Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Felelősek vagyunk életünkért és annak irányításáért.”

Dr. Edward Bach

A Bach virágterápia gyakorlata

Esettanulmányok a Bach virágterápia alkalmazási köréből

Bach virágterápiaA Bach virágterápia gyógyító hatása csak úgy tud aktivizálódni, ha a beteg is akarja állapotának változását. Elengedhetetlen feltétel: a páciens saját maga is akarjon gyógyulni.

A Bach virágterápia alapjai

A Bach virágterápia ideje és kimenetele egyrészt attól függ, hogy az aktuális probléma mennyire rögzült a személyiségben. Másrészt döntő fontosságú a páciens önismeret általi belátása, és ennek kapcsán a jellemgyengeség jellemerősségé változtatása.

Általában a lelki problémák kiegyensúlyozásához 2 üveg eszenciára van szükség, az alábbiak szerint.

A Bach virágterápia alkalmazása

  1. Az első üveg: arra kell, hogy a páciens kiismerje önmagát, szembesüljön problémája valódi lelki okával. Tehát az első üveggel egy mélyebb és tisztább önismeretre teszünk szert. A terápia egyik leglényegesebb momentuma ekkor következik be. Ugyanis a szembesülés által a páciensnek döntenie kell: ezt felvállalva akar-e ezeken a konkrét dolgokon változtatni az életében, vagy nem akar oki kezelést és lényegi változást, hanem az úgynevezett „tűzoltást” választja. Ha az oki kezelést választja, akkor folytatja a következő keverékkel. Ilyenkor gyakran új összetételre van szükség, mert már beindult egy belső változási folyamat.

  2. A második üveg: ekkor kezdődik meg a kibillent lelki egyensúly helyreállása, a gyógyulás. Az ember jól érzi magát, lelki békét, belső erőt és megnyugvást talál. Mindezekhez segítséget a virágeszenciák adnak, azonban a páciensnek ebben a belső folyamatban aktív akarati közreműködőnek kell lennie. Csak így harmonizálódhat a lelki probléma, és lehet az ember újra teljes mértékben egészséges önmaga.

A Bach virágterápia - esettanulmányok

Laura - élet antidepresszánsok nélkül

Laura, 39 éves laborasszisztens. Feszült, görcsösen szorong, és szívritmuszavara van. Esetenként pánikrohamai vannak légszomjjal és rosszullétekkel. Antidepresszánst szed a pánikrohamok miatt, ezen kívül szorongáscsökkentőt és szívritmuszavar-szabályozó gyógyszereket is Fájnak az izületei, és bélrendszeri problémái vannak, hasmenés is gyakran kínozza. Étvágytalan. Jellemző rá, hogy édesanyjának soha nem tudott nemet mondani. Az édesanya gyakran követelőző, magatartása érzelmileg taktikázó, gyakran menekül betegségekbe azért, hogy így minél több figyelmet és törődést kapjon a lányától. Laura nagyon aggódik érte.

Laura azt szeretné, ha lazulna az állandó görcsös szorongása, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lenne, és a pánikrohamok is elmúlnának. Szeretné a kínzó testi tünetei megszűnését, és abbahagyni a gyógyszerek szedését.

Kapott: Kisezerjófüvet, Vörösvirágú vadgesztenyét, Molyhos Napvirágot, Cseresznyeszilvát, Apróbojtorjánt és Diót.

