Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Érzelmek a kamaszkorban

Kamaszkori problémák

Érzelmek a kamaszkorban - Kamaszkori problémákA kisgyermekeket elnéző jóindulattal támogatjuk, amikor esetlen próbálkozásokat tesznek a fejlődés útján. A kamaszokkal gyakran ingerülten, kurtán bánunk el, amikor a felnőtté válás útján csetlenek-botlanak. A kamasz látható testi változásainál is nehezebb felfogni, hogy belső lényük is nagy mértékű átalakuláson megy át. Felkészültebbé válnak bizonyos dolgokra, megerősödnek, megügyesednek, eddig elképzelhetetlen teljesítményekre képesek. És természetesen a kamasz lány teherbe tud esni, vagy a kamasz fiú teherbe tud ejteni valakit.

„A kamaszkor egy második születés. Lelki értelemben születik meg a kamasz. Önállósulnia kell. Kialakul saját személyisége – beszédmód, fizikai kinézet. Ez a születés is fájdalmas. Ha tudjuk, hogy az élet része, akkor könnyebb elviselni. Ebben a korban edzőként vagyunk jelen. Önállóan kell csinálnia, mi csak a pálya szélén szurkolunk (esetleg elkapjuk, ha nagy gond van). A kamaszkort megelőző 10+ év már nem törölhető ki. Kamasz olyan, mint egy sündisznó. A tüskéket a szülők nagyon érzik, de valahol mégis szeretetre vágyik. A kamasznak vannak titkai! Ez nem őszinteség ellen van, tiszteletben kell tartani. Néha hihetetlen teljesítményre képes, máskor hanyag, lusta. Hangulatában hasonlóan hullámzó.

A kamasz lusta – fiziológiai állapot. A változás nagyon fáradékonnyá teheti. Lélektani krízisek nagyon sok kérdést vetnek fel, amire válaszolnia kell. A válaszok megtalálásához idő kell. Merengés nagyon fontos, mert a belső történéseket ilyen állapotban teszi meg – befelé figyel. A zene érzelmi stimulációt okoz, ezért nem haszontalan.”

Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül

A csábító külsőségek

A csábító külsőségekA divat, a slágercuccok rátelepszenek a világra. Miért pont a kamaszokra ne telepednének rá? A kamaszok védtelenebbek a divat hullámaival szemben. Gyakran aszerint tartják sokra, kevésre vagy semmire a társaikat, hogy trendi holmikba öltözik-e, a megfelelően lázadó zenét kedveli-e, és egyáltalán úgy viselkedik-e, mint a celebek.

A csábító külsőségekAz a kamasz, aki már elbutult a sok trendi-bündiségben, nem ismeri a saját vágyait, az igazi belső indítékait, nem látja a saját érdekeit, nem érzi a saját érzelmeit, nincs saját ízlése, és elveszíti a saját értékrendjét.

Bizony, valóban nehéz önálló, önbizalommal teli emberré válni, ha az egyik szemünk folyton azt lesi, hogy mások mit csinálnak, mi az elvárás. Ám ez az otthonainkba tolakodó külvilág nagyon sok felnőttet és gyermeket kimerültté, sőt sok esetben beteggé tesz. Megtépázza az idegrendszert, belekényszerít a mókuskerékbe, kikezdi az idegrendszert.

Érzelmi intelligencia

Érzelmi intelligenciaAz érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás mikéntjét mutatja. Ahhoz, hogy az emberi kapcsolatokban jól működjön valaki, magas érzelmi intelligenciára (IQ) van szüksége.

Mi történik, amikor nagyon akarunk valamit? Amikor nagyon küzdünk valamiért, akkor rendszerint akadályokba ütközünk. Az akadály frusztrációt okoz. A frusztráltság agresszívvá tesz.

A kamaszok divatkommunikációjában a „bzmegezés” elengedhetetlen kellék. Az obszcén szavak, a ronda kiszólások, a „jópofi” beszólások mind azt bizonyítják, hogy a kamaszok tele vannak elfojtott dühvel.

Az érzelmi intelligencia tanulható. Ahhoz, hogy a kapcsolatokban jól működjenek a gyerekek, és ahhoz, hogy szeretni tudjanak másokat és mások is szeressék őket, a magasabb érzelmi intelligencia nagy segítség. Az érzelmi intelligencia növelésének sokféle eszköze lehet, néhány álljon is itt.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Tudatosítás – mindenkinek érdemes átgondolni, s tudatosítani magában, hogy melyek azok a gondolatok, élmények, kik azok a személyek, amik és akik indulatos dühöt váltanak ki belőle. Érdemes megfigyelni és akár feljegyezni is, hogy amit az adott pillanatban érez, annak mi a kiváltó oka. Azaz érdemes megfigyelni, hogy mi zavaró X-ben és Y-ban.

