Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Bach virágterápia kutyáknak

A Bach virágterápia négylábú barátainknak

Bach virágterápia kutyáknakAz állatgyógyászat is egyre gyakrabban alkalmazza az úgynevezett alternatív gyógyító- és terápiaeljárásokat, módszereket. Az egyik ilyen, egyre közismertebbé váló terápialehetőség a Bach virágterápia.

Azonban az emberekre érvényes kezelési alapszabályokat nem lehet az állatokra, kutyákra egy az egyben érvényesíteni. Néhány természetgyógyászati tapasztalattal rendelkező állatorvos és állatterapeuta munkája nyomán már összeállítottak egy jól és nagy biztonsággal alkalmazható leírást, amelyik például speciálisan a kutyákra vonatkoztatható.

Mik azok a Bach virágok?

Dr. Edward Bach 1886-ban született az angliai Birminghamben. Már gyerekkorától kezdve nagyon intenzíven érdeklődött a természet iránt. 1913-tól baleseti sebészként dolgozott a londoni egyetemi klinikán. 1918-ban állást változtatott és egy olyan kórházban kezdett el dolgozni, ahol eredményesen alkalmazták Dr. Hahnemann mellékhatásoktól mentes homeopatikus terápiamódszereit. Ennek hatására kezte el az emberi hangulatokkal és karaktertulajdonságokkal kapcsolatos vizsgálatait. Felfedezte, hogy szoros összefüggés van a bél baktériumflórája és a szellemi kedélyállapot között. Ezt követően kidolgozott egy kezelési módszert, - Nosoden-Terápia - amelyet mind a humángyógyászat, mind az állatgyógyászat ma is egyaránt alkalmaz.

Néhány évvel később Dr. Bach útrakelt, hogy növényeket gyűjtsön munkájához, tanulmányaihoz és kisérleteihez. Az 1930 és 1936 közötti, egyre inkább a virágokra öszpontosuló kutatásainak eredményeként, az élőlényeknek 38 különböző lelki és hangulati állapototát határozta meg. A betegségek okainak egyszerűbb föltérképezése érdekében a 38 állapotot 7 csoportba sorolta be:

  • félelem,
  • bizonytalanság,
  • érdektelenség, közömbösség,
  • elhagyatottság, magányosság,
  • kétségbeesettség, csüggedtség,
  • túlérzékenység,
  • mások iránti aggódás.

Bach virágterápiaKiválasztott 37 növényt és ezeknek a speciális kivonatából előállította virágcseppjeit, majd 38.-ként a gyógyító hatású forrásvizet illesztette bele terápiai rendszerébe. Az így kapott 38 különféle szerrel, terápiametódusa szerint, mellékhatás nélkül a 38 különféle pszichikai állapot és lelki betegség kezelhető. A szerek javítják és tiszta energiájukkal harmonizálják az ember vagy az állat közérzetét.

A talán leggyakrabban alkalmazásra kerülő Bach virágterápia termék a 39. az úgynevezett elsősegély (Rescue), amelyik tulajdonképpen 5 különböző virágkivonat megfelelő arányú keveréke. Dr. Bach hosszas kisérletek eredményeként dolgozta ki ezt a keveréket, amelyik kiválóan alkalmazható traumatikus élmény, baleset, ijedség, sokkhatás és hirtelen kimerültség esetén.

Dr. Edward Bach a névadója a Bach virágterápia eljárásának. A Bach virágok a szabad természetben Európában, javarészt Magyarországon is előforduló növények virágai, amelyek nem az úgynevezett gyógynövények csoportjába tartoznak.

