Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
Jánoska emlékére, akinek 5 hónap életet adott a sors.

Gyermek voltam, így gyászoltam

Halál, gyász, gyászfeldolgozás gyermekkorban

Négyéves voltam, amikor édesapám megbetegedett, szilikózisa volt, komoly tüdőműtéten esett át, éveken át kórházakban és szanatóriumokban kezelték, tíz éven át rokkantnyugdíjasként élt.

Édesanyám ebben a tíz évben családfenntartó volt. Ilyen körülmények között nem merték vállalni, hogy testvérem szülessen.

Kilencéves voltam, amikor halottak napján édes anyámmal a temetőben voltunk, és a buszon hazafelé elsírtam magam, és azt mondtam: „Nekem még egy testvérem sincs, aki virágot hozzon a síromra, ha meghalok.”

Egy év elmúltával fiútestvérem született, Jánoska. Az én boldogságom határtalan volt. Jánoska 1966. augusztus 13-án született. Abban az évben volt életem legkülönlegesebb karácsonya. Az én kezemben lehetett, amikor a karácsonyfa alatt álltunk, pontosan emlékszem a csillagszórókra, a szemére, ahogyan csillogott, és itt van az érzés a karomban, ahogyan öleltem.

Karácsony utáni napon édesanyám és Jánoska a budapesti Heim Pál gyermekkórházba feküdtek be kivizsgálásra, mert (ahogyan ezt később megtudtam) december elején a gyermekorvos Jánoskánál szívzörejeket észlelt, és ezt kellett kivizsgáltatni.

Mi akkor Inotán laktunk, és édesanyám az ind ulás előtt azt kérdezte tőlem, mit hozzon nekem Budapestről. Abban az időben nagy szó volt, ha valaki Budapestre ment, nekünk pedig olyan, mint amikor valaki manapság egy másik kontinensre.

Azt válaszoltam neki, hogy nekem csak Jánoskát hozza haza. Meg is dorgált érte, hogy mit beszélek, de én ragaszkodtam hozzá, hogy nekem semmi más nem kell, csak Jánoska.

Édesapám december 31-én volt meglátogatni Jánoskát és az édesanyámat. (Édesanyám még szoptatott, így egy másik emeleten, egy másik szobában, de a kórházban maradhatott.)

December 31-én édesapám azzal jött haza, hogy egy kicsi lyuk van Jánoska szívén, ami hároméves koráig begyógyulhat, ha nem, akkor megoperálják, és minden rendben lesz, csak a kontrollvizsgálatok eredményét meg kell várniuk, és január 3-án jöhetnek haza.

Január másodikáról harmadikára virradó éjszaka a fölső szomszédjaink csöngettek (csak nekik volt a környéken telefonjuk), és az ágyban fekve hallottam, hogy azt mondják az édesapámnak, hogy ha még élve látni akarja Jánoskát, azonnal menjen be a kórházba.

Semmit nem értettem az egészből, nem tudtam, mi történt, édesapám felöltözött és elment, hallottam, hogy nagyon sír. Valaki elvitte autóval Budapestre a kórházba. Én kettesben maradtam nagymamámmal, aki nálunk lakott telenként, hogy ne kelljen tüzelőt vennie.

Emlékeszem, reggelig sírtam a paplan alatt, semmit nem értettem. Ma sem tudok visszaemlékezni arra, honnan tudtam meg, mi történt. Feltételezem, a felnőttek beszélgetéseiből csíptem el részleteket, és úgy raktam össze a történteket.

Eszerint: szilveszterkor a nővérek szellőztettek, és nyitva felejtették az ablakot, Jánoska közvetlenül az ablak alatti ágyban feküdt. Édesanyám éjjel kettőkor felébredt, azt mondta, hogy valami húzta őt a gyerekszoba felé, és felment Jánoskát megnézni. Ott találta a nyitott ablakot, és Jánoska szemöldöke, haja meg volt deresedve. Jánoska olyan súlyos tüdőgyulladást kapott, hogy január 5-én meghalt.

