Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Kutya terápia

Segíthetnek-e a kutyák a mentálhigiénés munkában?

Kutya terápiaEgy amerikai kutatás szerint a négylábú látogatók már rövid távon is jótékony hatással vannak a szívbetegekre.

A kutyák a szívbeteg emberek számára a legmegnyugtatóbb társaságot jelentik, nyugalmasabbat, mint saját embertársaik - mutatta ki egy tanulmány.

Kathie Cole kutató szerint a kutyák nagy vigaszt jelentenek a betegek számára. Boldogabbá, nyugodtabbá teszik a betegeket, akik ráadásul úgy is érzik magukat, mint akiket nagyon szeretnek. Ez különösen akkor hasznos érzés, amikor az ember fél és nem érzi jól magát.

A kutatók 76 szívbeteg embert figyeltek meg. Mindegyikük 12 percnyi látogatást kapott egy embertől, vagy pedig egy embertől és kutyájától. A kontrollcsoportot nem látogatták. A kutyákat kifejezetten úgy tanították be, hogy feküdjenek az ágyra és foglalkozzanak a beteggel.

A kutatók közben figyelték a beteg vérnyomását, a káros hormonok felszabadulását és egyéb, a szívbetegségre jellemző mérhető értékeket. A megfigyelési időszak előtt és után egy, a szorongást vizsgáló tesztet is végeztek a betegekkel.

A szorongás 24 százalékkal csökkent azon betegek körében, akik kapcsolatba kerültek a kutyákkal. 10 százalékkal csökkent akkor, amikor csak ember látogatta meg őket. Azon csoportnál, akik nem kaptak látogatókat, az értékek nem változtak.

A kutyák ráadásul 17 százalékos csökkenést értek el az epinefrin stresszhormon szintjében, míg az emberi látogatók csak 2 százalékosat. A hormonszint 7 százalékkal nőtt azon betegeknél, akik nem kaptak látogatókat. Hasonló javulást figyeltek meg egyéb értékekben is.

A tanulmány azt mutatja, hogy a kutyák még rövid távon is jótékony fiziológiai és pszichoszociális hatással vannak a betegekre. Ez a terápia így igen komolyan megfontolandó, főleg a szívbetegek megsegítésére.

Forrás: www.hirado.hu »

Négylábú barátaink

Állat pszichológia
Az állatok tekintetében ritkán használjuk a pszichológia fogalmát. Számtalan állatokkal foglalkozó tudományág létezik és fejlődik napjainkban, mely az egészségükkel, szaporodásukkal, tenyésztésükkel, küllemükkel foglalkozik, na de a lelkük?!

Állat pszichológia »


Ember-állat kapcsolat
Igazán szoros ember-állat kapcsolat főként a társállatokkal alakul ki. Ők részeivé válnak mindennapjainknak. Az állattartás felelősséggel és sokféle jótékony hatással jár. Az emberek többsége napjainkra eltávolodott a természettől, többek között ennek is tulajdonítható, hogy az állatok nagyobb szerepet kapnak életünkben.

Ember-állat kapcsolat »


Macskák kommunikációja
A cicák hangjelekkel, mimikával, testbeszéddel és szagjelekkel kommunikálnak. A mimika finomabb jelzésnek számít, ezzel szemben a testbeszéd, a testtartás már jóval nagyobb távolságból is látható.

Macskák kommunikációja »


Gyógylovaglás
Gyógylovaglás: A lovak szinte a civilizáció kezdete óta segítőtársai az embernek. A ló erős, intelligens, együttműködő állat, a mindennapi élet számos területén használtuk e tulajdonságit a történelem során elsősorban a közlekedésben és a harcászatban. Mára azonban a gépek vették át ezt a szerepet, a ló pedig inkább a sportban, a szabadidő eltöltésében és nem utolsó sorban a gyógyászatban kapott egyre nagyobb teret.

Gyógylovaglás »


Kutya terápia
Egy amerikai kutatás szerint a négylábú látogatók már rövid távon is jótékony hatással vannak a szívbetegekre.

A kutyák a szívbeteg emberek számára a legmegnyugtatóbb társaságot jelentik, nyugalmasabbat, mint saját embertársaik - mutatta ki egy tanulmány.

Kutya terápia »


Bach virágterápia kutyáknak
Az állatgyógyászat is egyre gyakrabban alkalmazza az úgynevezett alternatív gyógyító- és terápiaeljárásokat, módszereket. Az egyik ilyen, egyre közismertebbé váló terápialehetőség a Bach virágterápia.

Bach virágterápia kutyáknak »


Siratom a macskám
A borzasztó tudat, hogy „elhagytam” őt az utolsó óráiban. Soha-soha nem bocsátom meg önmagamnak. Erőszakosnak kellett volna lennem - mekkora mulasztás!

Cilike a kis társam volt, a szívem csücske, az önzetlen szeretet! Soha ilyen veszteséget még nem éreztem. Szerettem volna én is meghalni, vele menni! Évekig álltam esténként a balkonunkon, és halkan hívtam reménykedve, hátha kibukkan a bokorból, és a szeretet erejével hazahozom.

Cilike halála napján elkezdett szakadni a márciusi hó. Fehér lett az egész világ. Én bent ültem a meleg szobában, Cilikét kedvenc rózsaszín hálóingembe takarva ringattam, miközben István a garázsban neki állt egy koporsót csinálni. Döntenünk kellett, hová temessük el? - A kertünkbe nem lehetett, mert másokkal oszuk meg, s ők soha nem egyeztek volna bele. Erdőbe, idegenbe? - Nem bírtam volna ki a gondolatot …

Siratom a macskám »


Szivárvány híd
De jaj… Nem hallotta, hogy egy teherautó közeledik… A teherautó csikorgó fékekkel fékezett, de nem tudott már megállni… Mázlinak megijedni sem volt ideje. A teherautó elütötte. Mázli meghalt.

Szivárvány híd »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.