Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.”

Radnóti Miklós

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek?

Néhány gondolat a haldokló hozzátartozóinak

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek?Mindannyiunk földi létének utolsó eseménye a halál. A halál bekövetkezhet bármikor, fiatal vagy idős korban, egészségesen vagy betegen, felkészülten vagy felkészületlenül. Természetesen nem élhetjük úgy a mindennapjainkat, hogy folyamatosan a halálra gondolunk, arra készülünk. Néha azonban úgy hozza az élet, hogy a halál közeledtére hosszabb ideig figyelnünk kell.

Így van ez abban az esetben, amikor hozzátartozónk, rokonunk, barátunk betegségéről kiderül, hogy gyógyíthatatlan. Természetesen először mindannyian reménykedünk és bizakodunk, hogy a vizsgálatok tévedtek. Később abban bízunk, hogy van gyógyszer a bajra. Hiszen annyi kísérleti eljárás van folyamatban, hátha éppen megtalálták a hatékony gyógyszert. Újabb csalódások után kezdünk hinni a csodában. Végül, amikor a remény elfogy, szembesülni kényszerülünk a tényekkel, hogy az orvostudomány eszközei végesek, és hozzátartozónknak és nekünk nem maradt más, mint a búcsú. Szerettünket végig kell kísérnünk azon az úton, amely a végső állomáshoz vezet.

Nem tudjuk, mennyire hosszú és mennyire göröngyös ez az út. Nem tudjuk, mennyi fájdalmat, kétségbeesést, reményt és reménytelenséget hoznak a következő napok, hetek, hónapok.

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek? A helyzet teljes tudatában

Mit tegyünk, hogyan tudjuk elkísérni élete utolsó időszakában szerettünket úgy, hogy amennyire csak lehetséges felkészüljünk, és felkészülni segítsünk az elkerülhetetlen búcsúra?

A mai kor emberének súlyos döntési kényszert jelent, hogy mit tegyen, ha hozzátartozójáról kiderül: gyógyíthatatlan, halálos beteg. Ki ne ismerné azt a helyzetet, amikor a kórházi kezelés alatt - munka után rohanunk be a beteg hozzátartozónkhoz? Hajnalban felkelünk, hogy megfőzzük, amit a betegünk megkívánt. Munka után rohanunk hozzá, reménykedünk, hátha kitalálták a csodaszert, ami segíthet. Később kezdünk fáradni. Útközben megvásároljuk, amit szeretett betegünk kért, és beosztjuk, melyik napon ki ér rá látogatni Őt. Fogy a remény, mert szerettünk állapota stagnál, esetleg rosszabbodik. Nő a feszültség, az aggodalom, a kétségbe esés.

Aztán elérkezik a nap, amikor az orvos behívat, és azt mondja: nem tudunk többet tenni a beteg érdekében, már csak fájdalmat csillapítunk. Felteszi a kérdést: el tudják-e látni otthon a beteget?

Ekkor tudatosul bennünk, hogy itt nem betegről, hanem haldoklóról beszél az orvos. Döntési helyzetben vagyunk: mit tegyünk? Ezer szempont van, amit meg kell vizsgálnunk. Ezek közül most csak azzal foglalkozunk, ami az elköszönéshez, a gyász megéléséhez, a fájdalom elviseléséhez segít hozzá.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Amikor latolgatjuk, hogy a kórházi, vagy az otthoni ápolás mellett döntsünk, érdemes átgondolni a következőket:

A környező világ nem tanít minket meghalni. A halál lényege rejtve marad előttünk mindaddig, amíg nem kell szembesülnünk vele. Fogyasztói társadalomban élünk, a sikeres karrier, az anyagi javak megszerzése, felhalmozása, a tervezés, a hatékonyság azok az értékek, amelyek meghatározzák a tetteinket.

Hozzátartozónk betegsége és halála azzal szembesít minket, hogy hamis értékek között élünk, elrohanunk saját életünk mellett, anélkül, hogy tisztán látnánk, mi az életünk értelme?

Mi az a feladat, amelyet életünk során el kell végeznünk? Mi a dolgunk a világban? Mi az, ami igazán lényeges?

Tudjuk-e, hogy mi történik szerettünkkel a kórházi ágyon? Hogyan érezheti magát függönyök mögött, elparavánozva, idegen kórteremben, idegen ágyon, idegen emberek között, magányosan, elkábítva, tehetetlenül és kiszolgáltatottan?