Január 3-tól éreztem, hogy nagy a baj, nagyon szorongtam, és emlékszem, hogy nagyon jól viselkedtem, mert, arra gondoltam, hogy ha annyira jó leszek, hogy rám nem kell figyelniük a felnőtteknek, akkor minden erejüket arra fordíthatják, hogy legyőzzék azt a bajt, aminek fenyegetését pontosan éreztem, csak nem volt neve annak a bajnak.

Édesanyámat vonaton, buszon cipelte haza édesapám a kórházból. Szó szerint cipelte, a lakásba az ölében hozta be. Letámasztotta a fal mellé az előszobában, édesanyám a földre roskadt, én az ölébe ültem, emlékszem, hogy nagyon sírtunk, és az anyukám mindenfélét kiabált. Arra emlékszem, hogy azt kiabálta: „Nem tudtam hazahozni neked Jánoskát”, meg arra: „Nem merem kinyitni a szemem, mert mindig a halott kisfiamat látom magam előtt”. Én ott könyörögtem neki, hogy nyissa ki a szemét, ott vagyok előtte.

Nagyon sok látogató jött hozzánk azokban a napokban. Mindig ott voltam a felnőttek között, átéltem a felnőttek gyászát, de bennem egyre nőtt a feszültség, amit nem engedtem felszínre törni. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem tudtam, hogy kire haragszom. (Mostani felnőtt eszemmel visszaemlékezve az akkori érzéseimre, azt hiszem, a szüleimre haragudtam, mert elvesztettem a mindenhatóságukba vetett hitemet. Csalódtam bennük, hiszen én csak azt kértem ajándékba, hogy hozzák vissza a testvéremet. Úgy éreztem, hogy nem vigyáztak rá eléggé, és akkor rám sem tudnak vigyázni.)

Ettől kezdve, úgyemlékszem, soha többé nem bíztam meg a felnőttekben úgy, mint előtte, megéreztem, hogy ők is majdnem olyan kiszolgáltatottak, min én, a gyermek.

Úgy hiszem, az én gyermekkorom ekkor ért véget.

A temetés

Jánoskát az öthónapos születésnapján temették.

A temetésből alig emlékszem valamire. Csak arra emlékszem, hogy üveglap volt az arca előtt, és én határozottan láttam, hogy lélegzik, csak alszik. Kiabáltam, ordítottam, hogy ne zárják le a koporsót, mert élve nem temethetik el.

A pap mondott valamit Istenről, és (ma is nagyon szégyellem) megrúgtam a papot, és azt kiabáltam neki, hogy nincs Isten, és ha van, akkor nagyon gonosz, és ne beszéljen róla.

Valaki elvezetett valahová, nem is emlékszem a temetésből többre.

Ugyanez év novemberében húgom született. A húgomat felnőtt szeretettel, sok felelősségérzettel, inkább anyaként, mint testvérként szerettem. Soha nem volt egyenrangú testvérkapcsolatunk.

Az ezután következő tizenöt évet végigperlekedtem Istennel. Veszekedtem vele, haragudtam rá, követeltem, hogy tegye jóvá a jóvátehetetlent, és sűrűn megkérdeztem tőle, hogy miért?

Többféle vallásban kerestem a választ, hogy miért történhetett meg mindez, és miért velem, velünk. Soha nem kaptam olyan választ, amilyen nekem megfelelt volna.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Húszévesen férjhez mentem, huszonhárom éves voltam, amikor az első kislányom született.

Amikor huszonöt évesen a második gyermekünket vártam, különleges dolgot fedeztem fel. Anyai nagymamárnnak a második gyermeke fiú volt, és öt hónapos korában meghalt tüdőgyulladásban… Édesanyámnak a második gyermeke fiú volt, és öt hónapos korában meghalt (a boncolás eredménye szerint) tüdőgyulladásban.

