Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
„Felelősek vagyunk életünkért és annak irányításáért.”

Dr. Edward Bach

Az élet antidepresszánsok nélkül

A holisztikus lelki egészségvédelem módszereinek alkalmazása

Antidepresszáns nélkülA kezdődő depresszió megelőzésének példáján keresztül szeretném bemutatni a holisztikus lelki egészségvédelem szemléletmódját. A depresszió a lelki egészségromlások közül az egyik olyan, amely fizikai (agyi) szinten is megjelenő elváltozásokhoz vezet.

Ma már vizsgálni tudjuk az élő agy biokémiai működését, és képesek vagyunk benne nyomon követni a gyógyszerek, így az antidepresszánsok hatásmechanizmusát is.

Szemléletmódjaink és betegségmegközelítéseink

  1. Az emberek egy része szerint, az emberi lélekről és betegségeiről kizárólag a szellemtudományok, mint a filozófia és a vallások, mondanak érvényes dolgokat. Ők elutasítják a pszichiátriai zavarok bármiféle gyógyszeres kezelését.

  2. Mások szerint az olyan lelki betegségek, mint a depresszió, szorongás, hallucináció vagy a memóriazavarok kizárólag az emberi agysejtek működési zavarából erednek. Ők pedig azt mondják, hogy nem a lélek beteg, hanem a fizikai test, tehát az agy.

A holisztikus ember és betegségkép szemlélete szerint valójában két, illetve három síkról van szó. Egy fizikai síkról, melyet a pszichiátriai betegségeknél az agy képvisel mint fizikai szerv, és - az ember többdimenziós összetettsége miatt - lelki illetve szellemi síkokról, melyet az ősi filozófiák és a rájuk épülő gyógymódok ismernek.

Ha a gyógyítás a cél, akkor a fizikai szintet befolyásoló gyógyszerekkel kizárólag az agyra és az agy élettani, biológiai, kémiai folyamataira lehet hatni. De miután minden pszichikai, tehát lelki folyamat és rendellenesség az agy működésén mint eszközön keresztül valósul meg, így a gyógyszerek képesek pszichikai, azaz lelki hatásokat előidézni.

Azonban az embert holisztikusan (test, lélek, szellem egységében) vizsgálva a gyógyszerek nem tudnak közvetlenül az értelemre, a világnézetre, a jellemre vagy gondolkozásmódunkra hatni, ami igazából a betegséget gyógyataná. Ha ezek nem változnak meg, akkor a beteg ember teljes egységében nem gyógyul meg!

A gyógyszerek az agy belső, funkcionális működésére hatnak, ahonnan a tünetek származnak, így értelemszerűen csak a tünetet kezelik, a betegség nem gyógyítható vele.

A gyógyszerekkel időlegesen tünetmentes lehet, de elhagyásuk után visszaesés történik egy újabb kritikus élethelyzetben, vagy más fizikai tünetre tolódik át a probléma.

A valódi ok a beteg ember lelki, illetve szellemi szintjein keresendő. A depresszió, mint betegség kapcsán lelki szinten egyfajta blokként a szeretet hiányáról beszélhetünk. Szellemi szinten pedig az ember életútjában elérkezett ahhoz a fordulóponthoz, ahol radikális belső változásra lenne szüksége, de nem hajlandó szembenézni vele, felvállalni és feldolgozni az előtte álló életfeladatot.

Ezt értelmezhetjük úgy is, mint egy elfojtást, vagy felejtést, esetleg jellemgyengeséget. Az emberi psziché nem akar tudni egy bizonyos dologról, mert az elzárt személyiség túl fájdalmasnak ítéli meg a jelen fennálló helyzetét. Így a depressziót önmaga hívja elő. Fél, a probléma túl súlyosnak, erőn felülinek tűnik számára, ezért feladja, elbújik, és létrejön a tudati, érzelmi blokk, amely egyre szűkül. Ezzel a folyamattal párhuzamosan a megnyulvánulás fizikai síkján, az agy neurotranszmitterjeinél egyre súlyosabbak a biokémiai, műkösébeli eltérések.

