Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
Az álomszerű világ nem kevésbé valódi, mint az éber, csak másképpen valódi.

Ludwig Klages

Rémálmok

Álom, álomfejtés és álomértelmezés

Rémálmok: Álom, álomfejtés és álomértelmezésEgy rossz álom – pláne, ha visszatérő – rémisztő lehet. De ha megtanulunk odafigyelni rájuk, megtudhatjuk, valójában mi is aggaszt bennünket.

Csurom vizesen és kalapáló szívvel ébredsz az éjszaka közepén. Annyira valóságosnak tűnt, olyan életszerű volt az egész… Késsel üldöztek, lezuhantál, meghalt valakid, nyomasztó lépcsősor tornyosult előtted, ami a semmibe vezet, meztelenül álltál rengeteg ember előtt, elvitték az ufók a családtagjaid és így tovább. Vajon van ennek valami jelentősége, vagy csak egy rakás kusza képsor az egész? Meg lehet szabadulni tőle valahogy?

Az emberek 90 százaléka tapasztalja meg a rémálom gyötrelmét legalább egyszer élete során, és minden huszadik embert kínoznak visszatérő rémálmok. Ezek az álmok elég intenzívek ahhoz, hogy megszakítsák az alvást, és reggel is emlékszünk még rájuk.

Leggyakrabban a félelem és a szorongás emóciója kíséri, de a bűntudat, a szomorúság és a szégyen is érzete is sokszor fordul elő az ilyen álomban.

A nők gyakrabban szenvednek rémálmoktól, mint a férfiak. Ez részben annak köszönhető, hogy a két nem máshogy kezeli a problémákat: a férfiak könnyebben kikapcsolnak este, míg a nők magukkal cipelik gondjaikat az ágyba. A nőknél gyakoribb, hogy érzelmileg megterhelő eseményekről álmodnak, mint a szeretteik betegsége vagy halála.

Rémálmok: Mi történik ilyenkor?

A szakértők szerint álmunkban olyan eseményeket, érzéseket dolgozunk fel, amire nem volt alkalmunk a tudatos és éber állapotban. Ha az álom nagyon intenzív, és negatív hatással van ránk, az mindig egy megterhelő szituáció vagy esemény következménye. Olyan dolgokkal és emberekkel kapcsolatban vannak rossz álmaink, amik foglalkoztatnak, esetleg aggasztanak bennünket.

Jane Teresa Anderson álomkutató szerint az álmok az elmúlt 48 óra történéseire vezethetők vissza. Amikor álmodunk, az elménk összeveti a mostani eseményeket a múltbeliekkel, majd frissíti a gondolatvilágunkat és hitrendszerünket a világ dolgaival és a benne elfoglalt helyünkkel kapcsolatban.

Akik nagy változásokon, vagy megterhelő időszakon mennek keresztül, azoknak furcsa vagy nyomasztó álmaik lehetnek. Anderson szerint ennek a magyarázata az, hogy több mindent kell egységnyi idő alatt feldolgoznia az illetőnek. A rémálom egyfajta figyelmeztetés is. Felhívja a figyelmünket arra, hogy valamire jobban oda kell figyelni, több gondot kell fordítani.

Szemben az árral

Egy páciens gyerekkora óta visszatérő álma volt, hogy áll a tengerparton, jönnek felé a hatalmas hullámok, ő pedig nem tud mozdulni, és pánikol, hogy elsodorja a víztömeg. Kiderült, hogy mindig akkor érzi ezt, ha egy nagy kihívás, feladat előtt áll – és tudat alatt attól fél, hogy nem fog tudni megfelelni. A megoldás mindössze annyi volt, hogy ezt felismerte, és addig készült egy-egy ilyen feladatra, amíg meg nem nyugodott, hogy minden rendben lesz.

A visszatérő rémálmok azt jelzik, hogy a világnézeted nem felel meg annak a környezetnek, azoknak az elvárásoknak, amikbe helyezted magad. Maga az álom mutatja, hogy újra kell gondolnod az események jelentőségét és a saját érzelmi reakcióidat ezekben az eseményekben. Az álmokból az derül ki, hogy az elme nem tudatos része hogyan dolgozza fel az életet. Ha odafigyelünk az üzeneteire, segíthetünk az elménknek ott, ahol nehéznek találja a feladatot.

Rémélmok: Írd át a forgatókönyvet!