Vallomástétel – milyen nagyszerű jellemvonás bevallani önmagunknak és egy megbízható személynek, hogy szívesen változnánk, és leszoknánk az agresszív vagy dühös érzelem megnyilvánulásokról. Ha van támogatónk a rossz reakciókról való leszokásban, az sokat segít, és megnöveli az emberekbe vetett bizalmat.

Stop! – Meg kell tanulni megállítani a dühös, rosszindulatú gondolatokat. Amikor támadnak, le kell engedni a sorompót, és nem szabad megengedni, hogy a rossz érzések tovább áradjanak és elhatalmasodjanak. Mert egy ponton túl már lehetetlen megállítani a pusztító agressziót.

Belelépni a másik cipőjébeBelelépni a másik cipőjébe – Érdemes megvizsgálni a helyzeteket a másik ember szemszögéből. Meglátni azt, hogy ami az egyik ember számára érthetetlen vagy értelmetlen cselekedet, az egy másik szemszögből nézve értelmet nyerhet. Amikor az együttérzést gyakorolja valaki, akkor csökken az agresszió. Ugyanis nem lehet érezni együttérzést is és agressziót is egy időben ugyanazzal a személlyel kapcsolatban.

Nevetni önmagunkon – A tudósok kikutatták, hogy a nevetés erősíti az immunrendszert, segít legyőzni a betegségeket, szembeszáll a depresszióval. Önmagunkon nevetni nagy adomány. Ha belegondolunk, hogy mennyire komikusak lehetünk, amikor felfújjuk magunkat és dühöngünk…

Kamasz önbizalom növelő tábor

Érzelmek a kamaszkorban | Kamaszkori problémák

Ha szeretnéd, hogy a gyermekednek könnyebb kamaszkora legyen, ha szeretnéd, hogy magabiztosan teljesítsen a megnövekedett követelmények között is, ha támogatod abban, hogy harmonikusabbá váljanak a kapcsolatai, akkor hozd vagy küldd el a gyermekedet a Kamasz önbizalom növelő táborba.

Mi történik a Kamasz önbizalom növelő táborban?

A kamaszok egy része nyíltan, más részük rejtetten önbizalom hiányos. Nyíltan, mindenki számára első pillantásra is észrevehetően önbizalom hiányos az a kamasz, aki a szűk családi körön kívül elpirul, ha megszólítják, kicsit akadozva válaszol, keresi a szavakat, vagy szívesebben hallgat a társaságban.

Rejtetten önbizalom hiányos az a kamasz, aki nyitottan beszélget, alkalmazkodó, szeretne megfelelni a környezete elvárásainak, de gyakran él meg indokolatlan elbizonytalanodást, szégyen érzetet, és/vagy bűntudatot. Aki ismeri a saját képességeit, de mindig elégedetlen önmagával, és nem tudja elfogadni, hogy néha bizony hibázik, mint mindenki más. (Ezt jól tudják növelni a pedagógus olyan mondatai: Tőled többet vártam…)

Milyen változások várhatók?

A kamasz megismeri a saját, eddig rejtve maradt értékeit. A legtöbb esetben e szülő hiába mondja a kamasz gyermekének, hogy szép, csinos, okos, a gyermek azt gondolja, hogy a szülő elfogult, ezért nem hiszi el a szülői véleményt. No de egészen más, ha idegenektől hallja ugyanezt. Megváltozik az Én-képe, amikor egy kisebb csoportban megtapasztalja, hogy ő maga elfogadható, szerethető, tisztelhető személy.

A táborban a kamaszok ahhoz kapnak segítséget, hogyan boldoguljanak az iskolával, a tanulással, a társakkal, a felnőttekkel. A közös munka során a kamasz gyermek gyakorolja azt a helyzetet, amikor a csoport rá figyel, és mindenki kíváncsi a véleményére. Gyakorolja a „fontos vagyok” élményét, a dicséret elfogadását. Csoportjainkban nem bírálunk, nem kritizálunk, mindenkit elfogadunk és mindenki véleményét tiszteletben tartjuk. A tréningen nincsenek rossz válaszok, és az egyetlen rossz kérdés a fel nem tett kérdés.

