Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Ügyetlenül küszködünk mindnyájan, hogy aztán magunk is egyedül maradjunk, amikor szembesülnünk kell.”

Dr. Polcz Alaine

Ügyetlenül küszködünk

Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Halál gyász gyászfeldolgozásAz elmúlt 10 évben nagyot változott körülöttünk a világ. Megváltoztak az értékek, sok minden, amiben hittünk, értelmét veszítette, új értékek kialakulásának vagyunk részesei. Minden változás azzal jár, hogy valamit elveszítünk, majd az elvesztett helyére valami más kerül.

Mindennapi veszteségeink között a legnagyobb, amikor szeretett személyt, rokont, barátot, családtagot veszítünk el. Élet - halál, születés - meghalás mindannyiunk életéhez hozzátartozik, mindannyiunkat érint valamikor az életünk folyamán.

A halál, gyász, gyászfeldolgozás ma már nem tabu

A halál hosszú ideig tabu téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának megoldásában.

A mai gondolkodó ember keresi, hogyan tudná elfogadni a halál problémáját, és hogyan tudná megtartani az emberi méltóságát a halálhoz vezető úton.

Gyermekeink játszanak a halállal, a számítógépes játékoknál 3-5 élete van, ebből azt tanulja meg, hogy a halál nem végleges, csak az ötödik „meghalás után”. Velünk együtt élvezik a televíziós filmek gyilkosságait, baleseteit, és lassan megszokottá válik az erőszakos halál.

Ugyanakkor nem szokás beszélni a családunkban, rokonságunkban, szomszédságunkban elhunyt ember problémáiról.

Megváltozott a betegápolás módja, a halál kikerült az otthonunk falai közül. A kórház levette a terhet a hozzátartozók válláról. Szakszerű ellátást biztosít a maga szabályokkal terhelt gépies módján.

A beteg idegen környezetben, idegen emberek jelenlétében, a biztonságot nyújtó, kedves tárgyai nélkül, még rosszabb esetben egyedül, magára hagyatva távozik közülünk. És mi, hozzátartozók, éveken át fantáziálunk arról, vajon szenvedett-e? Mit mondhatott utoljára? Mire gondolhatott? Mit érezhetett? És mi is még annyi mindent szerettünk volna elmondani neki…

Szerencsés időszakban élünk. Részesei lehetünk annak, ahogyan a halált körülvevő hallgatás megszólal. Átalakul az orvos - beteg kapcsolat. Ma már az orvos nyíltan megmondja a diagnózist, és figyelmeztet a közeledő halálra. Így lehetőségünk van a felkészülésre, a fontos dolgok megbeszélésére, a bocsánat-kérésre, a megbocsátásra és a búcsúra.

Megszületett a hospice mozgalom, amelynek célja visszaadni a halál méltóságát, segíteni a családot és a beteget a halállal való szembenézésre, tanítani a szabad kommunikációt, és ha bekövetkezett az elkerülhetetlen, segíteni a gyászolókat. A hospice filozófia lényege, hogy a halál az élet természetes része, van születés, növekedés, meghalás.

Régen könnyebb volt a gyász!?

A különböző koroknak megvolt a maga halálrítusa, gyászrítusa.

A halállal találkozni, szeretett személyt elveszíteni mindig nagyon fájó érzés.

A múltban pontosan kidolgozott szokások, rítusok segítették a gyászoló családot - őket segítette a vallás, a társadalom, a család, a közösség, amiben éltek.

Egész életünk felkészülés a halálra, és bár nem gondolunk erre minden nap, de nem árt, ha tudjuk, hogy a „halálhoz való viszonyulásunk megszabja életünket”. Bizonyára sokunk ismeretségi körében van olyan ember, akinek volt halál-közeli élménye, és miután „visszatért” az életbe, átértékelődtek számára a dolgok. Amit eddig fontosnak vélt, elveszítette a jelentőségét, és az illető az óta más minőségű életet él, mint előtte.

