Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés
Azt a szót, amely neked segít, egyedül nem tudod kimondani – tanítja a bölcs mondás.

A pszichológus és a rokon szakmák

A pszichológus

A pszichológusA pszichológus olyan személy, aki egyetemen – nappali, esti, levelező vagy kiegészítő formában – pszichológia szakos diplomát szerzett, és a gyakorlatban, az oktatásban, a kutatásban e tudomány elveit és módszereit hivatásszerűen alkalmazza. A pszichiáterrel ellentétben nem orvos. Napjainkban sokan azonosítják a pszichológust azzal az emberrel, aki tanácsadással, illetve a mentális zavarok gyógyításával foglalkozik. A pszichológusok azonban (az alapképzésükbe foglalt széles körű általános lélektani, fejlődéslélektani, szociál- és személyiségpszichológiai ismereteket felhasználva) olyan kevésbé közismert feladatokat is ellátnak, mint például a humanoid észlelés kutatása; iskolai, szervezeti konfliktusok megoldása; szervezetfejlesztés; fejlődésben elmaradott gyerekek képességdiagnosztikája és fejlődésük segítése stb.

Pszichológus (Wikipédia cikk) »

A Sillamy féle Pszichológiai lexikon szerint: „a pszichológus olyan személy, aki hivatásbeli tevékenységét a pszichológia egyik területén fejti ki… a pszichológusi cím hivatásszerű használatát olyanok igényelhetik, akik a pszichológiában magas szintű, alap- és alkalmazott egyetemi képzést megkövetelő diplomával rendelkeznek…

A pszichológia nehéz tudomány, amely művelője részéről széles körű elméleti és gyakorlati ismereteket követel meg, valamint olyan empátiakészséget, amely lehetővé teszi, hogy hiteles kapcsolatot teremtsen másokkal, hogy átélje szerepüket, megértse attitűdjeiket és viselkedésüket.

Pszichológia és pszichológiai irányzatok »

A pszichológus tevékenysége sokrétű: hagyományosan részt vesz a diagnosztikában (tesztek, beszélgetések) és a személy fejlesztésében (tanácsok, támogatás, pszichoterápia). Gyakran megelőzést is végez, valamint információs, nevelő és kutató tevékenységet fejt ki.”

A pszichológus bölcsész, és igen sokrétű munkát végez. A humán tudományok módszereivel vizsgálja és kezeli az emberi viselkedést, észlelést, érzelmeket, gondolkodást.

A pszichológus nem oldja meg a problémákat (nem osztja az észt), hanem segít megtalálni a problémák okát, és rávezet a megoldásokra. Megmutatja a változás szükségességét és a „hogyanját”. A pszichológus megtanít megérteni és szeretni önmagunkat és másokat is. A pszichológus pszichológiai szűrővizsgálatokat végez, foglalkozik a beilleszkedési zavarokkal, pszichés rendellenességekkel, teljesítményzavarokkal, a krízishelyzetek kezelésével, pályaválasztási tanácsadással, a párkapcsolatokkal, mindennel, ami emberi, mindennel, ami érzés, érzékelés, gondolkodás.

A fejlett nyugati társadalmakban természetes, hogy mindenkinek van pszichológusa, csakúgy, mint fogorvosa, fodrásza, autószerelője. A magabiztos, vidám, közlékeny emberek rendszeresen járnak pszichológushoz, analitikushoz, terapeutához. Hazánkban még sokan vallják: „magam is megbirkózom a lelki problémáimmal”, nem értik a pszichoterápia szükségességét, hasznosságát. A legtöbben nem gondolnak arra, hogy minden ember szubjektív saját magával szemben, ezért nem képes józanul felmérni a saját pszichés állapotát, s gyakran nem látja a problémás helyzetből kivezető utat.

A pszichológus elbeszélget a klienssel, kikérdezi az életviteléről, meghatározza a személyiség típusát, segít kialakítani a gondolkodás korrekciós módjait. Nem osztogat boldogság-receptet, tanácsok helyett úgy irányítja a beszélgetést, hogy a páciens önmaga találjon rá a saját kérdéseire adandó helyes válaszokra.

A pszichológus nem tudja megváltoztatni az élethelyzeteket, ezzel szemben meg tudja változtatni a páciensnek az adott problémás helyzethez való viszonyulását. A pszichológus mindig változást generál. A pszichológus nem bíró, nem foglalkozik azzal, ki a vétkes. De segíti, hogy kliense a szituációt egy másik, eddig ismeretlen szemszögből láthassa. Segít meglátni azt, amit addig a páciens nem vett észre.

Ha sikerül egy új szemléletet megtanulni, akkor a páciens megszabadul a stressztől, a pszichoszomatikus betegségeitől, a túlzott szorongásaitól, és tartósan megtanulja a kiegyensúlyozott élet lehetőségét, módszereit.

