Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

A párválasztás balfogásai

Reagálás Hajnal 2009-05-05 08:02:00-i Blogjára

   Hajnal (2009-05-05 08:02:00)
A párválasztás balfogásai

Volt egy udvarlóm. Persze több volt, de ez komolynak tűnt. Imádott. Ismerik azt az imádatot, amely már fáraszt? Egyébként istenien tudott hallgatni. Volt úgy, hogy csatlakozott baráti társaságunkhoz és eljött velünk Jugoszláviába. Azt, hogy jelen van, csak enyhe kuncogásokból, igen, nem- ekből konstatáltuk. Aztán a gát átszakadt… No nem verbálisan, hangosságban. Úgy esett, hogy egy késő délután kirándultunk Omisba. A társaság jócskán megrészegült, a mézes fügebor alapos elemzésétől. Apám egy fa takarásából, időnként előugrott, és szigorúan csak a csinos hölgyek fenekébe csípett…, elnézően, bocsánatkérően… Nem maradt el a hatás: az én gavallérom felszabadultan és harsányan röhögött!

Idillünkbe aztán egy őszi nap csapott be a ménkű. Lemenetem Balatonfüredre, szerettem az elhagyatott partot, amikor a turisták hazahúztak. Viszont fáztam, és elhatároztam, hogy délután hazamegyek.

Az állomáson, amikor befutott a vonat, ahogy körülnéztem, balról egy barna, jobbról egy vörös fiatalember készülődött felszállni. (Mint utóbb kiderült a bal oldali egy tihanyi halbiológus volt… Istenem, milyen szép pár lehettünk volna&hellipA párválasztás balfogásai Szóval én középen fel, a srácok szélről, és mindkettő megindult felém, de a jobboldali győzött. Lihegve odaért hozzám és megkérdezte, hogy felteheti-e a táskámat a csomagtartóra. Én lakonikus rövidséggel közöltem: Nem! Előbb kiveszem belőle a könyvemet, amit olvasni szeretnék hazáig. Bár így tettem volna, ehelyett szóba elegyedtem a jó svádájú sráccal, akinek be nem állt a szája Pestig. Aztán találkozgattunk, míg végül karácsony előtt kijelentette, hogy ha nem szilveszterezek vele: @bdquo;konyec raszkaz”. No de ott volt az én hallgatag barátom, akivel még mindig együtt jártam, bár igyekeztem lazítani a kapcsolaton. Fölballagtam a várba, a koleszba. Az én szerelmem csak nézett a nagy zöld szemeivel és majdnem elbőgte magát,… hogy vége.

Eljött szilveszter napja és családom tagjai azzal keltettek, hogy nem tudnak kenyérért lemenni, mert hallgatag barátom, a kásás hóesésben le, föl-alá sétál a ház előtt. Órákig tartott a néma tüntetés. Végül feladta. Így hát a família megmenekült az éhhaláltól, mert hogy az akkori félig még falusi divat szerint, egy bödön tele volt lesütött hússal, de hát magában ez az étel nem igen élvezhető. No meg, reggelizni is nehéz kenyér nélkül. (Lehet, de nem érdemes&hellipA párválasztás balfogásai)

Este jött az új fiú, és vitt bulizni. Kirittyentettem magam, és indultunk a tett színhelyére. A lakásban, a buli helyszínén senki sem volt… Jó kis buli, vagy inkább gyanús? Visszaballagtunk hozzánk, és lesütött húst ettünk kenyérrel… de az is lehet, hogy valami egyéb körettel, amit anyám dobott össze. Szóval ez gikszer lehetett volna az első intő jel, hogy ne bízzak ebbe az új fiúban, de én nehéz hódítási hadjárat után hozzá mentem feleségül… A szívem később is mindig összefacsarodott, ha az én imádómra gondoltam. Volt okom rá.


A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai
 

A párválasztás balfogásai

Vélemény, észrevétel, reagálás
Neved: 
E-mail címed: 
Véleményed:Tedd színesebbé!
Kattints a kis képre és az rögtön bekerül a szövegbe.

A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai
A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai

A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai
A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai A párválasztás balfogásai