  • Két hét múlva új felismerései születtek önmagával és környezetével kapcsolatban. Aktív, érdekes és színes álmokról számol be. Szorongása csökkent, görcsös belső állapota felszabadultabb. Édesanyja már nem borítja fel annyira a harmonikus lelkiállapotát, bár még aggódik érte. Bizonyos mértékig ki tudja vonni magát az anya manipulatív magatartása alól. Ezen kívül észrevette, hogy közvetlenebb és nyitottabb az emberekkel, gátlásai oldódtak.
  • Egy hónap múlva lelkileg sokkal stabilabbnak érzi magát. Jól alszik és teljesen megnyugodott. Elmúltak a pánikrohamai, mert már tudatosan kezeli és átlátja a helyzetet a kezdő tünetek érzelmi, pszichikai bevezető fázisában. Édesanyja érzelmi taktikázását tudatosan képes kezelni, mert ezzel kapcsolatos hozzáállása és gondolkodásmódja megváltozott. A belek és a gyomor is nyugodtak, nincs már hasmenése. Visszatért az étvágya, és örömmel eszik. Új problémaként felmerült, hogy általában döntésképtelennek érzi magát. Mindig két alternatíva között hezitál, és ezen változtatni szeretne.
  • Új eszenciakeveréke: Apróbojtorján, Dió, Vörösvirágú Vadgesztenyerügy, Kisezerjófű, és Szikárka.
  • 6 hét múlva lelkileg teljesen stabilnak érzi önmagát. Döntéseiben nem kér másoktól tanácsot. Tudja, hogy mit akar, mi a jó neki, és ezt nem a környezete vagy az édesanya mondja meg. Határozott és magabiztos, bár néha még meginog. Felfedezte, hogy mennyire szereti a természetet és annak szépségeit. Úgy érzi, hogy teljesen más, jobb és harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb önmaga lett a partnerével, családjával és tágabb környezetével egyaránt. Szeretné folytatni a terápiát, hogy az állapot teljes mértékű és tartós maradjon.
  • Két hónap múlva orvosaival konzultálva a gyógyszerei szedését abbahagyhatta. Lelkiállapota felszabadult. Úgy érzi, hogy maximálisan önmaga mindenben. Tudja, hogy mit akar, és azt el is éri. Céljait, terveit, elhatározásait a külső akarati nyomás ellenére is végigcsinálja. Stabil,erős és határozott. Teljes és harmonikus belső lelki erővel rendelkezik.

Ferenc - a stressz szorításából szabadulva

Ferenc, 42 éves vállalkozó. Szezonális vállalkozása most indult be, és e miatt túl sok stresszre, feszültségre panaszkodik. Magas lett a vérnyomása, melyre gyógyszeres kezelés kap. Ezen kívül a mellkasában jól körülírható feszítő érzése van. Reggelente nagyon nehezen ébred. Délutánra teljesen kimerül, és este ingerült a családjával. Minden gondolata csak a cég körül forog, képtelen a kikapcsolódásra.

Ferenc azt akarja elérni a Bach-virágterápiával, hogy a belső stresszes feszültsége és ingerültsége feloldódjon, és újra kiegyensúlyozott önmaga lehessen. Szeretné, ha nem lenne szüksége gyógyszeres kezelésre.

Kapott: Fehérvirágú vadgesztenyét, Cseresznyeszilvát, Nebáncsvirágot, Diót, Gyertyánt és Bükköt.

  • Három hét múlva: Arról számolt be, hogy belső állapota stabilizálódott, mellkasi feszítő érzése megszűnt, vele együtt a magas vérnyomása is elmúlt. Rendszeresen eljár sportolni, amivel a feszültségét is jelentősen le tudja vezetni. Időt szakít magának a szórakozásra és a kikapcsolódásra. Azonban magánéleti válságának oka megvilágosodott előtte, ami szomorúvá, csüggedtté és lehangolttá teszi. Most még több a munkája és feladataival is nehezen birkózik meg. Elbizonytalanodott és pillanatnyilag kilátástalannak érzi a helyzetét.
  • Új eszenciakeveréke: Apróbojtorján, Dió, Tárnics, Szilfa, Gyertyán.
  • 6 hét múlva: Természete újra a régi: felszabadult, könnyed és magabiztos. Magánéleti válságában kétségeitől letisztult döntést tudott hozni, ami miatt egyáltalán nem csüggedt már. Teljesen átlátja az okokat és élethelyzetét egészében. Vállalkozásában nagyon jól mennek a dolgok, sőt egy újabb lehetőséget kapott. Ezzel elvégzendő feladatai bővültek, de nem vállalt erején túl, energikusnak és kiegyensúlyozottnak érzi magát.