Fontos, hogy a depressziót, mint betegséget a maga voltában teljes egészében lássuk. Mert a depresszió nem pusztán maga a levertség vagy a szomorűság, rosszkedv, örömtelenség, álmatlanság. Mindezeket nézhetjük egy belső agyi működészavar, az agyidegi hírvivő-molekulákon keresztül, melyek fizikai, látható szinten vannak, és nézhetjük egy gondolkozásbeli, tudati blokként is, mely finomenergetikai (azaz láthatatlan) szinten a tudat, illetve lelkiségünk téves információs szintjén vannak.

Ezért, hogy ezt jobban megérthessük, a következőekben tekintsünk bele:

  • az antidepresszáns gyógyszerek hatásmechanizmusába,
  • és a lelki egészségfejlesztés tudati, lelki gyógyító folyamatába.

Az antidepresszáns gyógyszerek hatásmechanizmusa

Agyunkban az idegsejtek közötti információáramlást hírmolekulák, vagy másképpen neurotranszmitterek végzik. Név szerint néhány ismertebb közülük: szerotonin, dopamin, noradrenalin, stb. Az agyban azokkal a hírvivőkkel, amelyek már ellátták közvetítői feladatukat két dolog történhet: az idegsejt elbontja őket, vagy gyakrabban van az, hogy a kibocsátó szerv visszaszippantja. Ez a módszer takarékosabb, mert a felhasznált molekula újra felhasználható. A ma ismert depresszióellenes gyógyszerek többsége erre a visszaszippantásos folyamatra gátlón hat, így szaporítják az agyi hírhormonok, legfőképpen a szerotonin mennyiségét. Az előző módszeren alapuló antidepresszánsokat MAO-gátlóknak hívják, mert megakadályozzák az átvivő anyag lebontását, amelyeket a MAO nevű enzim bont le.

A gyógyszer nem azonnal hat, 2-3 hét, de sokszor 6-8 hét szükséges az észlelhető javuláshoz. Az antidepresszáns először az agyban lévő érzékelő receptorokat befolyásolja, azok hatnak a hírvivő molekulára, azok meg az idegsejt magjában lévő génekre erősen és kitartóan, melyeknek hatására a gének megváltoznak. Ehhez idő kell. A gyógyszer hatására megszaporodhat egy idegsejt felszínén egy bizonyos receptorfajta, ami azt jelenti, hogy ezután érzékenyebb lesz egy bizonyos hírvivő iránt. Azért is időigényes módszer, mert a sejtek a saját belső állapotukat megpróbálják fenntartani és megőrizni, így egy ideig ellenállnak, védekeznek.

A lelki egészségfejlesztés hatásmechanizmusa

A lelki egészségfejlesztés egy gyógyító célú emberi kommunikáció, tudatosan megválasztott szavakkal, célzott viselkedésmóddal.

A valós idejű agyvizsgálatok kimutatták, hogy néhány órás beszélgetés, meditáció, bármiféle tabletta bevétele nélkül is nagymértékben csökkenti egyes agyi hírmolekulák, főleg a noradrenalin termelődését, miközben a boldogsághormon (szerotonin) termelődését szaporítja.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

A lelki egészségfejlesztés nem az egyedüli módszer. A megfigyelések szerint a hipnózisban végzett fájdalomcsillapítás megemeli az agyi morfin-peptidek, az endorfinok mennyiségét. Autogén tréningek, és más relaxációs (lazító) gyakorlatok hatására szintén mérhető a szerotonin szint emelkedése.

Pár hetes lelki egészségfejlesztés növeli az agyi szerotonin termelődését, ezáltal a receptorok érzékenyebbek lesznek, azaz pontosan ugyanazt a hatást fejtik ki, mint az antidepresszáns gyógyszerek, anonban oki, és nem tüneti szinten.

Egy vezetett terápia során az egyén maga jön rá tudati tévedéseire, és a világhoz és emberekhez való szemléletén, gondolkozásmódján saját akaratából változtat. Ennek kapcsán fizikai szinten agyidegi kapcsolatok és biokémiai változások következnek be, melyek mélyrehatóan meg tudják változtatni az emberi agy működését.