A Bach virágterápia hatásmechanizmusa

A Bach virágterápia virágai harmónikus energiahullámaikkal érik el azt a célt, hogy a lelki és karakterbeli negatív hullámok csökkenjenek és így egy egyensúlyi állapot jöhessen létre. Ez által a test és a lélek viszonya kiegyensúlyozottá válik és így támogatja az általános egészségi állapotot. A Bach virágterápia virágai aktivizálják azokat a pozitív energiákat, amelyek az immunrendszert és a test ellenállóképességét befolyásolják, azt megerősítik illetve stabilizálják. Apátia, rezignáltság és hasonló negatív érzelmi állapotok bénító hatással vannak az immunrendszerre és csökkentik a szervezet öngyógyító képességét. Életvidámság, akaraterő és hasonló pozitív érzelmi állapotok növelik az esélyét az egészségben maradásnak illetve a gyógyulásnak. A Bach virágterápia soha nem valamilyen konkrét testi fájdalom vagy a szervezet krónikus megbetegedése ellen hat, hanem egy testi betegséghez vezető vagy a betegség által kiváltott pszichés diszharmóniát egyenlít ki.

Ezek a megállapítások és a hatásmechanizmus emberre és kutyára egyaránt érvényesek.

A pszichológiai zavarok okai kutyáknál

A Bach virágterápia alkalmazása fontos segítséget jelent abban az esetben, ha a kutyák lelki és szellemi disszharmóniáit kell kiegyensúlyozni és ez a hagyományos módszerekkel: következetességgel, állatbaráti szeretettel, neveléssel, hagyományos gyógyszeres kezeléssel már nem hozható rendbe. Sajnálatos, hogy a mai civilizált világban a pszichikai zavarok egyre gyakoriabbak, melyeknek okai a következők lehetnek:

  • nem a fajnak megfelelő tartási körülmények,
  • helytelen tenyésztői szelekció,
  • helytelen nevelés,
  • az állat természetes igényeinek, elvárásainak elnyomása,
  • az ember túlzottan embertársként kezeli a kutyát,
    • az embertárs pszichikai tükörképévé válik az állat,
    • traumatikus hatások.

A kutyáknál alkalmazható Bach virágterápia során először is az emberi alkalmazástól eltérő kórtüneti meghatározásokat kell összeállítani. Igaz a természetgyógyászati kezelésében járatos állatorvosoknak rendelkezésére áll egy, a kutyák viselkedéskutatásának tanulmányai alapján elkészített lista, de ez csak egy kiindulópontot jelenthet a kezelésben, hiszen a lényeges komponensek, mint a származás, a tartási körülmények, a táplálkozási szokások, a táplálék minősége, a kutyát ért élmények, a fajta karakterbeli tulajdonságai, stb. is nagyon fontos szerepet játszanak.

Bach virágterápia gyakorlata: Cseppek és golyók

A Bach virágterápiát, mint a gyógyulást elősegítő, megkönnyítő módszert alkalmazzák. Ajánlott az Elsősegély (Rescue Remedi) szert minden felelősségtudatában lévő kutyatulajdonosnak a házipatikájában tartani. A kutyát is bármikor érheti baleset, sokkhatás, sérülés, stb. Ekkor ajánlott a szert azonnal beadni. A kutyáikkal rendszeresen sportolóknak, komoly őrző-védő vagy mentő szolgálatot ellátó kutyák tulajdonosainak, valamint kutyáikkal kiállításokra gyakorta utazóknak manapság már elengedhetetlenül szükséges a Bach virágterápia elsősegélyszer.

A Bach virágterápia cseppeket a kutya táplálékába vagy ivóvízébe kell keverni. Újabban homeopatikus szerekhez hasonlóan, picike golyóformában is forgalmazzák a Bach virágterápia termékeket.

A kifejezetten a hobbiállatok részére, hét különféle keverék kapható:

  1. Elsősegély (Rescue Remedi): baleset, sokkhatás, erős fájdalom, operáció, eszméletvesztés esetén.

  2. Félelem: általános félelem esetén. Pld. félelem jelei emberektől, más állatoktól, tárgyaktól, járművektől, gyerekricsajtól, különleges hangoktól.

  3. Agresszivitás: agresszív viselkedési jelek esetén. Pld. tárgyak rongálása, széttörése, szétrágása. Tartós agresszív ugatás, vicsorgás. Emberek, tárgyak, állatok harapása.