Minden haldoklónak a legjogosabb igénye: emberi körülmények között átélni az utolsó napokat, órákat, perceket. Nem szabad elfelejteni, hogy a haldokló beteg még él, olyan ember, aki a haldoklása idején is érző személyiség. Sokan gondolják, hogy a haldoklás értelmetlen idő, csak felesleges szenvedés. Azt kívánják, hogy ha már így kell történnie, hamar legyen vége, ne szenvedjen tovább szerettünk.

A halál előtti hetek nem csak a szenvedés hetei, hanem különleges időszak, a haldokló személyiség kiteljesedésének, és a környezet átlényegülésének időszaka is lehet.

Azok, akiknek megadatik, hogy elkísérjenek valakit élete utolsó szakaszában, azok tudják, hogy nagyon különleges, bensőséges időbe lépnek be.

Halála előtt mindenki megpróbál önmaga lényegéről vallani azoknak, akik mellette állnak. A haldokló egy szóval, mozdulattal, pillantással elmondja azt, ami igazán fontos, és amit vagy nem tudott, vagy nem lehetett eddig elmondani.

Az egészségügyben a haldoklók ellátása végtelenül sivár. Gyakran nem is a jó szándék hiányzik. Egy orvosra, nővérre annyi beteg jut, hogy az ellátásuk szinte megoldhatatlan. Rohannak, próbálnak mindenkinek segíteni, de az erejük és az idejük véges. Ritkán alakul ki a beteg és a kórházi személyzet között az az intimitás, amely feljogosítaná a munkáját végzőt az utolsó kézfogásra.

Amikor haldoklót kísérünk, akkor a legfontosabb dolgunk, hogy Őrá figyeljünk, és tudnunk kell, hogy a jelenlétünkkel enyhítjük a fájdalmát. Azt a bizonyosságot kell nyújtanunk, amiből a haldokló megérzi, hogy nincs magára hagyva, hogy biztonságban van, mert nincs egyedül.

Vannak dolgok, amiket nehéz elmondani, vannak kérdések, amelyeket nehéz feltenni. Mégis, segítenünk kell abban, hogy a beteg beszélhessen. Kicsi a valószínűsége, hogy a beteg spontán módon elkezd a saját haláláról beszélni, pedig a gondolatait szinte csak ez tölti be. A haldokló gyakran beszél szimbólumokban, nekünk kell felismerni, ráérezni, hogy mit akar mondani, üzenni. Általában csak több, ismétlődő beszélgetés alatt derül ki, hogy mik a haldokló kívánságai. Tudnunk kell, hogy a legnagyobb ajándék, amit egy haldoklónak adhatunk, hogy teljes lényünkkel rá figyelünk.

A haldoklót és az itt maradókat az élettől való búcsúzkodás köti össze. Amikor két egymást szerető ember búcsúzik, akkor attól vesznek búcsút, amit egymás számára jelentettek. A búcsú, az elköszönés a hozzátartozók számára a gyász előkészítése is.

A hozzátartozók élete minőségileg megváltozik, egy új életszakasz kezdődik, amit Nélküle kell élni ezután.

id. Pieter Bruegel: A Halál diadala

„Ha… erősebben kapaszkodnánk egymás kezébe, ha jobban hinnénk a szeretet erejében, akkor talán az élet is és a halál is könnyebb lenne.”

Marie de Hennezel

Ne vidd tovább egyedül a terhet, jelentkezz most a gyászfeldolgozó csoportunkba!

Gyász és veszteségfeldolgozó tréning: További információ és jelentkezés »

Együtt a gyászban
Jelentkezz gyászfeldolgozó tréningünkre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További információ a gyászfeldolgozó levelező tréningekről »

Gyásztanácsadó képzés

További információ a Gyásztanácsadó képzésről »

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!




Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Ügyetlenül küszködünk
A halál hosszú ideig tabu téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának megoldásában.

Ügyetlenül küszködünk »


A halál, a gyász és a gyászfeldolgozás lélektana
A gyászmunka lényege és alapvető célja, hogy el tudjuk fogadni a másik halálát. Ez azt sugallja: szembe kell nézni a megváltoztathatatlannal, vagyis tudomásul kell venni, hogy soha többé nem találkozhatunk, nem láthatjuk már élve az eltávozottat. A mai civilizációban még illetlenség halálról, gyászról ilymódon beszélni. A gyász külsőségeit is sokan lebecsülik, üres formaságnak tartják, pedig a ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét.

