapcsolódik. A lelki ok is tünet, és ha a tudattalanból sikerül felhozni az okot, a megtalált ok feloldja a szorongást, és így a meddőség, mint tünet, megszűnik.

Párkapcsolati problémák: Nem tudok teherbe esni. Talán lelki okai vannak…? »


Párkapcsolati problémák: Ezek a férfiak…
Párkapcsolati problémák: Ezek a férfiakPárkapcsolati problémák - Ezek a férfiak…: C. G. Jung személyiségtipológiája segít eligazodni a társadalomban, és segít látnunk, hogy a körülöttünk élő emberek hogyan működnek. Kiszámíthatóbbá teszi az emberi kapcsolatokat, és a tipizálás segít felkészülni egy-egy nehéz élethelyzetre, vagy egy személyes bejelentésre, esetleg egy konfliktus kezelésére.

Párkapcsolati problémák: Ezek a férfiak… »


Párkapcsolati problémák: Ezek a nők…
Párkapcsolati problémák: Ezek a nőkPárkapcsolati problémák - Ezek a nők…: C. G. Jung személyiségtipológiája segít eligazodni a társadalomban, és segít látnunk, hogy a körülöttünk élő emberek hogyan működnek. Kiszámíthatóbbá teszi az emberi kapcsolatokat, és a tipizálás segít felkészülni egy-egy nehéz élethelyzetre, vagy egy személyes bejelentésre, esetleg egy konfliktus kezelésére.

Párkapcsolati problémák: Ezek a nők… »


Párkapcsolat teszt
Mi a boldog párkapcsolat titka? Ennek járt utána David Olsen, a Minnesota Egyetem pszichológus professzora. Összeállított egy tesztet, melyet szerte az USA-ban 45 ezer házassági tanácsadóban használnak sikerrel.

Párkapcsolat teszt »


Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás
Az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája a szóbeli bántalmazó magatartás. A szóbeli bántalmazás sokkal alattomosabb bántási forma, mint a fizikai bántalmazás.

Miért bántasz? A szóbeli bántalmazás »


A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján
Kérlek, vizsgáld meg az alábbi állításokat, hogy meg tudd határozni, előfordul-e a párkapcsolatodban a szóbeli erőszak. Jelöld meg azokat az állításokat, amelyek igazak a Te esetedben!

Ha a válaszaid arra döbbentenek rá, hogy szóbeli erőszak áldozata vagy, keress segítséget, mert a maradék önbecsülésed is felőrlődik a párkapcsolatodban!

A szóbeli bántalmazás – Az áldozattá válás útján »


A szóbeli erőszak
A szóbeli erőszak definiciója:

Gyakran, amikor az erőszakra gondolunk, a fizikai erőszak jut csak eszünkbe. A szóbeli erőszak esetében az elkövető nem ütésekkel félemlíti meg a partnerét, hanem szavakkal alázza meg, rombolja le önértékelését, manipulálja, zavarja össze, kényszeríti, és így hajtja őt uralma alá. Szemben a vitával, ahol mindkét fél szabadon kifejti véleményét, és egyenlő mértékben törekszik a másik fél álláspontjának megismerésére, a szóbeli erőszak folyamán a bántalmazót nem érdekli a másik véleménye, csak a saját fölénye érvényesítése. A vitában közeledhet a felek álláspontja, vagy ha ez nem történik meg, akkor sem lehet előre tudni, kinek az akarata fog érvényesülni.

A szóbeli erőszak »


Egyenes beszéd
Ez a nagy-nagy hallgatás számtalan korábbi kis hallgatásból hízott ekkorára. Most már hallgatnak - legalább nem bántják egymást. A nagy, kirobbanó veszekedések arról árulkodnak, hogy sok kisebb-nagyobb, fontos-kevésbé fontos beszélgetést engedtünk szabadjára korábban. Az elkeseredés heve mögött ezer kisebb megértés-rontás van.

Egyenes beszéd »


Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak?
A nők férfiakra vágynak

A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak, és úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak. Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak, míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.

A férfiak nőkre vágynak

A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.

