Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
Burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”

Herbert J. Freudenberger (1974)

A kiégés (burnout) fázisai

A burnout (kiégés) téged is veszélyeztet?

A kiégés (burnout) fázisaiAz emberrel foglalkozó szakmákban dolgozók a legveszélyeztetettebbek. Sajnos a magyar egészségügy és a társadalombiztosítás nem ismeri el betegségként a burnout szindrómát. Tőlünk nyugatra közismert betegség, amely több hónapos fizetett táppénzzel jár, és aki ebben a szindrómában megbetegedett, a gyógyulása után visszavárják a munkahelyére. A munkáltató megbecsüli azt a munkavállalót, aki az egészségét is kockáztatta a cégért.

A kiégésre is vonatkozik az, ami a legtöbb betegségre, hogy a gyógyulás esélyei annál jobbak, minél hamarabb felismerik a bajt. A kutatások azt mutatják, hogy egy ember akár évtizedekig is képes kiégetten élni. Vannak, akiknek az a „normális” állapot, hogy nyomás alatt, elégedetlenül, a munkában tönkre menve, elhasználódva élnek. Fontos tudatosítani, hogy a kiégés munka-betegség, amit nagymértékben befolyásol a személyiség, a megküzdési mechanizmusok és a gondolkodásmód.

A legveszélyeztetettebb csoportok:

  • egészségügyi dolgozók
  • szociális szféra dolgozói
  • pedagógusok
  • ügyfélszolgálatosok

A kiégés (burnout) fázisaiTudatosítani kell, hogy bármilyen szakmacsoportnál előfordulhat a burnout, ám azoknál a humánszolgáltatásoknál, ahol eleve megtalálható a frusztráció folyamatos jelenléte, ahol magasak az elvárások, ám az értékelés ritka és gyakran szubjektív, különösen gyakori a kiégés. A hosszú munkaidő, az extra igénybevétel az alacsony megbecsülés jelenléte feltételezi a burnout jelenlétét.

A szervezetek diszfunkcionális működésének komoly jele és bizonyítéka a munkatársak kiégése, amely veszélyezteti a szervezet működését, és komoly veszélyt jelent az egyén életére is.

A kiégés (burnout) fázisai

  • Lelkes idealizmus fázisa

    A kiégés (burnout) fázisai: Lelkes idealizmus fázisaKiindulási pont: a lelkes idealizmus fázisa. Túl szépnek lát mindent, úgy érzi, megtalálta az álmai munkahelyét. Rengeteget képes dolgozni a sikereiért, és minden órában azt érzi, hogy szükség van rá. A dolgozó óriási lelkesedést érez a szakmája iránt, fáradhatatlanul dolgozik a kliensért, a saját személyét tekinti a legfontosabb munkaeszköznek. Irreális elvárásokat támaszt önmagával szemben, és azonnali eredményeket vár el a kliens állapotának változásában. Legyen szó egészségi állapot változásáról, vagy látásmód változásról, közös pont, hogy a segítő túlságosan lassúnak tartja a kliens változásának az ütemét. Ezzel együtt nő a belső feszültsége, mert önmagát sürgeti, kritizálja. Túlzottan azonosul a kliensével, és személyes ügynek tekinti a kliens életét. Elmosódnak a határok a kliens és a segítő élete között. Ezt nevezzük az aktivitás és a nem tudatosuló kimerültség állapotának. Erre az időszakra a fontosságérzet és az önmagával való rossz bánásmód jellemző, ám ha erre bárki figyelmezteti, a munkavállaló úgy érzi, hogy még könnyedén bírja, nincs szükség változtatásra.

  • Realizmus fázisa

    A kiégés (burnout) fázisai: Realizmus fázisaMásodik fázis: a realizmus fázisa. Ebben a fázisban a munkavállaló a szakmája iránt elkötelezett, a kollégákkal kooperálni tudó, érdeklődő viselkedést tanúsít. A klienstől való távolságtartás és a részvét érzése között igyekszik megtartani az egészséges egyensúlyt.

    Kreatív terveket készít, és ezek megvalósításán fáradozik. A kollégák kezdeményezéseit pozitívan értékeli, szívesen csatlakozik hozzájuk. Még mindig magas fordulatszámon dolgozik, de már időről időre „behúzza a lelki kéziféket”.

    Ha jelentős ellenállásba ütközik, rövid harc után feladja az értelmetlen küzdelmet, de még beleszalad a „Don Quijote harcokba”.

