Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Az élet nem a halállal végződik.”

Dr. Polcz Alaine

Dr. Polcz Alaine: Az élet és halál titkai

Dr. Polcz Alaine - pszichológus, tanatológus

Könyvajánló

Dr. Polcz Alaine halálára »

Polcz Alaine (Wikipédia cikk) »

Polcz AlaineMit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Polcz Alaine kisgyermekeknek szóló könyvében – mely Élet és halál titkai címmel jelent meg – segítséget nyújt a tanácstalan szülőknek, és természetes, egyszerű módon ad válaszokat a gyermekekben felmerülő kérdésekre. Az alábbi levélben Polcz Alaine megszólítja a felnőtteket, elmondja, milyen volt a régebbi korok társadalmának halálhoz való viszonya, és milyen a ma élő ember haláltudata, mi a véleménye a fogyasztói társadalom mindent elárasztó agresszivitásáról. Végül bevallja, hogy ez a vékony kis könyv nagyobb nehézséget okozott számára, mint egy több száz oldalas könyv megírása, és elmondja, miért ajánlja a könyvét a szülőknek, gyermekeknek.

Mi a halál? – Meghalok én is? – És mi lesz, ha meghaltunk? – kérdezik a gyerekek. És mi mit válaszolunk? Tudunk-e válaszolni? – Pedig a gyermek kérdez. A születés és a halál titkai először három éves korában kezdik érdekelni.

Nagy Mária Ilona 1936-ban mérte fel először, tette kutatás tárgyává hogyan alakul, hogyan fejlődik a gyermekek haláltudata. (Számos nyugati lexikon szerint vele kezdődik a halál tudományos megismerése, a tanatológia.) Felismerései még ma is érvényesek. Közben világunk nagyot változott. A két világháború között a szorongás volt a vezető ideges tünet, napjainkban az agresszió. Az agresszió eluralkodott a világon, a média fejlődése folytán az egész életünket átszövik a halálról szóló hírek, a halál képei: lelőtték, megölték, feldarabolták, felrobbantották; összeütköző vonatok, lezuhanó repülőgépek; háború itt és ott, természeti katasztrófák, közúti balesetek, halálos gázolás – ezek mindennaposak. És a mindennapi krimik, akciófilmek. Ezt kapják a gyermekeink – majdnem soha semmit a természetes, a békés halálról. Az eredmény: gyermekek ölnek meg gyermekeket – és felnőtteket.

Mint az özönvíz öntötte el gyermekeinket a halál, az agresszív halál és nem tudnak úszni. Hogyan kezeljük mi a halál kérdését? Hogyan segítjük őket eligazodni? Mit mondjunk, ha kérdeznek?

A kérdést rendszerint azzal intézzük el, hogy a gyermek kicsi, úgysem érti. Amikor nagyobb: úgyis látott, hallott már eleget. Így áll elő az a helyzet, hogy a temetőben azt kérdezi a hároméves Réka virágöntözés közben: „A nagymamamát ki lőtte le?” A hét éves Ádám pedig: „Ha mindenkit megölnek, ki mondja majd be a televízióban?”

A régebbi társadalom szocializálta a gyermekeket, az egyik generáció adta át a tudást a másiknak az élet végességéről – a halállal, a temetéssel, a gyásszal kapcsolatos ismereteket. Még a karon ülő kicsiket is odavitték a haldoklóhoz elbúcsúzni. Megvolt a gyermekek szerepe a házban, a templomban, a temetésen. Énekelni, imádkozni, szentelt gyertyát égetni, alamizsnát osztogatni, majd segíteni virágot öntözni a síron, beszélgetni, emlékezni azokra akik meghaltak, és tudni, hogy a rítusok mit jelentenek. Így természetesen nőttek bele a halál fogadásába, a halál ismeretébe. Tudták, hogyan kell a gyászolókhoz szólni, tudták, mit jelent a gyász.

A fogyasztói társadalom nem tud mit kezdeni a halállal, tabuvá vált a halál témája és a gyász is. Ma csak az ölés, a gyilkosság ismeretére szocializálódunk. Arról, hogy mi történik azután, hogy mi a halál következménye, mit jelent az élet vége, nem tudunk mit mondani.

Felkészülés nélkül nehéz találkozni a halállal, és amit manapság kapunk, az nem ad útmutatást, csak megzavar.

Régebben a társadalom élet és halál összefüggésében ismertette meg a gyermekkel az elmúlást, és ezzel segítette az élet igazi értékeinek a felismerését, felelőssé tette saját magáért és másokért.

Azt szoktuk mondani, hogy a halál órája az igazság órája. Haldoklók mellett dolgozva azt tapasztaljuk, hogy lemeztelenednek a dolgok. Az ember kénytelen szembenézni az életével, és rájön, hogy az anyagiak semmi sem jelentenek. Igazából csak a szeretet fontos! Az, amit adtunk, amit kaptunk, amit másokért tettünk; azok az értékek, az a tudás, amit megszereztünk, amit továbbadtunk, aminek a segítségével szebbé, jobbá tudtuk tenni mások és a magunk életét. De ezek nem az anyagiak. Sőt, az anyagiak többnyire csak rontják, elfogulttá teszik az embert, elfecsérlik az idejét. Nem az a fontos mikor valaki haldoklik, hogy milyen autója van, mekkora volt a lakása, hogyan volt berendezve. Az a fontos, hogy kik éltek abban a lakásban, hogyan viselkedett velünk. Amikor szembesülünk életünkkel – azzal, hogy mit tettünk, miért éltünk –, az válik fontossá, hogy mit tartottunk igazi értékeknek. Ez az élet és a halál összefüggése, ha ennek tudatában élünk, akkor egész másként telnek a napjaink.

A fogyasztói társadalom és a természettudományok nem tudnak mit kezdeni a halállal. Ezért elhárítják a halál tudatát. „Nem kell rágondolni” – hallani mindenütt, és így lassan tabuvá vált.

Napjainkban végre megéljük a tabu bontását, de azonnal megjelent a halál-pornó vagyis az agresszív, a rossz halál. Párhuzamosan kialakul az új szemlélet a hospice mozgalommal, aminek lényege: visszaadni a halál méltóságát. Az utolsó napokat mind a család, mind a beteg számára értékessé, élhetővé tenni. Segíteni a beteget testileg, szellemileg, lelkileg; segíteni szembenézni a halállal, nyíltan beszélni róla, és jól elviselni. Segíteni a gyászolókat, hogy könnyebben tudjanak a veszteséggel megbirkózni, a veszteséget elviselve teljesebb életet élni.

Felkészülés nélkül bizony nehéz a halállal találkozni. Pedig az előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik, barátainkat, családtagjainkat veszítjük el, és végül magunk is meghalunk. Ez az egyetlen kétségbevonhatatlan történés az életünkben. A tudomány nem ad útmutatást, sőt, csak megzavar. A gyermekeknek a halállal kapcsolatos problémáikra nem tudunk válaszolni, mivel magunk sem tisztáztuk a halállal kapcsolatos problémákat, nem tudunk válaszolni, mivel magunk sem tisztáztuk a halál kérdését önmagunkkal. Nem tudjuk, hogy mitől félünk, nem tudjuk, hogy mi történik, nem illik beszélni róla. Elutasítjuk, hogy a halállal foglalkozzunk. Hogyan beszéljünk a halál lényegéről, ha magunk sem ismerjük? Ha úgy próbálunk élni, hogy ne kelljen rágondolni?

Ugyanakkor az ölés, a gyilkosság borzongató „élvezete” mindennapjaink részévé válik. A legnagyobb nézettsége a televízióban a „gyilkolásnak” van. Azért sugározzák ezeket a műsorokat, mert mi nézzük. A gyermek komputer-játékában városokat lehet lebombázni játékból, embereket elgázolni autókkal – játékból. Ilyen körülmények között hogy igazodjanak el a gyermekek az élet és a halál kérdésében?