Mire vágynak a nők? és Mire vágynak a férfiak? »


Milyen férfira vágyik az erős nő?
Freud óta már szinte mindenki tudja, hogy ösztönösen olyan férfit választunk, amilyen az apánk (volt fiatal korában). Ugyanis a legtöbb nő elborzadva gondol arra, hogy feleségként olyan férfival éljen, mint ahogyan az apja jelenleg viselkedik - a feleségével. Az erős nőknek többnyire erős apjuk van, aki nem egyszerűen erős, hanem erőszakos, agresszív, vagy elnyomó. Szinte semmiben sem hasonlít arra a hercegre, akire az erős nő vágyik.

Ha nem akarod, hogy a párkapcsolatod a kölcsönös frusztráción és a szüleitektől vett mintákon, játszmákon alapuljon, akkor ismerd meg önmagad és ismerd meg a párod, légy felnőtt, mielőtt elkötelezed magad egy olyan kapcsolatban, amiről később azt fogod mondani: „hova tettem a szemem, amikor őt választottam?”

Milyen férfira vágyik az erős nő? »


Mért hazudnak a férfiak?
A férfi, ha meztelen nőt nézeget elakad a szava. A nőből, ha meztelen férfit nézeget, kitör a nevetés.

Miért hazudnak a férfiak? »


Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája
Zsuzsa (36 éves) ezt így fogalmazta meg: Hogyan is lehetnék boldog, ha a gyermekeim csonka családban élnének? Az én szüleim elváltak, és folyton azt akarták, hogy tegyek igazságot, melyikük a jobb szülő. Versenyeztek, marták egymást, én pedig sokat szenvedtem, mert mindkettőjüket szerettem. Az én gyermekeim is nagyon szeretik az apjukat. Jó ember tulajdonképpen, csak hát, amikor iszik… és most már minden nap iszik.

Csapdák a házasságban: A kötelesség csapdája »


Az anyós és a meny viszonya
Vannak azon szerencsés kevesek, akik imádják, és van persze a többség, akik csak halkan mondják ki a nevét. Nem nehéz kitalálni, ki a toplistás fekete bárány a családokban. Aki mindent kritizál, akinek sosem jó semmi. A kezdetben mézes-mázos, majd vérszomjas anyatigrissé változó anyós. Aki így-vagy úgy, de eléri célját. Vagy mégsem?

Az anyós és a meny viszonya »


Pár(bajok): Az anyós
Az anyós-kérdés nem csak a házasság megkötése után vetődik fel. Már a párkapcsolat legelején feltérképezhetjük: házisárkány, vagy egy szeretetreméltó második édesanya lesz az ajándékunk.

Pár(bajok): Az anyós »


Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája
Ugyanakkor a munkám során napi rendszerességgel tapasztalom, hogy a problémákkal küzdő páros egyik tagja úgy kezdi a mondatát: „a gondok akkor kezdődtek, amikor az anyósom….” „ha akkor az anyád…” És azután következnek a rémtörténetek, amelyekben legtöbbször az anyós a főszereplő. Az anyós, aki kezdetben örül, hogy gyermeke rendes, az ő igényeinek is megfelelő partnert választott. Aztán amikor kiderül, hogy a partnerből pár lesz, és az anya helyét minden területen elfoglalja a gyermek választottja, akkor jön a féltékenység, a kritizálás, a „csak azért mondom, mert jót akarok neked” kezdetű felvilágosító előadások, amelyekben kifinomult eszközökkel ültetik el a bogarat a szerelemtől boldog vakságban élő fiatal fülében.

Csapdák a házasságban: Az anyós csapdája »


Anyós viccek
Tagadhatatlan, hogy az esetek többségében az anyós az, aki megkeseríti a fiatalok életét. Az anyós az, aki mindenkinél jobban tudja, hogyan kell…

Talán ezért születtek ezek az anyós viccek, amelyeket most közreadunk.

- Mit keresel, drágám?
- Az egyik egészségügyi könyvet.
- Melyiket?
- Az a címe: Hogyan éljünk 120 évig?
- Azt ugyan hiába keresed, bevittem a MÉH-be.
- De miért?
- Mert a múltkor láttam, hogy az anyád olvasgatta.