  • Stagnálás vagy kiábrándulás fázisa

    A kiégés (burnout) fázisai: Stagnálás vagy kiábrándulás fázisaHarmadik fázis: a stagnálás vagy kiábrándulás fázisa. Csökken az érdeklődése, a nyitottsága, a teljesítőképessége. A klienssel való kapcsolat egyre korlátozottabb, ebben a szakaszban arra figyel, hogy a kliens megkapja a szakmai szabályok által előírt minimumot. Csoportosítja a klienseit: vannak a szükséges minimumot megkapók és a kiemelt kliensek. A kollégákkal való beszélgetések teherré válnak, különösen azokkal, akik még a lelkes idealizmus állapotában vannak. Némi sajnálkozással vagy nosztalgiával szemléli azokat a kollégákat, akik még hisznek és bíznak a munkájuk sikerében. A beszélgetések alatt igyekszik a saját védekező viselkedésére megerősítéseket kapni. Jól esik hallania, hogy „te mindent megtettél, sőt annál is többet, nem a te hibád”. Ezekben a vigasztalásokban igyekszik megkapaszkodni, ám egyre erősebben érzi a belső elégedetlenséget. A hivatás megszürkül, kifárad, ha nem kezelik, lehetetlenné válik a stresszorok kezelése.

  • Frusztráció fázisa

    A kiégés (burnout) fázisai: Frusztráció fázisaNegyedik fázis: a frusztráció fázisa. A munkavállaló visszahúzódik a szakmájától, egyre elszigeteltebben dolgozik. Nem szívesen megy továbbképzésekre, konferenciákra, szakmai műhelyekre, és egyre negatívabbnak látja a klienseit, valamint a munkája eredményét. Ekkor válik a betegből beteganyag, a gyermekből diákanyag. Láthatóan csökken a teljesítőképesség, a kommunikációs stílus hol engedékennyé, hol agresszívvé válik.

    A szakmai, közéleti tevékenységet eredménytelennek, értelmetlennek, és emiatt feleslegesnek látja, így visszavonul tőle. Kétségbe vonódik a saját szakmai tudása, és a hivatás értelme. A munka a számára kiüresedik, a kliens már csak „zavaró körülmény”.

  • Apátia fázisa

    A kiégés (burnout) fázisai: Apátia fázisaÖtödik fázis: az apátia fázisa. A szakmai munka sematikussá, rutinná válik, elveszíti az érdekességét, az apátia kezdetén a „valahol dolgozni kell, mindegy, hogy hol” érzés a jellemző. A klienssel való bármilyen interakció a minimumra korlátozódik, később pedig a kliens „ellenséggé válik”. A kollégákat elkerüli, gyakran megy betegállományba. Belső ürességet, kipihenhetetlen kimerültséget él át, és a saját helyzetét megváltoztathatatlannak ítéli meg.

    Passzívvá válik, elveszíti az életkedvét, és az általános negatív gondolkodás a magánéletére is rátelepszik. A munkavállaló megbetegedett, és nap mint nap azt érzi, hogy tönkre ment az élete, és nem képes változtatni.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan óvd meg magad a kiégéstől, gyere el a Burnout tréningünkre! Megtanítunk arra, hogy „égjen a kezed alatt a munka”, de mentálisan ne égj ki.

Burnout - kiégés fázisai

A fenyegető burnout jeleinek felismerése és kezelése érdekében kiégés elleni megelőző tréningeket indítunk. A tréningek célja a saját mentálhigiéné ápolása, a feszültség csökkentése, a munkatársi csoport, közösség ventillációjának lehetővé tétele, a kockázati tényezők csökkentése.

Hogy neked is sikerüljön,

kattints ide, és jelentkezz most

Kiégés (burn out) tréningünkre!

Rendezvénynaptár:

Kiégés (burn out) tréning: További információ és jelentkezés »

Kiégés (burn out) tréning
Jelentkezz kiégés (burn out) megelőző tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!


Pedagógus burn out - Kiégés elleni tréning »

Pedagógus burn out - Kiégés elleni tréning
Jelentkezz kiégés elleni tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!


Hasznos olvasmányok a kiégés (burnout szindróma) témaköréből

A kiégés (burnout) kialakulása
Mindenki tapasztalta már, hogy egy-egy sikeres életszakasz után csökken a lelkesedése. Bekövetkezik egy kisebb-nagyobb hanyatlás. Ez természetesnek tekinthető, nem lehet egy életen át maximális erőbedobással küzdeni, azonban törekedni kell arra, hogy mielőbb visszajussunk a csúcsra.

A kiégés egy fáradt, hitevesztett állapot, amelyben az egyén feladja minden vágyát, elképzeléseit, úgy érzi nem képes a megvalósításra. Ennek veszélye napjainkra egyre nagyobb, figyelnünk kell azokra a tünetekre, amelyek a kiégésre utalnak.

A kiégés azonban nem egy villámcsapásszerűen fellépő jelenség, hanem egy hosszabb lelki folyamat. Hat markánsan elkülöníthető állomását különböztethetjük meg ennek a folyamatnak.

