Elbúcsúztattam a karácsonyt
Emlékezés: Lelkünk bugyrai
Amikor a gyermekeim kicsik voltak, mindig sok-sok izgalommal vegyes boldogság volt a karácsonyfa díszítése. Édesanyaként az igazi örömöt az adta, ahogyan az apróbb-nagyobb, évről évre növekvő kezecskék felakasztgatták a csillogó díszeket. Az apró lábacskáknak távolság volt az a két-három méter, ami a díszeket tartalmazó doboz és a fenyőfa között volt, s ezt a távolságot mindig futva tették meg, hogy minél előbb a kezükben legyen a csillogó csoda: az üveggömbök, a kis figurák, s egyéb díszek.
A karácsonyfára először az édesapjuk tette fel az izzósort, s én magam addig alig bírtam féken tartani a szinte toporzékoló kiscsikókat, akik alig várták, hogy kinyissuk a titokzatos nagy dobozt, a díszekkel.
A karácsonyfa nálunk évtizedek óta legalább 2,5 m, és emlékszem, milyen büszke volt a legnagyobb gyermekem, amikor először mászhatott fel a létra egy-két fokára, és a magasabban lévő ágakra is fel tudta akasztani azt a díszt, amit a közös dobozból zsákmányolt. Ahogy nőttek a gyerekek, nekünk, felnőtteknek egyre kevesebb ág jutott, míg végül mindenki felmászhatott a létrára, és a közös karácsonyfa díszítés a gyermekeim számára az összetartozás szimbóluma maradt.
Ma már van, amelyik gyermekem nem lakik a szülői házban, és a fa díszítése nélküle történik, de a testvérek kitalálták, hogy mindig hagynak a csak gyertyagyújtásra érkezőnek egy díszt, amit ő szertartásosan felakaszt a fára. Ez a kis gesztus visszahozza a gyermekkor csodavárását, s az én számomra azt a megnyugtató érzést jelenti, hogy szeretik egymást, figyelnek egymásra.
Minden évben elmúlnak az ünnepek, és minden évben elérkezik a karácsonyfa levetkőztetése, és a kidobása. Az elmúlt évtizedekben ez a gyerekek részéről mindig nagy alkudozással, sírással, szomorúsággal járt.
Ma már ez nincs így. Mivel az édesapjuk már nincs velünk, a gyerekek pedig élik a maguk életét, ebben az évben – életemben először – egyedül szedtem le a díszeket, csomagoltam vissza a „titkokat rejtő” dobozba.
Amikor már majdnem kopasz volt a fa, akkor vettem észre, hogy a régi beidegződések még mindig működnek bennem: ösztönösen hagytam néhány csillagszórót a fán. Amikor a gyerekek kicsik voltak, és szomorúan, sírva bontogatták le a díszeket, mindig „megtaláltunk” a fán el nem égett csillagszórókat. Meggyújtottuk, és azt játszottuk, hogy a karácsonyfa ezzel integet nekünk, hogy most mennie kell, de a következő karácsonykor újra a szikrázó csillagszórókkal érkezik majd.
Bár egyedül voltam, és nem sirattam a karácsonyfát, most is meggyújtottam a csillagszórókat, és elbúcsúztattam a karácsonyt. S a csillagszórók szikrái között azt kívántam, jövőre legalább annyian álljuk majd körül a karácsonyfát, mint az idén. Tudom, hogy mindig, minden változik, semmi nem marad olyan, mint volt, de azt kívánom, hogy ez a változás ne fogyást, hanem szaporodást hozzon a családba.
Felnőttek a gyerekeim. Rájuk is hat a külvilág, és azon gondolkodtam, mi lesz, ha megtörténik, hogy valamelyikük nem akar már részt venni a nagy közös családi karácsonyon. Eldöntöttem, hogy rossz érzések nélkül elfogadom, ha egyszer mást akar majd, mint a családi hagyomány. Mindegyikük megszerezte a képességet a meghitt ünneplésre. Itt véget ért az anyai feladatom, már csak annyi a dolgom, hogy jó szívvel fogadjam az ő választásaikat.
Persze azért azt nem tagadhatom, hogy erősen él bennem a remény, hogy a december 24. életem végéig azt jelenti majd: egyre növekvő számú, egymást szerető családtagok állják körül a plafonig érő, csillagszórós karácsonyfát.