Mivel több évtizedet dolgoztam gyermek és felnőtt haldoklókkal, foglalkoztam a gyászolókkal, a családtagokkal, a problémáikkal, a gyermekek halál-problémáival, majd a legújabb orvosi, lélektani halál-felismerésekkel és felmérésekkel, igyekeztem a hit és a tudomány összefüggéseit a mai ismeretek szerint megérteni – úgy érzem, tartozom magamnak, az életnek és a társadalomnak, amelyben élek: kötelességem megpróbálni, hogy gyerekeknek szólóan elmondjam, mit lehet, mit kell tudni a halálról.

Be kell vallanom, nagyobb munka volt ezt a pár oldalt megírni, mint egy több száz oldalas könyvet. Komoly gondot jelentettek a képek. Próbálkoztunk naiv festőkkel, gyermekkönyv-illusztrátorokkal, ismert képzőművészeti alkotásokat válogattunk össze; végülis a fényképezés mellett döntöttünk, amit egy kislány, Sára képei egészítenek ki.

Úgy vélem, nem elég a könyv olvasása, a képek nézegetése. Gyermekeink tovább kérdeznek, és igazi, személyhez szóló, autentikus választ csak akkor tudunk adni, ha hiszünk abban, amit mondunk. Ezért foglalkozzunk magunk is a halál kérdésével, merjünk beszélni róla, tisztázzuk magunkban mit hiszünk, mit gondolunk arról, mi történik a halál után. Miért félünk a haláltól? Mit jelent, ha elveszítünk valakit? Mit gondolunk mások halálakor? El tudjuk-e fogadni a sajátunkat? Hogyan készülünk rá? Mit gondolunk, mit mondanak barátaink, családunk tagjai rólunk, az életünkről ha megöregedtünk, ha meghaltunk?

Olvasunk arról is, hogy mit élnek meg az emberek a halál közelében. Mit teszünk mi magunk, ha meghal valaki? Mit tudunk a régi és az új rítusokról?

Foglalkozzunk a halál kérdésével. Így tudunk majd igazában válaszolni a gyermekeinknek, és meg fogunk lepődni, ahogyan tisztázódik bennünk a kérdés, nyugodtabbak, nyitottabbak leszünk.

Amint arról volt már szó, a halállal kapcsolatos ismereteket régebben egyik generáció adta át a másiknak. Ma lélektani ismeretek tudományos megalapozásával, könyvekből, tanfolyamokból tanulhatjuk meg, hogy mit kell mondani a gyermeknek. Irodalma óriási. Például a PONT Kiadónál egy könyv jelenik meg arról, hogy a pedagógusoknak mit kell tenni-mondani egy gyerekközösségben, ha meghal valamelyik szülő, gyermektárs, vagy baleset történik az iskolában. Komoly lemaradást mutatunk e téren is. (Mint érdekes jelenséget tartja számon a pszichológia, hogy éppen értelmiségi körökben igyekeznek „megkímélni” a gyermeket a halál tudatától. A hírektől, a médiától, az agresszív komputer-játékoktól meg tudjuk-e óvni őket? Meg sem kíséreljük. Döbbenetes ellentmondás.)

Felnőtteknek szóló, halállal kapcsolatos ismereteket nyújtó könyvek már bőven vannak Magyarországon. A gyermekeknek szóló irodalom nagyon kevés, majdnem semmi. Ezt a hiányt igyekszünk pótolni ezzel az írással, amely óvodásoknak, kisiskolásoknak szól.

Ezt a könyvet a kisgyerek egyedül is, szüleivel is, nagyszüleivel is forgathatja, olvashatja.

A titkok előtt egyenlők vagyunk. Ezért e könyv fölé hajolván gyerek és felnőtt az együtt-olvasás, közös titokfejtés bensőséges pillanatait soha nem felejthető, életre szóló, tisztázó élményként éli meg.