Hogyan segítették a kialakult szokások a gyászolókat? Régebben megvoltak a pontos szabályai a gyásznak. Volt gyászlobogó, gyászmise, gyászruha, gyászzene, gyászkendő, gyászfátyol, férfiaknál fekete kalap, rajta fekete szalag. Adott volt az idő, milyen ruhát meddig kell viselni. Mély gyász idején csak feketét viseltek, félgyász idejére beléphetett a szürke, vagy egy kevés fehér díszítés. A társadalom számára a fekete ruha viselése jelzés volt: gyászban vagyok, fájdalmam van, kíméljetek. Az emberek, pedig értették ezt a kérést, és kíméletesebben bántak a gyászolóval. Ma a fekete ruhát nem csak gyászruhaként hordják, hanem divatból is. Így a környezet számára már nincs különleges jelentése a fekete ruhának.

Régebben megvolt a gyász ideje. Közeli rokont, gyermeket, szülőt, egy évig gyászoltak, távoli rokont fél évig, vagy hat héten át. Falun a szomszédok a tizedik házig, két hétig gyászolták az elhunytat, a tizedik ház után két napig. Így az egész falu számon tartotta a gyászt. Ma már talán azt sem tudjuk, ha a tizedik házban meghal valaki, lehet, hogy nem is ismerjük.

Abban a házban, ahol meghalt valaki, szokás volt, hogy a tükröket letakarták, az órát megállították, hiszen a halott számára már megszűnt a földi idő. Ugyanakkor az élők számára is megszűnt az az idő, amit együtt töltöttek, most más idő kezdődik - nélküle.

Régen a siratás, virrasztás segített abban, hogy a gyászoló ki tudja sírni magát, panaszkodni tudjon szóban, hangban (sirató énekek), ki tudja fejezni a fájdalmát, és közösségben meg tudjon könnyebbülni. Ma sok esetben egyedül éli át a veszteségét, elbújik, akinek bánata van, mert nem szabad gyengének látszani. Nincs körülötte a megtartó közösség, ahol szabad gyengének és elesettnek lenni, mert a körülötte lévők megóvják.

Régen a halottat szerettei mosdatták, öltöztették. A halott körüli teendők át is segítették az első krízisen a gyászolót. A halottól való búcsúzkodás, gyertyagyújtás, imádkozás során a fókuszba a halott került, nem a gyászoló saját érzelmei. A szem lezárása, az áll felkötése, a test mosdatása, ünneplő ruhába való felöltöztetése módot adott egy utolsó simogatásra, elköszönésre, még lehetett valamit tenni az eltávozóért.

Halál gyász gyászfeldolgozás: Temetés

Ma, ha otthon hal meg valaki, kötelező azonnal bejelenteni, és egy pár órán belül beleteszik a szükségkoporsóba és elszállítják a holttestet. Nem mi mosdatjuk, öltöztetjük a halottat, nem adhatjuk rá kedvenc ékszereit, hiszen ezek bizony eltűnhetnek a közös hullakamrában.

De belevarrhatunk a ruhája vagy pizsamája zsebébe egy kis virágot, vagy egy kis képet, vagy bármilyen tárgyat, ami neki szól, vagy az övé, vagy közös kedves emlék volt nekünk. Ezzel könnyebben tudjuk útjára bocsátani.

Mai életünket eluralják a bürokratikus teendők, az állampolgári nyilvántartások elintézése. Sok helyen kell intézkedni, bejelenteni, kijelenteni. Sőt maga a temetés is kezd bürokratikussá válni. Elmegy az ember egy temetkezési vállalathoz, megrendeli a temetést, a particédulát. A temetést lebonyolítja a vállalat, elteszi a részvéttáviratokat, vagy megköszöni három sorban, egy napilapban. A pap többnyire nem tudja, hogy kit temet, rutinbeszédet mond.

A társadalmi részvétel és a baráti segítség hiánya kezd teljessé válni.