A terhességem alatt sokszor gondoltam arra, hogy nehogy az én második gyermekem is fiú legyen. Mire megszületett a kisfiam, beállt nála a klinikai halál, de újraélesztették. Én csak számoltam a másodperceket, mert tudtam, hogy ha bizonyos ideig nem sír fel, minden másodperccel nagyobb a maradandó károsodás veszélye. Nyolc vagy kilenc másod percig juthattam el, amikor felsírt. Nem mutatták meg, elrohantak vele, inkubátorba tették. Egy óra múlva láthattam, addigra már minden életfunkciója rendben volt.

Ettől a naptól kezdve öt hónapon át a poklok kínját álltam ki. Ma is csodálom a családom türelmét, és hálás vagyok a gyermekorvosunknak, aki megértette szörnyű félelmeimet, és éjjel-nappal elérhető volt számomra. Ahogy közeledtünk az öt hónapos korhoz, a szorongásom elviselhetetlenné fokozódott. Nem sokat beszéltem a félelmeimről, de annál intenzívebben éltem meg a rettegést a kisfiam életéért.

Furcsa még visszagondolni is arra, hogy alkudoztam Istennel, hogy „megbocsátok” neki, ha élhet a fiam. Könyörögtem, zsaroltam.

Keveset aludtam abban az időben, azt is felszínesen. Éjszaka többször is arra ébredtem, hogy nem hallom a gyermekem lélegzését.

Aztán elmúltak a kritikus napok, a fiam életben maradt, és bár gyermekként voltak egészségi problémák, semmi különös baj nem történt.

Úgy éreztem, kozmikus erők segítettek abban, hogy átprogramozzam a családi „törvényszerűségeket”. Megtapasztaltam Isten kegyelmét. Olyan kegyelemben részesültem, amely lehetővé tette, hogy közvetlen utam legyen Istenhez, és lehetőséget kaptam arra, hogy átírjam a családunk sorskönyvét.

A lelkem olyan elszántan küzdött a kisfiam életéért, és olyan erős voltam, hogy úgy éreztem, ha kell, kiforgatom sarkaiból a világot.

Úgy gondolom, hogy nekem ez volt a küldetésem, amiért a világra jöttem. Persze még sok feladatom van, amit el kell végeznem, de a fő mű már elkészült.

Mind a négy gyermekem a létező legnagyobb ajándék számomra.

A gyászt, amit leírtam, most sikerült megértenem, feldolgoznom.

A szüleimmel soha nem beszéltünk Jánoskáról. Az édesanyámról tudom, hogy nem tudta feldolgozni a történteket.

A húgom ez év nyarán, harminckét évesen ment férjhez. Novemberben elköltöztek a férjével két utcával arrébb.

A húgom minden nap hazajár, az édesanyám minden nap látogatja a húgomat.

Az édesanyám minden nap siratja a húgomat, és a legkisebb lányomat - lelki nyomással élve - arra kérte, hogy költözzön hozzájuk. Néhány hétre hozzájárultam, hogy a kislányom a mamánál lakjon, de aztán hazavittem, és bár naponta megy a mamiékhoz iskola után, visszaállítottuk a megszokott rendet.

A szüleim naponta elmondják, hogy nem tudják, mi lesz velük így, gyermektelenül.

Még mindig Jánoska hiányzik?

Megjelent Dr. Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok? című gyűjteményében

Ahány élet, ahány sors, annyiféle a halál, és annyiféle a gyász is. Modern korunkban az ember egyre inkább elbizonytalanodik, ha kudarcait, fájdalmait kell feldolgoznia. Dr. Polcz Alaine könyvében szinte észrevétlenül, rá jellemző írói visszafogottsággal megteremti azoknak a közösségét, akik egy megrázó vallomásfüzérben keresetlenül és őszintén írnak bánatukról – egy közeli családtag, nagy szerelem, kedvenc kutya, jó állás elvesztésének fájdalmáról. Esendő tagként maga is vall nagy veszteségeiről: férje, Mészöly Miklós haláláról és a szülőföld elvesztéséről. Arról szerzünk tapasztalatot, hogy a szeretet, a jóság, a vigasz, a megértés és részvét jelenlétét sokszor a legegyszerűbb tények bizonyítják, és érdemes ezekre odafigyelni.