Olyan gyerekkönyv ez, amely idejekorán segít eligazodni, tájékozódni, nyugalmat és távlatot találni az életben.

Dr. Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban

Ne vidd tovább egyedül a terhet, jelentkezz most a gyászfeldolgozó csoportunkba!

Gyász és veszteségfeldolgozó tréning: További információ és jelentkezés »

Együtt a gyászban
Jelentkezz gyászfeldolgozó tréningünkre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További információ a gyászfeldolgozó levelező tréningekről »

Gyásztanácsadó képzés

További információ a Gyásztanácsadó képzésről »

Gyásztanácsadó képzés
Jelentkezz Gyásztanácsadó képzésre!




Jelentkezésed beérkezése után megküldjük a képzés jelentkezési lapját, amelyet kitöltve vissza kell küldeni a jelentkezés megerősítéséhez!

További Dr. Polcz Alaine írások

Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban
Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől...). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken …

Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban »


Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk?
A halál felfogásának története az emberiség története is. Az egyes kultúrák, korok halálviszonya gondolkozásukat, életmódjukat, filozófiájukat tükrözi.

A nagy vallások mindig visszatérnek a halál kérdésére adott válaszra; s hogy ez a válasz a hétköznapi ember számára felfogható-elviselhető legyen, mitologizálták, kiszínezték, képes, szimbolikus beszédet használtak. A modern tudat sem a színezett, sem a színezetlen választ nem érti, a szimbólumokat elutasítja. Nekünk a mai tudatunkkal kell élnünk, mely nem ismeri, nem érti a mitológia nyelvét, mivel szilárd magja a ráció, a természettudományos gondolkodás.

Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk? »


Egy gyermek hiánya
A gyász, a bánat megélése teljes valónkat követeli. Meg kell merülnünk a fájdalomban, hogy azután kiemelkedhessünk belőle. Előbb el kell gyászolnunk az eltávozottat, hogy méltóan fogadhassuk az érkezőt. Ha még tart a gyászmunka, a pocaklakónk velünk együtt gyászol. Ő már a fájdalommal megterhelve érkezik a világra, hiszen nem önmagáért születik, hanem az elvesztett gyermek pótlékaként. Ne tegyük, mert egyik gyermek sem pótolható. Minden gyermekünket önmagáért kell a világra hoznunk, és önmagáért kell szeretnünk!

Egy gyermek hiánya »


Gyermek, halál, gyász
A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán „elutazik” vagy „távoli országba költözik”, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád.

Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk.

Gyermek, halál, gyász »


Gyermek voltam, így gyászoltam
Nagyon sok látogató jött hozzánk azokban a napokban. Mindig ott voltam a felnőttek között, átéltem a felnőttek gyászát, de bennem egyre nőtt a feszültség, amit nem engedtem felszínre törni. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem tudtam, hogy kire haragszom. (Mostani felnőtt eszemmel visszaemlékezve az akkori érzéseimre, azt hiszem, a szüleimre haragudtam, mert elvesztettem a mindenhatóságukba vetett hitemet. Csalódtam bennük, hiszen én csak azt kértem ajándékba, hogy hozzák vissza a testvéremet. Úgy éreztem, hogy nem vigyáztak rá eléggé, és akkor rám sem tudnak vigyázni.)

Ettől kezdve, úgyemlékszem, soha többé nem bíztam meg a felnőttekben úgy, mint előtte, megéreztem, hogy ők is majdnem olyan kiszolgáltatottak, min én, a gyermek.

Úgy hiszem, az én gyermekkorom ekkor ért véget.

Gyermek voltam, így gyászoltam »


Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Ügyetlenül küszködünk
A halál hosszú ideig tabu téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának megoldásában.

