Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

A kép, amit mutatok

Lelki Titkaink Klub

A kép, amit mutatokTudjuk, érezzük, hogy az ember társas lény. Miből is nyeri a hétköznapi igazolást ez a megállapítás? Mindannyian megtapasztaltuk már az életünk folyamán, hogy néha szeretünk egyedül lenni, ám ha ez az egyedülléthosszú ideig tart, akkor elviselhetetlen feszültséggel jár. Testi-lelki-szellemi leromlást von maga után a tartós egyedüllét, s egyszer csak bekövetkezik az elmagányosodás, a lélek elsivárosodása.

Amikor együtt vagyunk más emberekkel, akkor azt társas helyzetnek nevezzük. Ezekben a társas helyzetekben interakciókban állunk egymással. Azaz sokféle módon viselkedünk és kommunikálunk egymással. Ha ismerjük egymást, akkor ez a viselkedés természetes, egyszerű, mondhatjuk, hogy megszokott módon történik. Azt szoktuk mondani, hogy „fél szavakból is megértjük egymást”, illetve azt is, hogy „a szeme villanásából tudom már, hogy mire gondol”. Ezekben a biztonságos, ismerős helyzetekben önmagunkat adjuk, nem gondolkodunk arról, hogy milyen benyomást teszünk a másikra.

Szeretnénk, hogy valamilyennek lássanak minket

Szeretnénk, hogy valamilyennek lássanak minketGyakran vagyunk azonban olyan szociális helyzetben, ahol azt szeretnénk, hogy valamilyennek lássanak minket, és már a gyermeknevelés során is gyakran elhangzó mondat: „viselkedj fiam, nem otthon vagy”. Tehát az is fontos, hogy kivel vagyunk az adott pillanatban, és az is fontos, hogy milyen célból vagyunk együtt, milyen az alkalom, ahol viselkednünk kell.

Szociális helyzetben úgynevezett „énbemutatási stratégiák” szerint viselkedünk, ezért viseljük a jól – rosszul megépített „homlokzatunkat.” A képet, amit mutatni akarunk magunkról.

A homlokzatunk, pontosan azért, mert nem a belső valóságunkat mutatja, gyakran repedezett. Ezt mások is észreveszik, és kialakul egy játszma. Hogyan is történik ez a gyakorlatban?

A munkatársaink pedig, ha empatikusak, akkor belemennek a játékba, ugyanúgy folytatják a velünk való kommunikációt, mintha semmi különös nem történt volna.Hétköznapi szituáció: a főnök hívat minket. Amikor kijövünk a főnök irodájából, a munkatársunk megkérdezi: jól vagy? Mi pedig azt válaszoljuk: persze, jól vagyok és káromkodunk egy cifrát a stressz levezetésére. Mondhatjuk, hogy a homlokzatunk, amit nap mint nap viselünk a munkahelyünkön, darabokra tört, hiszen a munkahelyi viselkedésünkhöz nem tartozik hozzá a káromkodás. Nem akarjuk megengedni magunknak, hogy mások összetörtnek lássanak, ezért a válaszunkkal azt kérjük a környezetünktől, hogy tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna.

A munkatársaink pedig, ha empatikusak, akkor belemennek a játékba, ugyanúgy folytatják a velünk való kommunikációt, mintha semmi különös nem történt volna. Ezzel segítenek fenntartani vagy helyreállítani a személyes homlokzatunkat, s végül mindannyian elégedettek vagyunk, mert sikerült fenntartani a munkahelyi társas érintkezés szabályait.

Így tudjuk támogatni egymás homlokzatának azaz, a sugallt képnek a megtartását.

Mikor hullik le az álarc?

De mi a helyzet a magánéletünkben? Hogyan tartsuk meg a homlokzatunkat? Mikor hullik le az álarc? Mi a következménye, ha a homlokzatunk nagyon más, mint az önmagunkról alkotott belső képünk?

A kerekasztal beszélgetés arról szól februárban, hogy mi történik velünk, bennünk, mi történik a kapcsolatainkkal, és mi történik a képpel, amit mutatunk magunkról?

Mikor hullik le az álarc?

A beszélgetést vezeti:

Csehák Hajnalka pszichológus

Az érzések formába öntését Osika Judit quilling művész segíti.

Lelki Titkaink Klub

A Lelki Titkaink Klub olyan barátságos közösség szeretne lenni, ahova azok a személyek járnak, akik nem csak hallgatni szeretik a pszichológiával, az emberi működésünkkel, a bennünk zajló mentális folyamatokkal kapcsolatos gondolatokat, kutatási eredményeket, hanem kötetlenül beszélgetni is szeretnének ezekről. Élményeket, tapasztalatokat, véleményeket várunk tőletek, hogy tanulhassunk egymástól. A Klubnapok hétköznapi témák köré épülnek fel, a témákkal kapcsolatban is folyamatosan várjuk az ötleteket, igényeket.

Lelki Titkaink Klub »

Lelki Titkaink Klub regisztráció
Időpont: 2018. február 24.


Regisztrációs beérkezése után email visszaigazolást küldünk! A részvétel korlátozott létszámban lehetséges, a jelentkezések sorrendjében!

Osika JuditOsika Judit Portugáliában az életszeretetet, Hollandiában a pragmatikus és üzleti gondolkozást és Finnországban a coaching-ot sajátította el az ottaniaktól. Mozgatórugói a kreativitás és az emberek, és ezek kombinációja. Judit kreativitás és life coach-ként segít tanulási folyamatokat - kreatív eszközökkel külföldi konferenciákon (pl. Hollandia, Anglia, Portugália) - és mellette egyéni szinten is foglalkozik emberekkel önbizalom, útkeresés és kreatív vállalkozás témakörökben.

Hobbyként indult a quilling, ami azóta kreatív vállalkozássá nőtte ki magát és egy olyan eszközként, ami nagyon jól kiegészíti a coaching eszköztárát és egyfajta művészeti coaching-gá bővíti azt.

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.