  4. Tanulási készség: ha az állat játék, sport, kiképzés, emberrel való általános eggyüttműködés során nem elég hatékonyan tanul, nem eléggé koncentrál a tanulásra.

  5. Fáradtság, kimerültség: operáció, műtéti vagy más súlyos állatorvosi beavatkozás után vagy természeténél fogva fáradékony, gyengélkedő állatok esetében.

  6. Szomorúság, elhagyatottság: a „falkavezér” vagy az állat számára más fontos kapcsolatot jelentő személy elvesztéséből eredő lelki fájdalom, depresszió enyhítése esetén.

  7. Méregtelenítés, salaktalanítás: betegség utáni vagy egyébként egészséges állat testének méregtelenítésére, a hasznosíthatatlan vagy káros salakanyagok eltávolítására javasolt. Elősegíti a szervezet regenerálását, javítja az általános közérzetet.

Bach virágterápia kutyáknakA golyókat legegyszerűbben az állat kedvenc táplálékával együtt lehet beadni vagy bizonyos esetekben kevés mennyiségű vízben föloldva az oldatot az állattal megitatni.

Nem feltétlenül szükséges, hogy a golyókat az állat lenyelje. A szájban föloldódó golyóból is átadódik a szükséges hatóanyag. Eszméleten kívűl lévő kutya esetében elegendő az ínye alá helyezni a golyókat.

Adagolása akut esetben naponta 2-3 alkalommal, legalább 7-10 napig, krónikus esetben naponta 1-2 alkalommal, legalább 8 – 12 hétig folyamatosan, kihagyás nélkül, az állatorvos, állattermészetgyógyász illetve az állatterapeuta javaslata szerint.

Bach virágterápia

A Bach virágterápia segítségével újra megtalált boldog és kiegyensúlyozott önmagad segítségével az élet élvezetnek, a megpróbáltatások és a tapasztalatok kalandoknak tűnnek majd neked, mivel csupán fel kell ismerned lelki erődet, hűnek kell lenned önmagadhoz, s minden megoldódik, ahogyan a köd is szertefoszlik, ha kisüt a nap.

Négylábú barátaink

Állat pszichológia
Az állatok tekintetében ritkán használjuk a pszichológia fogalmát. Számtalan állatokkal foglalkozó tudományág létezik és fejlődik napjainkban, mely az egészségükkel, szaporodásukkal, tenyésztésükkel, küllemükkel foglalkozik, na de a lelkük?!

Állat pszichológia »


Ember-állat kapcsolat
Igazán szoros ember-állat kapcsolat főként a társállatokkal alakul ki. Ők részeivé válnak mindennapjainknak. Az állattartás felelősséggel és sokféle jótékony hatással jár. Az emberek többsége napjainkra eltávolodott a természettől, többek között ennek is tulajdonítható, hogy az állatok nagyobb szerepet kapnak életünkben.

Ember-állat kapcsolat »


Macskák kommunikációja
A cicák hangjelekkel, mimikával, testbeszéddel és szagjelekkel kommunikálnak. A mimika finomabb jelzésnek számít, ezzel szemben a testbeszéd, a testtartás már jóval nagyobb távolságból is látható.

Macskák kommunikációja »


Gyógylovaglás
Gyógylovaglás: A lovak szinte a civilizáció kezdete óta segítőtársai az embernek. A ló erős, intelligens, együttműködő állat, a mindennapi élet számos területén használtuk e tulajdonságit a történelem során elsősorban a közlekedésben és a harcászatban. Mára azonban a gépek vették át ezt a szerepet, a ló pedig inkább a sportban, a szabadidő eltöltésében és nem utolsó sorban a gyógyászatban kapott egyre nagyobb teret.

Gyógylovaglás »


Kutya terápia
Egy amerikai kutatás szerint a négylábú látogatók már rövid távon is jótékony hatással vannak a szívbetegekre.