Dr. Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok?

Ne vidd tovább egyedül a terhet, jelentkezz most a gyászfeldolgozó csoportunkba!

Gyász és veszteségfeldolgozó tréning: További információ és jelentkezés »

Együtt a gyászban
Jelentkezz gyászfeldolgozó tréningünkre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További információ a gyászfeldolgozó levelező tréningekről »

Gyásztanácsadó képzés

További információ a Gyásztanácsadó képzésről »

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!




Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!


  1. Állapotfelmérés

    Két találkozásból áll. Az első találkozáskor 2x50 perc (megismerkedünk a szülővel és a gyermekkel, és a szükséges tesztek felvétele történik meg.

    A második találkozáskor a tesztek eredményeit ismertetjük a szülővel, tanácsokat adunk, módszereket tanítunk a szülőnek az eredményesebb gyermekneveléshez, válaszolunk a felmerülő kérdésekre, kialakítjuk a személyre szabott gyermeknevelési stratégiát.

    Ára: 17 000 Ft+ÁFA

    Amennyiben írásos pszichológiai véleményt szeretne, annak külön díja van: 20 000 Ft + ÁFA

  2. Szülők felkészítése a gyermek gyászfeldolgozás segítésére

    Az állapotfelmérést követően szabadon választható, alkalmanként 45 perc. A szülők személyre szabott felkészítése, a konkrét problémák orvoslása, az élethelyzetek megnyugtató megoldása, módszerek, eszközök megtanulása a konfliktusmentes, sikeres gyermekneveléshez.

    Ára: 9 000 Ft+ÁFA/alkalom

  3. Gyermek egyéni gyászfeldolgozó terápia

    Az állapotfelmérést követően szabadon választható, alkalmanként 45 perc. A gyermekkel történő személyre szabott foglalkozások, amelyek pszichológus vezetésével történnek, de szükség szerint bevonhatunk a gyermekkel való munkába óvónőt, mentálhigiénés szakembert, szociálpedagógust, pszichiátert is.

    Ára: 9 000 Ft+ÁFA/alkalom

Helyszíne: 1036 Budapest, 3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.térkép »

Jelentkezésed elfogadása után, az Állapotfelmérés időpontját pontosítjuk.

Biztosítunk minden Kedves Résztvevőt, hogy az egyedi igényeit az adott lehetőségeken belül messzemenően figyelembe vesszük.

Gyermek gyász: gyermekek egyéni gyászfeldolgozása
Jelentkezz gyermek gyász állapotfelmérésre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Álapotfelmérés időpont egyeztetése érdekében!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További információ a gyermek gyászfeldolgozó foglalkozásokról »

Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Ügyetlenül küszködünk
A halál hosszú ideig tabu téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának megoldásában.

Ügyetlenül küszködünk »


A halál, a gyász és a gyászfeldolgozás lélektana
A gyászmunka lényege és alapvető célja, hogy el tudjuk fogadni a másik halálát. Ez azt sugallja: szembe kell nézni a megváltoztathatatlannal, vagyis tudomásul kell venni, hogy soha többé nem találkozhatunk, nem láthatjuk már élve az eltávozottat. A mai civilizációban még illetlenség halálról, gyászról ilymódon beszélni. A gyász külsőségeit is sokan lebecsülik, üres formaságnak tartják, pedig a ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét.

A halál, a gyász, a gyászfeldolgozás lélektana »


Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája
A halált egyik civilizáció sem tudja sem megközelíteni, sem kikerülni, csak kerülgeti, és éppen a kerülgetés módja, e koronként változó "haláltánc" válik érdekessé a halállal és egyben az élettel foglalkozók számára. Korunk válasza a halál kérdésére, a társadalom és az egyén viszonya a halálhoz, a haldokláshoz és a gyászhoz a korábban évszázadokon át tartó lassú változásoktól eltérően, néhány évtized alatt szinte teljesen átformálódott.

Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája »


Mit érez a beteg a haldoklás különböző fázisaiban?
Amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, akkor egyszerűen nem hiszi el. „Ez nem lehet igaz!” - mondja. Azonnal az jut az eszébe, hogy biztosan elcserélték a leleteit, vagy tévedtek a vizsgálatnál. A beteg ilyenkor még ereje teljében van, tudja, hogy kicsit beteg, hiszen ezért fordult orvoshoz, de annyira nincs rosszul, hogy a halálra, vagy halálos betegségre gondoljon. Még nem tudja, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli.

Mit érez a beteg a haldoklás különböző stádiumában? »


A halál fázisai
A haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét.

A haldoklás (halál fázisai) »


Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út
Elisabeth Kübler-Ross, mint könyve előszavában elmondja, nem tankönyvet kívánt írni, csak meg akarja ismertetni az embereket a haldoklók tapasztalataival, érzéseivel, félelmeivel. Meg akarja mutatni, hogy hogy lehet emberként kezelni a haldoklót, hogy lehet vele párbeszédet kialakítani, megkönnyítve így minden érintett számára a halál elfogadását.

Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út »


Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól!
Elisabeth Kübler-Ross beszámolója arról, mit tanult évtizedeken keresztül a haldoklók ágyánál, és milyen következtetéseket vont le közel 20 000, tudományosan kiértékelt halálközeli élményből.

Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! »


Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek?
Aztán elérkezik a nap, amikor az orvos behívat, és azt mondja: nem tudunk többet tenni a beteg érdekében, már csak fájdalmat csillapítunk. Felteszi a kérdést: el tudják-e látni otthon a beteget?

Ekkor tudatosul bennünk, hogy itt nem betegről, hanem haldoklóról beszél az orvos. Döntési helyzetben vagyunk: mit tegyünk? Ezer szempont van, amit meg kell vizsgálnunk. Ezek közül most csak azzal foglalkozunk, ami az elköszönéshez, a gyász megéléséhez, a fájdalom elviseléséhez segít hozzá.

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek? »


A búcsú
A legtöbb ember arról számol be, hogy mennyire bántja, hogy amikor még beszélhetett volna a haldoklóval, amikor még elmondhatta volna neki azt a néhány szót, ami fontos lett volna – nem tette meg.

Az élet létezik. A halál létezik. A látszat mit sem számít. Az számít csak, amit érzünk.

Hogy együtt legyünk azzal, akit szeretünk, és aki hamarosan távozni készül. Hogy megmondjuk neki. Hogy bocsánatot kérjünk. Hogy megbocsássunk neki.

A búcsú »


Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban
Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől...). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…

Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban »


Polcz Alaine: Az élet és halál titkai
Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Polcz Alaine kisgyermekeknek szóló könyvében – mely Élet és halál titkai címmel jelent meg – segítséget nyújt a tanácstalan szülőknek, és természetes, egyszerű módon ad válaszokat a gyermekekben felmerülő kérdésekre. Az alábbi levélben Polcz Alaine megszólítja a felnőtteket, elmondja, milyen volt a régebbi korok társadalmának halálhoz való viszonya, és milyen a ma élő ember haláltudata, mi a véleménye a fogyasztói társadalom mindent elárasztó agresszivitásáról. Végül bevallja, hogy ez a vékony kis könyv nagyobb nehézséget okozott számára, mint egy több száz oldalas könyv megírása, és elmondja, miért ajánlja a könyvét a szülőknek, gyermekeknek.

Polcz Alaine: Az élet és halál titkai »


Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk?
A halál felfogásának története az emberiség története is. Az egyes kultúrák, korok halálviszonya gondolkozásukat, életmódjukat, filozófiájukat tükrözi.

