Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Szín teszt 1.

Az agyféltekék konfliktusa

Az emberi agy működésének mechanizmusa a pszichológiai kutatások egyik területe. Az alább látható kis teszt segít megérteni az emberi agy működésének apróbb részleteit.

Próbáld meg felsorolni a színeket, nem a szavakat!
SÁRGAKÉKNARANCS
FEKETEPIROSZÖLD
LILASÁRGAPIROS
NARANCSZÖLDFEKETE
KÉKPIROSLILA
ZÖLDKÉKNARANCS

A bal és a jobb agyfélteke konfliktusa

A jobb agyfélteke felelős a színek érzékeléséért, a bal agyfélteke az olvasásért.

Melyik az erősebb?

Agyféltekék aszimmetriája

Szín teszt: Az agyféltekék asszimetriájaAgyunk két, nagyjából szimmetrikus fél­tekéből áll. Mindegyik félteke a test ellenoldali felét irányítja, és onnan kap információkat. A féltekei aszimmetria (lateralitás) tehát azt jelenti, hogy a bal agyfél a jobb kezet irányítja, és a tőlünk jobbra lévő tárgyakat észleli. Az idegpályák aszimmetrikus elrendezésén túl a két félteke információfeldolgozó képessége is eltérő.

Már a 19. században észrevették, hogy míg a bal halántéki lebeny sérülése többnyire súlyos beszédzavarhoz vezet, a jobb oldal hasonló sérülése csak nagyon ritkán. A nyelvi képességek mellett a bal félteke előnye elsősorban a logikai és számtani feladatok terén mutatkozik. A téri tájékozódás vagy a vizuális, képeken alapuló gondolkodás viszont a jobb félteke kompetenciája. A jobb félteke előnyben van az érzelmek kifejezése és az érzelmi jelzések percepciója terén is. A bal félteke feldolgozási módjára jel­lemző a részletek egymást követő elemzése, míg a jobb félteke az információ­tömeg egészéből egyszerre próbál jelentést formálni.

A legtöbb funkció esetében a gyengébb félteke is rendelkezik bizonyos kapacitással, a különbség inkább mennyiségi jellegű. A kezesség szorosan összefügg a féltekei aszimmetriával, de a kapcsolat nem közvetlen. A jobbkezesek 90 százaléka rendel­kezik bal féltekei beszéddominanciával, a balkezeseknek viszont csak mint­egy kétharmadánál van jobboldali előny. A féltekei aszimmetria-viszonyok­ban, a kezességen túlmenően is, jelentős egyéni különbségek mutatkoznak.

Szín teszt 1. - Az agyféltekék konfliktusa

Hasznos olvasmányok a színek és szimbólumok világából

A szín szimbólum
Életünkben sajátos értelmet kaptak a színek is. Hazánkban a fekete köztudottan a gyász színe. A zöld üzenete is egyértelmű, a remény jele. Élni tudó és szerető az, aki ezt a színt részesíti előnyben. Vagy itt van a piros: nem vitás, a szenvedély színe.

Az alábbi összeállítás áttekintést, egy sajátos kitekintést ad a szín szimbólumok világába.

A szín szimbólum »


A színek jelentése 2.
A színek jelentése: Színek alkalmazása csodálatos dolog, az egyik legcsodálatosabb. A színek gondolatokat, érzelmeket, érzéseket is kifejeznek. De a különböző színek mit is fejeznek ki, mit is jelentenek?

A színek jelentése »


A szimbólumok
A szimbólum a görög ismertetőjel, bélyeg, jegy jelentésű szóból származik, eredetileg a felismerést elősegítő valamely jel volt, egy kettévágott tárgy, amely egymásba illesztése és illése volt hivatott igazolni jogos tulajdonosát. Később már általánosabbá vált, elterjedt az irodalom, de a mindennapi nyelv területén is.

Mindenki számára jól felfejthető szimbólumok világában élünk, egész életünket és gondolkodásunkat hálózzák be azok.

A szimbólumok »


Szín teszt 1.
Agyunk két, nagyjából szimmetrikus fél­tekéből áll. Mindegyik félteke a test ellenoldali felét irányítja, és onnan kap információkat. A féltekei aszimmetria (lateralitás) tehát azt jelenti, hogy a bal agyfél a jobb kezet irányítja, és a tőlünk jobbra lévő tárgyakat észleli. Az idegpályák aszimmetrikus elrendezésén túl a két félteke információfeldolgozó képessége is eltérő.

A jobb agyfélteke felelős a színek érzékeléséért, a bal agyfélteke az olvasásért.

Melyik az erősebb?

Szín teszt 1. »


Szín teszt 2.
Válaszd ki azt a színt, amelyik pillanatnyilag a legkedvesebb a számodra, amelyik színnel, mint egy takaróval a legszívesebben beburkolnád magad! Olvasd el és megtudod, mit jelent ennek a színnek az előnyben részesítése.

Szín teszt 2. »


Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.