A kutyák a szívbeteg emberek számára a legmegnyugtatóbb társaságot jelentik, nyugalmasabbat, mint saját embertársaik - mutatta ki egy tanulmány.

Kutya terápia »


Bach virágterápia kutyáknak
Az állatgyógyászat is egyre gyakrabban alkalmazza az úgynevezett alternatív gyógyító- és terápiaeljárásokat, módszereket. Az egyik ilyen, egyre közismertebbé váló terápialehetőség a Bach virágterápia.

Bach virágterápia kutyáknak »


Siratom a macskám
A borzasztó tudat, hogy „elhagytam” őt az utolsó óráiban. Soha-soha nem bocsátom meg önmagamnak. Erőszakosnak kellett volna lennem - mekkora mulasztás!

Cilike a kis társam volt, a szívem csücske, az önzetlen szeretet! Soha ilyen veszteséget még nem éreztem. Szerettem volna én is meghalni, vele menni! Évekig álltam esténként a balkonunkon, és halkan hívtam reménykedve, hátha kibukkan a bokorból, és a szeretet erejével hazahozom.

Cilike halála napján elkezdett szakadni a márciusi hó. Fehér lett az egész világ. Én bent ültem a meleg szobában, Cilikét kedvenc rózsaszín hálóingembe takarva ringattam, miközben István a garázsban neki állt egy koporsót csinálni. Döntenünk kellett, hová temessük el? - A kertünkbe nem lehetett, mert másokkal oszuk meg, s ők soha nem egyeztek volna bele. Erdőbe, idegenbe? - Nem bírtam volna ki a gondolatot …

Siratom a macskám »


Szivárvány híd
De jaj… Nem hallotta, hogy egy teherautó közeledik… A teherautó csikorgó fékekkel fékezett, de nem tudott már megállni… Mázlinak megijedni sem volt ideje. A teherautó elütötte. Mázli meghalt.

Szivárvány híd »


Bach virágterápia cikkgyűjtemény

Mi is az a Bach virágterápia?
Mi is az a Bach virágterápiaMi is az a Bach virágterápia? Mellékhatások nélküli, szelíd és lágy gyógymódról van szó, amelynek szélesebb körben való megismerése igazi ajándék a testben, lélekben, és szellemben is meggyógyulni vágyók részére.

Mi is az a Bach virágterápia? »

Bach virágterápia gyakorlata
Bach virágterápia gyakorlataA Bach virágterápia gyógyító hatása csak úgy tud aktivizálódni, ha a beteg is akarja állapotának változását. Elengedhetetlen feltétel: a páciens saját maga is akarjon gyógyulni.

A Bach virágterápia gyakorlata »

Miben segít a Bach virágterápia?
Miben segít a Bach virágterápiaA harmónia megteremtésében és így a jó döntések meghozatalában segíthet a Bach virágterápia.

Ha szeretnéd kezedbe venni sorsod irányítását és tenni érte, ha úgy érzed szükséged van egy kis segítségre, próbáld ki a Bach virágterápia módszerét.

Miben segít a Bach virágterápia? »

Kismamák és a Bach virágterápia
Bach virágterápia kismamák részéreAz áldott állapotban lévő kismamáknak fokozottabb figyelmet kell fordítanuk testi, lelki egészségükre. Különösen oda kell figyelniük a gyógyszerek szedésére, és azok nemkívánatos mellékhatásaira a magzatra nézve.

Az állapotos nőknek általánosságban azt tanácsolják, hogy mindenféle gyógyszer szedésétől tartózkodjanak a magzat egészséges fejlődése érdekében, ugyanakkor minden esetben mérlegelni kell a gyógyszer elhagyásának esetleges negatív hatásait is. Ezért a gyógyszert szedő, vagy esetlegesen lelki problémákban szenvedő kismamáknak kifejezetten fontos tudniuk, hogy milyen alternatív lehetőségeik vannak egészségfejlesztésük, és nemkívánatos tüneteik kezelésében.