A gyász nem gyengeség

A mai kor követelménye, hogy az ember legyen erős, viselje a terheket keményen. Ezért nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a gyász nem gyengeség. Időt kell hagyni a gyászmunkára, a gyász folyamatára. A gyászolóhoz másképpen viszonyul a külvilág, és maga a gyászoló is másképpen viszonyul a környezetéhez, mint korábban. Leköti a saját problémája.

Tudatosítani kell magunkban, hogy a gyász lehetőséget kínál az egész életünk, a kapcsolataink átgondolására, lehetőség a változásra. Ha a veszteséget nem követi gyászmunka, különféle zavarok léphetnek fel, kialakulhatnak különféle testi-lelki betegségek is.

Napjainkban a gyász folyamatát több tényező is nehezíti. Az urbanizáció terjedése oda vezet, hogy elsorvadnak a hagyományok, egyre szűkülnek az emberi kapcsolatok.

A civilizációs ártalmak miatt gyakorivá váltak a hirtelen halálesetek, amelyek nem teszik lehetővé a kapcsolat lezárását, az elbúcsúzást.

A gyász mindig egyéni. Számos tényező befolyásolja: a halál módja, a gyászoló életkora, kapcsolata az elhunyttal, előzetes élettörténete, kulturális környezete, vallásossága.

A halál hírének megtudásakor sokan tagadással reagálnak. „Ez nem lehet igaz. Ezt nem hiszem el. Ez nem velem történik.” Érzelmileg bénultnak, üresnek érzik magukat. Van úgy, hogy az érzelmek sokasága tör rájuk. Úgy érzik, nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni. Ez a sokkos időszak néhány perctől 1-2 napig tarthat. Ez az idő annál hosszabb, minél váratlanabb a haláleset. Különösen nehéz a helyzet, ha baleset, gyilkosság történt. Nehezíti a halállal való szembesülést, ha a hozzátartozó nem nézheti meg az elhunytat.

A temetéssel kapcsolatos ügyintézések összeszedettséget követelnek a gyászolótól. Ez a feladat nagy megpróbáltatást jelent. A gyászoló sokszor érzi magát tehetetlennek, önbizalma csökken, ingerlékeny, bizalmatlan. Van, aki túlságosan passzív lesz, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a figyelmüket az érzéseikről.

A gyász szempontjából nagyon fontos a temetésen való részvétel. Tudatosítja az elválást, lehetőséget ad a fájdalom kifejezésére, vallási támaszt nyújt, és a gyászoló megtapasztalja a körülötte élők szeretetét, tiszteletét. Ebben az időszakban a gyászoló jól kontrollálja az érzéseit.

A temetést követő időszakra az érzelmek sokasága a jellemző. Egymást váltják az érzelmek: a megkönnyebbülés, szomorúság, magány, harag, depresszió. Erőteljessé válik a bűntudat az elkövetett, vagy meg nem tett dolgok miatt, önvádat érez a gyászoló. Érzéseit, hangulatait nem tudja kontrollálni. Felelőst keres, „én vagyok a felelős a haláláért, ha ott lettem volna, biztosan nem hal meg”, „az orvosa tehet mindenről” hangzik el nagyon gyakran.

Előfordul ebben az időszakban, hogy a gyászoló a halott jelenlétét érzékeli, akusztikus vagy vizuális hallucinációi vannak (hallja a halott légzését, látni véli az utcán).

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Tudni kell, hogy ezek természetes jelenségek a gyásznak ebben a szakaszában. Sokszor nem mer a gyászoló erről beszélni, fél, hogy őrültnek tartják majd. Ezért még a megőrüléstől való félelem is nehezíti a helyzetét.

Ebben az időszakban a gyászoló visszahúzódik, döntésképtelen máskor, pedig a gyors döntések jellemzik. Ellentétes érzései vannak, vágyik az elhunyttal való együttlétre, de kerüli a temetőt.