Egy páciens visszatérő rémálma volt, hogy ahogy megy az utcán, hirtelen elnehezülnek a lábai, és alig tud mozdulni, húzza lefelé a járda. Körülötte mindenki haladt, őt pedig ettől pánik kerítette hatalmába. Anderson szerint a „nem tudok haladni” típusú álmok gyakoriak, és az életnek egy olyan területét jelzik, ahol az illető terheket cipel. Jelentheti azt, hogy nem sikerült elérni a céljaidat, vagy valaki nem hagyja, hogy előrejuss egy dologban. Ebben a konkrét esetben a páciens rájött, hogy a karrierje nem a megfelelő irányban halad, és már nem az a célja, mint korábban.

Ilyen esetben jól lehet kezelni az illető életében jelen levő helyzetet azzal, ha magát az álmot változtatjuk meg. Éber állapotban képzeljük vissza magunkat az álombeli szituációba, majd képzeljük azt, hogy a lábunk könnyű, és frissen lépdelünk, akár kocoghatunk is könnyedén. Változtassuk meg úgy az álom nyomasztó részleteit, hogy helyette azt tükrözze, ahová menni szeretnénk, és ahogyan ezt tenni szeretnénk. Ez a módszer visszafordítja a tudat alatti hitrendszerünket, és begyakoroltatja az elmével, hogy milyen legyen a valóságunk.

Ennél is hatékonyabb, ha elkezdjük leírni a kellemetlen álmot. Azon a ponton, ahol ijesztővé válik, egyszerűen más megoldást keresünk: valamilyen módot arra, hogy leküzdjük a nehézséget. Ez a módszer szükségtelenné teszi, hogy megpróbáljuk megfejteni az álom jelentőségét, mégis hatékony az emberek 90 százalékánál.

A rémálom is a tiéd

A gyerekeknél különösen gyakoriak a rossz álmok, amik mindig valamilyen szorongás, trauma, vagy múltbeli rossz élmény hatására következnek be. Ők folyamatosan azzal vannak elfoglalva, hogy értelmet adjanak az őket körülvevő dolgoknak és eseményeknek, így rengeteg dolgot kell feldolgozniuk, értékelniük és befogadniuk nap, mint nap.

Sokan álmodnak szörnyekkel és valami kivehetetlen, ijesztő alakkal, aki üldözi vagy váratlan helyzetben megijeszti őket. Náluk segít, ha megértetjük: a szörny csak azért ijesztő, mert ő annak gondolja. Ha ébren „gyakoroljuk” vele az álmot, és a félelmet okozó dolgokat kedves, szerethető dolgokká alakíttatjuk át vele, könnyen kezelhetőek ezek az álmok. Ráadásul így megtanítjuk az elmének, hogy ki a főnök: az álmunk képeit is mi hozzuk létre csak úgy, ahogy ébren is saját magunk alkotjuk a gondolatainkat.

A táplálkozás, a tévé és a rémálmok

Mivel a rémálmok a stresszes, megterhelő időszak sajátjai, ilyenkor különösen fontos az elegendő mennyiségű és minőségű pihenés, valamint a megfelelő táplálkozás. A B-vitaminok fokozott bevitele és a cukorfogyasztás csökkentése segíteni fog, hogy ne taglózzon le bennünket az éjszakai stressz. Magnézium és kalcium fogyasztásával nyugtató hatást érhetünk el, és érdemes ilyenkor tartózkodni az alkoholtól is. Fontos, hogy lefekvés előtt 2-3 órával már ne együnk semmit, így nyugodtabb lesz az álmunk. A tévézést pedig mindenképpen kerüljük el ilyenkor, és inkább olvasgassunk. Az olvasással aktivizáljuk az elménket, és magunk hozzuk létre azokat a képeket, amelyekkel megjelenítjük magunk számára a történetet. A tévénézéssel viszont passzív üzemmódra kapcsolunk, és készen kapjuk a képeket, a hangokat.

Az álomfejtés és az álomértelmezés az önismeret kulcsa

Az álmoknak sajátos jelképrendszerük van. Évezredek óta próbálják ezeket a képeket értelmezni és általuk utalásokat találni lelki életünkre. Freud volt az első, aki az álomszimbolika jelentéseit és magyarázatait a tudományos lélektan – különösképp a pszichoanalízis – számára hasznosította. Felismerte, hogy ezek a szimbólumok a tudatalattiból jövő jelek, amelyekben sok csalódást, negatív érzést és rossz tapasztalatot rejtünk el. Az álomvilágban aztán álcázott formában újra felszínre törnek. Bizonyos terápiás eljárások elmélyülten foglalkoznak a páciensek álmainak tartalmával, hogy felfedjék és megoldják a konfliktusokat. De nem csak negatív élettapasztalatainkat és érzéseinket éljük meg álmainkban. Vágyaink, reményeink, tehetségünk is kifejezésre juthat bennük. Az álmok segíthetnek életünk tervezésében. Ha ugyanis jobban ismerjük magunkat, életünket is sikeresebben tudjuk alakítani. Bizonyított tény: aki komolyan foglalkozik álmai tartalmával, többet megtudhat önmagáról.

