Polcz Alaine az ételről
Reagálás Hajnal 2007-09-27 07:23:00-i Blogjára
| Hajnal (2007-09-27 07:23:00) |
| Polcz Alaine az ételről A ma reggeli hírek hatására ez a részlet szólított meg: Miklós mondja, hogy az egyik indiai kaszt tagjai este nem nyitják ki a szájukat, nehogy szúnyog, vagy más apró lény belerepüljön és elpusztuljon... Mi megfogtuk a legyeket, szúnyogokat, hogy Sziszinek adjuk. A kamrában leteszem az egérmérget... Hát miért szabad a macskának egeret fogni, gyíkot és madarat viszont nem? Miért irtottam én a hangyákat ma reggel - a budi és lavór húsz éve után felépült fürdőszobában? Mert nem kóserek nekünk? Mert tisztátalan árnyéka esett ránk? Te jó ég! Ha mindezt naponta végiggondolom, akkor hogy éljek? Elég kellemetlen már az is, ha valamilyen étel elromlik vagy ki kell dobni - bánt. Bánt, mert tudom, hogy száz kilométerrel odébb, keletre vagy délre mit adnának ezért, akik ennivaló nélkül nyomorognak a pincékben, mert kint lőnek, vagy mert nincs már semmi. Mert tudom, hogy az emberiség nyolcvan százaléka éhezik, míg húsz százalékánál gyarapodik a jólét. Minden másodpercben éhen pusztul egy ember a harmadik világban. (Ennek az adatnak még egyszer utána kell nézzek.) Az USA-ban az élelem tizennyolc százaléka kerül szemétbe. (Erre jól emlékszem, mert írtam róla.) Anyám testvére, Feri bácsi párnája alatt egy csomó száraz kenyérdarabot találtak, mikor meghalt. Láger-szindrómának nevezzük, aki küzdött az éhenhalással, az mindig fél, hogy nem lesz mit ennie. Feri bácsi nem volt lágerben, mégis félt. Én is félek, mindig tartalékolok valamit. (Nesze neked hegycsúcs!) Dr Polcz Alaine: Macskaregény |