Előfordul, hogy kialakul a belső párbeszéd az elhunyttal, és a halott gyakran megjelenik a gyászoló álmaiban.

Testi tünetek is jelentkezhetnek: étvágytalanság, álmatlanság, mellkasi szorítás, szájszárazság, gyengeség, szédülés, és még sok minden más. Gyakran tapasztalja magán a gyászoló azokat a betegség-tüneteket, amelyek az elhunyt életének utolsó szakaszát jellemezték.

Idővel a fájdalmas gondolatok helyett egyre több szép emlék kerül elő. Elkezdődik a megváltoztathatatlan racionális elfogadása. A gyászolóban erősödik az érzés, hogy mégis képes lesz megbirkózni a helyzettel. Ezekre a hónapokra a hullámzó érzések jellemzőek. Az évfordulók, az ünnepek (névnap, születésnap, karácsony) újra felerősíthetik a gyászoló fájdalmát.

Végül kialakul az új egyensúlyi állapot, a gyászoló gondolatai a jövő tervei felé fordulnak, kialakítja azt az életformát, amely az elhunyt nélkül is képes működni.

Ezzel a normál gyász folyamata lezárul…

Előfordulhat elhúzódó, szövődményes, betegséget okozó gyászfolyamat is, de ez már az orvosok gyógykezelését igényli.

Szőnyi István: Zebegényi temetés

Nyomtatható verzió Halál gyász gyászfeldolgozás

Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További hasznos információk halál, gyász, gyászfeldolgozás témaköréből »

Ne vidd tovább egyedül a terhet, jelentkezz most a gyászfeldolgozó csoportunkba!

Gyász és veszteségfeldolgozó tréning: További információ és jelentkezés »

Együtt a gyászban
Jelentkezz gyászfeldolgozó tréningünkre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További információ a gyászfeldolgozó levelező tréningekről »

Gyásztanácsadó képzés

További információ a Gyásztanácsadó képzésről »

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!




Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Ügyetlenül küszködünk
A halál hosszú ideig tabu téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának megoldásában.

Ügyetlenül küszködünk »


A halál, a gyász és a gyászfeldolgozás lélektana
A gyászmunka lényege és alapvető célja, hogy el tudjuk fogadni a másik halálát. Ez azt sugallja: szembe kell nézni a megváltoztathatatlannal, vagyis tudomásul kell venni, hogy soha többé nem találkozhatunk, nem láthatjuk már élve az eltávozottat. A mai civilizációban még illetlenség halálról, gyászról ilymódon beszélni. A gyász külsőségeit is sokan lebecsülik, üres formaságnak tartják, pedig a ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét.

A halál, a gyász, a gyászfeldolgozás lélektana »


Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája
A halált egyik civilizáció sem tudja sem megközelíteni, sem kikerülni, csak kerülgeti, és éppen a kerülgetés módja, e koronként változó "haláltánc" válik érdekessé a halállal és egyben az élettel foglalkozók számára. Korunk válasza a halál kérdésére, a társadalom és az egyén viszonya a halálhoz, a haldokláshoz és a gyászhoz a korábban évszázadokon át tartó lassú változásoktól eltérően, néhány évtized alatt szinte teljesen átformálódott.

Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája »


Mit érez a beteg a haldoklás különböző fázisaiban?
Amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, akkor egyszerűen nem hiszi el. „Ez nem lehet igaz!” - mondja. Azonnal az jut az eszébe, hogy biztosan elcserélték a leleteit, vagy tévedtek a vizsgálatnál. A beteg ilyenkor még ereje teljében van, tudja, hogy kicsit beteg, hiszen ezért fordult orvoshoz, de annyira nincs rosszul, hogy a halálra, vagy halálos betegségre gondoljon. Még nem tudja, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli.

Mit érez a beteg a haldoklás különböző stádiumában? »


A halál fázisai
A haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét.