A nagy vallások mindig visszatérnek a halál kérdésére adott válaszra; s hogy ez a válasz a hétköznapi ember számára felfogható-elviselhető legyen, mitologizálták, kiszínezték, képes, szimbolikus beszédet használtak. A modern tudat sem a színezett, sem a színezetlen választ nem érti, a szimbólumokat elutasítja. Nekünk a mai tudatunkkal kell élnünk, mely nem ismeri, nem érti a mitológia nyelvét, mivel szilárd magja a ráció, a természettudományos gondolkodás.

Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk? »


Hogyan adj szót fájdalmadnak?
Földi létünk a fogantatással kezdődik és a halállal ér véget. A halál elkerülhetetlen, tényét megváltoztatni nem lehet, amin változtatni tudunk, az a halálhoz való viszonyunk. Tudom, ezek súlyos szavak, de még súlyosabb a fájdalom, amit hordozunk. A veszteség fájdalmát egyedül éljük meg. Ha szerencsénk van, és szerető család, barátok vesznek körül a veszteség idején, az kicsit segíthet. De az elhunyt után maradt üresség, a kínzó hiány, a magány érzését egyedül éljük át.

Hogyan adj szót fájdalmadnak? »


Engedd el!
Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép.

Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász.

Engedd el! »


Gyászreakció
A gyászreakció Engel (1970) szerint négy szakaszban zajlik. A kezdeti sokk állapotában a megrázkódtatást követő sajátos gátoltság, belső némaság érvényesül. A veszteséget az egyén sokszor nem is képes tudomásul venni. A tény azonban a második szakaszban fokozatosan tudatossá válik, a harmadik szakaszban megindul a restitúció és a negyedikben az oldódás.

Gyászreakció »


Egy gyermek hiánya
A gyász, a bánat megélése teljes valónkat követeli. Meg kell merülnünk a fájdalomban, hogy azután kiemelkedhessünk belőle. Előbb el kell gyászolnunk az eltávozottat, hogy méltóan fogadhassuk az érkezőt. Ha még tart a gyászmunka, a pocaklakónk velünk együtt gyászol. Ő már a fájdalommal megterhelve érkezik a világra, hiszen nem önmagáért születik, hanem az elvesztett gyermek pótlékaként. Ne tegyük, mert egyik gyermek sem pótolható. Minden gyermekünket önmagáért kell a világra hoznunk, és önmagáért kell szeretnünk!

Egy gyermek hiánya »


Meg nem született gyermek
Amikor vetélés következik be, akkor egy vágyott folyamat szakad félbe. A terhesség megannyi titkot rejt a nő számára, aki ezt a titkot nap mint nap bontogatja. Minden kismama felteszi magának ezeket a kérdéseket: „Milyen lehet most a kicsinyem, akit érzek, hordozok a szívem alatt, de nem látom, nem hallom őt. Mit csinálhat ott bent a pocakomban, mit érezhet, mit gondolhat, vajon jól érzi-e magát?” Az anyává válás folyamatában a nő megtanulja, hogy lemondjon dolgokról, testével, lelkével, viselkedésével, táplálkozásával szolgálja a születendő életet. S ha bekövetkezik a vetélés, az anyává válás folyamata hirtelen megszakad, nincs idő felkészülni, döbbenetes gyorsasággal történnek az események, az anya elveszíti a gyermekét, mielőtt a karjában tarthatta volna. Nincs kapaszkodó, nincsenek, vagy alig vannak emlékek, csak az üresség érzése marad, és a „miért történt?” és a „miért velünk történt?” kérdése, amire ritkán van válasz.

Meg nem született gyermek »


Gyermek, halál, gyász
A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán „elutazik” vagy „távoli országba költözik”, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád.

Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk.

Gyermek, halál, gyász »


Gyermek voltam, így gyászoltam
Nagyon sok látogató jött hozzánk azokban a napokban. Mindig ott voltam a felnőttek között, átéltem a felnőttek gyászát, de bennem egyre nőtt a feszültség, amit nem engedtem felszínre törni. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem tudtam, hogy kire haragszom. (Mostani felnőtt eszemmel visszaemlékezve az akkori érzéseimre, azt hiszem, a szüleimre haragudtam, mert elvesztettem a mindenhatóságukba vetett hitemet. Csalódtam bennük, hiszen én csak azt kértem ajándékba, hogy hozzák vissza a testvéremet. Úgy éreztem, hogy nem vigyáztak rá eléggé, és akkor rám sem tudnak vigyázni.)