Tréningterv - Kamasz önbizalom növelő tábor

A Kamasz önismereti tábor felöleli a Kamasz önismereti és önbizalom növelő tréning teljes anyagát 5 egymást követő napon. Játékos formában növeli a kamasz gyermek önismeretét, önbizalmát, és helyes mederbe tereli a kamasz viselkedését. Közelebb hozza egymáshoz a szülő és a kamasz látásmódját, érzésvilágát.

IdőTematika
1. napA kamasz, és a fontos mások »
2. napÉrzelmek a kamasz korban »
3. napA kreatív kamasz »
4. napA kamasz egyénisége és felelősségvállalása »
5. napKamasz szerelem, döntések, átalakulás »

Rendezvénynaptár:

Biztosítunk, hogy az egyedi igényeidet - az adott lehetőségeken belül - messzemenően figyelembe vesszük.

Kamasz önbizalom növelő tábor
Jelentkezz Önbizalom növelő táborba!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot a Kérdőív kitöltés időpont egyeztetése érdekében!



Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdez tőlünk!



Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Kamasz és kamaszkor cikkgyűjtemény

Ép ésszel, ép lélekkel: a kamaszkori válságokról

A legtöbb szülő szorongással vegyes kíváncsiságot érez, amikor rádöbben, hogy gyermeke életébe is beköszöntött a klasszikusan nehéz időszak: a kamaszkor. Mire egy gyermek serdülővé válik, a szülei már szereztek némi tapasztalatot a környezetükben élő, kamasz gyermeket nevelő családok konfliktusaiból. A látottak alapján rendszerint nem repesnek az örömtől, amikor a gyermekük kamaszodni kezd. Sok gyermek gond és különösebb bajok nélkül felnőtté érik, némelyik családban viszont meglehetősen nagy viharokat kavarnak a kamaszévek. Mindannyiunk számára nagy kihívás a serdülőkor.

Ép ésszel, ép lélekkel: a kamaszkori válságokról »

Pubertáskori (serdülőkori) változások

Serdülőkori (pubertás) testi változások nemek szerinti áttekintő, táblázatos összefoglalása.

Pubertáskori (serdülőkori) változások »

Kamaszkori szexualitás - A kamasz pszichés és testi fejlődése

A kamaszok szexuális aktivitása mind nagyságát, mind jelentőségét tekintve világszerte folyamatosan nő. A fiatalkorúak szexuális problémáit leginkább az okozza, hogy pszichés fejlődésük többnyire nem tart lépést testi fejlettségükkel.

Kamaszkori szexualitás - A kamasz pszichés és testi fejlődése »

Kamaszkori szexualitás fejlődési szakaszai

A gyerekek és a serdülők életük egyik legizgalmasabb szakaszát élik meg, tele erős érzelmekkel, kíváncsisággal. A szexualitás egyre inkább tudatosul, de még nem jött el a párkapcsolat ideje. A szerelem és más meghitt érzelmek ideje van itt, és a komoly csalódásoké. Csupán a szeretkezéssel kapcsolatos tudnivalók átadása talán káros is lehet.

A szexualitás pozitív élmény az emberi életben. A serdülő fiataloknak meg kell tanulniuk kezelni érzelmeiket. Megértve és figyelembe véve a különböző szakaszokat, a fiatalok saját ritmusuknak megfelelően fejlődhetnek, és elkerülhetik a számukra túl korai és kockázatos tapasztalatokat. A szexuális fejlődés kilenc szakasza három szinten közelíti meg a folyamatot: az értelem, az érzelem és a biológia vonatkozásában.

Kamaszkori szexualitás fejlődési szakaszai »

Kamaszkori szexualitás útjai

Visszakanyarodva az azonos neműek iránti érdeklődés pubertáskorban megfigyelhető jelenségéhez, a serdülő amint elhagyja ezt a fázist, egyre erőteljesebben tart a heteroszexualitás felé. Eleinte csak általában a másik nem tagjai iránt érdeklődik, majd ráébred, hogy valaki különösen vonzza őt, gyakran csak a külső tulajdonságai miatt. Amikor azonban tényleg szerelmes lesz, már nemcsak a személy testi megjelenése, hanem egész lénye, viselkedése, egyedülállósága is megragadja.

Kamaszkori szexualitás útjai »

Lelki változások a kamaszkorban

A kamaszok hajlamosak arra, hogy mindenkit meg nem értéssel, kritizálással, beleszólással vádoljanak. Gyakran begubóznak saját érzéseikbe, és közömbössé válhatnak másokkal szemben. A szülők gyakran értetlenül, esetleg haragosan állnak a megátalkodott kamasz magatartása előtt.