A haldoklás (halál fázisai) »


Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út
Elisabeth Kübler-Ross, mint könyve előszavában elmondja, nem tankönyvet kívánt írni, csak meg akarja ismertetni az embereket a haldoklók tapasztalataival, érzéseivel, félelmeivel. Meg akarja mutatni, hogy hogy lehet emberként kezelni a haldoklót, hogy lehet vele párbeszédet kialakítani, megkönnyítve így minden érintett számára a halál elfogadását.

Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út »


Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól!
Elisabeth Kübler-Ross beszámolója arról, mit tanult évtizedeken keresztül a haldoklók ágyánál, és milyen következtetéseket vont le közel 20 000, tudományosan kiértékelt halálközeli élményből.

Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! »


Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek?
Aztán elérkezik a nap, amikor az orvos behívat, és azt mondja: nem tudunk többet tenni a beteg érdekében, már csak fájdalmat csillapítunk. Felteszi a kérdést: el tudják-e látni otthon a beteget?

Ekkor tudatosul bennünk, hogy itt nem betegről, hanem haldoklóról beszél az orvos. Döntési helyzetben vagyunk: mit tegyünk? Ezer szempont van, amit meg kell vizsgálnunk. Ezek közül most csak azzal foglalkozunk, ami az elköszönéshez, a gyász megéléséhez, a fájdalom elviseléséhez segít hozzá.

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek? »


A búcsú
A legtöbb ember arról számol be, hogy mennyire bántja, hogy amikor még beszélhetett volna a haldoklóval, amikor még elmondhatta volna neki azt a néhány szót, ami fontos lett volna – nem tette meg.

Az élet létezik. A halál létezik. A látszat mit sem számít. Az számít csak, amit érzünk.

Hogy együtt legyünk azzal, akit szeretünk, és aki hamarosan távozni készül. Hogy megmondjuk neki. Hogy bocsánatot kérjünk. Hogy megbocsássunk neki.

A búcsú »


Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban
Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől...). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…

Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban »


Polcz Alaine: Az élet és halál titkai
Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Polcz Alaine kisgyermekeknek szóló könyvében – mely Élet és halál titkai címmel jelent meg – segítséget nyújt a tanácstalan szülőknek, és természetes, egyszerű módon ad válaszokat a gyermekekben felmerülő kérdésekre. Az alábbi levélben Polcz Alaine megszólítja a felnőtteket, elmondja, milyen volt a régebbi korok társadalmának halálhoz való viszonya, és milyen a ma élő ember haláltudata, mi a véleménye a fogyasztói társadalom mindent elárasztó agresszivitásáról. Végül bevallja, hogy ez a vékony kis könyv nagyobb nehézséget okozott számára, mint egy több száz oldalas könyv megírása, és elmondja, miért ajánlja a könyvét a szülőknek, gyermekeknek.

Polcz Alaine: Az élet és halál titkai »


Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk?
A halál felfogásának története az emberiség története is. Az egyes kultúrák, korok halálviszonya gondolkozásukat, életmódjukat, filozófiájukat tükrözi.

A nagy vallások mindig visszatérnek a halál kérdésére adott válaszra; s hogy ez a válasz a hétköznapi ember számára felfogható-elviselhető legyen, mitologizálták, kiszínezték, képes, szimbolikus beszédet használtak. A modern tudat sem a színezett, sem a színezetlen választ nem érti, a szimbólumokat elutasítja. Nekünk a mai tudatunkkal kell élnünk, mely nem ismeri, nem érti a mitológia nyelvét, mivel szilárd magja a ráció, a természettudományos gondolkodás.

Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk? »


Hogyan adj szót fájdalmadnak?
Földi létünk a fogantatással kezdődik és a halállal ér véget. A halál elkerülhetetlen, tényét megváltoztatni nem lehet, amin változtatni tudunk, az a halálhoz való viszonyunk. Tudom, ezek súlyos szavak, de még súlyosabb a fájdalom, amit hordozunk. A veszteség fájdalmát egyedül éljük meg. Ha szerencsénk van, és szerető család, barátok vesznek körül a veszteség idején, az kicsit segíthet. De az elhunyt után maradt üresség, a kínzó hiány, a magány érzését egyedül éljük át.