Eszter - allergiás tünetek nélkül

Eszter, 35 éves recepciós, nehéz életfeladatokkal, de mély önismerettel rendelkezik. Nagyon érzékeny és értékes az érzelmi világa. Sajnos heves allergiarohamok kínozzák. Otthon a gyermekeivel is probléma, konfliktusok vannak, akiket már régóta egyedül nevel. A munkahelyén sem mennek jól a dolgok. Úgy érzi, hogy a „hullámok összecsaptak a feje felett.”

Szeretne végre „levegőhöz jutni”, az allergiája, és érzelmi kiegyensúlyozottsága miatt is. Önismerete, és belső változni akarása miatt beszélgetésünk során sok mindenre fény derült. Személyiségében sikerült megtalálnia problémái valódi okait, és ennek függvényében állítottuk össze az eszenciakeverékét. Eszter belátta, hogy milyen negatív jellembeli tulajdonságokkal rendelkezik, és ehhez a változtatáshoz kérte a Bach virágterápia segítségét.

Kapott: Bükköt, Katángkórót, Vörösfenyőt, Tárnicsot és Fűzfavirágot.

  • Három hét múlva: Eszter nem jelentkezett többet. Mivel közeli ismerősöm, bátorkodtam felhívni telefonon, hogy megkérdezzem, hogyan érzi magát.

    - Ó, nagyon jól vagyok! Nem történt semmi csoda az életemben, de annyira kiegyensúlyozott és természetes önmagam vagyok újra!

    - És, az allergiád hogy van? - kérdeztem.

    - Ja, igen, hát az nincs már… És képzeld, kifestettem az egész lakást, mindent átrendeztem, átalakítottam benne, még a számítógépemen is nagytakarítást tartottam. A munkahelyemen és a családomban is újra én bátorítok mindenkit, hogy ne adja fel, és vegye észre, hogy az élet milyen szép, még akkor is ha néha nehézségeink vannak.


    Eszter újra egészséges.

Bach virágterápia

A Bach virágterápia segítségével újra megtalált boldog és kiegyensúlyozott önmagad segítségével az élet élvezetnek, a megpróbáltatások és a tapasztalatok kalandoknak tűnnek majd neked, mivel csupán fel kell ismerned lelki erődet, hűnek kell lenned önmagadhoz, s minden megoldódik, ahogyan a köd is szertefoszlik, ha kisüt a nap.

Bach virágterápia cikkgyűjtemény

Mi is az a Bach virágterápia?
Mi is az a Bach virágterápiaMi is az a Bach virágterápia? Mellékhatások nélküli, szelíd és lágy gyógymódról van szó, amelynek szélesebb körben való megismerése igazi ajándék a testben, lélekben, és szellemben is meggyógyulni vágyók részére.

Mi is az a Bach virágterápia? »

Bach virágterápia gyakorlata
Bach virágterápia gyakorlataA Bach virágterápia gyógyító hatása csak úgy tud aktivizálódni, ha a beteg is akarja állapotának változását. Elengedhetetlen feltétel: a páciens saját maga is akarjon gyógyulni.

A Bach virágterápia gyakorlata »

Miben segít a Bach virágterápia?
Miben segít a Bach virágterápiaA harmónia megteremtésében és így a jó döntések meghozatalában segíthet a Bach virágterápia.

Ha szeretnéd kezedbe venni sorsod irányítását és tenni érte, ha úgy érzed szükséged van egy kis segítségre, próbáld ki a Bach virágterápia módszerét.

Miben segít a Bach virágterápia? »

Kismamák és a Bach virágterápia
Bach virágterápia kismamák részéreAz áldott állapotban lévő kismamáknak fokozottabb figyelmet kell fordítanuk testi, lelki egészségükre. Különösen oda kell figyelniük a gyógyszerek szedésére, és azok nemkívánatos mellékhatásaira a magzatra nézve.

Az állapotos nőknek általánosságban azt tanácsolják, hogy mindenféle gyógyszer szedésétől tartózkodjanak a magzat egészséges fejlődése érdekében, ugyanakkor minden esetben mérlegelni kell a gyógyszer elhagyásának esetleges negatív hatásait is. Ezért a gyógyszert szedő, vagy esetlegesen lelki problémákban szenvedő kismamáknak kifejezetten fontos tudniuk, hogy milyen alternatív lehetőségeik vannak egészségfejlesztésük, és nemkívánatos tüneteik kezelésében.