Rémálmok

Igazmondó álmaink: álomfejtő és álomértelmező csoport

Ha Te is szeretnéd érteni az álmaid üzenetét, akkor jelentkezz az álomértelmező és álomfejtő csoportunkba!


Igazmondó álmaink
Jelentkezz álomfejtő és álomértelmező csoportba!




Igazmondó álmaink

Mindenki álmodik, de nem mindenki emlékszik az álmaira. Minden álom üzen valamit. Egyik álmunk üzenete világos és érthető, a másik álmunk pedig megoldhatatlan rejtvénynek tűnik.

Abban mindenki egyet ért, hogy az álmainkra szükségünk van, hiszen aki nem álmodik, az megbetegszik. Álmainkban megjelennek a tapasztalataink, érzéseink, vágyaink, reményeink, csalódásaink, félelmeink, szorongásaink. Bizonyított tény, hogy aki foglalkozik az álmaival, az többet megtudhat önmagáról, hiszen az álom egy ablak, melyen keresztül betekinthetünk a tudattalanunkba.

Hogyan értsük meg az álmainkat?

Ahány álom létezik, annyiféle mondanivalót, annyiféle örömöt vagy fájdalmat, annyiféle tanítást jelent. Az álmok azonban csak akkor mesélnek, csak akkor tanítanak, ha megkérdezzük őket. Petőfi Jövendölés című versében azt mondja: „Anyám, az álmok nem hazudnak…” De mit kérdezzünk, hogy az álmaink igazat mondjanak? Hogyan kérdezzük meg a saját álmainkat, hogy megtudjuk azt a titkot, amit a tudattalanunk rejt?

Ehhez ad neked segítséget az „Igazmondó álmaink” című hangoskönyv. Megtudhatod belőle, hogyan emlékezhetsz vissza az álmaidra. A szerző megtanít arra, hogy milyen kérdéseket tegyél fel az álmaidnak. József Rozsnyai Júlia bársonyos, megnyugtató hangja segít az ellazulásban. A hangoskönyv végig vezet az úton a lefekvéstől az álmok megértéséig, és egyedülálló módon konkrét tanácsokkal és kérdésekkel segíti az alomfejtést.

Az Igazmondó álmaink CD nem kerül a könyvesboltok ellátási rendszerébe. Kizárólagos forgalmazója: Csehák Hajnalka pszichológus 1036 Budapest, Szépvölgyi út 1/b. 4/15.

Igazmondó álmaink CD

Igazmondó álmaink CD
Igazmondó álmaink CD megrendelése


Szállítási cím


Számlázási cím




Fizetés módja: átutalás. 1 CD megrendelése esetén - Ár: 4 000 Ft , amely tartalmazza a CD árát, csomagolási és postaköltséget, valamint az ÁFÁ-t. Megrendelésedről visszaigazolást küldünk, melyben a postára adás időpontját feltüntetjük.

Álom, álomfejtés és álomértelmezés cikkgyűjtemény

Álomfejtés: mit üzennek az álmaink
Az álmaink ajándékok, érdemes és hasznos érteni a jelzéseiket. Ajánlatos megbecsülni az álmainkat, hiszen nem elhanyagolhatók a lelki egyensúlyunk, az életünk, az egészségünk érdekében.

Az álmok kendőzetlenül tudósítanak a valós helyzetről, szembesítenek minket azokkal a dolgokkal, érzésekkel, amelyeket napközben hárítunk, amelyekkel nem akarunk szembesülni.

Az álom a tudatalattink nyelve, képekben és szimbólumokban beszél hozzánk, és remek tanácsokat ad a legkülönfélébb élethelyzetekben. A lelki krízisek megoldásában nagyon sokat segít az álommunka.

Az álmok sokat segítenek az önismeret gazdagításában is. Ha jobban ismerjük magunkat, az életünket is jobban tudjuk tervezni. Bizonyított tény, hogy aki többet foglalkozik az álmai üzeneteivel, az sokkal többet megtudhat önmagáról.

Álmunkban a képzelet és az emlékezet képei keverednek a valósággal. A lélek nappali oldala a tudat, éjszakai oldala a tudattalan, vagy tudatalatti.

Álomfejtés: mit üzennek az álmaink »


Igazmondó álmaink: mit üzennek az álmaink?
Szeretnéd jobban látni az életed összefüggéseit? Szeretnél többet tudni önmagadról? Szeretnéd látni, mi zajlik a lelked legmélyén?

Rájöttél, hogy a gondolkodásod jól működik, de az érzéseidet alkalmanként elrejted, mert kellemetlenek, félelmetesek, vagy érthetetlenek, megmagyarázhatatlanok? Nappal nem gondolsz rájuk, elfojtod a teherként megélt érzéseket, de éjszaka bekopogtatnak különféle álmok formájában?

Szeretnél boldogabb és elégedettebb lenni, s ehhez szeretnéd érteni az álmaid üzenetét?

Igazmondó álmaink: mit üzennek az álmaink? »


Az álomfejtés és álomértelmezés alapjai
Az álommunka komplex feladat, éppúgy szükség van az intellektusra, mint az érzelmekre. Az álmok megértése lehetséges, ha a jobb és a bal agyfélteke (az érzések és az okos gondolkodás) együttműködnek.

Vannak olyan álmaink, amelyek jelentése világos, mint a nap. Ilyenek a nappali tevékenységet folytató álmaink, amikor tovább álmodjuk a megkezdett folyamatokat, s az álmunk gyakran a kidolgozott megoldásokat kínálja a számunkra. Vannak álmok, amelyek figyelmeztetnek valamire, s vannak álmaink, amelyek előre vetítenek bizonyos lehetőségeket.

Az álomfejtés és álomértelmezés alapjai »


Hogyan tudjuk álmainkat elemezni? Álom, álomfejtés és álomértelmezés
Mikor tekinthetünk úgy egy álmunkra, hogy megfejtettük? Egy-egy álom megfejtése, megértése nem egyszerű folyamat, de bármily különös is - tanulható. Az álmoskönyvek módszere az, hogy bizonyos álomképekhez vagy álomtörténésekhez bizonyos jelentéseket rendel. Ezek a jelentések úgy mondódnak ki, hogy figyelembe veszik sok-sok álmodó ember tapasztalatait, és általánosítanak. Ez kicsit hasolít ahhoz, mint amikor nyelvet tanulunk és szótáraznánk. Gyakran azonban az, hogy a szavakat egymás mellé rakjuk, még nem teszi értelmezhetővé a mondatot. Így van ez álmoskönyvek használatakor is, lehet, hogy az álomképeket egymás mellé tehetjük, s az álomszótárból kikereshetjük a képek jelentését, de mégsem kap értelmet az álom, mert az összefüggések nem mindig láthatók azonnal. Hiányzik az értelmezés.

Hogyan tudjuk álmainkat elemezni? Álom, álomfejtés és álomértelmezés »


Visszatérő álmok
A visszatérő álmok gyakoriak a fiatalkorban, de az élet bármely szakaszában előfordulhatnak és hosszú éveken át fennmaradhatnak. A visszatérő álom visszatérő problémát jelez, különösen akkor, ha érzelmileg erősen színezett és az álmodó felriad.

A visszatérő álmok gyakoriak a fiatalkorban, de az élet bármely szakaszában előfordulhatnak és hosszú éveken át fennmaradhatnak. A visszatérő álom visszatérő problémát jelez, különösen akkor, ha érzelmileg erősen színezett és az álmodó felriad.

Visszatérő álmok »


Rémálmok
Rémálmok: álmunkban olyan eseményeket, érzéseket dolgozunk fel, amire nem volt alkalmunk a tudatos és éber állapotban. Ha az álom nagyon intenzív, és negatív hatással van ránk, az mindig egy megterhelő szituáció vagy esemény következménye.

Rémálmok »


Szexuális álmok
19 szexálom és jelentésük: Az álmok az életünk metaforái, így sok olyan szexuális álmunk van, melyek nem feltétlenül a szexuális vágy szülte képzelgések. Álmaink mindig az épp aktuális életszakaszunk konfliktusait, bajait és lehetőségeit jelentik.

Szexuális álmok »


Mi is az álomfejtés?
Az álomfejtés világszerte ismeretes. Nem tudni, mikor kezdődött, de vannak híradásaink profetikus álmokról és magyarázataikról a legősibb kultúrák idejéből is. A legrégibb részletes álmoskönyvet az ephézoszi Artemidorosz készítette a 2. évszázadban. A 17. században lefordították angolra, és 1800-ig 32 újabb kiadást ért meg; Freud is használta kutatásaihoz, és ma is alkalmas segédeszköz az álmoskönyvek összeállításánál.

Mi is az álomfejtés? »


Mindennapi álomfejtés
Mindennapi álomfejtés: A minduntalan ismétlődő álmok fölöttébb nyomasztóak tudnak lenni. Ha megismerjük jelentésüket, változtathatunk azon az élethelyzeten, amely visszatérő álmainkat okozza, s akkor a kellemetlen álmok is eltűnnek.

Mindennapi álomfejtés »


Mindennapi álomfejtés kisszótár
Mindennapi álomfejtés: A minduntalan ismétlődő álmok fölöttébb nyomasztóak tudnak lenni. Ha megismerjük jelentésüket, változtathatunk azon az élethelyzeten, amely visszatérő álmainkat okozza, s akkor a kellemetlen álmok is eltűnnek. A Mindennapi álomfejtés kisszótár segít az egyes álmok értelmezésében.

Mindennapi álomfejtés kisszótár »


Álmok hívása a gyászban
Az álom a gyászmunka fontos része, mert abban segít, hogy felismerjük azokat az érzéseket, amelyeket a tudatunk elfojt. Mivel a gyászmunka nehéz, hárítjuk. Nem akarunk tudomásul venni fájdalmas emlékeket, gondolatokat, érzéseket.

Az álmaink azt mutatják meg nekünk, hogy problémánk van a veszteséggel, illetve azt mutatják meg, hogy azzal a személlyel van problémánk, akit elveszítettünk.

Álmok hívása a gyászban »


Álomfejtés a gyászban
Álmaid, és a képzeleted játéka a gondolataid, érzéseid megélését segítik, amelyek hatással vannak a mindennapi valóságodra. Anélkül, hogy tudnád, befolyásolják, és gyakran irányítják az egész lényedet, életedet. Ismerd hát meg a belső világodat!

Szívből kívánom, hogy a gyászálmaiddal való beszélgetés könnyebbséget és gyógyulást hozzon a gyászodban.

Álomfejtés a gyászban »


Alvászavar
A hagyományos orvostudomány szerint az alvászavar jelensége nem vezethető vissza semmilyen testi betegségre. Az alvászavar mögött legtöbbször az áll, hogy az érintett nem képes úrrá lenni mindennapi problémáin, és esténként nem zárja le magában a napközben történteket. Az átvirrasztott éjszakák réme kétszer annyi nőt fenyeget, mint férfit.

Alvászavar »


Igazmondó álmaink: Álom, és álomfejtés

A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Álmok könyve fedezzük fel tudatalatti vágyainkat!

Dr. Fiona Zucker - Jonny Zucker

Álmok könyve fedezzük fel tudatalatti vágyainkat!Fedezzük fel álmaink valódi jelentését ennek a gyönyörűen illusztrált, könnyedén használható álmoskönyvnek a segítségével. Megismerhetjük az álomértelmezések eredetét, pszichológiai hagyományait és olyan híres álomelemzők elméleteit, mint Sigmund Freud és Carl Jung.

Álmok könyve fedezzük fel tudatalatti vágyainkat! »

A könyvespolcra ajánljuk

Álomfejtés - titkok nélkül

Álomfejtés - titkok nélkülÉletünk kb. egyharmadát alvással töltjük, s ezen időszak bő egyötödében álmodunk is. Álmainkban emlékképeink, tapasztalásaink, vágyaink szimbolikus formában jelennek meg. Bár minden álom egyedi, e szimbólumok segítenek az álmok értelmezésében. A könyv esettanulmányokkal szemlélteti a leggyakoribb álomfajtákat, értelmezi azokat, miközben megismertet az álomkutatás történetével és legkiemelkedőbb alakjaival is.

Álomfejtés - titkok nélkül »

A könyvespolcra ajánljuk

Álmoskönyv

Krúdy Gyula

Krúdy Gyula: Álmoskönyv

„Hosszú, csendes esték munkája ez a könyv. Amely estéken a forgatott, sárga lapok mögött feltünedeznek félig-meddig porrá válott öregasszonyok arculatai, akik falusi ifjúságomban, pattogó tűz mellett oly jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak, mint akár a valóságos életnek. Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. Álom: játék, mint az élet… Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is.”

