„Csukódna, nyílna, bolondozik a széllel a kamasz nyírfa.” Bertók László: Csukódna, nyílna - Haikuk
Pubertáskor (serdülőkor) változásaiTesti és lelki változások a serdülőkor (pubertáskor) folyamán
A serdülés, a serdülőkor olyan fejlődési szakasz, amikor a gyermek szervezetében a felnőtté válás lépcsőfokait jelző fizikai változások mennek végbe.
A serdülőkor folyamán mind a fiúk, mind a lányok testsúlya és magassága is erőteljesen növekszik, és verejtékmirigyeik is ebben az életkorban válnak aktívvá.
A lányok szervezetének serdülőkori változásai a másodlagos nemi jellegek, azaz az emlők, valamint a szemérem- és hónaljszőrzet kialakulását és a menstruáció beindulását is magukban foglalják.
A serdülőkor folyamán a fiúk arca és teste láthatóan szőrösödni kezd, hangjuk mélyül, és nemi szerveik is növekednek.
A serdülőkor változásainak időbeli lefolyása
A nemi érés időpontja egyénenként különbözik, és elsősorban öröklött tényezők határozzák meg; az a lány, akinek édesanyja későn kezdett menstruálni, valószínűleg szintén későn fog serdülni, vagy az a fiú, aki gyermekkorában mindig magasabb volt, mint a többiek, feltehetőleg előbb válik nemileg éretté, mint alacsonyabb, kisebb testsúlyú kortársai.
Az alábbi táblázatokban megtalálható, hogy a jellegzetes serdülőkori testi változások általában hány éves korban mennek végbe. Az átlagosnál később kezdődő serdülés az esetek túlnyomó többségében nem jelent gondot egészségügyi szempontból, néha azonban a serdülés késlekedésének hátterében valamilyen betegség húzódhat meg.
Serdülőkori testi változások nemek szerinti összefoglalása
Pubertáskori (serdülőkori) testi változások a lányok életében
| | Nemi érés kezdete
(8-11 éves kor) | Menstruáció jelentkezése
(11-16 éves kor) | Nemi érés ideje
(16-17 éves kor) |
| Másodlagos nemi jellegek | Az emlőbimbó és a szeméremszőrzet fejlődésnek indul | Az emlők és a szőrzet fejlődése intenzívvé válik | Az emlő és a szőrzet fejlődése befejeződik |
| Nemi szervek | A nemi szervek növekedése megindul | A nemi szervek növekedése befejeződik | A nemi szervek kifejlett állapotban |
| Nemi szervek működése | Nincs | Megjelenik a menstruáció (a ciklus rendszertelenül, de elkezd működni) | A menstruáció ciklikussága szabályossá válik |
Alkat | A nőiesedés megindul, a testsúly gyarapodik | A nőies alkat kifejezetté válik: kerekded formák, csípő, mellek | Kialakulnak az érett nőre jellemző testarányok |
| Testhossz változásai | A testmagasság változása fokozott | A testmagasság változása maximális | A testmagasság növekedése lelassul |

Pubertáskori (serdülőkori) testi változások a fiúk életében
| | Nemi érés kezdete
(10-12 éves kor) | Pollúció (éjszakai magömlés) megjelenése
(13-16 éves kor) | Nemi érés ideje
(16-20 éves kor) |
| Nemi szervek állapota | A külső nemi szervek növekedése megindul | A nemi szervek növekedése erőteljes | A nemi szervek fejlődése befejeződik |
| Másodlagos nemi jellegek | Megjelenik a szeméremszőrzet | Megjelenik a hónaljszőrzet | Megjelenik a testszőrzet, a bajusz |
| Alkati változások | Elkezdődik a férfias alkat kialakulása | Szembetűnő az ádámcsutka megjelenése, a hang mutálása, az izomzat erősödik (széles váll) | A végleges férfias alkat kialakul, az izomzat elnyeri végső formáját |
| Nemi szervek működése | Valójában még csak a dülmirigy működik | Merevedés (erekció) éjszakai magömlés időszaka | Szabályos, érett ondósejtek az ondófolyadékban (ejakulátumban) |
| Testhossz növekedése | A test csontjai fokozott növekedésnek indulnak | Maximális a növekedés, főleg a csöves csontokban | Lassan leáll a csontok növekedése, és kialakul a végleges testnagyság |
Serdülőkor érzelmi fejlődése
A serdülőkori fizikai átalakulásokat érzelmi változások kísérik, amelyeket szintén a nemi hormonok termelődése indít be. Ezek a hormonok a fiúkban és a lányokban is felkeltik a nemiség iránti érdeklődést. A hím nemi hormonnak, tesztoszteronnak a vérben való emelkedéséről azt tartják, hogy szerepet játszik a tizenéves fiúk jellegzetes agresszivitásában és vakmerőségében. A mellékvese hormonjainak fokozott termelődése is kihat a viselkedésre, erősíti az önbizonyítást, s talán ez részben megmagyarázza, hogy a tizenévesek miért olyan lázadók és vitatkozók.
A késői fizikai fejlődéshez gyakran az érzelmi érés késése társul. Ez komoly szociális és pszichológiai problémákat okoz az olyan gyerek számára, aki a serdülőkor küszöbén kisebb, fizikailag kevésbé fejlett és kevésbé magabiztos, mint kortársai.

Ha úgy gondolod, hogy alaposabb felkészülésre van szükséged,
kattints ide és jelentkezz most
a Kamaszkori konfliktus kezelő csoportunkba!
Kamasz, kamaszkor: További információ a kamaszkori konfliktuskezelő csoportokról »
Adalékok a kamaszkor változásainak megértéséhez
| A kamaszkor lelki változásai |
| A kamaszok hajlamosak arra, hogy mindenkit meg nem értéssel, kritizálással, beleszólással vádoljanak. Gyakran begubóznak saját érzéseikbe, és közömbössé válhatnak másokkal szemben. A szülők gyakran értetlenül, esetleg haragosan állnak a megátalkodott kamasz magatartása előtt. Lelki változások a kamaszkorban » |
| A kamaszkor testi változásai |
| A legelső megrázkódtatás, amely éri gyermekeinket az, amikor észreveszik, hogy kicsi , csinos gyermeki testük gömbölyödni, verejtékezni kezd, és mindenhol zavaró kiütések jelennek meg. Úgy érzik, nem urai többé testüknek, ez félelemmel tölti el őket, és befelé fordítja a kamaszokat. Órákat töltenek a fürdőszobában, ahol zárt ajtó mögött nézegetik magukat, vizsgálják a foltokat a bőrükön, akaratuk ellenére növő szőrszálaikat számolják, vagy csak a levegőbe bámulnak. Testi változások a kamaszkorban » |
Szeretném figyelmedbe ajánlani a LELKI TITKAINK - hírlevelet is, amelyben folyamatosan tájékoztatunk új szolgáltatásainkról. Ha esetleg még nem jelentkeztél volna, kérlek, kattints ide, és jelentkezz most! Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
|