Hírlevél a nők önbecsüléséről
Lelki Titkaink Hírlevél 2008 augusztus
A görög katolikus esküvőn a nő azt mondja: Fogadok neked hűséget, szeretet, engedelmességet… A férfi nem mondja, csak a nő.
A mai modern esküvőkön is megfogadjuk a szeretetet, a hűséget, de nem fogadunk engedelmességet. Mi nők nem vagyunk engedelmesek. Gyakran engedünk ugyan, szeretetből, a családi béke érdekében, a viták elkerülése miatt, a hangulat megőrzéséért.
Szerepeink számát alig tudjuk összeszámolni, a napok nagy része az önként vállalt vagy ránk kényszerített feladataink teljesítésével telik.
Dr. James Dobson kutatása szerint minket nőket napjainkban a legjobban az alacsony önbecsülésünk tesz a legboldogtalanabbá. Még a látszólag boldog házasságban vagy párkapcsolatban élő fiatal nők is a személyes kisebbrendűség érzésétől szenvednek.
A legmélyebb sebeket azok a – szeretett férfitól (férjtől, apától, kedvestől, testvértől) kapott - megjegyzések okozzák, amelyek az alkalmatlanság érzését keltik bennünk, mert ezek az önmagunkban való kétséget erősítik. De rombolják az önértékelésünket a munkahelyen, vagy az utcán kapott kritikák is.
Mit érez az, akinek alacsony az önbecsülése?
Alkalmatlanságot. Zavart érez, mert alkalmatlannak látja magát az adódó feladatok elvégzésére. Úgy érzi, hogy mások ügyesebbek, okosabbak, sikeresebbek mindabban, amikben ő rendre kudarcot vall. Csodálkozik, hogy mások miért képesek több mindenre, és miért sokkal tehetségesebbek.
Ismered azt a lelkiállapotot, amikor fekszel az ágyban, amikor mindenki más már elaludt, és belül hatalmas, tátongó ürességet érzel? Azon gondolkodsz, hogy csúnya vagy, feleségként és anyaként is kudarcot vallottál, munkádnak a súlyát érzed inkább, mint az eredményét, úgy érzed, hogy téged nem is lehet szeretni, és nagyon sajnálod önmagadat, s a megvalósulatlan álmaidat.
A kisebbrendűségi érzés a nők között járványszerűen terjed. A hagyományos női szerepek már nem számítanak tiszteletre méltónak, s a háziasszonyok gyakran válnak élcelődések céltáblájává. A gyermeknevelés és a háziasszonyi teendők ellátása alacsony megbecsülést élvez.
A női önbizalom csökkenésében jelentős tényező a vonzó megjelenés társadalmi szerepe. Társadalmunk az erotikát hangsúlyozó társadalom, amely jutalmazza a szépséget és bünteti a csúnyaságot. A reklámok hihetetlen mértékben hozzájárultak ahhoz a félelemhez, hogy a legkisebb testi hiba, a nem tökéletes arcbőr, a nem tökéletes alak, a nem eléggé „szálkásított” izmok iszonyú szégyenfoltként csúfoskodnak viselőjükön.
Ugyanakkor gondoljunk bele, a világ számos igazi bajához képest mit számít néhány ránc, szeplő vagy pattanás az arcunkon? Mégis mindannyian izgatottan vizslatjuk reggelente a tükörképünket, és aggódva „kendőzzük” hibáinkat, miközben esetleg lelkifurdalással telve, de szótlanul nézzük gyászoló szomszédunk, vagy barátunk lelki vergődését. Nincsenek vigaszt nyújtó szavaink, hiszen a szomorú ember nem trendi, s ha mellé állunk a bajában, mi is könnyen a periférián találjuk magunkat.
A mi kultúránk talán most kezdi beengedni azt a nézetet, hogy a gyermeknek szüksége van bíztatásra, a szeretet kimutatására, tiszteletre, és nincs szüksége arra, hogy úton-útfélen hibáztassuk. Az a felnőtt, aki gyermekként nem kapott feltétel nélküli szeretetet és tiszteletet, aki gyermekként nem érezte meg a saját értékét, az a tapasztaltakat sosem fogja teljesen elfelejteni.
Mint ahogyan foghúzás után a nyelvünk is rendszeresen odatalál a hiányzó fog helyére, s keresi azt, az emberi elme is folyamatosan keresi saját értékének bizonyítékait. Ezért, aki gyermekkorban kisebbrendűnek érezte magát, az felnőtt korában csak kemény önismereti munkával lesz képes pótolni a hiányt.
Évszázadokon keresztül a nők viselkedésére a visszavonulás, az engedelmesség volt a jellemző. Ma is félünk a megmérettetéstől. A visszahúzódó jellemhez szorosan hozzá tartozik az önsajnálat. Hányszor mondjuk önmagunknak: „Tudtam, hogy el fogom rontani!”, vagy „Soha semmit nem csinálok jól.” Vagy „Miért velem történik mindig ilyen szerencsétlenség?” Aki önmagát sajnálja, az a barátait is úgy választja, hogy azok szánják őt a rá zúduló tragikus nehézségekért.
A szerénység, az önsajnálat nem alkalmas út az önbecsülés növeléséhez
Merjük felvállalni önmagunkat, bátran mondjuk ki az igényeinket, és ne törekedjünk a tökéletességre. Már csak azért sem, mert úgysem érhetjük el soha…
| Önbecsülés |
| Nem is tudjuk, milyen fontos az önbecsülés, mennyire meghatározza életünk minden mozzanatát. Ki vagyok én, mi az önbecsülés, mit hisznek ehelyett tévesen az emberek: életünk jelentős kérdései. |
| Önismeret, önbizalom hiánya |
| Nagyon izgalmas korban élünk, ahol előtérbe került az önismeret. Szüleink, nagyszüleink megadott séma szerint éltek, a társadalom keskeny mezsgyébe szorította az elvárásokat, milyennek kell, illik lennie egy rendes férfinak, nőnek, férjnek, feleségnek, s milyen legyen az ő viszonyuk. Igen leegyszerűsített kapcsolatminta volt ez. Bizonyos szempontból ez nagyon kényelmes is volt, nem kellett filózni azon, hogy „ki is vagyok én valójában?”, hiszen meg volt adva, beléjük volt nevelve, hogy ilyennek kell lenni. Aki nem ezt követte, az deviáns volt, kívülálló, aki az egész társadalmi renddel szemben állt. Mára ezek a férfi-, nő- és kapcsolatmodellek lejártak, széthullóban vannak. Ez a kor elhozta nekünk azokat a tudásokat, melyek segítenek felismerni nekünk, hogy kik is vagyunk valójában. Még nem is olyan régen, 150 éve ez csak a papoknak, és a legmagasabb szellemi szinten élőknek adatott meg. |
A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata
Százhalombatta, 2008. augusztus 26.
Szeretettel:
Csehák Hajnalka
LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió
csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Telefon/fax : (0623)350-616
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok
