Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának

Kettesben vagyunk, valami mérkőzést közvetít a tévé, az egész folyosó a képernyő előtt ül, üres a szobánk. Lázas, előzőleg megnéztem táblát az ágy lábán, láttam a lázgörbét, a pulzusszámot, a tegnapinál megint alacsonyabb tenziót, bár ne értenék minden orvosi jelzést.

„Nemsokára itt hagy” – gondolom, s hirtelen rám tör a teljes iszonyata annak, ami elkövetkezik. Letérdepelek elé a kőre, mellé nem ülhetek: balján a fal, béna felén a deszka, csak térdelhetek előtte, s ráhajtom a sok intravénás injekciótól feketére bevérzett, mozdulatlan jobbjára a homlokomat. Elkezd ömleni a könnyem, nem érdekel, nem látja senki, ő meg alszik. Aludt valóban, és mégis felrezzen, ahogy sírni kezdek, pedig némán sírtam, nem hangosan: megérezte, s egyszer csak ott volt ép balja a hajamon. Felemeltem az arcomat. Akkor már napok óta a régi szemével nézett, amikor magánál volt, ha pillanatokra is; azzal ismerte fel Annát, az egyetlent, akit beengedtem hozzá, aki mindig oldani tudta lelke dermedtségét, némán, mosolygó szemmel elköszönt tőle: kőpillantását, akárcsak szája mozdulatlanságát, sikerült feloldaniuk az injekcióknak. A régi csupa értelem, csupa szeretet pillantás sugárzott rám megint, ép balját levette a fejemről, s jelezte, menjek hozzá még közelebb. Felálltam, lehajoltam, magához húzott, a mellére vonta az arcomat, megcsókolt. Az arca tüzes volt, orra, ajka jéghideg. Akkor szólalt meg, háromszor egymás után nagyon pontosan és nagyon hangosan azt mondta: „Ne! Ne! Ne!”

A három tiltószó kottázható volt. „Ne sírj, fáj hallanom!” – mondta az első. „Ne tarts vissza, eressz el!” – kért a második. És a harmadik! „Ne tűrd, hogy méltatlan roncsként is életben tartsanak!” Arcom a mellén, lehunytam a szemem, de tudom, ő mit lát az én fejemen át: nyálkaelszívó műszert, az oxigénpalackot, a vérnyomásmérőt, mindent, amiből elég volt, amit nem akar elviselni már, és azt is tudtam, hogy ez most a búcsú, és hogy nem hallom a hangját soha többé. Lélegzete hirtelen megváltozó ritmusa éreztette meg velem, ismét eszméletlen, csak erre a három szóra volt még ereje, mire ismét felegyenesedtem, már aludt. […]

Péntek volt, hat óra, hogy eljöttem a kórházból, otthon holtfáradtan beestem a fürdőszobába, letéptem a ruhát, beálltam a zuhany alá. Éppen szárítkoztam, mikor a telefon megszólalt, a frottír köntöst cibáltam fel vizes testemre, úgy léptem ki a hálószobába. Ezekben a napokban szinte minden beszélgetés, amit bárkivel folytattam, gyötrelem volt, egész mivoltom tiltakozni kezdett, nem szabad felvenni a kagylót, ne tegyem. A csengő nem békélt, csak álltam, néztem a telefont, nem nyúltam utána, míg csak világossá nem vált, hogy az, aki hív, nem fogja abbahagyni. Az volt a legiszonyúbb, hogy tulajdonképpen tudtam, ki keres, és mit fogok hallani, és azt is, hogy míg ki nem mondják, addig az a valami nincs, addig még minden úgy van, mint eddig. Összeszedtem magam, felvettem a kagylót. „Ambrózy doktor” – hallottam, aztán csend lett, hallgattunk pár másodpercig mind a ketten. Annyit kérdeztem: „Mikor?” „Most – felelte. – Szívödéma. Nem tartott tíz percig sem. Mire észrevette volna, már odaát volt. Szeretném, ha be tudna jönni holnap reggel.” „Köszönöm, hogy felhívott” – feleltem illedelmesen, aztán csak álltam, és akkor is szorítottam még a kagylót, amikor ő már letette. Sötét volt, kinéztem a kertbe, láttam, a szomszéd házakban bekapcsolták a televíziókat, körös-körül világosak voltak az ablakok.

Szabó Magda élete

1917. október 5-én született Debrecenben. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le szülővárosában, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd 1942-től 1945-ig Hódmezővásárhelyen a Református Leánygimnáziumban dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig. Ebben az évben visszavonták tőle a már odaítélt Baumgarten- díjat.

1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. (Emlékeit Megmaradt Szobotkának című könyvében írta meg.)

Ebben az időszakban írta meg első versesköteteit Bárány, illetve Vissza az emberig címmel. A háború után az élet újrakezdésének erkölcsi konfliktusait fogalmazta meg. 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következett. 1958-ig nem publikálhatott, ebben az időszakban alkotott műveit csak később adták ki. Ekkortól kezdett áttérni a regényírásra.

Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Lélekábrázoló regényeiben: a Pilátus (1963), A Danaida, a nőalakok emberi kapcsolatait, belső világát elemzi. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből hiteles képet kapunk a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is. Történelmi színdarabjai közül a Kiálts, város! (1971) szintén Debrecen múltját jeleníti meg.

Míg az előzőkben Debrecen iránti „hűségnyilatkozatát” fogalmazza meg, A szemlélők (1973) vallomás a hazaszeretetről, az együvé tartozás erejéről.

Szabó Magda történelmi regényei közül keresztény államunk születéséről szól: Az a szép fényes nap (1976). Meseregényeinek Sziget- kék, Tündér Lala (1965) álomvilága mindig földi tanulsággal szolgál. Gyermek- és ifjúsági irodalmunk kiemelkedő műveiben: Mondják meg Zsófikának (1958), Abigél (1970) pedagógusi elhivatottsága is megnyilatkozik. Az Abigél diáktörténetéből filmet is készítettek.

Szülővárosának, a kálvinista Debrecennek hagyományai meghatározóak voltak személyisége alakulásában. A szülők alakja - az apáé, aki műveltsége miatt köztiszteletben állt, és az anyáé, aki maga is írótehetség volt – gyakran tűnik fel műveiben. Sokoldalú művész. Költő, műfordító, regény- és drámaíró, jelentős tanulmányok, esszékötetek szerzője. Elbeszélőművészetével a lélektani regény nagy hagyományait folytatja és újítja meg. Művei középpontjában legtöbbször értelmiségi nők állnak. A lélek mélyén lejátszódó folyamatokat jeleníti meg, amelyek mögött a magyar társadalom korszakváltásait is megismerhetjük a maga reményeivel, belső válságaival, tragédiáival, az emberi kapcsolatok átrendeződésével.

Szabó Magda 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, Debrecen városának díszpolgára.

Szabó Magda 1959-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 1983-ban Pro Urbe Budapest díjat, 1987-ben Csokonai-díjat kapott. 1992-ben a Getz- díjjal tüntették ki. 1996-ban Déry- díjat, 2000-ben Nemes Nagy Ágnes-díjat és 2001-ben Corvin-kitüntetést kapott.

Férjének halála után az ő hagyatékát is gondozza.

Regényei a világ számos országában arattak sikert. Szabó Magda a legtöbbet fordított magyar író.

Ne vidd tovább egyedül a terhet, jelentkezz most a gyászfeldolgozó csoportunkba!

Együtt a gyászban

Gyásztanácsadó képzés

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.

Megmaradt Szobotkának

Szabó Magda

(részlet)

Szabó Magda élete

Gyásztanácsadó képzés