A halál, a gyász, a gyászfeldolgozás lélektana »


Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája
A halált egyik civilizáció sem tudja sem megközelíteni, sem kikerülni, csak kerülgeti, és éppen a kerülgetés módja, e koronként változó "haláltánc" válik érdekessé a halállal és egyben az élettel foglalkozók számára. Korunk válasza a halál kérdésére, a társadalom és az egyén viszonya a halálhoz, a haldokláshoz és a gyászhoz a korábban évszázadokon át tartó lassú változásoktól eltérően, néhány évtized alatt szinte teljesen átformálódott.

Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája »


Mit érez a beteg a haldoklás különböző fázisaiban?
Amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, akkor egyszerűen nem hiszi el. „Ez nem lehet igaz!” - mondja. Azonnal az jut az eszébe, hogy biztosan elcserélték a leleteit, vagy tévedtek a vizsgálatnál. A beteg ilyenkor még ereje teljében van, tudja, hogy kicsit beteg, hiszen ezért fordult orvoshoz, de annyira nincs rosszul, hogy a halálra, vagy halálos betegségre gondoljon. Még nem tudja, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli.

Mit érez a beteg a haldoklás különböző stádiumában? »


A halál fázisai
A haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét.

A haldoklás (halál fázisai) »


Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út
Elisabeth Kübler-Ross, mint könyve előszavában elmondja, nem tankönyvet kívánt írni, csak meg akarja ismertetni az embereket a haldoklók tapasztalataival, érzéseivel, félelmeivel. Meg akarja mutatni, hogy hogy lehet emberként kezelni a haldoklót, hogy lehet vele párbeszédet kialakítani, megkönnyítve így minden érintett számára a halál elfogadását.

Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út »


Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól!
Elisabeth Kübler-Ross beszámolója arról, mit tanult évtizedeken keresztül a haldoklók ágyánál, és milyen következtetéseket vont le közel 20 000, tudományosan kiértékelt halálközeli élményből.

Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! »


Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek?
Aztán elérkezik a nap, amikor az orvos behívat, és azt mondja: nem tudunk többet tenni a beteg érdekében, már csak fájdalmat csillapítunk. Felteszi a kérdést: el tudják-e látni otthon a beteget?

Ekkor tudatosul bennünk, hogy itt nem betegről, hanem haldoklóról beszél az orvos. Döntési helyzetben vagyunk: mit tegyünk? Ezer szempont van, amit meg kell vizsgálnunk. Ezek közül most csak azzal foglalkozunk, ami az elköszönéshez, a gyász megéléséhez, a fájdalom elviseléséhez segít hozzá.

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek? »


A búcsú
A legtöbb ember arról számol be, hogy mennyire bántja, hogy amikor még beszélhetett volna a haldoklóval, amikor még elmondhatta volna neki azt a néhány szót, ami fontos lett volna – nem tette meg.

Az élet létezik. A halál létezik. A látszat mit sem számít. Az számít csak, amit érzünk.

Hogy együtt legyünk azzal, akit szeretünk, és aki hamarosan távozni készül. Hogy megmondjuk neki. Hogy bocsánatot kérjünk. Hogy megbocsássunk neki.

A búcsú »


Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban
Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől...). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…

Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban »


Polcz Alaine: Az élet és halál titkai
Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Polcz Alaine kisgyermekeknek szóló könyvében – mely Élet és halál titkai címmel jelent meg – segítséget nyújt a tanácstalan szülőknek, és természetes, egyszerű módon ad válaszokat a gyermekekben felmerülő kérdésekre. Az alábbi levélben Polcz Alaine megszólítja a felnőtteket, elmondja, milyen volt a régebbi korok társadalmának halálhoz való viszonya, és milyen a ma élő ember haláltudata, mi a véleménye a fogyasztói társadalom mindent elárasztó agresszivitásáról. Végül bevallja, hogy ez a vékony kis könyv nagyobb nehézséget okozott számára, mint egy több száz oldalas könyv megírása, és elmondja, miért ajánlja a könyvét a szülőknek, gyermekeknek.

Polcz Alaine: Az élet és halál titkai »


Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk?
A halál felfogásának története az emberiség története is. Az egyes kultúrák, korok halálviszonya gondolkozásukat, életmódjukat, filozófiájukat tükrözi.

A nagy vallások mindig visszatérnek a halál kérdésére adott válaszra; s hogy ez a válasz a hétköznapi ember számára felfogható-elviselhető legyen, mitologizálták, kiszínezték, képes, szimbolikus beszédet használtak. A modern tudat sem a színezett, sem a színezetlen választ nem érti, a szimbólumokat elutasítja. Nekünk a mai tudatunkkal kell élnünk, mely nem ismeri, nem érti a mitológia nyelvét, mivel szilárd magja a ráció, a természettudományos gondolkodás.

Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk? »


Hogyan adj szót fájdalmadnak?
Földi létünk a fogantatással kezdődik és a halállal ér véget. A halál elkerülhetetlen, tényét megváltoztatni nem lehet, amin változtatni tudunk, az a halálhoz való viszonyunk. Tudom, ezek súlyos szavak, de még súlyosabb a fájdalom, amit hordozunk. A veszteség fájdalmát egyedül éljük meg. Ha szerencsénk van, és szerető család, barátok vesznek körül a veszteség idején, az kicsit segíthet. De az elhunyt után maradt üresség, a kínzó hiány, a magány érzését egyedül éljük át.

Hogyan adj szót fájdalmadnak? »


Engedd el!
Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép.

Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász.

Engedd el! »


Gyászreakció
A gyászreakció Engel (1970) szerint négy szakaszban zajlik. A kezdeti sokk állapotában a megrázkódtatást követő sajátos gátoltság, belső némaság érvényesül. A veszteséget az egyén sokszor nem is képes tudomásul venni. A tény azonban a második szakaszban fokozatosan tudatossá válik, a harmadik szakaszban megindul a restitúció és a negyedikben az oldódás.

Gyászreakció »


Egy gyermek hiánya
A gyász, a bánat megélése teljes valónkat követeli. Meg kell merülnünk a fájdalomban, hogy azután kiemelkedhessünk belőle. Előbb el kell gyászolnunk az eltávozottat, hogy méltóan fogadhassuk az érkezőt. Ha még tart a gyászmunka, a pocaklakónk velünk együtt gyászol. Ő már a fájdalommal megterhelve érkezik a világra, hiszen nem önmagáért születik, hanem az elvesztett gyermek pótlékaként. Ne tegyük, mert egyik gyermek sem pótolható. Minden gyermekünket önmagáért kell a világra hoznunk, és önmagáért kell szeretnünk!

Egy gyermek hiánya »


Meg nem született gyermek
Amikor vetélés következik be, akkor egy vágyott folyamat szakad félbe. A terhesség megannyi titkot rejt a nő számára, aki ezt a titkot nap mint nap bontogatja. Minden kismama felteszi magának ezeket a kérdéseket: „Milyen lehet most a kicsinyem, akit érzek, hordozok a szívem alatt, de nem látom, nem hallom őt. Mit csinálhat ott bent a pocakomban, mit érezhet, mit gondolhat, vajon jól érzi-e magát?” Az anyává válás folyamatában a nő megtanulja, hogy lemondjon dolgokról, testével, lelkével, viselkedésével, táplálkozásával szolgálja a születendő életet. S ha bekövetkezik a vetélés, az anyává válás folyamata hirtelen megszakad, nincs idő felkészülni, döbbenetes gyorsasággal történnek az események, az anya elveszíti a gyermekét, mielőtt a karjában tarthatta volna. Nincs kapaszkodó, nincsenek, vagy alig vannak emlékek, csak az üresség érzése marad, és a „miért történt?” és a „miért velünk történt?” kérdése, amire ritkán van válasz.

Meg nem született gyermek »


Gyermek, halál, gyász
A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán „elutazik” vagy „távoli országba költözik”, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád.

Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk.

Gyermek, halál, gyász »


Gyermek voltam, így gyászoltam
Nagyon sok látogató jött hozzánk azokban a napokban. Mindig ott voltam a felnőttek között, átéltem a felnőttek gyászát, de bennem egyre nőtt a feszültség, amit nem engedtem felszínre törni. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem tudtam, hogy kire haragszom. (Mostani felnőtt eszemmel visszaemlékezve az akkori érzéseimre, azt hiszem, a szüleimre haragudtam, mert elvesztettem a mindenhatóságukba vetett hitemet. Csalódtam bennük, hiszen én csak azt kértem ajándékba, hogy hozzák vissza a testvéremet. Úgy éreztem, hogy nem vigyáztak rá eléggé, és akkor rám sem tudnak vigyázni.)

Ettől kezdve, úgyemlékszem, soha többé nem bíztam meg a felnőttekben úgy, mint előtte, megéreztem, hogy ők is majdnem olyan kiszolgáltatottak, min én, a gyermek.

Úgy hiszem, az én gyermekkorom ekkor ért véget.

Gyermek voltam, így gyászoltam »


Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében
A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és az állandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki.

Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.