Gyakorlati tapasztalat a pszichiátriai gyógyításban, hogy ami fizikai szinten hat az agyra, az hat a szellemre, lélekre is, és fordítva is igaz, hogy egy hosszan tartó szorongás vagy hangulatzavar valódi testi tüneteket, betegséget produkál.

Mindezekből az következik, hogy pszichés, lelki problémáinkon, szenvedéseinken kétféle módon segíthetünk:

  • megváltoztatjuk az életünket, önmagunk személyiségét, gondolkozásmódunkat,
  • gyógyszeres kezeléssel megváltoztajuk saját agyunkat biokémiailag,

de tudnunk kell, hogy mindkettőnél az agy biokémiai változása jön létre.

Amikor életünkön, gondolkozásmódunkon, tehát tudatunkon változtatunk, akkor ennek hatása saját agyunkon keresztül fizikai szinten, biokémiai változásokban is érvényesül! Döntéseink, gondolataink, viselkedésünk képesek formálni agyunk struktúráját, fizikai működését!

A fentiekből világosan következik, hogy tudatunk képes formálni testünket egészen sejtszintig, továbbá az is, hogy a depresszió gyógyítható, de nem csak gyógyszerrel!

Azonban a beteg csakis és kizárólag akkor gyógyul meg, ha ő úgy dönt, hogy meg akar gyógyulni! Szembe mer nézni a problémájával, hajlandó megváltozni, felvállalni hibáit, azaz önmaga negatív árnyoldalát. Ez az ember önmagával való szembesülését, ősziteségét követeli meg!

A gyógyszer nagyon fontos, és mankót jelenthet a súlyos vegetatív és motoros idegrendszeri tünetekben is megnyilvánuló depressziós betegnek, de csak a test szintjén jelentkező ezen idegrendszeri tünetekre képes hatni. Ez nem „gyógy” – „szer”, mert nem gyógyítja a betegséget. (A beteg embert.) Csak a teljes emberi személyiség megváltozásával, - mely az érzelmek és gondolatok radikális változását vonja maga után - lehet gyógyulásról beszélni. Ekkor a gyógyszer és a gyógyító munka tárgya is ugyan az lesz! Az ember önmaga!

Hollisztikus gyógyulási útmutató

A beteg ember tükre és gyógyulási kulcsa

Fontos, hogy észrevegyük, mi a betegség üzenete számunkra. Személyiségünkben, gondolatainkban, életszemléletünkben mi az a dolog aminn radikálisan változtatnunk kell. Ha az okot megtaláltuk és sikerül megváltoznunk, akkor ez az állapot, a betegség véglegesen meggyógyulhat és elmúlhat, mert közlendő információ hiányában nincs már rá szükségünk.

A holisztikus szemléletmódra jellemző, hogy bármely fizikai szinten megjelenő betegséget úgy nézi, hogy a tudatunkra a test reagál, és megváltozik, nemcsak az úgynevezett lelki eredetű betegségeknél.

Ha az ember úgy akarja, tudatával, gondolatival átírhatja, meggyógyíthatja minden betegségét.

A döntés joga minden pillanatban a kezünkben van! A kérdés csupán ennyi: Vajon meg akarunk e változni?

Ha folytatjuk gondolatmenetünket, akkor kiderülhet számunkra, hogy betegségünk mindig csak tükröt tart elénk. Nem csak lelki fejlettségünk állapotára utal, de pontosan megmutatja, hogy mi az a tudati blokk, amit fel kell oldanunk az árnyoldalunkból vagyis melyek azok a negatív személyiségjegyeink amelyekben meg kell változnunk.

A holisztikus ember és betegség szemlélet szerint nem alakulhat ki betegség mentális és érzelmi érintettség nélkül!

Ha megbetegszünk, az mindenképpen egy jelzés a kontroll hiányára, hogy mentálisan és érzelmi életünk diszharmóniába került, így az egyensőly felbomlott a teljes ember egészében. Ilyenek az önző és negatív gonolatok: duh, harag, félelem, nyugtalanság, ingerültség, bánat stb. Továbbá meg kell érnünk a vágyak, szenvedélyek és érzelmek optimális mederbe terelésére is. Minden betegség egy bizonyos tudatállapot (nem pedig elmeállapot!) függvénye, és ez az ami helytelen működéshez és a betegséget elősegítő körülmények kialakulásához vezet.