Lelki változások a kamaszkorban »

A kamaszkor testi változásai és hatása a kamasz lelkivilágára

A legelső megrázkódtatás, amely éri gyermekeinket az, amikor észreveszik, hogy kicsi, csinos gyermeki testük gömbölyödni, verejtékezni kezd, és mindenhol zavaró kiütések jelennek meg. Úgy érzik, nem urai többé testüknek, ez félelemmel tölti el őket, és befelé fordítja a kamaszokat. Órákat töltenek a fürdőszobában, ahol zárt ajtó mögött nézegetik magukat, vizsgálják a foltokat a bőrükön, akaratuk ellenére növő szőrszálaikat számolják, vagy csak a levegőbe bámulnak.

A kamaszkor testi változásai és hatása a kamasz lelkivilágára »

A kamasz egyénisége | Kamaszkori problémák

A kamasz egyénisége | Kamaszkori problémák: Tudjuk, hogy a személyiség egyes jegyei velünk születnek, más személyiségjegyek pedig a tanult minták alapján alakulnak ki a gyermekeinkben. Minden szülőt foglalkoztat a gondolat, hogy vajon milyen lesz a gyermekem?

A kamasz egyénisége | Kamaszkori problémák »

Érzelmek a kamaszkorban | Kamaszkori problémák

Érzelmek a kamaszkorban | Kamaszkori problémák: Az érzelmi intelligencia tanulható. Ahhoz, hogy a kapcsolatokban jól működjenek a gyerekek, és ahhoz, hogy szeretni tudjanak másokat és mások is szeressék őket, a magasabb érzelmi intelligencia nagy segítség. Az érzelmi intelligencia növelésének sokféle eszköze lehet.

Érzelmek a kamaszkorban | Kamaszkori problémák »

A kamasz és a fontos mások | Kamaszkori problémák

A kamasz és a fontos mások | Kamaszkori problémák: Az, hogy egy gyermek milyenné válik, milyenné alakul, két alapvető tényezőtől függ. Az egyik, hogy milyen genetikai kódokat hoz magával, a másik, hogy milyenné neveli a környezete. Egy gyermek jellemének alakulása csak addig kizárólag a szülői ház döntése, ameddig a gyermekre nem hatnak más felnőttek és gyermekek.

A kamasz és a fontos mások | Kamaszkori problémák »

Kreatív kamasz | Kamaszkori problémák

Kreatív kamasz | Kamaszkori problémák: A kreativitásunk beindítása a jobb agyfélteke erőteljesebb munkába állítását és használatát jelenti. A kreativitás tanulható, fejleszthető. A kreativitás ugyanis azt is jelenti, hogy amikor egy problémával találkozunk, nem rutinszerűen oldjuk meg, az előző ismereteinkre támaszkodva, hanem új utakat keresve oldjuk meg a helyzetet.

Kreatív kamasz | Kamaszkori problémák »

Kamasz szerelem, döntések, átalakulás | Kamaszkori problémák

Kamasz szerelem, döntések, átalakulás | Kamaszkori problémák: A kamaszok szexuális aktivitása mind nagyságát, mind jelentőségét tekintve világszerte folyamatosan nő. A fiatalkorúak szexuális problémáit leginkább az okozza, hogy pszichés fejlődésük többnyire nem tart lépést testi fejlettségükkel.

Kamasz szerelem, döntések, átalakulás | Kamaszkori problémák »

Akne, mitesszer, serdülőkori pattanás

Akne vagy mitesszer, - közönséges nevén pattanás - akkor jön létre, ha a bőrben található faggyúmirigyek kivezető nyílása valamiért eltömődik, és sajnos rendszerint be is gyullad. A pattanásos bőr általában serdülőkorban több tényező - hormonális változások, veleszületett hajlam és környezeti hatások - együttes hatására alakul ki.

Akne, mitesszer, serdülőkori pattanás »

Akne kislexikon

Az akne, mitesszer és a pattanás a tinédzserek leggyakoribb bőrpanasza. Amúgy is problémás életükben néha központi szerepet kap a pattanás. Az Akne kislexikon-ban a témakör legfontosabb információit foglaltuk össze.

Akne kislexikon »

Janikovszky Éva: A tükör előtt (Egy kamasz monológja)

„Pocsék vagyok, fantasztikusan pocsék. Hiába bámulom magam a tükörben, ez napról napra csak rosszabb lesz. A legfantasztikusabb az, hogy észre sem vettem, mikor lettem ilyen pocsék. Mert tavaly még egész normális srác voltam, az tuti, arra még emlékszem. Nem is néztem én akkor sose tükörbe, csak ha véletlenül nekimentem.”

Janikovszky Éva: A tükör előtt (Egy kamasz monológja) »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.