Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Három élet, három halál, három ábrázolásmód

Vilim Tamás

Gogol: A köpönyeg (1842), Tolsztoj: Ivan Iljics halála (1886) és Csehov: A csinovnyik halála (1883) című mű azonos korban és helyen játszódik: a 19. század bürokratikus Oroszországában. A főszereplők foglalkozása is azonos: mindhárman hivatalnokok.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol az írók közül elsőnek látta be, mennyire paradox a történelmi Oroszország élete. A kezdő nagy mozdulatot tette az orosz próza történetében az életjelenségek elrendezésére az esztétikai helyett morális értékük szerint, előkészítve többek között Lev Nyikolajevics Tolsztoj etikai irányát. Gogol és Csehov históriái abszurditásukkal valójában a kisember tudat alatti szorongásait szabadítják ki börtönükből.

Elbizonytalanodunk, ha az Ivan Iljics halála műfaját akarjuk meghatározni: Kosztolányi Dezső tragikus novellának nevezi, Mészöly Miklós kisregénynek minősíti. A mű terjedelme inkább a novellát, mint a regényt juttatja eszünkbe, ugyanakkor Ivan Iljics egész életútját megismerhetjük, ami viszont a regényre jellemző. Ezért szokták a kisregény vagy ritkábban a nagynovella címkét használni.

A három közül a legidősebb A köpönyeg című groteszk elbeszélés. Ez a történet Akakij Akakijevics Basmacskinről szól, aki egy senki által meg nem hallgatott ember. „Valószínűleg köznapi egyenruhában és kopasz fejjel, kész hivatalnokként jött a világra”, és úgy is hal meg, kivetettségben, észrevétlenül és nevetségesen - akárcsak A csinovnyik halálában Cserjakov - bánatában ellopott köpönyege miatt, amelyért életében senkinél, csak halála után az írói igazságszolgáltatás révén talál kárpótlásra. Ez a fantasztikus visszatérés Akakij Akakijevics alakját kiemeli az észrevétlenségből, általános értelmet adva sorsának. Köpönyegével ugyanis az életét lopták el tőle, amely életének egyetlen értelme, célja volt. Az irodalomban a kisembernek ezt a „kétértelmű” ábrázolását Anton Pavlovics Csehov mélyítette tovább és zárta le a líra és a realitás között botorkáló hőseit egyszerre látva tragikusnak és komikusnak. Gogol azonban különleges történeteken keresztül jutott közel a kisemberhez. Csehov mellékes gesztusokban, jelzésekben, hangulatokban fogta fel, s novelláinak külső eseménytelenségével is aláhúzza, mi minden történik legbelül az emberben, mialatt élete egy hajszálnyit sem változik. Gogol tulajdonképpen abszurd szituációk segítségével mutatta ki hivatalnok-típusainak tragikomikus helyzetét a valóságban.

Vajon mi ragadhatta meg Tolsztoj figyelmét egy kór és a betegség lefolyásának megismerése során? Erre biztos választ lehet adni: nem az eset érdekessége vonzotta, hiszen abban semmi különöset nem találhatott, hanem az, hogy a maga életfilozófiájának kifejezésére tökéletesen alkalmasnak látszott. Az utóbbi években egyre inkább az foglalkoztatta, hogyan kell élni, és hogyan nem szabad élni. A modellül választott bíró életútja is azt példázta számára, hogyan nem szabad élni; s a szenvedés folyamatának ábrázolásában alkalom nyílott arra, hogy megmutassa, miként kellene a humánum, az erkölcs szabályai szerint alakítania az egyénnek saját pályáját, saját sorsát.

Tolsztoj különleges szerkezeti megoldást választ ellenben Gogollal és Csehovval: a cselekmény időrendben utolsó szakaszát lemetszi, és a mű elejére helyezi. Az első fejezet úgy indul, hogy Ivan Iljics Golovin bíró halálának hírét munkatársai az újságban megjelent gyászjelentésből tudják meg. Az az ellenpontozás, amely végig jellemzi a kisregényt, már a mű elején szerepet kap. Azt olvashatjuk, hogy kartársai „valamennyien szerették” az elhunytat. Ezzel szemben az első reakciók valami másra utalnak. Az „egybegyűlt urak mindegyikének az volt az első gondolata, hogy milyen hatással lehet ez a haláleset saját rangjára, előléptetésére vagy jó ismerőseiére”. Nem a fájdalom vagy a részvét ébred fel bennük, hanem valami önző, valami közönséges érzület: van, aki azért aggályoskodik, mert messzire kell mennie a részvétlátogatáshoz; s van, aki a kártyapartiját félti. Az özvegy is azt akarja megtudni, „nincsen-e valami mód rá, hogy még többet csikarjon ki” az államtól férje halála révén. Ebben viszont nagyban különbözik ez a mű a másik kettőtől, melyekben nem veszik észre rögtön a csinovnyikok halálát.

Tolsztoj bevonja az olvasót a maga áramkörébe ezzel a sajátos, az időrendet felborító szerkezeti megoldással. El kell gondolkodnunk, milyen ember lehetett Ivan Iljics Golovin ha - állítólag - szerették, mégis ilyen részvétlenül fogadják halálát. Milyen lehetett az élete?