Krúdy Gyula

Krúdy Gyula: Álmoskönyv »

A könyvespolcra ajánljuk

Álmaink tükrében - Álomfejtő – önismereti kézikönyv és szótár

Álmaink tükrében: Álomfejtő – önismereti kézikönyv és szótár

A könyv nemcsak a laikus olvasóközönség számára hanem pszichológusok, asztrológusok, mentálhigiénés szakemberek, segítő foglalkozásúak számára is hasznos. Gyakorlati szintézist teremt a különböző önismereti, szimbológiai rendszerek között - nem az elméletre, hanem a mindennapi, önismereti alkalmazhatóságra helyezve a hangsúlyt. Számos konkrét álom és ezek megfejtése található meg a könyvben a szerző tizenöt éves álomfejtő munkájának anyagából, továbbá egy betűrendes Szimbólumszótár segíti az olvasó önismeretének a fejlesztését, saját álomfejtő praxisának a kialakítását.

Álmaink tükrében: Álomfejtő – önismereti kézikönyv és szótár »

Álmoskönyv - az Álmok és az Általuk Hordozott Üzenet

Álmoskönyv - az Álmok és az Általuk Hordozott Üzenet

„Az álmon keresztül vezet az út a tudatalattiig” - a modern pszichoanalízis egyik legfontosabb tanítása ez. Különösen akkor, amikor minden intelligens nő és férfi felismeri a tudatalatti kulcsfontosságú szerepét. Mi sem természetesebb, mint hogy ennek következtében az álmok, azok jelentése és értelmezése iránt ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. Talán sosem volt annyira helytálló a Delphoi jósda felirata, mint ma: "Ismerd meg önmagad!" Egyre többen rádöbbennek, hogy minél inkább megértik gondolataik és cselekedeteik miértjét, annál nagyobb mértékben válnak képessé testi-lelki értelemben vett kimagasló eredmények elérésére. Mindebből pedig következik, hogy életük hajóját saját és mások boldogulása érdekében tudják majd kormányozni. Álmoskönyvünk igyekszik praktikus segítséget nyújtani az álmok értelmezéséhez, megértéséhez: - Mit szimbolizál az álom? - Hogyan fejtsem azt meg, hiszen több szinten is értelmezhető? - Milyen üzenetet hordoz számomra? - Hogyan tovább? Használjuk bátran az álomszótárat!

Álmoskönyv - az Álmok és az Általuk Hordozott Üzenet »

Mohás Lívia Álomkönyv

Mohás Lívia: Álomkönyv

„Azoknak készült ez a könyv, akik szívesen foglalkoznak álmaikkal, e váratlan és furcsa éjszakai látogatókkal. És néha megpróbálják kitalálni, hogy álmaik útján mit üzen nekik a tudattalan. Lelkünk tudattalanja irdatlan nagy raktár. Ösztönök, elfelejtett és elnyomott emlékek, késztetések és rengeteg «véletlenül» felhalmozott ismeret rejtőzik benne. Dús ez a terep, teljesen átvilágítani képtelenség. Mégis az álmok bogozásával egy-egy fénypászmát küldhetünk a mélybe, így valami keveset megtudhatunk önmagunkról.”

A kötet több rétegű. Újraolvashatjuk benne a korábban készült Álmodj, krokodil! című kisregényt, mely izgalmas „útirajza” egy szerelmi bánat miatt egyensúlyát vesztett asszony belső vívódásának. Az érdekes, izgalmas történet arról győzi meg az olvasót. hogy az „ismerd meg önmagad” örök parancsa beteljesíthető, az emberi méltóság megszerezhető, visszanyerhető. Ha másként nem, az álmok segítségével. De melyek ezek az álmok? S mit üzennek? Ezt ismerhetjük meg a kisregényt követő Álomnaplóból. Majd egy még izgalmasabb fejezet következik: az álmokról ír általában és konkrétan a szerző, állandóan arra ösztönözve az olvasót, hogy saját élményeit, tapasztalatait, veszteségeit és bánatait szembesítse a könyvben talált álomelemzésekkel. Ismét megmutatkozik Mohás Lívia páratlan erénye: egyszerre tud tudományos, ismeretterjesztő, pedagógus, pszichológus és mindenekelőtt szépíró lenni - izgalmas, tanulságos, élménygazdag olvasmányt nyújtva.

Mohás Lívia: Álomkönyv »

A könyvespolcra ajánljuk

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.