Ügyetlenül küszködünk »


A halál, a gyász és a gyászfeldolgozás lélektana
A gyászmunka lényege és alapvető célja, hogy el tudjuk fogadni a másik halálát. Ez azt sugallja: szembe kell nézni a megváltoztathatatlannal, vagyis tudomásul kell venni, hogy soha többé nem találkozhatunk, nem láthatjuk már élve az eltávozottat. A mai civilizációban még illetlenség halálról, gyászról ilymódon beszélni. A gyász külsőségeit is sokan lebecsülik, üres formaságnak tartják, pedig a ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét.

A halál, a gyász, a gyászfeldolgozás lélektana »


Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája
A halált egyik civilizáció sem tudja sem megközelíteni, sem kikerülni, csak kerülgeti, és éppen a kerülgetés módja, e koronként változó "haláltánc" válik érdekessé a halállal és egyben az élettel foglalkozók számára. Korunk válasza a halál kérdésére, a társadalom és az egyén viszonya a halálhoz, a haldokláshoz és a gyászhoz a korábban évszázadokon át tartó lassú változásoktól eltérően, néhány évtized alatt szinte teljesen átformálódott.

Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája »


Mit érez a beteg a haldoklás különböző fázisaiban?
Amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, akkor egyszerűen nem hiszi el. „Ez nem lehet igaz!” - mondja. Azonnal az jut az eszébe, hogy biztosan elcserélték a leleteit, vagy tévedtek a vizsgálatnál. A beteg ilyenkor még ereje teljében van, tudja, hogy kicsit beteg, hiszen ezért fordult orvoshoz, de annyira nincs rosszul, hogy a halálra, vagy halálos betegségre gondoljon. Még nem tudja, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli.

Mit érez a beteg a haldoklás különböző stádiumában? »


A halál fázisai
A haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét.

A haldoklás (halál fázisai) »


Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út
Elisabeth Kübler-Ross, mint könyve előszavában elmondja, nem tankönyvet kívánt írni, csak meg akarja ismertetni az embereket a haldoklók tapasztalataival, érzéseivel, félelmeivel. Meg akarja mutatni, hogy hogy lehet emberként kezelni a haldoklót, hogy lehet vele párbeszédet kialakítani, megkönnyítve így minden érintett számára a halál elfogadását.

Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út »


Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól!
Elisabeth Kübler-Ross beszámolója arról, mit tanult évtizedeken keresztül a haldoklók ágyánál, és milyen következtetéseket vont le közel 20 000, tudományosan kiértékelt halálközeli élményből.

Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! »


Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek?
Aztán elérkezik a nap, amikor az orvos behívat, és azt mondja: nem tudunk többet tenni a beteg érdekében, már csak fájdalmat csillapítunk. Felteszi a kérdést: el tudják-e látni otthon a beteget?

Ekkor tudatosul bennünk, hogy itt nem betegről, hanem haldoklóról beszél az orvos. Döntési helyzetben vagyunk: mit tegyünk? Ezer szempont van, amit meg kell vizsgálnunk. Ezek közül most csak azzal foglalkozunk, ami az elköszönéshez, a gyász megéléséhez, a fájdalom elviseléséhez segít hozzá.

Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek? »


A búcsú
A legtöbb ember arról számol be, hogy mennyire bántja, hogy amikor még beszélhetett volna a haldoklóval, amikor még elmondhatta volna neki azt a néhány szót, ami fontos lett volna – nem tette meg.

Az élet létezik. A halál létezik. A látszat mit sem számít. Az számít csak, amit érzünk.

Hogy együtt legyünk azzal, akit szeretünk, és aki hamarosan távozni készül. Hogy megmondjuk neki. Hogy bocsánatot kérjünk. Hogy megbocsássunk neki.