A kismamák kiegészítő kezelésében egyik legideálisabb lehetőség a Bach virágterápia.

Kismamák és a Bach virágterápia »

Bach virágterápia Gyakran Ismételt Kérdések
Bach virágterápia gyakran ismételt kérdésekA Bach virágterápia állapotfelmérő beszélgetései során gyakran tesznek fel kérdéseket. Az alábbi válogatásban a leggyakrabban ismételt kérdéseket adom közre.

Bach virágterápia Gyakran Ismételt Kérdések »

Ki volt Edward Bach?
Ki volt Edward Bach? Mi késztette a Bach virágterápia kidolgozására?Dr. Edward Bach 1938 és 1936 között dolgozta ki a Bach virágterápia rendszerét, amely a homeopátia alapelveit továbbgondolva virágkivonatok segítségével a testi és lelki betegségek érzelmi okainak kezelésére és megszüntetésére szolgál.

A Bach virágterápia amely elveit tekitve hagyományos és szemlélete alapján modern gyógymód, egyaránt felhasználható testi betegségek, közérzeti zavarok, vagy lelkiproblémák kezelésére, főleg azok megelőzésére, a jellem fejlődésének előmozdítására.

Ki volt Edward Bach? »

Edward Bach: Az utazók története
Bach virágterápia Dr. Edward Bach 1934-es előadása alapjánHol volt, hol nem volt - mert a dolgok mindig így kezdőnek: egyszer volt, hol nem volt -, volt egyszer tizenhat utazó, akik elhatározták, hogy átvágnak egy erdőn.

Kezdetben minden rendben is ment, ám egyszer csak az egyikük, Apróbojtorján, aggódni kezdett amiatt, hogy a helyes úton vannak-e. Késő délután, amikor már mélyebben jártak az árnyékok között, Bohócvirág félni kezdett attól, hogy eltévesztették az utat. Amikor lement a nap, besötétedett, s megszólaltak az erdő éjszakai hangjai, Napvirágon erőt vett a rémület és a pánik. Az éjszaka közepén a legnagyobb sötétben Sülzanót elvesztette minden reményét, és azt mondta: „Nem megyek tovább! Ti folytassátok az utat, de én itt maradok, míg a halál meg nem enyhíti szenvedéseimet.”

Edward Bach: Az utazók története »

Mi is az a Bach virágterápia?
Mi is az a Bach virágterápia?Mi is az a Bach virágterápia? - teszik fel manapság egyre többen és egyre gyakrabban a kérdést. Azért, mert bár a gyógymód 70 éve létezik, de hazánkban még nem olyan széles körben elterjed, mint például a nyugat-európai országokban, vagy az Egyesült Államokban, ahol a gyógyszertárak többségében kapható, és az emberek házi patikájának természetes része. Sőt, az Brit mentőszolgálat tartozékai közé tartozik Dr. Edward Bach híres életmentő gyógyírje is. Miért nincs ez hazánkban is így? Hiszen oly csodálatos, mellékhatások nélküli, szelíd és lágy gyógymódról van szó, amelynek szélesebb körben való megismerése igazi ajándék a testben, lélekben, és szellemben is meggyógyulni vágyók részére.

Mi is az a Bach virágterápia? »

Bach virágterápia kutyáknak
Bach virágterápia kutyáknakAz állatgyógyászat is egyre gyakrabban alkalmazza az úgynevezett alternatív gyógyító- és terápiaeljárásokat, módszereket. Az egyik ilyen, egyre közismertebbé váló terápialehetőség a Bach virágterápia.

Azonban az emberekre érvényes kezelési alapszabályokat nem lehet az állatokra, kutyákra egy az egyben érvényesíteni. Néhány természetgyógyászati tapasztalattal rendelkező állatorvos és állatterapeuta munkája nyomán már összeállítottak egy jól és nagy biztonsággal alkalmazható leírást, amelyik például speciálisan a kutyákra vonatkoztatható.

Bach virágterápia kutyáknak »

Bach virágterápia a Wikipédián »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.