A kiégés (burnout) kialakulása »


Hogyan ismerjük fel a kiégés (burnout) tüneteit?
Sokan küszködünk nap, mint nap, hogy eleget tegyünk az elvárásoknak. Legyünk bármilyen jó szervezők is, néha patthelyzetbe kerülünk. A patthelyzet abból fakad, hogy túl sok a dolgunk, és többfélét akarunk egyszerre tenni. Ez megy is egy darabig, de végül azt eredményezi, hogy több dolog félben marad.

Kezdődik az elégedetlenség önmagunkkal, úgy érezzük, képesnek kellene lennünk a feladatainkra, meg kell oldani egyszerre az összes problémát, hiszen bizonyos szempontból minden fontos.

Az ember teljesítőképessége azonban véges. Amikor túl gyakran kerülünk szembe azzal a ténnyel, hogy nem tudjuk maradéktalanul elvégezni a feladatainkat, állandósul a stresszes állapot.

Hogyan ismerjük fel a kiégés (burnout) tüneteit? »


A burnout (kiégés) téged is veszélyeztet?
A kiégés (burnout) nemcsak a túlhajszolt menedzserek, a munkamániások betegsége, mindenkit fenyeget, aki munkáját és magánéletét huzamosan nem tudja összehangolni. A kiégést gyógyítani sokkal nehezebb, mint megelőzni. A tünetek kialakulásáért nemcsak a páciens, hanem az őt körülvevő kollektíva is felelős.

A burnout (kiégés) téged is veszélyeztet? »


A kiégés (burnout) fázisai
Az emberrel foglalkozó szakmákban dolgozók a legveszélyeztetettebbek. Sajnos a magyar egészségügy és a társadalombiztosítás nem ismeri el betegségként a burnout szindrómát. Tőlünk nyugatra közismert betegség, amely több hónapos fizetett táppénzzel jár, és aki ebben a szindrómában megbetegedett, a gyógyulása után visszavárják a munkahelyére. A munkáltató megbecsüli azt a munkavállalót, aki az egészségét is kockáztatta a cégért.

A burnout (kiégés) fázisai »


Mit lehet tenni kiégés (burnout) ellen?
Már nem a régi kedvvel jársz dolgozni? Gyakran fáradt, fásult, ingerlékeny vagy? Már a hétvégékkel sem tudsz mit kezdeni? Ha igen, akkor a kiégés, angol szóval burnout ejtett rabságába, ahonnan némi segítséggel és lelki váltással ki lehet kerülni.

Ha úgy érzed, hogy veled minden rendben, akkor sem árt megtudni, mit érdemes elkerülni, vagy min kell egy-egy vészjósló jel után változtatni.

Mit lehet tenni kiégés (burnout) ellen? »


A kiégés (burn out) az informatikus pályán
Az informatikai területen dolgozók az átlagosnál gyakrabban szenvednek különböző pszichoszomatikus betegségekben, így például krónikus fáradékonyságban, idegességben, alvászavarokban és a gyomorpanaszokban. A több héten keresztül tartó stresszfázisok krónikus kiégés-szindrómát okoznak. A megkérdezett informatikus szakemberek 40 százaléka észlelte magán a kiégés jeleit. A válaszadók 30 százaléka elismerte, miszerint fogalma nincsen, hogy miként tudná kipihenni a munkahelyi stressz okozta fáradalmait.

A kiégés (burn out) az informatikus pályán »


A kiégés (burn out) a párkapcsolatban
A kiégés (burn out) jelenségéről leginkább a munka világában hallunk. Aki magán- és szabadidejét sem kímélve éjt nappallá téve dolgozik, könnyen kellemetlen tünetek között vergődve találhatja magát. Ráadásul a burn out szindrómások jó részének bicskája éppen abba törik bele, hogy otthon is szeretnének megfelelni, ám egy idő után elszakad az érzelmi és pszichikai megterhelések kibírásáért felelős cérna.

A kiégés (burn out) a párkapcsolatban »


Pedagógus sirató
Sajnos a kiégés tünetegyüttest még a közvetlen munkatársak is összemossák, egyenlőnek tartják a depresszióval, és a szerint viszonyulnak hozzá. Pedig ez teljesen más! Néha néhány nap környezetváltozás, egy kellemes – irányított - beszélgetés egy hozzáértő pszichológussal, de a „főnök” részéről egy biztató szóval is segítő „terápia” lehetne. Sajnos ezzel a mindennapi nagy rohanásban senki sem foglalkozik. Talán nem is kívülről kellene várni a segítséget. Mindenesetre meg kell találni a módot arra, hogy a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó felnőttek figyeljenek oda az intő jelekre. Hiszen csak kompetens felnőtt nevelhet kompetenssé gyereket.

Pedagógus sirató »


Burnout (kiégés) teszt
Ahhoz, hogy az alábbi rövid teszt segítségével reális képet kaphass arról, hogy milyen mértékben fenyeget a burnout (kiégés) szindróma, kérem, hogy jól átgondolt, őszinte válaszokat adj!

Burnout (kiégés) teszt »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.