A szülő, a gyermek és a pszichológus »

A pszichológus és a rokon szakmák

A pszichiáter

A pszichiáterA legtöbb átfedést a pszichológus és a pszichiáter munkájában találjuk. A pszichiáter egy orvos, aki az emberi viselkedést, észlelést, érzelmeket orvosi, vagyis fiziológiai alapon vizsgálja és kezeli. A pszichiáter általános orvos, aki pszichiátriai szakvizsgát tett. A pszichiáter jogosult gyógyszerek felírására, s a gyógyszerekkel igen erőteljesen tud hatni az ember mentális állapotára.

Mindig nehéz kérdés, hogy szükséges-e a gyógyszerek alkalmazása, hiszen a gyógyszerek a tüneteket célozzák, a terápiák pedig a tünetet kiváltó okok megszűntetésére, vagy átalakítására dolgoznak.

Általánosságban elmondható a pszichológus és a pszichiáter közötti a munkamegosztásról, hogy a pszichológus kezeli az egészséges emberek elakadásait, és az egyszerűbb betegségeket, a pszichiáter pedig a nehezebb esetekkel foglalkozik.

A két terület közötti átfedés azért van, mert a pszichiáter is alkalmazza a pszichológia eszközeit, s a test gyógyításával mentálisan is gyógyít, miközben a pszichológusnak is meg kell figyelnie a testi tüneteket is, és munkája során használ orvosi és természettudományos ismereteket is, s így gyógyítja a testet mentálisan.

A pszichológus és a rokon szakmák

A mentálhigiénés szakember

A mentálhigiénés szakemberMentálhigiénés szakember munkája talán leginkább a pszichológiai prevenció körébe tartozik. Azokra a belső folyamatokra fókuszál, amelyek a pozitív életérzés kialakulását és megtartását segítik. A mentálhigiénés szakemberek használnak egyes pszichológiai módszereket. Sokféle élethelyzet van, ami segítség nélkül maradandó lelki sérülést okozhat. A mentálhigiénia segíthet átjutni ezeken az élethelyzeteken. A mentálhigiénés szakember segítő beszélgetéseket folytat, megjeleníti a mentálhigiénés szemléletű pedagógiai, lelkészi tevékenység emberi kapcsolatrendszerének tartalmi elemeit. Az élet stresszes állomásain segít egészségesen átjutni, gyakran nyújt kiegészítő segítséget a pszichiátereknek, pszichológusoknak.

Rokon szakmák, amelyek különféle végzettséget jelentenek, és ennek megfelelően különböző mélységét végzik az emberi viselkedés, érzékelés, észlelés, gondolkodás segítésének. A felsorolt szakmák (a pszichológus a pszichiáter és a mentálhigiénés szakember), hivatások végzéséhez hasonló habitus kell, ám mivel ezekben a szakmákban mindenki a személyiségével dolgozik, az egyéni vonások is nagy jelentőséget kapnak a munkavégzésben.

A pszichológus és a rokon szakmák

Miben segítünk?

A pszichológus elbeszélget a klienssel, kikérdezi az életviteléről, meghatározza a személyiség típusát, segít kialakítani a gondolkodás korrekciós módjait.

Abban, hogy:

  • megismerhesd a valódi problémáidat
  • szabadulhass a szenvedést okozó tüneteidtől
  • felszínre kerüljenek az elfojtott érzéseid
  • fejlődhessen, változhasson a személyiséged
  • közösen megtaláljuk a szorongásod gyökereit
  • segítségünkkel leküzdhesd a kisebbségi érzéseidet, gátlásaidat
  • enyhüljenek az önértékelési zavaraid
  • növekedjen az önbecsülésed
  • a számodra fontos emberi kapcsolataid javuljanak
  • félelmeid, konfliktusaid enyhüljenek
  • kezelni tudd a stressz helyzeteket
  • szabadabbá, teherbíróbbá válj
  • begyógyulhassanak a régi és az új sebeid
  • tanulhass új megoldásokat
  • új, sikeres, hatékony utakat találj
  • kiegyensúlyozottabb emberré válj
  • érettebb és örömtelibb legyen a kapcsolatod önmagaddal, és életed fontos szereplőivel.

Jöjj el, bátran! Nagy örömmel, tiszta szívvel és sok szeretettel segítek.

Problémám van, segíts!
Időpontot kérek!




Megkeresésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az első interjú időpontjának egyeztetése érdekében!

Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdez tőlünk!



Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!


Miben segít a pszichológus?

Miben segít a pszichológus? » A pszichológus munkamódszerei »

A pszichológia irányzatai » Pszichológus és rokon szakmák »

Szülő, gyermek, pszichológus »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.