Anyós viccek »


Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája
A féltékenység vírusa a személyiségben és a neveltetésben rejtőzik. Aki egykeként mindig mindent megkapott, vagy nagyobb családban nevelkedett ugyan, de mindig ki tudta magának harcolni, amit akart, vagy aki naponta látott féltékenységi jeleneteket, szinte természetes, hogy saját párkapcsolatába is átcsempészi a tapasztalatokat. Sárkány születik.

Csapdák a házasságban: A féltékenység csapdája »


Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája
A jó házasság titka örök talány, amelyet még senkinek nem sikerült megfejtenie. A jó és rossz élmények mindig tetteink következményei, ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk életünket végigkísérő szűlői örökségünket (gyökereinket) sem, amelyek olykor nagyon sok kérdésre magyarázatként szolgálhatnak.

Csapdák a házasságban: A szülői örökségek (gyökerek) csapdája »


A válás megjósolható és megelőzhető - Párkapcsolati problémák kezelése
John M. Gottman amerikai pszichológus kutatásai alapján elmondható, hogy előre lehet tudni, hogy mely házasságok fognak váláshoz vezetni. Ehhez nem kell jóstehetség, csak jó megfigyelési készség. A párkapcsolatok hétköznapi működésmódja mutatja meg, hogy kik azok, akik nagy valószínűséggel külön utat választanak, ha a problémákat idejében nem veszik észre, és ezeket nem orvosolják. De miből is lehet észrevenni, hogy már akkora a baj? Hiszen minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, sőt a gyakori veszekedés sem ritka a többéves együttélés után.

A válás megjósolható és megelőzhető - Párkapcsolati problémák kezelése »


Ha elkerülhetetlen a válás, mit lehet tenni? - Párkapcsolati problémák kezelése
Közismert riasztó statisztikai adatok tesznek tanulságot a fiatalok családalapítási kedvéről manapság. A házasságkötés négy-öt évvel tolódott ki az elmúlt harminc évben. A nők átlagosan 27, a férfiak 31 évesen házasodnak, amit rendszerint megelőz a próbaházasságként is emlegetett együttélés. Annak ellenére, hogy az ifjú párok próbálják bebiztosítani magukat, a házasság mégis sokszor zátonyra fut, majdnem minden második esetben. Legnagyobb százalékban a házasságot követő pár évben, majd a gyermekáldás után adják be a válópert a házastársak. De vajon mi okozza a kapcsolat megromlását az egész életre tervezett házasság kezdeti időszakában?

Ha elkerülhetetlen a válás, mit lehet tenni? - Párkapcsolati problémák kezelése »


A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése
Tény, hogy majdnem minden második házasság válással végződik, és sokan boldogtalan házasságban élnek. Megígérjük, hogy „jóban-rosszban, holtomiglan-holtomiglan” kitartunk párunk mellett, és többnyire így is gondoljuk, de sokunk valahogy mégsem bírja tartani magát ehhez az eskühöz.

A válás lélektani tényezői: A párkapcsolati válságok pszchioanalitikai elemzése »


Biegelbauer Pál: Az együttélés
Az együttélés kölcsönösség. Nem elég, ha csak az egyik fél akarja. Az együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a szeretetet. Az együttélésből egymás mellet élés lesz, ha…

Biegelbauer Pál: Az együttélés »


Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban
Minél egzaktabb a fényszög kapcsolat a két horoszkóp között, annál valószínűbb, hogy azonos időben érinti a két egyént a bolygók átvonulása. Az egyidejű átvonulás erősebb gyógyító hatást gyakorolhat a kapcsolatra, mintha a két embert különböző időben érné. Így ez az időszak alkalmat a két embernek, hogy átmenjenek a bolygó jelképiségének megfelelő önátalakítás folyamatán és azonos irányban haladjanak a fejlődés útján.

Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban »


Weöres Sándor: A nő
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

Weöres Sándor: A nő »


Weöres Sándor: Nő és férfi
A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Weöres Sándor: Nő és férfi »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.