Kenguruvu
| Elbúcsúztattam a karácsonyt |
| Amikor már majdnem kopasz volt a fa, akkor vettem észre, hogy a régi beidegződések még mindig működnek bennem: ösztönösen hagytam néhány csillagszórót a fán. Amikor a gyerekek kicsik voltak, és szomorúan, sírva bontogatták le a díszeket, mindig „megtaláltunk” a fán el nem égett csillagszórókat. Meggyújtottuk, és azt játszottuk, hogy a karácsonyfa ezzel integet nekünk, hogy most mennie kell, de a következő karácsonykor újra a szikrázó csillagszórókkal érkezik majd. |
| Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől |
| Hemingwayt nem tudtam csak úgy felszínesen olvasni, mert egyből szörnyen unalmassá vált. Nem ponyva. Őt csak nyugodtan, lassan, odafigyelve tudtam olvasni, s akkor valami elementáris erővel ragadtam betűihez. Odaszögezett. Éreztem, ahogy belémélyedek, benne úszok a világában, az utastársaim a metrón sehol sincsenek. Igazán önmagamban vagyok utastársaim között. Hemingway minden szava fontos, minden egyes betű lényeges, még ha egy hosszú tájleírásról is van szó, mert ha ez kimarad, nem érzem át a cselekmények mélységét. |
| Az akarat mindent legyőz |
| Az akarat mindent legyőz: A gyerek nagyon akarta a kiskutyát, és minden további nélkül kimondta a nevét, és már együtt játszott, fogócskázott vele. Igen, igen meglepődtem, de nagyon örültem. Hosszú ideig gyakoroltunk, és semmire sem jutottunk, és az akarat mindent legyőzött. |
| Élet gondolatok |
| Szeretem azt az arcot, ami visszanéz rám a tükörből, de nem ez az arc szokta elvinni a bulikból a legjobb csajokat, és nem ezért az arcért szokták a lányok a piros kanapémra dobálni a tangájukat. Talán nekem mégsem az ápolt, kisportolt és lelkiismeretesen rendben tartott külsőm, az ami vonzó, talán inkább az intellektusommal, életszínvonalammal, társadalmi ranglétrán elfoglalandó pozíciómmal tudnék náluk sikereket elérni. |
| Kérdőjelek |
| Biztosan nem látok teljesen objektíven ebben az ügyben, de egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy nem csak azt látom, amit látni szeretnék, hanem valóban részéről is több ez mint barátság. |
| Hűség |
| Randizgattam, ismerkedtem. S végül nagyon kellemes találkozásaim voltak egy független férfival. Kedves és heves volt, megkaptam tőle mindazt, amit a Kedvesemtől nem. Séták a természetben, kézen fogva, nagy beszélgetések, figyelem, virág és édesség, mozi, színház, udvarlás, apróbb ékszerek, ajándékok, tétova, ismerkedő ölelések. |
| Az alkohol rabságában |
| Az alkoholbetegséggel kapcsolatban szeretném megosztani a történetemet, segítséget adni azoknak, akik ebben a betegségben szenvednek vagy hozzátartozóiknak, hogy miként segítsék családtagjukat és nem utolsó sorban a társadalmi előítéleteket szeretném megváltoztatni amit egy alkoholista emberrel kapcsolatban a legtöbb ember érez. |
| Az emlőrák nem válogat |
| Az a nap megváltoztatta az életemet. Az orvosok kegyetlenül zúdították fejemre az információkat, a szövettani vizsgálat eredményét, a műtéti beavatkozás fontosságát, valamint azt, hogy a legnagyobb esélyem a túlélésre akkor van ha a beteg mellet teljesen eltávolítják. Szó volt a kemoterápiás kezelések menetéről, ami több ciklusból áll és a ciklusok közötti 3 hetes pihenő időkről. A kezelés a daganatsejtek növekedését és szaporodását nem csak megállíthatja, hanem azokat el is pusztíthatja. Az én esetemben ez annyit jelentett, hogy ha jól reagálok a kezelésre, hatására az emlődaganat kisebb lesz és akkor nem teljes, hanem csak részleges emlőeltávolítás szükséges. |
Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