Érzelmeink és gondolataink alkotják a minket (fizikai testet) kkörülvevő elektromágneses erőteret. Ezt úgy is elképzelhetjük mint egy pajzsot, mely megvéd minket a kórokozók és mindenféle betegség ellen. Ha rezgésszámunk magas, tiszta és egyensúlyban van, akkor ezen elmélet szerint a vírus-mely nagyon alacsony rezgésszámon tudja csak megtámadni az aurát- nem tud szervezetünkbe hatolni.

De mindenféle negatív érzelem és gonolat legyengítik ezt az erőteret, a rezgésszámunk csökken, így a betegség okozó mikroorganizmusoknak „szabad a gazda”, tehát lehetőségük van megtámadniuk testünket.

Az ember önmagával való szembesülése a katarzis. A mai kor embere ezt az élményt inkább csak irodalmi művekből ismeri. Erről szólnak a múlt egyik legnagyobb léleklátójának, William Shakespeare-nek a művei is, aki az ősi görög beavatási szertartások emlékét az újkori kultúrába hozta. Darabjai a lélek megtisztulásáról, vagy elbukásáról szólnak (Macbeth, Hamlet, Lear király, Otello). Az ember a katarzis során megéli azt a szenvedést, lelkének legmélyebb poklait, ahonnan már nincs tovább. Ha az ember eljut erre a pontra, akkor lerázza magáról énjének legtaszítóbb negatív tulajdonságait, megnemesedve újjászületik.

A katarzis minőségi változást szül, rendet teremt, az ember tudata transzmutálódik, emelkedik.

A választás a Te kezedben van

Sajnos napjainkban egyre több a depresszióval diagnosztizált betegek száma, akik egyetlen lehetősége és módszere sajnos csak a gyógyszerek hosszú időn (évekig tartó) keresztül való szedése. Pedig létezik, van élet, antidepresszánsok nélkül is! Van választási lehetőségünk és léteznek alternatívák.

  • Vagy változunk, tanulunk és fejlődünk személyiségünkben,
  • vagy a gyógyszeres kezelést válasszuk.

Ne feledjük, a döntés joga mindig a kezünkben van! Figyeljünk oda jobban lelki egészségünkre és tegyünk meg mindent gyógyulásunk érdekében!

Antidepresszáns nélkül

Rendezvénynaptár:

Lelki Egészségfejlesztő tréning
Jelentkezz Lelki Egészségfejlesztés tréningre!




Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot időpont egyeztetése érdekében!


A lelki egészségfejlesztés gyakorlata

A lelki egészség
Modern társadalmunkban igen divatossá vált az egészséges életmód, mint téma. Testünk azonban nem lehet egészséges, ha az egyik kulcsfontosságú része: a lélek nincs megfelelő állapotban.

Ha lelkünket problémák, gondok gyötrik, az egy ideig tűr, s mint mikor a mérleg egyik nyelve túlterhelődik, kibillen egyensúlyából, s kileng az egyik irányban. Adott esetben, pedig ez az irány határozottan rosszat jelent, és az csupán a súly nehézségétől, tehát a problémák jellegéből és milyenségéből adódik, hogy mekkora is lesz ez a „kilengés”, vagy nevezzük inkább lelki egyensúly felborulásának.

A lelki egészség »


Emberi kapcsolatok
Ápoljuk kapcsolatunkat, kedveskedjünk a másiknak, őszinte odafordulással nyilvánítsuk ki másik ember felé iránt érzett szeretetünket.

Ha nincs nagy probléma családunk életében, egy kis odafigyeléssel, beszélgetéssel, őszinte odafordulással, törődéssel jobbá tehetjük önmagunk és családtagjaink életét, érzelmi életét, lelki egyensúlyát.

Emberi kapcsolatok »


Táplálkozási zavarok
Különböző kutatások kimutatták, hogy azon emberek, akik étkezési zavarokkal küzdenek, családjának legalább fele nagy hangsúlyt fektetnek az esztétikus alakra, a külső megjelenésre és a diétázásra. Rendellenes családi kommunikációval erősítik az evészavarok kialakulásának lehetőségét.