A második fejezet elején igen meghökkentő választ kapunk a bennünk formálódó kérdésre: „Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt”. A logika szabályai szerint értelmezve a mondatot, megfejthetjük Tolsztoj álláspontját: az „egyszerű, a mindennapi”, azaz a megszokott és elfogadott erkölcsi normákhoz igazodó élet a kor Oroszországában „iszonyú”. Azaz iszonyú annak a társadalmi rétegnek az élete, amelynek Ivan Iljics, Akakij Akakijevics és Dimitrics Cserjakov a tipikus képviselője. Távolodik a „fent” és a „lent”, vagyis az arisztokrácia és az állami hivatalnokréteg, a csinovnyikok világától, és nem kritikátlanul, de a bibliai szegénység világához közelít lélekben is, életformában is. A „fent” világához tartózók élete azért iszonyú, mert mindennapjaikban a megszokások rabjaivá válnak, a rossz hagyományok szerint élnek, s ezért nem részesülhetnek az egyetemes szeretetből. A második fejezetben Tolsztoj bemutatja főhőse, Ivan Iljics életútját, azt a folyamatot, ahogyan Akakij Akakijevics és Cserjakov is igazodik elődei életformájához, s ahogyan továbbadják ezeket a hagyományokat: "… mindig szigorúan teljesítette azt, amit kötelességének tekintett; kötelességének pedig azt tekintette, amit a magas állású személyek annak tekintenek”. De az sem véletlen, hogy az írók nem színes egyéniséget formáltak hősükből. Számukra az a fontos, hogy Ivan Iljicset tipikus voltában, Akakij Akakijevicset és Cserjakovot pedig eltúlozva, tragikomikusan állítsák az olvasó elé, egy társadalmi réteg képviselőjeként. Ha túlságosan egyénítenék, elterelnék a figyelmet arról, amire valójában irányítani akarják: az „iszonyú” életformáról.

Amikor Akakij Akakijevics és Ivan Dimitrics Cserjakov életében a napok kellemesen egyformán telnek, a hősöknek a világgal kötött, teljes önmegadásra épülő alkuját váratlanul megzavarja valami: Akakijevicsnek új kabátra van szüksége, Cserjakov pedig rátüsszent egy rangban felette álló emberre. Akakijevics anyagi lehetőségei mellett ez végveszély, de amikor mégis kénytelen rászánni magát, a gyönyörűséges másolások helyébe újabb álmok lépnek. Most már a köpönyegnek kell pótolnia mindazokat a vágyakat, amelyeket korábban elfojtott magában: „Mintha valaki más is együtt élt volna vele, mintha nem lett volna egyedül, hanem valami kedves élettárs vállalta volna, hogy vele együtt halad tovább az élet útján - és ez az élettárs nem volt más mint a köpönyeg. Olykor tűz lobbant fel a szemében, sőt a legvakmerőbb, a legmerészebb gondolatok villantak át agyán: ne tétessen-e nyusztprémet a gallérjára?” Nagyon fontos, hogy itt a túlzásoknak nem kacagtató szerepük van, hanem a teljesen manipulált kisember sajátos boldogságáról, életcéljáról van szó. Akakijevics életének csúcspontja az új kabát átvétele, a hivatalban való bemutatása, és az ezt követő estély - de még azon az éjszakán a ruhadarabbal együtt az életét is elrabolják.

Ivan Iljics esetében az jelenti a nagy változást, amikor új állást kap és egy nagyobb lakásba költöznek. És miközben otthonuk berendezésén fáradozik, az oldalát beveri az ablakkilincsbe. Mintha lényegtelen esemény lenne, úgy rejti bele ebbe a munkafolyamatba Tolsztoj azt a balesetet, amely minden további baj forrása lesz. A fájdalom azon a ponton, ahol egykor a kilincs ütése érte, tartós maradt. Ivan Iljics betegsége egyre inkább elhatalmasodik, családja azonban kevésbé megértő és türelmes.

Ivan Iljicsnek hosszas vívódások, erkölcsi gyötrelmek után rá kellett döbbennie, hogy életét elhibázta; felismerte, hogy mindaz, amit értéknek hitt hazug és üres. Hazugság, csalás takarta el előle az életet és a halált; egész életében közömbös volt családja és a perek vádlottjai iránt, s most őt sem szeretik mások, vele szemben is közömbösek. Fizikai szenvedéseinél is elviselhetetlenebb volt erkölcsi szenvedése: elrontott bűnös életének tudata.

Akakij Akakijevicstől köpönyegével együtt az életét is elrabolták, és ezzel tekintélyét vesztette. Végül Akakijevics és Cserjakov olyan helyzetbe jutott, amilyenben egy igazi csinovnyik képtelen élni: kiváltották egy náluk magasabb állású személy nemtetszését, sőt ingerült hangját. Olyan tettet követtek el, amelyet egy magas rangú ember nem helyeselt. Ezzel megszűnt csinovnyik létük: addigi életük összeomlott. Tolsztoj novellájában Ivan Iljics is csinovnyik módon élt, azonban a halála előtti percekben megváltozott, újra megtanult igazi emberként élni és gondolkodni.

Felhasznált irodalom:
Borisz Eichenbaum: Az irodalmi elemzés
Török Endre: Orosz irodalom a XIX. században Bakcsi György: Gogol
Hamar Péter: Lev Tolsztoj

Vilim Tamás

Vilim Tamás: Három élet három halál három ábrázolásmód

Értékelés
Nem tetszett   Nem tetszett    1 2 3 4 5    Nagyon tetszett   Nagyon tetszett

Halál, gyász, gyászfeldolgozás témájú írásainkat itt találod »

Olvasószoba

Olvasószoba

Bugyi Anna: Kórházban » Tiszai Zsuzsanna: Válogatott írások » Bálint Vera: Fekete »

Bodnár Ákos: Cigaretta » Dervár Zita: Húsz év múlva » Dervár Zita: Jég és grafit »

Erdélyi Mesi: Életem története » Holka Edit: Magok, tisztások, erdők » Lédy Évy: Versek »

Secret: Versek » Vilim Tamás: Három élet, három halál, három ábrázolásmód »

Olvasószoba

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.