Ettől kezdve, úgyemlékszem, soha többé nem bíztam meg a felnőttekben úgy, mint előtte, megéreztem, hogy ők is majdnem olyan kiszolgáltatottak, min én, a gyermek.

Úgy hiszem, az én gyermekkorom ekkor ért véget.

Gyermek voltam, így gyászoltam »


Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében
A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és az állandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki.

Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében »


A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok?

Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok?A legnevesebb magyar thanatológus új könyvének címe, e két rövid, staccatós kérdőmondat már önmagában is elgondolkodtató. Az elsővel szembesülve még nagyjából „képben van” a Polcz Alaine munkásságát ismerő olvasó, de a második kérdőmondat talán elbizonytalanítja… De e kötet vallomás-sorozatából kiderül, hogy nemcsak elveszített, elhunyt szeretteinket sirathatjuk igazi, valódi gyásszal, sőt néha tébolyító, sorsot, kegyetlen végzetet, akár a Mindenhatót is káromló, eszelősen ismételgetett, sértődött „miért?”-ekkel, hanem ugyanúgy sirathatjuk egy szeretve-megszokott élethelyzet tragikus, önhibánkon kívüli megszűnését, így a szűkebb pátria történelmileg igazságtalan elvesztését, de még egy hozzánk közelálló, családtaggá fogadott négylábú pusztulását is, aki igazi társunk volt hosszú évekig - és értette a köztünk kialakult - közös fajnyelvet helyettesítő, ám mégis valódi, bensőséges kommunikációt. De sirathatjuk a minket elhagyó kedvest is, aki továbbél ugyan, akár elérhető földrajzi közelségben hozzánk, csak éppen nem velünk. Sőt sirathatjuk saját, családban betöltött hajdani szerepünk megszűnését is, holott valamennyien életben vagyunk-maradtunk, „csak” éppen egy manapság már mindennapinak tűnő válás robbantott ki - mondjuk - az apaszerepből, amely érzelmi és értelmi énünk integráns részévé vált.

Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok? »

A könyvespolcra ajánljuk

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermekA megrázó kötet a szerző évtizedeken át folytatott pszichológusi munkájának tapasztalatait fogja egybe. A halált az éppen csak kezdődő élet szemszögéből ragadja meg, ráébresztve az olvasót a halállal szembesülő gyermek félelmeire, küzdelmére, bölcsességére. Polcz Alaine évtizedeken át dolgozott haldokló gyermekek mellett, megismerte azokat a reakciókat, melyek a halált sohasem elfogadható tényként vagy éppen az élet természetes lezárásaként kezelik. Interjúkat idéz, amelyekben gyermekek szembesülnek a maguk vagy hozzátartozóik halálával. A személyes tragédiákat olyan érzékenységgel fogalmazza meg, hogy az ezekből leszűrhető általános tapasztalat fontos segítséget nyújthat a megértésben, az elfogadásban.

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek »

A könyvespolcra ajánljuk

Elisabeth Kübler-Ross: A halál mint ragyogó kezdet

Elisabeth Kübler-Ross: A halál mint ragyogó kezdet

A haldoklás és a halál kutatásának területén talán egyetlen tudós sem szerzett magának olyan kiemelkedő nevet, mint a svájci születésű Dr. Elisabeth Kübler-Ross, aki hosszú órákat töltött haldoklók ágya mellett, feljegyezte viselkedésüket és mondanivalóikat. Kutatómunkájáról és annak eredményeiről szóló beszámolói új megközelítésben jelenítik meg a halál – eddig tabuként kezelt – témakörét.

Elisabeth Kübler-Ross: A halál mint ragyogó kezdet - tovább a könyvesboltba »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.