Táplálkozási zavarok »


Leggyakoribb táplálkozási zavarok
A táplálkozási zavar rendkívül veszélyes, sőt, mi több: életveszélyes betegség. Folyamatában lényegében az anorexiás beteg olyannyira lefogyasztja magát, míg – ha segítséget nem kap – meghal. Ezért is nagyon fontos, hogy ha az alábbi példák valamelyikét a környezetünkben élő emberen tapasztaljuk, ne késlekedjünk a segítségadásnál.

Leggyakoribb táplálkozási zavarok »


Táplálék megvonás hatásai
Adott embercsoport szokásos aktivitása mellett napi 14000 kJ-t (~3500 kcal)fogyasztott. 24 héten keresztül (!) napi 6400 kJ-nyi (1600 kcal) táplálékot, ami eredeti szükségletük 46%-a (!), fogyasztottak. Testsúlyuk folyamatosan csökkent, és a 24. Hét végére a súlyveszteség az eredeti testsúly 30-40 %-ának felelt meg. A somatikus állapotot a csonttá-bőrré való lesoványosodás, a zsírpárnák teljes hiánya, hűvös és száraz bőr, a spontán mozgások nagyfokú kerülése, stb. jellemzi. Psychésen az érdeklődés teljes hiánya, depressio, asszociális magatartás, szellemi munkára való teljes képtelenség stb. figyelhető meg. Az alapanyagcsere kb. 30-40 %-kal csökkent, ami részben azzal függ össze, hogy a testsúlycsökkenés elsősorban éppen az energiafogyasztás szempontjából aktív izomszövet megfogyatkozásának következménye.

Táplálék megvonás hatásai »


A holisztikus szemlélet története és alapjai
A holizmus kifejezés (a görög „holos” szóból) a teljesség figyelembevételét jelenti. A holisztikus szemléletű gyógyítás az embert egésznek tekinti, feltételezi testének, szellemének és érzelmeinek egységét. A holisztikus szemlélettel gyógyító szakember nemcsak a betegséget, a megbetegedett szervet, vagy testrészt, hanem a beteget gyógyítja, egészségét kívánja helyreállítani, fenntartani.

A holisztikus szemlélet története és alapjai »


Holisztikus emberkép és betegségkép
A holosz görög szó és egészet, teljességet jelent. Holisztikusnak nevezzük azt a szemléletet, amely az embert a maga teljességében: testi, lelki, szellemi egységében vizsgálja és írja le.

A holisztikus egyensúly egyik alapvető szintje az ember egészsége. Ennek megőrzése (prevenció), megteremtése (habilitáció), fejlesztése és menedzselése (szűrővizsgálat, gondozás), valamint visszaállítása (terápia és rehabilitáció) az általános orvostan stratégiai célkitűzései.

Ha a holisztikus egyensúly kibillen, betegség keletkezik.

Holisztikus emberkép és betegségkép »


A lelki egészségfejlesztés gyakorlata
A Lelki Egészségfejlesztés Tanácsadás eredménye mindig két emberen fog múlni: a terapeután és a páciensen. A sikeres tanácsadás folyamán megszületik a „van miért, van értelme végigcsinálni” érzése.

A lelki egészségfejlesztés gyakorlata »


Élet antidepresszáns nélkül
A kezdődő depresszió megelőzésének példáján keresztül szeretném bemutatni a holisztikus lelki egészségvédelem szemléletmódját. A depresszió a lelki egészségromlások közül az egyik olyan, amely fizikai (agyi) szinten is megjelenő elváltozásokhoz vezet.

Élet antidepresszáns nélkül »


A depresszió a leggyakoribb hangulatzavar
A depresszió olyan tartósan fennálló, rosszkedvű, szomorú, fáradt állapot, amelyben a világ kietlennek, a nehézségek leküzdhetetlennek tűnnek. A depresszió nagy szenvedés a betegnek, és a környezetének is. Ez a hangulatzavar nagyban befolyásolja a beteg étvágyát, alvását, munkaképességét, a személyes kapcsolatait, az életről alkotott felfogását.

A depresszió a leggyakoribb hangulatzavar »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.