A kismamák kiegészítő kezelésében egyik legideálisabb lehetőség a Bach virágterápia.

Kismamák és a Bach virágterápia »

Bach virágterápia Gyakran Ismételt Kérdések
Bach virágterápia gyakran ismételt kérdésekA Bach virágterápia állapotfelmérő beszélgetései során gyakran tesznek fel kérdéseket. Az alábbi válogatásban a leggyakrabban ismételt kérdéseket adom közre.

Bach virágterápia Gyakran Ismételt Kérdések »

Ki volt Edward Bach?
Ki volt Edward Bach? Mi késztette a Bach virágterápia kidolgozására?Dr. Edward Bach 1938 és 1936 között dolgozta ki a Bach virágterápia rendszerét, amely a homeopátia alapelveit továbbgondolva virágkivonatok segítségével a testi és lelki betegségek érzelmi okainak kezelésére és megszüntetésére szolgál.

A Bach virágterápia amely elveit tekitve hagyományos és szemlélete alapján modern gyógymód, egyaránt felhasználható testi betegségek, közérzeti zavarok, vagy lelkiproblémák kezelésére, főleg azok megelőzésére, a jellem fejlődésének előmozdítására.

Ki volt Edward Bach? »

Edward Bach: Az utazók története
Bach virágterápia Dr. Edward Bach 1934-es előadása alapjánHol volt, hol nem volt - mert a dolgok mindig így kezdőnek: egyszer volt, hol nem volt -, volt egyszer tizenhat utazó, akik elhatározták, hogy átvágnak egy erdőn.

Kezdetben minden rendben is ment, ám egyszer csak az egyikük, Apróbojtorján, aggódni kezdett amiatt, hogy a helyes úton vannak-e. Késő délután, amikor már mélyebben jártak az árnyékok között, Bohócvirág félni kezdett attól, hogy eltévesztették az utat. Amikor lement a nap, besötétedett, s megszólaltak az erdő éjszakai hangjai, Napvirágon erőt vett a rémület és a pánik. Az éjszaka közepén a legnagyobb sötétben Sülzanót elvesztette minden reményét, és azt mondta: „Nem megyek tovább! Ti folytassátok az utat, de én itt maradok, míg a halál meg nem enyhíti szenvedéseimet.”

Edward Bach: Az utazók története »

Mi is az a Bach virágterápia?
Mi is az a Bach virágterápia?Mi is az a Bach virágterápia? - teszik fel manapság egyre többen és egyre gyakrabban a kérdést. Azért, mert bár a gyógymód 70 éve létezik, de hazánkban még nem olyan széles körben elterjed, mint például a nyugat-európai országokban, vagy az Egyesült Államokban, ahol a gyógyszertárak többségében kapható, és az emberek házi patikájának természetes része. Sőt, az Brit mentőszolgálat tartozékai közé tartozik Dr. Edward Bach híres életmentő gyógyírje is. Miért nincs ez hazánkban is így? Hiszen oly csodálatos, mellékhatások nélküli, szelíd és lágy gyógymódról van szó, amelynek szélesebb körben való megismerése igazi ajándék a testben, lélekben, és szellemben is meggyógyulni vágyók részére.

Mi is az a Bach virágterápia? »

Bach virágterápia kutyáknak
Bach virágterápia kutyáknakAz állatgyógyászat is egyre gyakrabban alkalmazza az úgynevezett alternatív gyógyító- és terápiaeljárásokat, módszereket. Az egyik ilyen, egyre közismertebbé váló terápialehetőség a Bach virágterápia.

Azonban az emberekre érvényes kezelési alapszabályokat nem lehet az állatokra, kutyákra egy az egyben érvényesíteni. Néhány természetgyógyászati tapasztalattal rendelkező állatorvos és állatterapeuta munkája nyomán már összeállítottak egy jól és nagy biztonsággal alkalmazható leírást, amelyik például speciálisan a kutyákra vonatkoztatható.

Bach virágterápia kutyáknak »

Bach virágterápia a Wikipédián »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.