A búcsú »


Hogyan adj szót fájdalmadnak?
Földi létünk a fogantatással kezdődik és a halállal ér véget. A halál elkerülhetetlen, tényét megváltoztatni nem lehet, amin változtatni tudunk, az a halálhoz való viszonyunk. Tudom, ezek súlyos szavak, de még súlyosabb a fájdalom, amit hordozunk. A veszteség fájdalmát egyedül éljük meg. Ha szerencsénk van, és szerető család, barátok vesznek körül a veszteség idején, az kicsit segíthet. De az elhunyt után maradt üresség, a kínzó hiány, a magány érzését egyedül éljük át.

Hogyan adj szót fájdalmadnak? »


Engedd el!
Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép.

Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász.

Engedd el! »


Gyászreakció
A gyászreakció Engel (1970) szerint négy szakaszban zajlik. A kezdeti sokk állapotában a megrázkódtatást követő sajátos gátoltság, belső némaság érvényesül. A veszteséget az egyén sokszor nem is képes tudomásul venni. A tény azonban a második szakaszban fokozatosan tudatossá válik, a harmadik szakaszban megindul a restitúció és a negyedikben az oldódás.

Gyászreakció »


Egy gyermek hiánya
A gyász, a bánat megélése teljes valónkat követeli. Meg kell merülnünk a fájdalomban, hogy azután kiemelkedhessünk belőle. Előbb el kell gyászolnunk az eltávozottat, hogy méltóan fogadhassuk az érkezőt. Ha még tart a gyászmunka, a pocaklakónk velünk együtt gyászol. Ő már a fájdalommal megterhelve érkezik a világra, hiszen nem önmagáért születik, hanem az elvesztett gyermek pótlékaként. Ne tegyük, mert egyik gyermek sem pótolható. Minden gyermekünket önmagáért kell a világra hoznunk, és önmagáért kell szeretnünk!

Egy gyermek hiánya »


Meg nem született gyermek
Amikor vetélés következik be, akkor egy vágyott folyamat szakad félbe. A terhesség megannyi titkot rejt a nő számára, aki ezt a titkot nap mint nap bontogatja. Minden kismama felteszi magának ezeket a kérdéseket: „Milyen lehet most a kicsinyem, akit érzek, hordozok a szívem alatt, de nem látom, nem hallom őt. Mit csinálhat ott bent a pocakomban, mit érezhet, mit gondolhat, vajon jól érzi-e magát?” Az anyává válás folyamatában a nő megtanulja, hogy lemondjon dolgokról, testével, lelkével, viselkedésével, táplálkozásával szolgálja a születendő életet. S ha bekövetkezik a vetélés, az anyává válás folyamata hirtelen megszakad, nincs idő felkészülni, döbbenetes gyorsasággal történnek az események, az anya elveszíti a gyermekét, mielőtt a karjában tarthatta volna. Nincs kapaszkodó, nincsenek, vagy alig vannak emlékek, csak az üresség érzése marad, és a „miért történt?” és a „miért velünk történt?” kérdése, amire ritkán van válasz.

Meg nem született gyermek »


Gyermek, halál, gyász
A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán „elutazik” vagy „távoli országba költözik”, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád.

Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk.

Gyermek, halál, gyász »


Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében
A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és az állandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki.

Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében »


A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Polcz Alaine - Bitó László: Az utolsó mérföld

Polcz Alaine - Bitó László: Az utolsó mérföldPolcz Alaine és Bitó László dialógusának egyik legnagyobb érdeme, hogy két ellenkező kultúrtörténeti aspektusból szernbesítenek minket a korszakra jellemző európai halálfelfogással, illetve a meghalás folyamatával és aktuális etikájával. Szenvedélyes gondolkodók, kíméletlen vitatkozók. Szelíd emberek. Meggyőződésük igen különböző jellegű és különböző szintű felismerésekben ütközik. Hála ütközéseiknek, olvasói élményként vehetjük szemügyre, amint a statisztikailag megalapozott, kísérletileg igazolható, egzakt tudományos megismerés és a személyes tapasztalatokra, megérzésekre, sejtésekre és a hit gyakorlatára alapozott gondolkodás kiméri a másik felségterületének határait.

