|
# 2
Még folytatom egy kicsit.
Pici történet: Egy esős hétfő
délután nem térkép etáj túrán
voltam (vagyis kerestem az
útat egy rég nem látott ismerősömhöz) a Budai dom-bok között. Kedves párom ter-
mészetesen a legrosszabb pil-
lanatban csörgette meg a mobilomat. Vezetés és 1OOO-
el való figyelés közben kimondottan utálom, ha hívnak, az egész mobilt utálom
és csak egy szükséges rossz
dolognak tartom (tuti, hogy árt
a sugárzása).Előre is elnézést
kérek a Föld férfi tagjaitól, de
ha nekem egy krapek elmagyarázza a helyes útírá-nyt,akkor én Timbuktuban kötök ki, tehát inkább megyek
a saját orrom után. Na szóval,
lehet, hogy egy kicsit emeltebb
hangszínben megkértem, majd
beszéljünk később. Ma este,
mikor is hazajött, igen morózus
formában - megkért, hogy lehetőleg ne is aludjak ma vele
és két napig inkább ne is beszéljünk. Elég kerek, nem?
Mondjuk azt, hogy nem alszom ott nem bánom, mert lassan
az egész utcának füldugót fogok osztogatni. Így a ma éjjelt a kislányommal töltöm.
Neki még a horkolás is meg van
bocsájtva.Be kell vallanom én
is szóbeli bántalmazóvá váltam
az éj leple alatt! Fürdőszoba
tükörre írtam üzenetet neki.
Nem tudom mit fog reagálni rá,
mert akkor én még aludni fogok. Egy a lényeg, ha mun-
kahelyi probléma van, akkor
azt ne rajtam és ne ilyen módon töltse ki. Elég sokat
toleráltam már a gyerekes hisztériáit, ilyenkor van az a perc, amikor azt mondom magamban, ha lenne egy jó
állásom fognám a gyereket és
már itt se volnék. A düh szól
belőlem, de olyan jóóóóóóóóó
eljátszani még a gondolattal is.
Lehet, hogy nem ezt kellett
volna reagálnom? 
[ Vissza ]
|
