Weöres Sándorról
Reagálás Hajnal 2007-09-28 06:58:00-i Blogjára
| Hajnal (2007-09-28 06:58:00) |
| Weöres Sándorról ... Amikor a pulai nagy aréna lépcsőinek tetejéről lenéztem, egyszer csak belém vágott a döbbenet, vajon mit érezhetett az oroszlán, mikor hirtelen odakerült a porond közepébe, ezer meg ezer szem kereszttüzébe, hogy széttépje a keresztényeket. (Neki ez csak táplálkozás.) Amőba- és víruslétbe nem tudok belehelyezkedni. Talán Weöres Sándor tudott. Mi Sanyikának hívtuk. Nekem mindig manó volt, aki szikla és moha is tudott lenni. Meg szél és árnyék, víz meg pára meg templomtorony. ... Sokat foglalkozott a macskákkal a halálos ágyán. Amy mondta még azelőtt (vagy azután?), hogy utolsó nagy bánata a macskájuk halála volt. Halála? Igen, ezt a szót használta Amy. A macska leukémiás volt, nagyon sokat szenvedett. Altató injekciót kapott, elaltató injekciót. Hány gyermekünk félt az alvástól, mert az a a halál, hogy könyörgött a kis Bernadette a klinikán estefelé, ne menj el, maradj itt, nem akarok egyedül aludni. Már az elkülönítőben volt, de nem maradtam, legfeljebb éjfélig. Haza kellett jönnöm, mert a klinikán, a kórházakban nincs időcsúsztatás a diplomások számára, reggel nyolckor fehér köpenyben ott kell állnod az ágy mellett, akkor is, ha nem húnytad le éjszaka a szemed. (Különös, embertelen szakma.) De Sanyika macskája nem tudott elaludni. Kínjában a drótkerítésen mászott fel, esett vissza. Mászott fel újból és újból. Sanyika aztán lefeküdt a villamossínekre. Meg kell kérdezzem Amyt, szabad-e ezt nekem leírnom? Később olvastam és értettem meg ezt a versét: Ha valaki ebnek emel mauzóleumot, kár nevetni. Tanulj nevetségig szeretni. Polcz Alaine: Macskaregény |