Polcz Alaine - Bitó László: Az utolsó mérföld »

A könyvespolcra ajánljuk

Polcz Alaine: Befejezhetetlen

Polcz Alaine: BefejezhetetlenA Befejezhetetlen című könyv szépen illeszkedik Polcz Alaine időskori, összegző könyveinek sorába, amelyekben visszatekintve egész életére, tetteivel és munkájával, tudásával és gondolataival, hitével és érzelmeivel - és a halállal néz szembe. A könyvnek nem volt és nem is lehetett célja, hogy mindenki számára érvényes választ találjon a benne feltett kérdésekre, sőt többnyire csak a saját válaszainkat találtuk meg, vagy még azt sem. De beszélgetni, levelezve gondolkodni, az égi és földi szerelemmel kapcsolatos kérdéseinket feltenni, a fogalmakat, sztereotípiákat és törvényszerűségeket bemérni, tapasztalatainkat és emlékeinket körbejárni, még ha egyszeregyszer fájdalmas is, ám összességében igen élvezetes elfoglaltság volt mindkettőnk számára - és nem tanulság nélküli. Felteszem, ha a könyv ugyanerre az élvezetes elfoglaltságra ösztönzi majd olvasóit, már nem írtuk meg hiába.

Polcz Alaine: Befejezhetetlen »

A könyvespolcra ajánljuk

Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok?

Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok?A legnevesebb magyar thanatológus új könyvének címe, e két rövid, staccatós kérdőmondat már önmagában is elgondolkodtató. Az elsővel szembesülve még nagyjából „képben van” a Polcz Alaine munkásságát ismerő olvasó, de a második kérdőmondat talán elbizonytalanítja… De e kötet vallomás-sorozatából kiderül, hogy nemcsak elveszített, elhunyt szeretteinket sirathatjuk igazi, valódi gyásszal, sőt néha tébolyító, sorsot, kegyetlen végzetet, akár a Mindenhatót is káromló, eszelősen ismételgetett, sértődött „miért?”-ekkel, hanem ugyanúgy sirathatjuk egy szeretve-megszokott élethelyzet tragikus, önhibánkon kívüli megszűnését, így a szűkebb pátria történelmileg igazságtalan elvesztését, de még egy hozzánk közelálló, családtaggá fogadott négylábú pusztulását is, aki igazi társunk volt hosszú évekig - és értette a köztünk kialakult - közös fajnyelvet helyettesítő, ám mégis valódi, bensőséges kommunikációt. De sirathatjuk a minket elhagyó kedvest is, aki továbbél ugyan, akár elérhető földrajzi közelségben hozzánk, csak éppen nem velünk. Sőt sirathatjuk saját, családban betöltött hajdani szerepünk megszűnését is, holott valamennyien életben vagyunk-maradtunk, „csak” éppen egy manapság már mindennapinak tűnő válás robbantott ki - mondjuk - az apaszerepből, amely érzelmi és értelmi énünk integráns részévé vált.

Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok? »

A könyvespolcra ajánljuk

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermekA megrázó kötet a szerző évtizedeken át folytatott pszichológusi munkájának tapasztalatait fogja egybe. A halált az éppen csak kezdődő élet szemszögéből ragadja meg, ráébresztve az olvasót a halállal szembesülő gyermek félelmeire, küzdelmére, bölcsességére. Polcz Alaine évtizedeken át dolgozott haldokló gyermekek mellett, megismerte azokat a reakciókat, melyek a halált sohasem elfogadható tényként vagy éppen az élet természetes lezárásaként kezelik. Interjúkat idéz, amelyekben gyermekek szembesülnek a maguk vagy hozzátartozóik halálával. A személyes tragédiákat olyan érzékenységgel fogalmazza meg, hogy az ezekből leszűrhető általános tapasztalat fontos segítséget nyújthat a megértésben, az elfogadásban.

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek »

A könyvespolcra ajánljuk

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.