Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Állati álmok

Reagálás Hajnal 2005-11-20 06:46:00-i Blogjára

   Hajnal (2005-11-20 06:46:00)
Állati álmok


Matthew Wilsonnak, a Massachusettsi Műegyetem agykutató professzorának és munkatársainak sikerült bebizonyítani, hogy az állatok álmodnak.

Alvó patkányok agytevékenységéből még azt is meg tudták állapítani, hogy mikor miről álmodnak a kísérleti állatok.
A patkányokat beidomították arra, hogy jutalom reményében megtalálják a legrövidebb utat különféle labirintusokban. Az idomítás közben az állatok agyának az emlékezéssel kapcsolatos területére elektródákat helyeztek el. Feltérképezték és pontosan feljegyezték, hogy a patkányok mozgásával egy időben mely idegsejtek aktiválódnak, és milyen sorrendben történik az aktiválódás.

Amikor a patkányok alvás közben az álmodó (REM) szakaszba érkeztek, szintén feljegyezték az idegsejtek aktivitását.
Az összehasonlítás azt a döbbenetes felismerést hozta, hogy a két jelsorozat annyira megegyezik, hogy a kutatók még azt is meg tudták mondani, hogy a patkány álmában a labirintus mely szakaszában jár éppen.


''>   <img src='pict/smiley/smiley3d.gif' border='0' alt= ''>  </td></tr>
<tr><td class= 

Állati álmok

Vélemény, észrevétel, reagálás
Neved: 
E-mail címed: 
Véleményed:Tedd színesebbé!
Kattints a kis képre és az rögtön bekerül a szövegbe.

Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok
Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok

Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok
Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok Állati álmok