Hogyan adj szót fájdalmadnak? »


Engedd el!
Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép.

Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász.

Engedd el! »


Gyászreakció
A gyászreakció Engel (1970) szerint négy szakaszban zajlik. A kezdeti sokk állapotában a megrázkódtatást követő sajátos gátoltság, belső némaság érvényesül. A veszteséget az egyén sokszor nem is képes tudomásul venni. A tény azonban a második szakaszban fokozatosan tudatossá válik, a harmadik szakaszban megindul a restitúció és a negyedikben az oldódás.

Gyászreakció »


Egy gyermek hiánya
A gyász, a bánat megélése teljes valónkat követeli. Meg kell merülnünk a fájdalomban, hogy azután kiemelkedhessünk belőle. Előbb el kell gyászolnunk az eltávozottat, hogy méltóan fogadhassuk az érkezőt. Ha még tart a gyászmunka, a pocaklakónk velünk együtt gyászol. Ő már a fájdalommal megterhelve érkezik a világra, hiszen nem önmagáért születik, hanem az elvesztett gyermek pótlékaként. Ne tegyük, mert egyik gyermek sem pótolható. Minden gyermekünket önmagáért kell a világra hoznunk, és önmagáért kell szeretnünk!

Egy gyermek hiánya »


Meg nem született gyermek
Amikor vetélés következik be, akkor egy vágyott folyamat szakad félbe. A terhesség megannyi titkot rejt a nő számára, aki ezt a titkot nap mint nap bontogatja. Minden kismama felteszi magának ezeket a kérdéseket: „Milyen lehet most a kicsinyem, akit érzek, hordozok a szívem alatt, de nem látom, nem hallom őt. Mit csinálhat ott bent a pocakomban, mit érezhet, mit gondolhat, vajon jól érzi-e magát?” Az anyává válás folyamatában a nő megtanulja, hogy lemondjon dolgokról, testével, lelkével, viselkedésével, táplálkozásával szolgálja a születendő életet. S ha bekövetkezik a vetélés, az anyává válás folyamata hirtelen megszakad, nincs idő felkészülni, döbbenetes gyorsasággal történnek az események, az anya elveszíti a gyermekét, mielőtt a karjában tarthatta volna. Nincs kapaszkodó, nincsenek, vagy alig vannak emlékek, csak az üresség érzése marad, és a „miért történt?” és a „miért velünk történt?” kérdése, amire ritkán van válasz.

Meg nem született gyermek »


Gyermek, halál, gyász
A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán „elutazik” vagy „távoli országba költözik”, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád.

Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk.

Gyermek, halál, gyász »


Gyermek voltam, így gyászoltam
Nagyon sok látogató jött hozzánk azokban a napokban. Mindig ott voltam a felnőttek között, átéltem a felnőttek gyászát, de bennem egyre nőtt a feszültség, amit nem engedtem felszínre törni. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem tudtam, hogy kire haragszom. (Mostani felnőtt eszemmel visszaemlékezve az akkori érzéseimre, azt hiszem, a szüleimre haragudtam, mert elvesztettem a mindenhatóságukba vetett hitemet. Csalódtam bennük, hiszen én csak azt kértem ajándékba, hogy hozzák vissza a testvéremet. Úgy éreztem, hogy nem vigyáztak rá eléggé, és akkor rám sem tudnak vigyázni.)

Ettől kezdve, úgyemlékszem, soha többé nem bíztam meg a felnőttekben úgy, mint előtte, megéreztem, hogy ők is majdnem olyan kiszolgáltatottak, min én, a gyermek.

Úgy hiszem, az én gyermekkorom ekkor ért véget.

Gyermek voltam, így gyászoltam »


Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében
A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és az állandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki.

Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.